JÖVŐ
A Rovatból

„A Facebook és a bankok sem uralkodnak majd rajtunk a jövő internetén” – interjú Tábor Andreával

Egy igazságosabb világot teremthetünk a blockchain technológiával - állítja a téma egyik hazai szakértője. Szerinte az a cél, hogy az emberek visszakapják azt az erőt, aminek a mi kezünkben kellene lennie.


Milyen lenne az internet, ha nem a Facebook válogatná ki nekünk a tartalmakat? Ha az adás-vétel nem bankokon keresztül, hanem közvetlenül két ember közt zajlana? Ha mindenki saját magát képviselhetné, bankok és nagyvállalatok közreműködése nélkül? A magyarok zömének halvány fogalma sincs róla, mi az a web3 vagy a smart contract - pedig épp ezek a vívmányok hozhatják el az internet igazságosabb korszakát.

Tábor Andrea még csak 28 éves, de Reaként már világszerte ismert a kriptós közösségben. A fiatal nő a hazai Polkadot Metaverse Championship egyik főszervezője, ahol rengeteg fejlesztő gyűlik össze a világ minden tájáról, hogy összemérje a tudását, és eközben hasznos projektekben vegyen részt. Rea szerint a blockchain-technológia jóval többel kecsegtet, mint a meggazdagodás: egy igazságosabb, emberközelibb társadalmat teremthetnénk általa.

- Mikor kezdett érdekelni a blockchain világa?

- Először az egyetem alatt, a fizikus barátaim által találkoztam vele. Akkoriban lett ismert a Bitcoin Magyarországon. Sokan még csak a meggazdagodási lehetőséget látták benne, de én már akkor úgy gondoltam, a blockchain-technológiában van potenciál. Végül nem fejeztem be az egyetemet, máshová sodródtam, de a kripto-téma később visszatért az életembe. Feltűnt: az elmúlt nyolc évben óriási fejlődés ment végbe, és a régi ötleteink közül már nem egy megvalósult. Pedig akkor még nem is létezett a web3 fogalma.

- Sokan még ma sem tudjuk, mi is pontosan a web3.

- Ez egy koncepció arról, hogyan működhetne az internet. De először inkább nézzük meg, mi a web1 és web2! A web1 a korai internetet takarja az 1990-2004 közötti időszakban, amikor a neten lévő tartalom nagyrészt cégektől származott: voltak ugyan blogbejegyzések, de a közösségi média még nem alakult ki. Ehhez képest most a web2 korszakát éljük, amikor a legtöbb tartalmat már a felhasználók állítják elő.

Ha azonban belegondolsz, az interneten lévő tartalom nem igazán a tiéd. Az Instádra feltölthetsz képeket, de a szolgáltató bármikor kitörölheti őket, és ezzel el is veszítesz mindent, amit addig felépítettél. A web3 ezzel szemben olyan koncepció, ahol a felhasználók valóban birtokolják az általuk gyártott tartalmat.

Fontos az is, hogy a web3 decentralizált: nincs egy olyan központi szervezet vagy hatóság, ami irányítaná. A web2-t - a jelenlegi internetet - ugyanis jórészt nagy cégek kontrollálják, mint például a Facebookot is magába foglaló Meta. A web3 viszont kivenné ezeket a képből, és mindent a felhasználók kezébe adna. Másrészt az internet jelenleg bizalomalapú: amikor a Farmville játékban megveszed az ottani valutát, például aranyat, akkor bízol benne, hogy az az arany még a következő évben is ott lesz, és megéri a ráköltött pénzedet. Pedig ha az üzemeltető úgy dönt, hogy nincs többé Farmville, akkor te felhasználóként bukod ezt a pénzt is. A web3-ban ezzel szemben NFT-ként tudod megvenni az adott tárgyat, ami a játékban értéket képvisel. Ez pedig a te személyedhez kötődik, és nem a felhasználói fiókodhoz.

- Az NFT tehát egy digitális értéktárgy?

- Így van. Az NFT (non-fungible token) olyan értéktárgy, amelyből egyszerre egyetlen darab létezik (például a kriptopénzekkel ellentétben, amelyekből rengeteg van). Ha ez az egy darab a te saját NFT-d, azt el tudod adni, vagy át tudod ruházni másra, de mindenképpen egyedi cuccról van szó. Még akkor is, ha két vagy több tárgy ugyanúgy néz ki, egyedi kód van mindegyik mögött. Olyan ez, akár egy koncertjegy: minden jegy szinte ugyanúgy néz ki fizikailag, de a QR kód, amit beolvas a jegyellenőr beengedésnél, minden darabon egyedi.

Ha például a Farmville-ben vennél egy malmot, amit hozzá tudnál kötni a saját digitális pénztárcádhoz, akkor olyan tárggyal gazdagodnál, ami teljes mértékben a tiéd. Te megvetted, és ha a Farmville-t el is kaszálják, ez a tárgy akkor is hozzád fog tartozni.

- De mit ér a malom, ha már nincs Farmville?

- Azt éri, amilyen értéket a közösség ad neki! Akár egy kollekció darabja is lehet, ami idővel egyre értékesebb, mint mondjuk egy könyv első kiadása. De ez a legunamasabb út, ami azt feltételezi, hogy Farmville koncepcióját teljesen elengedte a közösség. Mi van, ha alkotnak egy új Farmville-t, amiben azonnal a malommal kezd az, akinek megvolt, mert könnyen bizonyítható és átlátható a birtoklás ténye? Vagy mondjuk még a fejlesztés előtt megkérdeznek mindenkit, akinek ott van a malom a virtuális tárcájában, hogy mit szeretett vagy nem szeretett a játékban, mit javítsanak és változtassanak, és szavazati joggal ruházza fel őket? Vagy egy elit Farmville fanclub lehetnek, akik először értesülnek a legújabb hírekről? Az NFT-k lehetséges felhasználása nagyon széles. A valódi értéket az adja nekik, hogy mire tudja használni őket a birtokosuk.

NFT műalkotások galériája.

- A blockchain az NFT és a kriptovaluták alapja is?

- Igen. Úgy képzeld el a technológia működését, hogy van egy csomó adat, amit bizonyos időközönként feljegyez a rendszer. Ez egy blokk. Attól lesz ez chain, azaz lánc, hogy minden új blokk tartalmazza az előző blokk bizonyos adatait is. Lényegében minden blokk egy kóddá alakítja az előző blokk adatait kriptográfia segítségével, és azt is eltárolja. Ezzel a blokkok össze vannak kapcsolva, és így lehetetlen megváltoztatni valamit visszamenőleg, hiszen azzal a többi “láncszem” információs tartalmát is meg kellene változtatni.

Tehát ha át akarnánk írni valamit egy blokkban, például, hogy mennyi Bitcoinunk van, akkor az összes előtte és utána lévő blokkot is meg kellene hekkelni valahogy. Ráadásul minden helyen egyszerre, ahol ez el van tárolva, mert itt nincs egy közponotsított szerver! Így lesz ez a rendszer őrült biztonságos.

- De ha egy NFT-t adok el, végsősoron az is egy tranzakció. Ugyanúgy rászedhetnek, visszaélhetnek vele - vagy mégsem?

- A web3 erre is megoldást nyújt, ugyanis itt ez automatizált folyamat. Ha smart contracttal, azaz okos szerződéssel veszel vagy adsz el valamit, akkor a kódban kell bíznod, nem pedig egy emberben vagy cégben. A jól összerakott és ellenőrzött kódot pedig szinte lehetetlen kijátszani. Ezért is fordít hatalmas figyelmet a web3 világ arra, hogy a kódbázist mindig felülvizsgálja egy független személy. Itt nem lehet csak úgy feltölteni valamit az App Store-ba, amiben biztonsági hiba, vagy akár egy felhasználóra káros vírus van.

A világ minden tájáról vonzza majd a résztvevőket a Polkadot Metaverse Championship: a fejlesztők Budapesten, a GamerLandben mérhetik össze a tudásukat egy olyan hackatonon, ahol minden projekt értéket képvisel és utólag is hasznosul majd. A 36 ezer dolláros össznyeremény mellett ez kiváló kapcsolatépítési lehetőség is, ahol számos nagy partnercég kínál majd állást a blockchain-technológiában jártas résztvevőknek. Fontos, hogy a játékosok előre regisztráljanak a versenyre, amelyet konferencia, felkészítő workshop és közös szabadulószobás játék is megelőz, ráadásul a fejlesztők akár profi mentorok tanácsát is kikérhetik a saját ötleteiket illetően.

- Hogyan működik az okos szerződés?

- Tegyük fel, hogy te elküldesz nekem egy darab Bitcoint (ami rengeteg pénz!). Akkor automatikusan megkapod Van Gogh egyik képének az NFT-jét tőlem. Ez a lehető legbiztonságosabb adás-vételi folyamat: ha már elküldted a Bitcoint, nem én döntök róla, hogy elküldöm-e a Van Goghot, mivel az egész tranzakció automatizáltan zajlik. A kód végzi el, így a felek nem tudják átverni egymást.

- Mennyiben más ez ma? Ha például előfizetek a Spotify-ra, a pénzt automatikusan levonják a bankkártyámról…

- Amikor előfizetsz rá, a pénzed áthalad egy központi bankon. Nem közvetlenül utalod el a Spotifynak, hanem utasítod rá a bankodat, hogy küldje el a Spotify bankjának. A bank pedig köztes szereplőként mindenféle költségeket terhel erre, és egyébként is lassú folyamatról van szó: a Spotify csak napok múlva jut a pénzedhez.

A bank tehát egy felesleges plusz lépcső, amit száz százalékig helyettesíteni lehetne egy azonnal életbe lépő, automatizált okos szerződéssel. Így nem lenne várakozás, sem plusz terhek.

- A jövőben tehát az a cél, hogy mindenféle szolgáltatást okos szerződéssel lehessen megvásárolni?

- Abszolút! Szinte minden megoldható lenne okos szerződéssel, amit ma a mindennapokban nagyvállalatok intéznek.

- Pedig a technológia már adott. Miért nem működik ez így a gyakorlatban?

- Egyrészt komoly érdekek állnak a bankok mögött, amikről az emberek elhiszik, hogy megbízhatók, és jó, ha náluk van a pénzük. Erről beszélgethetnénk, de az egy másik interjú lenne.

A nagyobb gond - ami egyúttal a kripto és a web3 jelenlegi legnagyobb problémája is -, hogy a módszer egyelőre még nem felhasználóbarát. Míg a nagymamád tudja kezelni a bankot, a kriptovalutát már kevésbé.

Jelenleg a legtöbb felhasználó szakmabeli, és még nem sikerült az átlagember számára leegyszerűsíteni a technológiát. Ezzel együtt egyre többen dolgoznak rajta, hogy a mindennapjaink részévé válhasson.

- Az egész témakör mögött érzek egy társadalomjobbító szándékot: kiiktatni a nagyvállalatokat és visszaadni a cselekvési jogot a kisemberek kezébe. Ez az ipari forradalom előtti korba repítene vissza, ahol az emberek még egymással, közvetlenül kereskedtek, viszont ma már digitális technológiával tehetnék ugyanezt?

- Száz százalékosan ez a cél: hogy az emberek visszakapják azt az erőt, aminek a mi kezünkben kéne lennie. Mindig jó ötlet a rendszerből kivenni a köztes szereplőt - bankot, közösségi médiafelületet és így tovább. Amellett, hogy lassítja a folyamatot, beleszól, és fogalmad sincs, mihez kezd a tőled megkapott infókkal. Valljuk be, a mostani internet marhára toxikus. Ha eljutnánk addig, hogy a web3 a hétköznapjaink része legyen, magunk dönthetnénk arról, mit szeretnénk vagy nem szeretnénk látni, és mi az, ami szerintünk nincsen rendben. Most az algoritmus dönti el a Facebookodon, melyek azok a posztok, amelyeket látni fogsz. Nincsen ráhatásod.

Az algoritmus pedig nem érted dolgozik, hanem azért, hogy eladjon neked valamit, és hogy a lehető legtöbb privát információt lopja el tőled: probléma nélkül mossa az agyadat. A web3 lényege éppen az, hogy ennek nem kell így lennie.

Túljuthatunk ezen az időszakon és továbbfejlődhetünk. Visszakaphatjuk a régi erőnket, amit elvettek tőlünk - ráadásul ehhez nem kell visszatérni az internet hőskorába, ahol még nem tudtunk posztolni.

- Te is a technológia felhasználóbaráttá tételén dolgozol?

- Én nem vagyok fejlesztő. Jelenleg rendezvényeket szervezek ebben a témában, a Polkadot közösségét építem. A Polkadot olyan, mint a Bitcoin, de más szempontból közelíti meg a blockchain-technológiát. Van ugyanis egy nagy probléma: a különböző blockchainek nem igazán tudnak kommunikálni egymással. Ez olyan, mintha nem tudnál két különböző bank között utalni. A Polkadot ezért létrehozott egy olyan felületet, amelyre mindenfajta rendszer fel tud csatlakozni és kommunikálni egymással. Ez az új megközelítés segít abban, hogy sok párhuzamos projekt közös nevezőre kerülhessen. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a leginkább önfenntartó, biztonságos és transzparens rendszer jöjjön létre.

- A mostani hackaton egy szakmai rendezvény. Eseményszervezőként igyekszel a köztudatba is eljuttatni ezt az egészet?

- Igen, ez rendkívül fontos. A kriptóról és a blockchainről is rengeteg félrevezető, káros információ kering. Nehéz megbízható forrásból tájékozódni, már csak ezért is kell az átlagembereket közérther szinten és nyelvezettel edukálni. A legtöbben a kriptót még mindig befektetésnek tekintik, pedig ez nem erről szól.

A kriptopiac talán leszállóágban van, de a mögötte álló közösség épp most tart a csúcson!

Igyekszünk minél többekkel megértetni, hogy nem kell örökké olyannak lennie az internetnek, mint amilyen manapság. Népszerűsítjük azt a technológiát, amelyben a jövőt látjuk, de ehhez első sorban az embereket kell megcéloznunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Kiderült, meddig marad élhető a Föld – szuperszámítógépekkel számolta ki a NASA
Nem villámcsapás-szerű összeomlásra, hanem lassú, visszafordíthatatlan hanyatlásra kell készülnünk a kutatás eredménye szerint.


A NASA kutatói összefogtak a japán Toho Egyetem szakembereivel, és szuperszámítógépekkel modellezték, meddig maradhat élhető a Föld. Az eredmények egy távoli, de egyértelmű menetrendet vázolnak fel az élet végét illetően – számolt be róla a BGR.

A kutatás szerint a Nap jelenti majd a legnagyobb gondot: a következő egymilliárd évben nő a kibocsátása, és fokozatosan a lakhatósági határ fölé melegíti bolygónkat.

A becslés alapján a földi élet nagyjából az 1 000 002 021-es évben érhet véget, amikor a felszíni viszonyok már a legellenállóbb élőlényeknek is túl szélsőségesek lesznek.

A lejtmenet azonban sokkal korábban elindul. Ahogy a Nap forrósodik, a Föld légköre jelentősen átalakul: csökken az oxigénszint, meredeken nő a hőmérséklet, és romlik a levegő minősége. A részletes éghajlati és napsugárzási modellek szerint

ez nem villámcsapás-szerű összeomlás, hanem lassú, visszafordíthatatlan hanyatlás.

Ennek jelei már most látszanak. Erősödnek a napviharok és a koronakidobódások, nemrég az elmúlt 20 év legerősebb viharát rögzítették. Ezek hatnak a Föld mágneses mezejére és csökkentik a légköri oxigént.

Közben az ember okozta klímaváltozás is tovább növeli a terhelést:

a globális felmelegedés és a sarki jég olvadása a korábbi előrejelzéseknél gyorsabban halad, ami arra utal, hogy a környezet már jóval az egymilliárd éves időtáv előtt is ellehetetleníti az életet az emberek számára.

A kutatók a felkészülés és az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozzák. Egyesek zárt életfenntartó rendszereket és mesterséges élőhelyeket javasolnak, mások pedig a Földön túli lehetőségeket vizsgálják: a NASA és a SpaceX hosszú távú Mars-missziói az emberi élet fennmaradásának lehetséges útjait keresik, ha bolygónk lakhatatlanná válik.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
A mesterséges intelligencia képes lehet akár tíz évre előre megjósolni, hogy kinek milyen betegsége lesz
A modell névtelen kórlapok mintáit figyeli, és évekre előre megmutatja, hol nagyobb a kockázat. A fejlesztők szerint így hamarabb lehet beavatkozni, és még az is tervezhető, hány szívinfarktusra kell készülnie egy városnak 2030-ban.


A kutatók szerint a mesterséges intelligencia akár tíz évre előre jelezhet egészségi gondokat, írja a BBC. A rendszer az emberek egészségügyi adataiban keres mintákat, és több mint 1000 betegség kockázatát számolja. Úgy írják le, mint egy időjárás-előrejelzést: százalékban adja meg a valószínűséget. A cél, hogy időben kiszűrje a magas kockázatú embereket, és évekre előre segítse a kórházak tervezését.

A Delphi-2M nevű modell hasonló technológiára épül, mint a közismert MI-chatbotok, például a ChatGPT. A chatbotok nyelvi mintákat tanulnak, és megjósolják, milyen szavak követik egymást. A Delphi-2M névtelenített egészségügyi adatokból tanulta meg felismerni a mintázatokat, és így jelzi előre, mi következhet és mikor. Nem mond pontos dátumot, hanem 1231 betegség valószínűségét becsli.

„Ahogy az időjárásnál 70 százalék esélyt jelezhetünk az esőre, ugyanezt meg tudjuk tenni az egészségügyben is”

– mondta Ewan Birney professzor, az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium megbízott főigazgatója. „Ráadásul nemcsak egy betegségre, hanem egyszerre az összesre – ilyet még soha nem tudtunk. Izgatott vagyok” – tette hozzá.

A fejlesztők először brit, névtelenített adatokon tanították a modellt: kórházi felvételek, háziorvosi adatok és életmódbeli szokások (például dohányzás) több mint 400 ezer résztvevőtől a UK Biobank projektből. Ezután más Biobank-résztvevők adataival ellenőrizték az előrejelzéseket, majd 1,9 millió ember dániai egészségügyi adatán is letesztelték. „Ha a modellünk azt mondja, hogy a következő évben tízből egy az esély, akkor tényleg nagyjából tízből egy esetben következik be” - tette hozzá Birney professzor.

A rendszer azoknál a betegségeknél működik a legjobban, amelyeknek jól követhető a lefolyása, például a 2-es típusú cukorbetegség, a szívinfarktus vagy a szepszis. Az inkább esetleges fertőzéseknél gyengébben teljesít.

Az orvosok ma is írnak fel koleszterincsökkentőt annak alapján, mekkora valakinél a szívinfarktus vagy a stroke kockázata. Az MI-eszköz még nem áll készen a klinikai használatra, de hasonló módon tervezik alkalmazni: korán azonosítani a magas kockázatú embereket, amikor még van esély megelőzni a betegséget. Ez jelenthet gyógyszert vagy célzott életmódtanácsot – például akinek nagyobb az esélye bizonyos májbetegségekre, annak a szokásosnál jobban megérheti visszavenni az alkoholfogyasztásból.

Az MI a szűrőprogramok tervezésében is segíthet, és egy térség összes egészségügyi adatát elemezve előre jelezheti a várható igényeket,

például hogy 2030-ban nagyjából hány szívinfarktus várható egy adott városban.

„Ez egy újfajta megközelítés kezdete az emberi egészség és a betegséglefolyás megértésében” – mondta Moritz Gerstung professzor, a Német Rákkutató Központ (DKFZ) onkológiai MI-osztályának vezetője. „Az olyan generatív modellek, mint a miénk, egy napon személyre szabhatják az ellátást, és nagy léptékben előre jelezhetik az egészségügyi szükségleteket.”

A Nature tudományos folyóiratban ismertetett modellt még finomítani és tesztelni kell a klinikai használat előtt. Torzítást okozhat, hogy a UK Biobank adatai főként 40–70 éves emberektől származnak. A fejlesztők most bővítik a modellt képalkotó vizsgálatokkal, genetikai információkkal és vérvizsgálati eredményekkel.

„Fontos hangsúlyozni, hogy ez kutatás – mindent alaposan tesztelni, szabályozni és átgondolni kell, mielőtt használni kezdjük, de a technológia adott ahhoz, hogy ilyen előrejelzéseket készítsünk” – nyomatékosította Birney professzor. Úgy véli, a genomika egészségügyi bevezetéséhez hasonló utat járhat be a folyamat: a tudósok bizalmától a rutinszerű klinikai használatig akár egy évtized is eltelhet.

A kutatás az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium, a Német Rákkutató Központ (DKFZ) és a Koppenhágai Egyetem együttműködésében készült. Gustavo Sudre, a King’s College London kutatója így értékelt: „Ez a munka jelentős lépés a skálázható, értelmezhető és – ami a legfontosabb – etikailag felelős orvosi prediktív modellezés felé.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Megkezdték a humanoid robotok tömeggyártását Kínában
A cég több ezer előrendelést említ, az ár körülbelül 11,5 millió forint. A mozgásnál emberi mintákat követnek: a végtagok összehangolását szimulációk és utánzásos tanulás segíti.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 27.



A kínai Kepler Robotics elindította a K2 Bumblebee humanoid robot tömeggyártását, írja a Rakéta. A modellt logisztikai munkákra, gyártási feladatokban segítésre, kiállításokra és „speciális műveletekre” szánják.

A K2 hibrid architektúrával működik, ami energiahatékony üzemet tesz lehetővé. A gyártó szerint a humanoid egyhuzamban akár 8 órát is dolgozik.

Az ár a hasonló, általános célú humanoidokhoz képest kicsivel magasabb:

körülbelül 11,5 millió forint.

A robotra már több ezer megrendelés érkezett.

A cég a külalakot kevésbé, a mozgást viszont nagyon „emberire” tervezte. A K2 Bumblebee imitációs tanulással és szimulációkkal sajátította el a járás emberihez hasonló jellegzetességeit, beleértve a végtagok mozgásának összehangolását.

A humanoid robotról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Sora 2: megjöttek a videók, amiket a képtelenség megkülönböztetni a valóságtól
Náci egyenruhába bújtattak hírességek, meghamisított történelmi események, kamu filmjelenetek igazinak tűnő színészekkel – máris ilyen videók készültek az OpenAI legújabb videógeneráló modelljével, ami egyszerre lenyűgöző és félelmetes.


A Sora 2 videógeneráló modell szeptember végén jelent meg, azzal az ígérettel, hogy a korábbi változathoz képest jelentősen javult a fizikai pontosság, a realizmus és az irányíthatóság. Mivel az OpenAI már a Sora tavaly decemberben kiadott első változatát is – a ChatGPT sikerével párhuzamba állítva – a videókészítés „GPT‑1 pillanatának” nevezte, nagy várakozások előzték meg a „GPT‑3.5 pillanatként” beharangozott Sora 2-t.

Az első verzió fejlesztői változatáról a demók alapján azt írtuk, olyan minőségű filmekhez, amelyeket szöveges utasításra generál, normál esetben külső helyszínekre, díszletekre, profi felszerelésekre és szakemberekre, statisztákra, illetve színészekre lenne szükség, de „úgy fest, hogy mostantól egyetlen AI, a Sora is elég lesz hozzá”.

Nyújthat ennél is többet egy videógeneráló modell? A Sora 2–nek a jelek szerint sikerült, mert a világ egyik ámulatból a másikba esik a vele készült mozgóképek láttán. Az OpenAI azt állítja, hogy az új modell kiküszöböli a korábbi videógenerálók jellemző hibáit, például az amorf tárgyakat és karaktereket, a torzult valóságot vagy a „túlzott optimizmust”. Utóbbihoz példát is kapcsol: ha egy generált videóban szereplő kosárlabdázó „elvéti” a dobást, az eddigi verziók inkább kicsavarták a realitást, és a labda még lehetetlen szögből is a gyűrűbe „teleportált”. Ehhez képest a Sora 2 a fizika törvényeivel teljesen megegyező módon bánik a tárgyak mozgásával: a labda a palánkba csapódik és pont úgy pattan vissza, ahogy az a valóságban is történne.

A tökéletlenség lehalkításával és a képminőség feltekerésével az OpenAI kisebb csodát alkotott: még egyszerű szöveges utasításokból is olyan videókat hoz létre, amelyeket a legtöbb néző képtelen megkülönböztetni a valóságtól. Az pedig, hogy mekkora a szakadék a versenytársak videógeneráló modelljei, valamint a Sora 2 között, remekül illusztrálja ez az összehasonlítás, amelyben a Google fejlesztette Veo 3–mal vetik össze a képességeit.

Ebben a videóban semmi sem valódi:

A gyorsan bővülő AI‑videópiacon persze vannak más vetélytársak is, például a Meta „Vibes” alkalmazása és a Meta Movie Gen modell, valamint az Elon Musk-féle xAI Grok Imagine-je. A Forbes hangsúlyozza, hogy utóbbi rendszerek 6–10 másodperces felvételeket készítenek, míg a Sora 2 akár egyperces videókat generálhat, illetve hangot is ad a tartalmakhoz, ami komoly fegyvertény a jelenlegi mezőnyben. És eddig minden jel arra mutat, hogy a Sora 2 a legerősebb videógeneráló AI.

Az OpenAI a modell széles körű – de egyelőre Észak-Amerikára korlátozott – bevezetése óta arra biztatja a felhasználókat, hogy a Sora 2 segítségével találjanak ki minél több új világot és történetet. A lehetőségeknek – látszólag – csak a képzelet szab határt, hiszen a modell képes az emberi hanghoz igazított dialógusok és hangeffektek generálására is, sőt, ha kell, a felhasználó hang‑ és videómintája alapján avatárt készít, így a saját filmünk főszereplőjévé válhatunk.

Mi változott? – A Sora 2 új képességei

Bár hozzáférés hiányában nekünk, magyaroknak egyelőre nincs összehasonlítási alapunk, az új modellről megjelent videókon valóban az látszik, hogy komoly szintlépés történt. Amíg a Sora demóiban a generált karakterek szemeit jótékonyan elrejtette valami (többnyire egy napszemüveg), a Sora 2 már nem tart az „uncanny valley” jelenségtől. Ez ugye az a nyugtalanító érzés, ami egy videojátékhoz vagy filmhez digitális eszközökkel létrehozott arc láttán tör ránk: hiába realisztikus a karakter, a tekintete természetellenes marad.

Az új modell már nem ilyen „félénk”: tisztában van vele, hogy amit előállít, teljesen életszerű, ezért nincs szükség trükközésre.

Olyannyira nincs, hogy az alábbi videóban látható és hallható Sam Altman sem Sam Altman, hanem egy Sora 2-vel létrehozott avatár, ami az OpenAI vezérigazgatójaként mutatja be a generatív AI képességeit. És ha erre nem figyelmeztetnek előre, aligha mondanánk meg, hogy nem a valódi személyt látjuk.

Az OpenAI szerint a Sora 2 legnagyobb újítása a fizikai törvények pontosabb szimulációja és a látvány élethű megjelenítése. A modell hosszabb és összetettebb cselekményeket, illetve akár többszereplős akciókat is képes kezelni, miközben megőrzi a mozgás törvényeinek koherenciáját.

A vállalat kiemelte, hogy a videók több jelenetből álló utasításokat követhetnek, és a rendszer megőrzi a generált világ állapotát: figyelembe veszi például azt, hogy a tárgyak az előző képsorban pontosan hol voltak. Ezzel már lehetséges akár több perces klipek és kisfilmek, ezáltal komplexebb narratívák létrehozása, de az OpenAI most még a rövid, gyorsan terjedő tartalmak felé tereli a felhasználókat, mert a játékos menőség meghozza a befektetők kedvét a további tervek finanszírozásához.

Lőttek a filmeseknek, vagy a Sora 2 csak egy új „ecset”, amivel alkothatnak?

Az OpenAI azzal hirdette a Sora, majd a Sora 2 rendszert, hogy a filmipar, az animációs stúdiók és a művészek eszköze lehet. A BBC Science Focus egyetért ezzel: azt írják, a rendszer megkönnyítheti animált klipek készítését, és ezzel időt, pénzt spórol. Az első verzió tartalmai ugyanakkor hemzsegtek a hibáktól. Ahogy arra a Washington Post is felhívta a figyelmet: a rendszer egy 1930‑as évekbeli jelenetben a cigaretta rossz végét gyújtotta meg vagy épp egyszerre több telefonkagylót adott a generált karakter kezébe, ráadásul hangot sem tudott létrehozni.

Ehhez képest a Sora 2 pontosságot és már szinkronizált hangot, illetve hangeffekteket is kínál, amivel elvileg tökéletesen alkalmassá válik a komplex szórakoztatóipari felhasználásra.

Az IndieWire elemzője ennek ellenére sem gondolja, hogy az új verzió a filmiparnak készült. A fejlesztők szerinte „nem törődnek Hollywooddal”, hiszen a platform elsősorban virális tartalmak gyártására ösztönzi az embereket, így a közösségi média új mémgyártó eszközévé válhat. És addig, ameddig ez csak igazoltatás elől meglépő Super Mario-s viccek szintjén realizálódik, nincs is nagy baj.

Ez még senkit sem bánt:

A gondok akkor kezdődnek, ha a könnyed hecceken túllépve valódi emberekről vagy valós eseményeket szimuláló helyzetekről készülnek valóságszagú kamuvideók, ami megnehezíti a független filmesek etikus AI‑felhasználását. Onnantól a Nintendo sem mókás rajongói videóként fogja kezelni a fentihez hasonló alkotásokat – ami még ingyen reklámot is csap a Mario Kart játékoknak –, mert attól tart majd, hogy a trend visszaéléseket szül, és óriási energiákat kell fordítani a szellemi tulajdona megvédésére.

A véleménycikk arra is figyelmeztet, hogy a Sora‑videók virális mémjei új frontot nyitnak a szerzői jogi háborúban, hiszen az AI‑userek óhatatlanul egyre kevesebbet törődnek majd a szellemi tulajdonnal, ezáltal tovább mélyítik az árkot az alkotók és az AI‑fejlesztők között. Az Indiewire ezzel kapcsolatban szakmai állásfoglalásokat sürget: úgy véli, ha a jogtulajdonosok és szakszervezetek nem alakítanak ki standardokat, elveszíthetik a harcot.

Osztja ezt az aggodalmat a WGBH-nak nyilatkozó digitális képzőművész, Kyt Janae is, aki szerint nem kell egy év, és szinte képtelenek leszünk megkülönböztetni az ember alkotta tartalmakat az AI-val generált képektől. Thomas Smith, a képek digitalizálásával, menedzselésével, kiadásával és monetizálásával foglalkozó Gado Images vezérigazgatója hozzátette:

a mesterségesen létrehozott képek miatt a valódi fotók is hitelességi válságba kerülhetnek.

Ezek a megállapítások azt jelzik, hogy a videógeneráló AI több területen okozhat károkat, a szórakoztatóipartól a politikán át a személyiségi jogokig.

Máris támadják az új AI-modellt

A Sora 2 indítását rögtön kritikák és aggályok kísérték. A The Guardian például arról számolt be, hogy a generált videók posztolására létrehozott TikTok-szerű app feedje hamar megtelt erőszakos és rasszista jelenetekkel, köztük bombázást és tömeggyilkosságot szimuláló tartalmakkal. Joan Donovan kutató ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az ilyen eszközök elmossák a valóság és a hazugság között húzódó határt, ezáltal alkalmassá válhatnak gyűlöletkeltésre és zaklatásra.

Sam Altman ehhez képest a saját blogján a „kreativitás ChatGPT‑pillanataként” jellemezte a Sora 2 indulását, de óvatosan elismerte azt is, hogy például a bullying elkerülése érdekében nagyobb figyelmet kell fordítani a moderálásra.

A Rolling Stone közben példákkal illusztrálva mutatta be, hogy a realisztikus videógeneráló segítségével a felhasználók – csupán heccből – náci egyenruhába bújtattak hírességeket, történelmi eseményeket hamisítottak vagy éppen levédett karaktereket (Pikachu, Ronald McDonald, SpongeBob) használtak fel, ami szerzői jogi veszélyeket sejtet.

A Sora 2 kritikusait idézve a magazin azt írja, hogy az OpenAI „próbálja bepereltetni önmagát”.

A Vox cikke egyenesebben fogalmaz: felhívja a figyelmet arra, hogy a Sora 2 alapértelmezése szerint a jogtulajdonosok azok, akiknek kérvényezniük kellene a karaktereik eltávolítását, ami olyan, mintha a fejlesztők kifejezetten a szerzői jogok megsértése felé terelnék a felhasználókat.

Nem véletlen, hogy a kritikákkal szembesülő Sam Altman később frissítette a posztját, jelezve, hogy a jövőben a jogtulajdonosok „opt‑in” alapon adhatnak hozzá karaktereket az AI-modellhez, lehetővé téve, hogy a generált videók után részesedést kapjanak a bevételekből.

Őrületes energiaigény és a Sora 2 más pénzügyi hatásai

A modell bejelentését követően az elemzők felvetették, hogy a videók generálása rendkívüli mennyiségű számítási kapacitást és energiát igényel. Egyes kutatók szerint egy rövid, nagy felbontású videó generálása több mint 700‑szor több energiát fogyaszt, mint egy állókép létrehozása. Ennek következtében a jövő adatközpontjai már minden kétséget kizáróan nagyvárosokkal vetekedő energiazabáló – és karbonkibocsátó – szörnyetegek lesznek.

A Time elemzése rámutat: az AI‑videók ugyan drágák, de a cégek – köztük az OpenAI és a Meta – abban reménykednek, hogy a rövid videók gyártásával több előfizetéses felhasználó és befektető érkezik. Ez további bevételi forráshoz juttatja őket, ami még nagyobb modellek, egy napon pedig az általános mesterséges intelligencia megjelenéséhez vezethet.

Az AI-cégeknek tényleg nagyon kell a pénz, mert a generatív videómodellek fejlesztése hatalmas összegeket emészt fel. Ez az elemzők szerint idővel arra készteti majd a vállalatokat, hogy a befektetőktől és felhasználóktól beszedett pénzen túl a hirdetési piacon is terjeszkedjenek, illetve további előfizetési csomagokat találjanak ki, valamint árat emeljenek.

Mindeközben fontos cél a felhasználók viselkedési adatainak gyűjtése: a jövőbeli modellekhez a valós interakciók és preferenciák révén tudnak több és jobb tréningadatot gyűjteni.

Ami pedig a belátható jövőben érkező fejlesztéseket illeti, az OpenAI egyik korábbi közleménye felvetette azt is, hogy létrehoznak egy „világszimulátort”, amely pontosan modellezi a fizikai világ törvényeit, ezzel új tudományos problémákat lesz képes megoldani.

Új AI-evolúciós lépcsőfokok jönnek

A Sora 2 ezeknek a vízióknak a nagy reménysége, amitől azt várják, hogy további fejlesztéseket és több platformon elérhető verziókat eredményez. A megjelenése új korszakot nyit a generatív AI-k világában, hiszen bátran kijelenthetjük, hogy ennyire valószerű mozgásokat és hangeffekteket, illetve ilyen időtartamú történeteket még egyik videógeneráló AI sem tudott létrehozni.

Bár a fizika törvényeit még nem követi le tökéletesen és vastagon lehetőséget ad a visszaélésekre – a deepfake-től az erőszakos tartalmakon át a szerzői jogok megsértéséig –, a komoly etikai és jogi kérdések kezelése után érdemes lehet kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

A szakértők szerint hamar mainstream eszközzé válhat, de a társadalomnak – még új normarendszerek és hatékony moderálás bevezetése mellett is – fel kell készülnie arra, hogy a valóság és a mesterséges tartalom közötti határ elmosódik.

Mivel a gazdasági potenciál óriási, számolni kell a bővülésével és az energiafogyasztás növekedésével, valamint azzal, hogy a szellemi tulajdon megóvása érdekében ki kell harcolni a generált tartalmak után járó részesedést. Ezek az együttműködések – ha egyáltalán megköttetnek és aztán hosszú távon működőképesnek bizonyulnak – a kreatív tartalomgyártás ragyogó gyöngyszemévé varázsolhatják a Sora 2-t, illetve a jövőben érkező hasonló modelleket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: