SZEMPONT
A Rovatból

Tálas Péter a forrongó világról: 3-4 olyan konfliktus van, amelynek valóban meghatározó szerepe lehet hosszútávon

Egymást érik a háborúk, fegyveres konfliktusok, komoly fenyegetések. Mindez azt jelzi, hogy komoly küzdelem zajlik azok között, akik megkérdőjelezik és akik megvédenék az eddigi világrendet - mondja a biztonságpolitikai szakértő.


Egyre több olyan jel utal arra, hogy nem egy, nem kettő, hanem nagyon sok nemzetközi konfliktus van kibontakozóban, és ezek mind-mind abba az irányba mutatnak, hogy repedezik az a fajta biztonság, amit megszoktunk magunk körül. Még mindig tart Oroszország Ukrajna elleni háborúja, miközben egyre bonyolultabb a helyzet a Közel-Keleten, ahol a térség államai egyre inkább belesodródnak a konfliktusba, de Tajvan körül is fellángolt a feszültség. És akkor még ott vannak a farvízi hajósok: például Észak-Korea, amely alig várja, hogy legalábbis szavakban, destabilizálhassa a térségét, vagy a jemeni húszik, akik drónokkal támadják a Vörös tengeren átkelő hajókat.

Miért lett vége a hidegháború időszaka utáni viszonylagos nyugalomnak? Fenyegethet esetleg egy újabb nagy háború? Hogyan rendeződhet át a világ?

Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatójával.

– Komolyan kell aggódnunk? Valóban nagy háborúk előtt állunk, vagy továbbra is az lesz, amit megszoktunk, hogy ezek messze vannak, idegesítenek minket, de azért majd csak megoldja Amerika.

– Elég régóta nem Amerika old meg mindent. Az igaz, hogy több konfliktus van, ami abból a szempontból természetes, hogy változnak a nemzetközi erőviszonyok. De azért ezek a konfliktusok nem azonos fajsúlyúak, a többségük egyszerű helyi konfliktus. A konfliktusok egy része abból fakad, hogy az a szövetségesi rendszeren való amerikai túlterjeszkedés, ami az Egyesült Államokra korábban jellemző volt, ma már kevésbé jellemző.

Egy poszthegemoniális világban élünk, ahol vannak status quo védő és status quo megkérdőjelező hatalmak.

Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki elégedetlen az eddigi, döntően Amerika által berendezett világrenddel, vagy úgy gondolja, hogy a pozíciója lehetne jobb a világrendben, arra hivatkozva, hogy Amerika, illetve a Nyugat képességei relatíve gyengülnek, megpróbálja megváltoztatni a környezetében fennálló a status quo-t. Ez történhet a gazdaság, a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatok működési szabályrendszere terén, de megmutatkozhat tényleges fegyveres konfliktusokban vagy háborúkban is. Néha nagyobb konfliktusokban, mint például az orosz-ukrán, máskor kisebbekben, mint például a jemeni húszik vagy a Hezbollah Izrael elleni fellépése, a leggyakrabban pedig helyi fegyveres torzsalkodások formájában, melyeknek nincs igazán nagy nemzetközi hatása és következménye. Vannak, akik valóban nagy harcokat vívnak, vannak, akik kisebb méretűeket. És vannak olyanok, akik inkább virtuálisnak tekinthető harcot folytatnak, döntően a kommunikációs térben. Jó példa még erre Észak-Korea, amely ugyan nem hivatalos atomhatalom, de egyéb képességei nem túl nagyok, vagyis ha bármelyik szomszédjával háborúba keveredne, az az észak-koreai rendszer bukását jelentené, amit talán még Kína is tudomásul venne, tekintettel arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Peking nem tudna jobb rendszert elképzelni Phenjanban, mint a Kim család uralma. Azt akarom jelezni, hogy a kommunikációnak döntő szerepe van abban, hogy milyennek látjuk a világot, és a kommunikációs térben megjelenő kép cseppet sem biztos, hogy a valóságot mutatja.

Vagyis nem dramatizálnám túl a helyzetet. Szerintem legfeljebb 3-4 olyan konfliktus van a világon, amelynek valóban meghatározó szerepe lehet hosszútávon. A kérdés inkább az, hogy a státusz quo megkérdőjelezők vagy a státus quo védők lesznek-e győztesek.

De ez sem olyan egyszerű, hiszen például elképzelhető, hogy Oroszország meg tudja szerezni Ukrajna területének egy részét, de közben rendkívül legyengül, elveszti befolyást a Kaukázusban és Közép-Ázsiában. Vagyis nagyon fontos kérdés, hogy mekkora áron tudja az esetleges ukrajnai győzelmet elérni, és egyáltalán nem biztos, hogy az ilyen háborúkból győztesen tudnak kijönni a status quo megkérdőjelezői.

– Nem pont ugyanez volt a hidegháború alatt? Volt most 30 év viszonylagos nyugalom, és nem csupán arról van szó, hogy elszoktunk attól a világtól, ahol több konfliktus van?

– Európában a hidegháború idején egy erős egyensúly volt, ami azon alapult hogy van két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, ezek szövetségi rendszereket építettek ki, és a hatalmi egyensúly miatt Európában gyakorlatilag nem változott a status quo. A második világháború utáni hidegháborús helyzet sokkal, de sokkal stabilabb rendszert volt, mint a hidegháború utáni rendszer. Ebben a rendszerben volt egy nagyon erős fegyelmező erő, nevezetesen a félelem egy újabb nagy háborútól, illetve attól, hogy ez egy nukleáris világháború lehet, ami az emberiség nagy részének pusztulásához vezethet. De a hidegháború idején is voltak háborúk, csak a konfliktusok a periférián zajlottak: Afrikában és Ázsiában, Európában azonban nem. Ez a veszély, vagyis a nagy háborúk esélye jelentősen csökkent a hidegháború végével, a kis háborúk esélye ugyanakkor megnövekedett. Jó példa volt erre a délszláv háború, ami Európában zajlott, de a kezdetektől világos volt, hogy egy regionális konfliktus, annak ellenére, hogy erősen sokkolta a korabeli Európát. Most látunk valami hasonlót, sőt jelentősebbet, az orosz ukrán háborút, aminek akár a világrendet befolyásoló hatása is lehet. De nem katonai, hanem stratégiai értelemben. Ha ugyanis a konfliktus Oroszország győzelmével zárulna, az sokakat ösztönözhetne arra, hogy visszatérjenek a háború eszközéhez a nemzetközi érdekérvényesítés terén.

De nem gondolom azt, hogy ez a háború világháborúval fenyegetne, inkább úgy vélem, hogy nagyobb a félelmünk a konfliktusoktól, mint amekkorát maguk a konfliktusok jelentenek.

És azért nagyobb a félelmünk, mert a konfliktusok szereplői azt akarják, hogy egyrészt a szemben álló fél féljen tőlük, másrészt saját társadalmaik a biztonság legfőbb szavatolójaként tekintsenek rájuk. Gyakran ez olvasható ki az oroszok és a kínaiak kommunikációban, amikor például saját veszélyeztetettségükről beszélnek, vagyis arról, hogy mekkora veszélyben érzik magukat, vagy arról, hogy mi lesz, ha a Nyugat túlfeszíti a húrt. Ilyenkor jön a világégés, a nukleáris háború, az armageddon emlegetése, amit a hétköznapi emberek elhisznek, és óriási veszélyként értelmeznek. A biztonságpolitikai szakértők egy része viszont a stratégiai kommunikációnak, nem egyszer pedig a gyengeség jelének tekintik ezeket a kirohanásokat. Az például már most is világosan látszik, hogy Oroszország nem olyan erős, mint ahogy ezt korábban gondoltuk, és ahogy korábban maga is gondolta és kommunikálta. Vagyis nem világhatalom. Ha megnézzük azt, hogy Oroszország milyen területeken igazi globális hatalom, akkor két ilyen terület van: az egyik az atomfegyver, mert ebben az első vagy második, a másik pedig a diplomácia, hiszen ENSZ BT vétójoggal rendelkező állandó tagja. De az összes többi képesség terén – hagyományos fegyverek, gazdaság és technológia, soft power – Oroszország lesüllyedt a regionális hatalmak szintjére.

– Az orosz-ukrán háborúban közvetlenül nem részese a konfliktusnak a NATO vagy az Egyesült Államok. Viszont állomásoznak amerikai csapatok Tajvan szigetén. És az utóbbi időben a kardcsörtetés is felerősödött a sziget körül Kína részéről. Kína meddig mehet el ebben? Kitörhet-e itt is egy háború, és ha igen, akkor hol van az a határ, aminél tovább nem megy egyik fél sem?

– Azt gondolom, hogy jelenleg semmiféleképpen sem várható nyílt konfliktus vagy háború. Egyrészt Kína jelenleg nincs felkészülve egy Tajvan elleni háborúra. Tajvan pedig a választások eredményét látva távolodik ugyan Kínától, de nem akarja függetlenségét jogilag is deklarálni. Tajvanon a felmérések szerint ma az a helyzet, mint ami minden hosszú ideje de facto önálló államtípusú entitás esetében: erősödik az önálló és Kínától független nemzeti identitás. Ma már a társadalom többsége egyértelműen tajvaninak, és nem tajvani kínainak, még kevésbé kínainak tekinti magát. És az a paradox helyzet állt elő, hogy az a Kuomintang a legbarátságosabb Kínával szemben, amelyre Peking évtizedekig a legnagyobb ellenségeként tekintett. Szerintem

Kína egyik legnagyobb problémája, hogy nincs szövetségesi rendszere, mint az Egyesült Államoknak, de akár Oroszországnak is, amelynek még mindig ott van egy gyengülő szövetségesi köre a posztszovjet térségben.

Éppen ezért nem gondolom, hogy Kína megengedhetné magának, akár a későbbiekben is, hogy háborút indítson Tajvannal szemben anélkül, hogy ennek ne lennének a szomszédok Kínához való viszonyát alapvetően befolyásoló negatív erkölcsi következményei.

Eddig Kína alapvetően békés hatalomként tűnt fel, illetve annak hirdette magát, és békés hatalomként sem tudott igazán stabil és mély szövetségi rendszert kialakítani. Képzeljük el, mit szólnának ázsiai szomszédjai, ha Peking megpróbálná Tajvant katonai erővel elfoglalni. Vagyis egy Tajvan elleni háború megindítása, vagy Tajvan megszerzése óriási stratégiai veszteséget okozna Kínának.

– De ott vannak az amerikaiak Tajvanon. Amerikai katonák, támaszpontokon.

– Igen, ez kétségtelen, de ez eddig nem volt háborús ok Kínának. Tajvan függetlenségének kikiáltását tekinthetné esetleg annak, de ilyen deklarációt jelenleg senki nem akar tenni Tajvanon, vagyis de jure Tajvan nem akar független lenni, ha de facto az lehet. És ez szerintem hosszú-hosszú ideig el tud működni.

– Kína és a nyugati világ, elsősorban az Egyesült Államok között egy erős verseny alakult ki, ami most már az űrverseny szintjéig jutott. A kínai technológia Európában még jobban, de Amerikában is jelen van, például a magyar telekommunikációban a Huawei kikapcsolhatatlanul ott van. Kínának van-e olyan potenciálja, hogy gazdaságilag nehézségeket okozzon ezeknek az országoknak, ha egy kicsit forróbbra kapcsol egy hidegháborús adok-kapok?

– Lehet, hogy Kína kellemetlenségeket, sőt problémákat is képes okozni a Nyugatnak, de nem gondolom, hogy ennek ne lennének nagyon negatív következményei Kínára nézve is. Bármennyire szeretne egy belül építkező, belső fogyasztás révén fejlődő gazdaságra átállni a pekingi vezetés, Kína még ma is egy külkereskedelem révén fejlődő nagyhatalom, és ennek következtében erősen függ a külpiacoktól. A másik oldalon persze számos ország vállalata pedig éppen a kínai piactól és gazdaságtól függ, gondoljunk csak a német autógyárakra, de nem hiszem, hogy ezt adott esetben ne lehetne jelentős költséggel kiváltani.

Vagyis szerintem a függés kölcsönös és nem egyoldalú.

Van jó néhány terület, ahol Kína az élenjárók közé tartozik, de összességében véve a kínai gazdaság egyelőre nem fejlettebb a nyugati gazdaságoknál. És végül nem tudjuk egyelőre felmérni azt sem, milyen társadalmi és politikai változásokat idéz elő a kínai középréteg várható megerősödése. Ez a réteg az, amelynek egyik fő törekvése mindenütt önálló politikai célok és programok megfogalmazása és képviselete. Nem egy elemző szerint ez a folyamat komoly gondokat okozhat a kínai kommunista pártnak, illetve a párt által fenntartani kívánt rendszernek is.

– Amit Kínából látunk, az elsősorban az iparosodott keleti része.

– Való igaz, és egy másik nagy megoldandó probléma az e mögött gyakran nem látható komoly fejlettségi aránytalanság. Azt sem tudjuk ma még megítélni, hogy a modernizációt Kína teljes területére milyen sikerrel lesz képes kiterjeszteni a kínai kommunista párt?

– Ez volt Kína. Itt van van a Közel-Kelet is még. Amit Irán művel, persze általában más szervezetek álcája alatt, az is elég veszélyes történet. Amellett például a Vörös tengernél a jemeni húszik, akik Izraelt is támadják, olyan helyzetet alakítottak ki, hogy például az esztergomi Suzuki azért volt kénytelen leállni, mert nem jönnek a szükséges alkatrészek.

– Ez egy nagyon kellemetlen helyzet, de nem tekintem hosszantartó drámának. Itt a kérdés az, hogy az ENSZ BT állandó tagjai felhatalmazzák-e arra a nagyhatalmakat, hogy rendet tegyenek, és akkor ők rendet fognak tenni. Azt azért ne felejtsük el, hogy

senki nem érdekelt abban, hogy a Közel-Keleten egy olyan háború legyen, ami a világgazdaság számára tartós problémát okoz.

Vagyis ez azt jelenti, hogy a jemeni húsziktól igen gyorsan meg fogják tisztítani a Vörös-tengert, mert a világgazdaság fontosabbnak tartja a szállítási útvonalak fenntartását, mint azt, hogy a célja jemeni húsziknak, vagy mit gondol erről Irán.

– Mi lesz, ha visszatér Trump?

– Bár erről igen nagy vita folyik, én azt gondolom, hogy az Egyesült Államoknak viszonylag állandó, csak lassan változó érdekrendszere van. A tapasztalatok szerint ennek az érdekrendszernek a képviselete és érvényesítése nem attól függ, hogy ki az elnök, mert az államapparátus kikényszeríti az érdekek képviseletét. Vagyis az elnökök nem igazán tudnak eltérni az Egyesült Államok érdekeitől. Ilyen értelemben Trump is leginkább stílusában volt sajátos, de képviselte az amerikai érdekeket, és Joe Biden is folytatta a Trumppal megindult vagy a még korábban megindult politikát. Stílusukban, politikai hangsúlyokban eltérhet az elnökök politikája, de stratégiai irányvonalban nem. Tehát én

nem gondolom azt, hogy ha újra Trump lenne esetleg az elnök, lényegesen el tudna térni az Egyesült Államok alapvető stratégiai érdekeitől.

Máshogy megfogalmazva, a 2024-ben megválasztásra kerülő elnök ugyanazzal az alapproblémával néz majd szembe, amivel az Egyesült Államok valamennyi elnöke 2005-2006-tól. Nevezetesen, hogy a világ egy poszthegemoniális korszak felé halad, amikor az Egyesült Államok nem tud hegemón módon irányítani. De ettől azért az Egyesült Államok még ma is a legfontosabb és legerősebb világhatalom. Amikor azt állítom, hogy az Egyesült Államok már nem tud hegemón módon irányítani, az azt jelenti, hogy kompromisszumokra, a vezetési módszerek és eszközök újragondolására kényszerül, konfliktusokat kell felvállalnia, és meg kell erősítenie azt a szövetségi rendszert, amin keresztül fenn akarja tartani és meg akarja valósítani a globális ambícióit. Én nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy vége az Egyesült Államok vezető szerepének, mert a képességei ma még mindig messze meghaladják nagyon sok nagyhatalom képességeit is.

– Tehát az a bizonyos Nyugat alkonya, amit már régóta mondogattak, és Spengler még könyvet is írt róla, továbbra is elmarad?

– A világrend és benne a Nyugat is változik, de összességében nem gondolom, hogy a Nyugat ne lenne, ne lehetne a jövőben is meghatározó szereplője a változó világrendnek. Ennek egyik a fő oka az, hogy még jelenleg is

csak a Nyugat kapcsán beszélhetünk valamiféle politikai entitásról. Ezt az entitást az Egyesült Államok és különböző szövetségesei alkotják. A Kelet esetében nem látok ilyen – erős intézményi kötőszövettel is átszőtt – politikai entitást.

Vagyis Kelet ma még sok van: Kína, Oroszország, India, Délkelet-Ázsia és így tovább. Hasonlóképpen bár sokat beszélünk a globális délről, de egyelőre a globális dél is csak egy fikció és nem politikai entitás. A globális délbe nagyon sokan beletartoznak, akiknek az érdekei rendkívül eltérőek. A harmadik dolog pedig az, hogy mivel a jelenlegi világrendet alapvetően a Nyugat, azaz Egyesült Államok és szövetségesei hozták létre, ennek a világrendnek az intézményeit borzasztó nehéz gyorsan lecserélni vagy átalakítani. Erre is nagyon jó példa Donald Trump elnöksége, ami alatt az Egyesült Államok számos nemzetközi intézmény működését kérdőjelezte meg, nem egyből még kilépni is megpróbált, majd kénytelen volt visszakozni, mert még ő sem volt képes például új egészségügyi világszervezetet létrehozni. Vagyis azt akarom mondani, hogy a világ együttműködésre van kényszerítve bizonyos kérdésekben, és ez akkor sem változik, ha a nemzetközi rendben status quo megkérdőjelező hatalmak tűntek fel. A függés nagyon erős szerintem a világgazdaság, a világpolitika, illetve a világrend szereplői között.

– Tehát akkor azok, akik rendszeresen új világrendről értekeznek, túllőnek a célon?

– Nem, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a világrend nem egyik napról a másikra szokott átalakulni, és hogy a világrend hirtelen átalakulásában, ami az a szereplők összeomlásával járna, még a legelszántabb status quo megkérdőjelező hatalmak sem érdekeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Annyit értenek a nukleáris energiához, mint ló a mozijegyhez” – a Paksi Atomerőmű fideszes vezetését bírálta a volt MVM-főnök
Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek egykori vezérigazgatója élesen bírálta a paksi atomerőmű jelenlegi vezetését. Szerinte a menedzsment szakmai felkészültsége nem megfelelő, a létesítményt valójában a kétezer fős szakmai stáb működteti.


Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról a 2018-as leveléről, amelyben már akkor a paksi atomerőmű hűtési problémáira és a Paks II projekt aggályaira hívta fel a figyelmet. A volt MVM-vezér szerint a 2018-as figyelmeztetései bejöttek. Azt mondta, nem örül ennek. A Süli János akkori miniszternek írt levelében két kulcsmondat szerepel, az egyik, hogy „jelenleg üzemelő Paks I végletekig kihasználja a Duna folyóvíz adta hűtési lehetőségeket”, a másik pedig, hogy „egyszerűen nincs és nem is lesz megfelelő mennyiségű víz a Dunában.”

