JÖVŐ
A Rovatból

A Huawei és a Google szakításával felépülhetett a tech-hidegháború 'vasfüggönye'

A Fehér Ház szigorú tiltása azzal fenyeget, hogy felgyorsítja a két technológiai világ különálló fejlődését, miközben az internethasználók egyötödét elkülöníti.

Link másolása

Amint arról mi is beszámoltunk, dúl az amerikai-kínai kereskedelmi háború, gyújtópontjában a Huawei céggel.

Mindezt tovább fokozta Donald Trump szerdán aláírt rendelete az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről, mely felhatalmazást ad az amerikai kormányzatnak arra, hogy megtiltsa amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államokra nézve.

A tiltás gondolata már korábban is napirenden volt.

A feketelistára felkerült a világ egyik legnagyobb telekommunikációs cége, a Huawei és annak 68 leányvállalata, illetve 44 másik kínai vállalat is.

Ezek után több cég is hátat fordított a gigantikus telekommunikációs vállalatnak, de az igazán nagy csapást az jelenti, hogy a rendelet alapján a Google szűkíti a Huawei telefonok Android mobil operációs rendszerhez való hozzáférését.

Kína közel két évtizede építi az egyoldalú digitális falat önmaga és a világ többi része között.

Mindezt azért, hogy a külföldi cégek, mint a Facebook és a Google ne is léphessenek versenybe a helyi riválisokkal, amik azonban szabadon elhagyhatják az országot és terjeszkedhetnek a világban.

Donald Trump új korlátozásaival azonban nekiállt, hogy a másik oldalról is megépítse a falat.

Mivel a kínai vásárlóknak eddig is korlátozott hozzáférése volt a Google szolgáltatásaihoz, ezért őket kevésbé érinti majd a változás ezen szelete, mint például az európai felhasználókat, Európában ugyanis a Huawei az egyik legelterjedtebb okostelefon-márka.

Emiatt igazán nagy nyomás nehezedik a cégre, aminek így veszélybe kerültek a nemzetközi terjeszkedéssel kapcsolatos álmai.

Tehát ha úgy vesszük, hogy  Kína és az Egyesült Államok megkezdték a technológiai hidegháborút, akkor a Huawei-hadműveletet a digitális vasfüggöny leengedésének tekinthetjük.

Ha ez  a potenciális jövőkép lesz a technológia jövője, Kína még távolabb kerül a világ nagy részétől, az Egyesült Államok és sok más ország pedig blokkolni fogja a kínai technológiát.

A szigorú amerikai álláspont számos módon akadályt gördít majd az Egyesült Államok és Kína eddigi eszmecseréje útjába, melyben ötleteket cseréltek és üzleteket kötöttek, dacára a kínai rendszer cenzúrájának.

Ezek a zárt ajtók rányomhatják a bélyegüket nem csak a technológia üzletágára, hanem arra is, hogy a világ hogyan fogja használni és megérteni a jövő eszközeit és szolgáltatásait.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: