A globális felmelegedés tömeges fapusztulással fenyeget, már az ősfák sincsenek biztonságban
Bár az elmúlt hetekben sok helyütt óriási felhőszakadások zúdultak Európára – Olaszország középső részén például több település is víz alá került – az idén nyáron pusztító hőségnek és aszálynak még komoly hatása lehet kontinensünk fáira.
A kutatásokból ugyanis az derült ki, hogy
- írja a New Scientist című tudományos magazin.
Ezt erősíti meg a müncheni műszaki egyetem munkatársainak, Cornelius Senfnek és Rupert Seidlnek a kutatása is, akik kimutatták, hogy a 2018-as nagy aszályt az elmúlt 170 év legnagyobb fapusztulása követte. Igaz, az akkori helyzetet súlyosbította, hogy sok helyen már harmadik éve tartott a szárazság, emiatt az egyes száraz időszakok között nem volt ideje a természetnek regenerálódni.
A kutatók szerint több egymással összefüggő oka is van annak, hogy miért a szárazság utáni években lehet számítani a fák pusztulására. Egyrészt amikor kevesebb tápanyaghoz jutnak, a vízszállító szöveteik tartósan károsodhatnak. Másrészt sebezhetőbbekké válnak a kártevőkkel és betegségekkel szemben, így például könnyebben támadhatják meg a fákat különböző gombák, és nagyobb a szuvasodás veszélye is.
A Jan-Peter George vezette tartui kutatócsoport már tavaly arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010 és 2020 között a norvég lucfenyők átlagosan 60%-kal nagyobb arányban pusztultak, mint 1995 és 2009 között. A skót fenyőnél 40%-kal, az európai bükknél 36%-kal, míg a tölgynél 3,5%-kal ugrott meg a fapusztulás mértéke.
A klímaváltozás még Földünk ősfáit sem kíméli. A New Scientist felidézi annak a zimbabwei majomkenyérfának a történetét, amely valamikor Kr.e. 500 körül sarjadt ki, azokban az időkben, amikor az ókori Rómában kikiáltották a köztársaságot. Túlélt királyságokat és háborúkat is. A Panke baobab 2010-ig a világ legidősebb virágzó fája volt. Akkor ledőlt és elpusztult. Sajnos nem ez volt az egyetlen tiszteletre méltó ősfa, amely erre a sorsra jutott.
Pedig a majomkenyérfák a világ leghosszabb életű és legnagyobb virágzó fái. Tömegük elérheti az 500 köbmétert is. Elvesztésük katasztrófa az emberek és a vadon élő állatok számára egyaránt. Hatalmas koronájukkal menedéket, táplálékot, sőt, még vizet is adnak, mert a baobabok vastag törzse olyan, mint egy vízzel teli szivacs.
Az emberek szinte minden részüket felhasználják az ehető gyümölcsöktől a kérgükig és a gyökerekig, rostjaikból kötelet, kosarat fonnak, ruhákat szőnek. Még kulturális szerepük is van: az UNESCO világörökségébe felvett afrikai mesemondók sokszor a baobab köré gyűlteknek mondták el a sok generációra visszamenő történeteiket.
Thomas Pakenham brit történész-arbológus 2004-ben megjelent könyvében, A nevezetes baobab-ban még azt is leírta, hogy egy afrikai faluban külön temetési szertartással búcsúznak az elpusztult majomkenyérfáktól, amiket „mindannyiuk anyjának” hívnak.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