Mártha szerint „az a baj, hogy szerintem most sokkal nagyobb a gond, mint amit a levélben leírtam.”

Kifejtette, hogy a Paks I atomerőmű jelenleg a nyolc turbinából eggyel, a négy reaktorból pedig egy csökkentett teljesítményűvel üzemel, ami egyáltalán nem felel meg a tervezett működési állapotnak. Bár az orosz gépkönyvek említik ezt a lehetőséget, de nem heteken vagy hónapokon át tartó üzemre tervezték. A helyzetet egy hasonlattal írta le:

„Ez olyan, mintha egy Forma 1-es autóval a budapesti belvárosban döcögnénk, megállással indulva, 5 km/órás sebességgel.”

A paksi szakemberek munkáját zseniálisnak nevezte, akik ebben a helyzetben is képesek működtetni az erőművet. Ugyanakkor élesen bírálta az atomerőmű jelenlegi vezetését.

Úgy fogalmazott, az erőmű egy félkatonai szervezet, amelynek élén jelenleg „egy bukott fideszes energiahivatali elnök [Horváth Péter Jánosra gondol - a szerk.] ül, és a felügyelő bizottság élén pedig egy Fidesz által indított országgyűlési képviselő, aki úgy tudom, hogy nem nyerte meg a körzetét [itt pedig Steiner Attilára].”

„Ők ketten szerintem annyit értenek a nukleáris energetikához, mint ló a mozijegyhez. Nem ők viszik a művet. Az a kétezer ember viszi, aki ott éjjel-nappal azon dolgozik, hogy ez az egy turbina és az a fél reaktor terhelés működjön.”

Mártha szerint a kormányzati kommunikáció is ezt tükrözi, mivel a miniszterelnök helyszíni látogatásai során nem a felsővezetőkkel, hanem a műszaki vezérhelyettessel mutatkozik. Úgy véli, egy atomerőmű esetében nem szerencsés, ha törések vannak a menedzsment és a szakszemélyzet között.

A jelenlegi, csökkentett teljesítményű üzemmód fenntarthatóságával kapcsolatban bizonytalanságát fejezte ki. Azt mondta, a blokkvezérlő mérnökök bravúrja, hogy a rendszer így is működik, de abban nem biztos, hogy ez hetekig vagy hónapokig tartható.

A legnagyobb veszélynek azt tartja, ha az utolsó blokk is leállna. „Ha ne adj isten Paks leáll, mert elfogy a víz, akkor egy 2000 megawattos termelőberendezés átfordul az ország egyik legnagyobb fogyasztójává.”

Míg egy működő blokk képes „megfűteni” a másikat az újraindításhoz, a teljes leállás és kihűlés utáni újraindítás rendkívül nehézkes lenne. Egy régi példát említett: „Ez utoljára több mint 40 éve ezelőtt indult el hideg állapotból, ahhoz külön kazánparkot építettek a szovjetek, és arról a kazánparkról fűtötték meg az első reaktort.” Hozzátette, hogy ezt a kazánparkot már évtizedekkel ezelőtt lebontották.

A jelenlegi helyzetet, amikor a Duna vízszintje centikre van a leállástól, „hajmeresztő pillanatnak” nevezte.

A reaktorok élettartamára is káros a gyakori leállítás és újraindítás. Az orosz tervek szerint ezeket a blokkokat folyamatos, teljes terhelésű üzemre tervezték, a le- és felterhelés fogyasztja az élettartamukat. Emlékeztetett, hogy a románok a cernavodai atomerőműnél hasonló problémákkal küzdenek, és négy uszályt süllyesztettek el a Dunában, hogy egy mesterséges küszöbbel megemeljék a vízszintet.

Mártha Imre beszélt egy lehetséges megoldási javaslatról is, amelyen a budapesti közüzemek a Műszaki Egyetemmel közösen dolgoznak.

A projekt célja egy 120 kilométeres távvezeték kiépítése Paks és Budapest között, a Duna nyomvonalán, amellyel az atomerőmű hulladékhőjét lehetne eljuttatni Budapestre és az útba eső városokba távfűtési célra.

Ez szerinte Pakson is segítene, mert a jelenleg a Dunába engedett hőt hasznosítani lehetne. Konkrét becslést is mondott: „A mi számításaink szerint, ami még nagyon előzetes, egy ilyen 150-200 megawatt hőt, teljesítményt ilyenkor is el lehetne hozni, ami most egyébként az élethalál közötti különbség.” Hangsúlyozta, hogy ez egy többéves projekt.

A Paks II beruházás kapcsán megismételte korábbi aggályait. Szerinte a jelenlegi helyzetben a Dunába már egyetlen megawattnyi plusz hőteljesítményt sem lehetne beengedni, ezért Paks II esetében elkerülhetetlen lesz hűtőtornyok építése. Ez a Heller-Forgó-féle technológia ismert és működő, de megépítése az egész projekt újratervezését, újraengedélyeztetését és jelentős költségnövekedést vonna maga után.

A nagyméretű atomerőművek építését mára elavult koncepciónak tartja, a Paks II projektet egy kihalásra ítélt mamuthoz hasonlította.

Felidézte, hogy már évekkel ezelőtt megjósolta, hogy az Európai Unió a tiltott állami támogatás és a szabványok miatt sem fogja engedélyezni a projektet az eredeti formájában.

„Most olyan érdekes, hogy én ezt megmondtam, csak senki nem hitte el.”

Ehelyett a Paks I blokkok üzemidejének meghosszabbítását tartaná a legfontosabbnak, akár 80 éves korig, ahogy arra amerikai példák is vannak. Kritizálta a kormány korábbi „szélerőmű frászát”, mondván, ha az elmúlt 16 évben épültek volna szélerőművek, azok most jelentősen kiegészíthetnék a napelemparkokat, és könnyebb helyzetben lenne az ország.

Teljes interjú:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Szél Bernadett: A szakma tudta, és figyelmeztette a kormányt, hogy nem fogja bírni a Duna, de a Fidesz egy ponton túl masszívan a klímacélok ellen harcolt
Szél Bernadett volt országgyűlési képviselő a Fidesz-kormányok felelősségét firtatja a jelenlegi energiaválságban. Szerinte a Duna rekordalacsony vízállása és a paksi atomerőmű leterhelése előre látható volt, de a figyelmeztetéseket lesöpörték.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. augusztus 06.



Szél Bernadett volt országgyűlési képviselő szerint a mostani hőség, aszály és a Duna rekordalacsony vízállása miatti energia- és vízellátási válság nem az elmúlt hetek, hanem az elmúlt tizenhat év kormányzati mulasztásainak az eredménye.

Posztjában úgy fogalmaz, a Fidesznek „tizenhat éve volt” felkészíteni az országot, méghozzá „kétharmaddal, rendeleti kormányzással, ezermilliárdnyi uniós forrással és gyakorlatilag korlátlan politikai hatalommal”.

Írását azzal kezdi, hogy miközben „az ellenzéki Fidesz épp négy hetet kér számon Magyar Péteren”, ő „tizenhat évet” kér számon a Fideszen. Hangsúlyozza, hogy nem utólag okoskodik, hiszen parlamenti dokumentumok és bírósági ítéletek sora bizonyítja, hogy időben jelezte a veszélyeket.

Úgy látja, a Fidesz-kormányok mindenben válságot láttak – a migrációtól a genderkérdésig –, „csak az egyetlen valós problémával nem voltak hajlandók foglalkozni: az elkerülhetetlenül begyűrűző klímaválsággal és a szükséges alkalmazkodással!”.

A jelenlegi helyzetet úgy írja le, hogy „a hőség, az aszály, a Duna katasztrofálisan alacsony vízállása és túlmelegedése, valamint az energia- és vízellátási gondok egyszerre omlanak rá Magyarországra”. Felidézi a fideszes politikusok nyilatkozatait: Bóka János szerint „erre fel kellett volna készülni”, amire Szél azt javasolja, „írja fel szépen magának a tükörre”. Németh Balázs megjegyzésére, miszerint már nyár elején lehetett látni hogy baj lesz, azt írja: „Nem 2010 lehetett látni, hogy baj lesz.”

Rétvári Bence felvetésére pedig, miszerint a kormánynak négy hete volt cselekedni, úgy reagál: „Nem, az előző kormánynak 16 éve és RENGETEG PÉNZE lett volna cselekedni.”

A volt képviselő felidézi, hogy már 2014-ben felhívta a figyelmet a paksi bővítés hűtővízigényével és a Duna alacsony vízállásával járó kockázatokra. Szerinte

„A SZAKMA TUDTA, és FIGYELMEZTETTE A KORMÁNYT, hogy nem fogja bírni a Duna; ők is tudták.”

A kormány válasza erre szerinte nem egy nyílt vita volt, hanem a szerződések titkosítása és az adatok elzárása. Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor „az évszázad üzletének”, Lázár János pedig „az elmúlt negyven év legjobb bizniszének” nevezte Paks II-t.

Szél kitér arra is, hogy a szakma egy diverzifikált energiamixet javasolt. 2015-ben törvényjavaslatot nyújtott be a napelemekre és szélerőművekre kivetett környezetvédelmi termékdíj eltörléséért, mivel abszurdnak tartotta, hogy a kormány „környezetszennyező termékként” adóztatja a tiszta energiát. A Fidesz ezt lesöpörte.

Később képviselőtársaival együtt tízmilliárdokat javasoltak a környezetvédelmi és vízügyi rendszer megerősítésére, de ezeket a módosításokat is elutasították, sőt, „hangosan falkában röhögték ki” a javaslattevőket.

Írt a lakossági energetikai korszerűsítések elmaradásáról is: egy 150 milliárd forintos uniós programból hárommillió háztartás újulhatott volna meg, de Lázár János közölte, a forrásokat inkább állami épületekre fordítják.

Ezzel a Fidesz szerinte „nemcsak támogatást vett el a családoktól. Elvette annak lehetőségét is, hogy Magyarország kevesebb energiát fogyasztó, válságállóbb ország legyen.”

A szélerőműveket szerinte „gyakorlatilag betiltották”, és megemlíti, hogy 2019-ben hiába kérdezett rá a Nemzeti Energia- és Klímatervvel kapcsolatban a hálózatfejlesztés szükségességére, amiről a kormány is tudta, hogy elengedhetetlen lenne. „Vagyis pontosan tudták, mit kellene megcsinálni. Mégsem csinálták meg.”

Szóba hozta a Mátrai Erőmű 2020-as állami megvásárlását is, ami miatt feljelentést tett. Úgy látja, „egy pénzügyileg kivéreztetett, veszteséges, jelentős környezetvédelmi kötelezettségekkel terhelt erőművet vettünk vissza az adófizetők pénzéből”.

A volt képviselő szerint a Fidesz nemcsak nem foglalkozott a problémával, de egy ponton túl „masszívan a klímacélok ellen harcolt”.

Felidézi, amikor Orbán Viktor 2019-ben megvétózta az EU 2050-es klímasemlegességi célját, Gulyás Gergely válasza az volt: „Nincs ok a sietségre”, egy fideszes bizottsági elnök pedig úgy reagált: „Nem kerget bennünket a tatár.”

Szél bírósághoz fordult a vétó előkészítő anyagainak kiadásáért, és első fokon nyert is. Amikor pedig azt kérte, Orbán Viktor számoljon be a vétóról a parlamentben, „Kövér László segítségével inkább átírták a törvényt”, és megszüntették a miniszterelnök beszámolási kötelezettségét. A Fidesz–KDNP képviselői a klímaválságról kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést is bojkottálták.

Szél szerint a Fidesz „leépítette azt az intézményrendszert is, amelynek az országot fel kellett volna készítenie”, például megszüntették az önálló környezetvédelmi minisztériumot. A 2010-ben még 400 fős tárca kapacitása egy 70 fős államtitkárságra olvadt.

Még Áder Jánost is kérte, hogy lépjen közbe, de szerinte „elnök úr inkább Kék Bolygózott a Kossuth rádióban; a pénzt köszöni, ennyike.”

Posztját azzal zárja, hogy az autokrácia „elveszi az állam tanulási képességét is”.

Szerinte a Fidesz tizenhat év alatt „nem felkészítette, hanem kiszolgáltatottabbá tette Magyarországot”. Úgy véli, most úgy tesznek, mintha az ország története négy hete kezdődött volna. „Nem, nem és nem” – írja, majd hozzáteszi: „Itt vagyok, ott voltam, emlékszem és esélyük sincs arra, hogy elfelejtsük.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vona Gábor: Magyar Pétert csak egyvalaki tudja megállítani
A politikus szerint sem az ellenzék, sem a sajtó nem képes megállítani a kétharmados többséggel kormányzó Magyar Pétert. Úgy véli, egyedül a Tisza Párt saját szavazóbázisa tudná korlátok közé szorítani a miniszterelnököt, ha jeleznék elégedetlenségüket.
F. O. - szmo.hu
2026. augusztus 05.



A Médiapiac című műsorban fejtette ki véleményét Vona Gábor, a Második Reformkor Párt elnöke, aki eredetileg a halál témájáról beszélt volna, de a közelmúlt eseményei miatt inkább az aktuálpolitikára terelődött a szó. A politikus a beszélgetés elején azonnal reagált arra a hírre, hogy visszavonták az M1 Híradó újonnan kinevezett főszerkesztőjének és műsorvezetőjének megbízatását, miután Magyar Péter miniszterelnök egy kommentben fejezte ki nemtetszését.

Vona szerint már a két név, Hajdú Gábor és Borsa Miklós felmerülése is hiba volt a közmédia megújítása kapcsán. Úgy véli, a másik, talán még súlyosabb hiba, hogy a miniszterelnök kommentje kellett a döntés visszavonásához.

„A miniszterelnök ezek szerint lényegében kézi vezérléssel, bemondásra tud beavatkozni a kommentben, még csak nem is egy hivatalos levélben vagy egy magántelefonhívásban, hanem kommentben, nyilvánosan teszi helyre, »a közszolgálati tévét«” – fogalmazott.

Szerinte ez a lépés nem a demokratikus érzésünket erősíti. „ Magyar Péter miniszterelnökként mindent kézben akar tartani, és mindent ő akar irányítani és korrigálni, ha szükséges” – mondta.

Mélyebb, rendszerszintű gondot lát az ügyben.

„Itt az igazi, súlyos probléma most nemcsak az, hogy kommunikációsan ez egy rosszul kezelt konfliktus, hanem egy működési elv, egy antidemokratikus működési elv jelenik meg így a szőnyeg alól”

– jelentette ki. Szerinte ha ez a fajta „kommentben kormányzás” lesz a norma, az hosszabb távon komoly problémákat vet fel.

A Tisza Párt fejlődési ívét is kritikával illette, mondván, a párt nem kormányzásra, hanem egy rendszer leváltására kapott kétharmados felhatalmazást. Szerinte egy semmiből jött, tapasztalatlan politikusokból álló pártnak két év alatt nem lehet felkészülni egy kétharmados kormányzásra.

„Nincs meg az a szamárlétra sem, hogy elindulsz, kialakítod a saját értékrendedet, programodat, bejutsz az Országgyűlésbe, növekedsz, kudarcokkal szembesülsz, hanem lényegében egyből, szinte a semmiből. És szerintem ez a fajta unorthodox szervezetfejlődés, vagy közösségfejlődés, előbb-utóbb benyújtja a számlát” – magyarázta.

A kialakult vízválság kapcsán a politikai egység hiányát emelte ki. Felvetette, hogy a pártok frakcióvezetői közös sajtótájékoztatót is tarthattak volna, hogy a nemzeti egység képét mutassák. „Mi lett volna, hogyha ebben a helyzetben a parlamenti pártok frakcióvezetői azt mondják, hogy ez most egy olyan helyzet, hogy tudjuk, mindannyiunk »hardcore« szavazóinak nem fog tetszeni, hogy itt áll mellettem a másik, de most egy olyan helyzet van, hogy ezt be kell nyelnie a saját szavazóbázisunknak, és mi itt most közösen vagyunk” – vázolta fel a lehetőséget. Véleménye szerint ezek az „out of the box” kilépések hiányoznak a magyar politikából.

Élesen bírálta a jelenlegi politikai kultúrát, amelyet „keresleti politikának” nevezett, ahol a pártok azt nézik, mit akarnak hallani az emberek, ahelyett, hogy „kínálati politikát” folytatnának, azaz valódi programokkal és értékrenddel állnának elő. Szerinte a miniszterelnököt egyedül a saját szavazóbázisa állíthatná meg, ha jeleznék, hogy bizonyos lépések már nem elfogadhatók számukra.

„Most Magyar Pétert én nem tudom megállítani, te se, a sajtó se, senki nem tudja, kétharmada van. Egyvalaki tudja megállítani: a Tisza szavazóbázisa. Nekik kellene ilyenkor jelezni, hogy ez nem oké” – mondta.
A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Takács Péter: Majka áldozatpózba vágta magát, miután tengerparti képpel hergelte azokat, akiknek nem tetszett a hétvégi energiazabáló nagykoncertje
A fideszes politikus odaszúrt a rappernek, aki egy fenyegető üzenet miatt lemondta egy erdélyi koncertjét. Takács arra is kitért, hogy szerinte „Magyar Péter napi szintű hergeléséből, uszításából milyen indulatok fakadnak.”
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. augusztus 05.



„Bele kéne lőni a fideszeseket a Dunába” – ezzel a kommenttel illusztrálta Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban, hogy szerinte milyen indulatokat kelt Magyar Péter kommunikációja.

A képviselő a bejegyzés végén feltette a kérdést: „Ez már Szeretetország, tessék mondani?”

A poszt elején Majka életveszélyes megfenyegetéséről ír, ami miatt a rapper lemondta egy erdélyi koncertjét.

Takács szerint szerint Majka „áldozatpózba vágta magát, miután tengerparti képpel hergelte azokat, akiknek nem tetszett a hétvégi energiazabáló nagykoncertje.”

Úgy látja, ilyenkor „gyorsan el kell játszani az áldozatot és be kell mutatni, hogy bizony az őt joggal kritizálók képesek lennének akár gyilkolni is, hát ki hallgatná meg a véleményüket.”

Leszögezte, hogy „persze, fenyegetni bárkit is, az nem elfogadható dolog”, majd áttért a saját oldalán tapasztaltakra. Állítása szerint egy kommentelő „remek ötlettel” állt elő az egyik posztja alatt a Duna vízszintjének megemelésére.

A képviselő idézte is a szerinte „briliáns” megoldást: „Bele kéne lőni a fideszeseket a Dunába, hogy a belőlük képződött medergát emelje a vízszintet.”

Takács szerint „ez csak egyetlen példa arra, hogy Magyar Péter napi szintű hergeléséből, uszításából milyen indulatok fakadnak.”

Hozzátette, mások ennél tovább is mennének: „Egyesek csak sárga csillaggal jelölnék a fideszesek lakását, más nem állna meg itt.”

Majka lemondott koncertjéről itt írtunk részletesebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk