KULT
A Rovatból

A diszkó, ahol minden hallgató a saját belső útját járja

Latorczai Balázs, az Önismereti Diszkó megálmodója mesélt arról, hogy milyen rögös utakon juthatunk el saját titkainkhoz.


Örmény, grúz, török, arab és egyéb népek zenéje, modern technoalapokra keverve.

Ez a mostanában leggyakoribb változata az Önismereti Diszkónak, amit Latorczai Balázs álmodott meg, majd épített köré egy még szűk, de egyre bővülő közeget.

Arról beszélgettünk, pontosan mi történik ezeken az alkalmakon, vajon egy csak magunkban megélhető, vagy közös élményről van-e szó, és megosztható-e egyáltalán másokkal az önismeret.

– Hogy kell Önismereti Diszkózni?

– A mottó így hangzik “Még sosem voltam az Önismereti Diszkóban, de már sokkal jobban érzem magam”. Ezt nagyon szeretem. Ami fontos az a szándék. Nem érdemes azzal a hozzáállással elmenni Önismereti Diszkóba, hogy húha két hete szakítottam, elmegyek táncolok egy kicsit és akkor majd el fog múlni a szakításom, mert akkor már van egy ilyen elvárás. Sokkal jobb odajönni aztán megfigyelni a hatást. Az se baj, ha az ember csak szórakozik egyet, akkor is töltődik. De a résztvevők beszámolnak néha nagyon szép menetekről, mert ez zene, tehát a szavak szintjére tényleg csak a töredékét lehet lehozni, nem azért mert annyira magasztos, csak a szavaknak a világa az nem ez

– Mitől különleges?

– Amikor megkérdezik tőlem, hogy mit kell az Önismereti Diszkóban csinálni, azt mondom, hogy azt nem tudom elmondani, mert ha elmondanám, akkor az az én utam lenne. A hallgató a saját belső útját járja. Az a plusz benne, hogy Önismereti Diszkónak hívjuk. Ez egy nagyon frappáns név. Kiben ahogy megjelenik a névnek a jelentése, úgy működik majd benne az Önismereti Diszkó.

Aztán van egy teória, ami vagy igaz, vagy nem, de jól hangzik. A figyelem értéke állítólag már elérte a kőolajét, tehát ugyanannyi pénzt költenek marketingre a világban, lényegében a másik ember figyelmére. Ha belegondolunk, már a Facebookon is ezt csináljuk. Ugyanazokkal az eszközökkel közlöm, hogy tükörtojást reggeliztem, mint amivel Mercedest akarnak eladni, és ugyanúgy csinálja akár Donald Trump, vagy a volt padtársam, vagy te és mindenki más.

Teljesen uniformizált a kommunikáció. Én ebből egy icipicit kilépnék, és valahogy vissza szeretném adni az embereknek a figyelmet. Talán ezért van ekkora igény a mindfulnessre is. Nem szeretném az embereket traktálni, hogy megértsenek dolgokat, meg üzeneteket értelmezzenek. Inkább megpihentetni szeretnénk őket ebben.

– Hogyan történik az Önismereti Diszkózás?

– Ami az összes Önismereti Diszkóban egységes, az annyi, hogy szól a zene. Ezen túl pedig már az alfajairól kell beszélgetnünk. A “veretős” Önismereti Diszkó azért veretős, mert táncolni is lehet rá. Technoalapokra szól. Ez a szívemhez áll közel. Aztán van a “chilles”, amikor leginkább feküdni szoktak az emberek félálomban vagy álomban. Az meg a lelkemhez áll sokkal közelebb. A zene közben időre modelleket rajzolós (“LIFE drawing”) az egyik kedvencem most. Nagyon koncentrált. Modelleket kell rajzolni és közben szól a technoalapú pszichedelikus zene. Élő emberekre koncentrálsz. Akikre koncentrálsz, azok is koncentrálnak. Ők mozdulatlan modellek, mi meg figyeljük, hogy mi van a levegőben és arra próbálunk meg vagy feszesebb, vagy lazább zenét rakni. Kurva jó.

Latorczai Balázs

– Kezdjük talán a “chillessel”, hiszen te is azzal kezdted…

– 2012-ben vagy 13-ban kezdtük. Super 8-as filmeket vetítünk. Ezek különböző forrásokból összegyűjtött, régi, 60-as 70-es évekből megmaradt homevideók, grillpartik, ilyesmik. Alatta pedig nagyon lassú, non-tempo, nagyon szép ambient és ősi zenei énekek szólnak. Tulajdonképpen ezzel született az Önismereti Diszkó. Ezt az élményt hívtuk úgy, hogy spirituális nosztalgia. Nagyon bele lehet csúszni. Szoktak nagyon jókat beszélgetni is alatta, de leginkább azt szeretem amikor csak bambulnak az emberek egy relaxációban. Ez általában a Szimpla Kertben történt.

Az egyik szobát mindig berendeztük fetrengősnek, babzsákosnak, meg sátrat állítottunk fel bent. Nagyon lakályosra csináltuk. A Szimplában meg eleve ott volt akár 600 főnyi tömeg esténként, amiből 40-50 ezt megtalálta. Aztán attól, hogy spontán találták meg, ez egy ajándék lett, olyan, mint amikor az utcáról felveszel egy karkötőt. Szerintem sokkal nagyobbat flesseltek rá, minthogyha direkt erre a programra jöttek volna el. Nulla elvárással meglátják, hogy "Úristen, ilyen van?! De jó!"

Sokan ott maradtak egész este. Néha sajnáltam őket, mert bulizni indultak, ehelyett relaxáltak, de a meglepetés, meg az ajándékélmény miatt nagyon sok szeretetet kaptunk vissza. És nagyon jó volt. Volt ott mindig egy helyiség, amit megtudtunk tölteni olyan energiával, hogy így wow! Nem is gondolta volna az ember.

– És utána mi történt?

– Ennek a “chilles” Önismereti Diszkónak, ami oly közel áll a lelkünkhöz, nem lett saját közönsége. Aztán miután elkezdődött a járvány. kevesebb ember jött, és szembesülnöm kellett azzal, hogy ez önállóan magában nem áll meg. Kiderült, hogy ha nincsen tömeg, akkor ez csak egy installáció. Mint a Tate múzeumban. Mint egy szoba, ami mondjuk valakinek a varrószobája. Így nézett ki, tessék. Azon dolgoztam, hogy felvázoljunk olyan nagy lelki folyamatokat, hogy közösség, meg belső megélés, meg önismeret. Aztán egyszer csak egy installáció lett belőle. Ugyanúgy ment a film, szólt a zene, ki voltak rakva a babzsákok, és közben semmi nem maradt. Nulla. Ha az a körülmény, amiben ez az egész született, nincs meg körülötte, akkor nem életképes. Most gondolkodunk, hogyan lehet ennek így még értelme. Valószínűleg úgy, hogyha nem egész estés, csak két és fél órás. A Tilos Rádióban volt ilyen szettünk, amit amúgy önismereti csoportokban is játszottunk már. Úgy vagyogat szegényke, de nincs olyan konkrét teste és kerete már, mint a “veretősnek”.

– És milyen a “veretős” teste? Techno alapok? Akkor ez egy technodiszkó?

– Amúgy az is! Tényleg modern technoalapok, és rá vannak keverve örmény, grúz, török, arab, meg egyéb zenék. Maga a dallam, az nem techno, csak a svung, a húzás. Van egy nagyon régi közhely a technozenével kapcsolatban, hogy a techno a sámánzene utóda. Mivel ugyanaz a monoton dobritmus idézi elő azt a módosult tudatállapotot, amit a sámánok is. Jól rámennek ezek a régi dallamok, és nem sámándob van alatta, hanem techno. Engem egyébként gyerekkorom óta zeneileg mindig is a világzene mozgatott meg. Amiben volt világzene valamilyen fúzióban, azt szerettem.

Kiskoromban nagyon sok VHK-t hallgattam, az is népies, vagy amikor kispálos voltam, akkor abból is a Zsákmányállat meg ezek tetszettek a legjobban. A világzenének van gyökere. Visszanyúlik valamilyen kultúrához. Ha mondjuk egy dél-amerikai kultúrának az alapja van megzenésítve gépekkel vagy hangszerekkel, nincs is közünk hozzá, és mégis valami archetipikus érezhető benne. Minden régi világzenében. A techno pedig a csomagolás. A sámándob. A sámándob pedig a mennydörgés becsomagolva. Amikor a sámándobot tolták, akkor azok voltak éppen a legmodernebb eszközök, amikkel ezt lehetett csinálni. Most a hangfalak a legmodernebb eszközök. Én ezt a technot tudom csinálni. Nem vagyok egy nagyon-nagyon jó zenész. Szeretem, mert foglalkoztat. De nem nagyon járok hasonló bulikba, csak csinálom.

A “veretőset”, a DJ szettet nagyon futtatjuk. Valahol az is egy relaxáció, csak tánc közben. De a tudata az embernek ugyanúgy pihen, meditál, át tud dolgokat vinni mozgásba. A ritmusra való mozgás, abban segít, hogy a racionális tudat ne induljon be. Nagyon sokan csukott szemmel táncolnak. Abba persze nem tudok beleszólni, hogy mi történik bennük meg hogyan zajlik az egész, de ha látom hogy élvezik, akkor biztos, hogy jó helyen járnak.

Most ezt a technós Önismereti Diszkót nyomjuk leginkább és közben keresem, hogy hogyan tudjuk feléleszteni az ambientet.

– Ez egy magadban megélt vagy közös élmény? Megosztható egyáltalán az önismeret?

– Tyű, hát inkább magadban, mert zenehallgatásról meg táncról van szó. Nincs annyira erős kontakt a résztvevők között mint egy beszélgetéskor. De nagyon érdekesek a beszámolók komoly pszichedelikumokat használó fesztiválokról, mert az derül ki belőlük, hogy ott is van egységélmény. Ez valahol önismeret, hiszen az illető egyedül, belül éli meg, hogy egységben van az összes többi emberrel, aki ott van körülötte. Ha ott vannak, mondjuk ötezren, mindenki egységélményt él át, akkor most ötezer darab egységélményről van szó, vagy egy darab ötezer fős élményről? Akkor ez most egy közös élmény?

A közös élmény összehozza az embereket. A közös szex a legjobban, a közös filmnézés kevésbé. Akkor már jó, ha mindenki egyszerre hallgat egy jószándékú zenét, és az hozza őket össze. De nincs olyan elvárás, hogy mindenki telefonszámot cseréljen meg bejelölje a másikat. Inkább egy kicsit jobban benne vagyunk a világban a közösen átélt pontoktól.

Fontos, hogy a zene eredetileg szertartászene volt. Amikor még a mágikus gondolkodás volt előtérben, akkor a szertartások azért voltak, hogy valami változást idézzenek elő akár a közösségben, akár a termésben, akár az időjárásban. De a szertartás mindenképpen olyan közösségi dolog volt, ami valahol belső munka. A táncház is olyan, hogy bennünk történik valami, és az ami bennünk mind megtörtént majd a közösségben jelenik meg.

– Milyen közösségekben mozogsz te, amikben ez majd megjelenik?

– Nagyon felhígult közösségben élek most, amit úgy hívnak, hogy társadalom. Emiatt az Önismereti Diszkónak is csak egy formája bír lenni egyelőre, méghozzá az, hogy vannak rendezvények, szól a zene, az emberek meg táncolnak, aztán ezt ki hogy veszi le. Van aki tök jól bulizik, van aki meg közben megéli, átéli, elengedi, vagy befogadja szóval ami dolga éppen van vele. Ha a “Közösséget” a társadalom váltotta fel, akkor a “szűk közösséget” pedig a szubkultúrák. Mint DJ páros egy-két szubkultúrában tök jól működünk. A Zengető egy ilyen szubkultúra, vagy a Gyüttment. A Szimplában rendszeresen vagyunk, de ott ez nem jelenik meg külön eseményként. Az atmoszférát azt megteremti, de nem egy szubkultúrának a közösségi összehozása. Vannak közösségek ebben a társadalomban, de én nem hiszek bennük.

– Nem hiszel a közösségekben? Akkor miben hiszel te?

– A laza szövetségben. Most már mindenki individuum és nem akarja magát bedobni egy közösségbe. Inkább létre akarna hozni egy közösséget, de gyakran megelégszik azzal, hogy kihirdeti és aztán nem történik semmi.

De a laza szövetség az olyan, mint amikor egy faluban ég a határ, és mindenki odamegy eloltani a tüzet. Nem azért, mert “közösség”, hanem hogy ne terjedjen át az egész falura a tűz. Mindenki éli a maga életét és a laza szövetség annyi, hogy függünk egymástól konstruktív módon.

Nem annyira közösségről szól az Önismereti Diszkó, hanem inkább az önismeretről. Hogyha az önismeretünk rendben van, akkor jobban tudunk egymással szövetségben élni,

– Mesélsz arról, hogy te ki vagy, hol kezdted, mit csináltál még az Önismereti Diszkón kívül?

– Fú, csak azt mondom, aminek köze lehet az Önismereti Diszkó kialakulásához. Először szerzetesnek akartam elmenni, de hamar kirúgtak. Utána volt 5-6 év, amikor szerkezetlakatos voltam. Ez is nagyon sokat hozzátett a felismeréshez, hogy az embernek szüksége van valamilyen belső támaszra. A színészet után elkezdtem zenélni, aztán meg koncerteket, kiállításokat, meg mindenfélét szervezni. Rengeteg koncertet szerveztem, nagyon sok kulturális eseményen vettem részt, egy kicsit sok is volt.

– Hol szerveztél koncertet?

– A Szimpla volt a munkahelyem az utóbbi 10 évben, de előtte a Könyvtár Klubban, a MOST-ban, a jelenben, a Dürer kertben.

– És csak így fogtad magad, aztán nekiláttál koncerteket szervezni?

– Amikor menő zenekarunk volt, akkor mások azt látták, hogy egy csomó embert ismerek. Dolgoztam a Bahiában, meg az A38-on. A Könyvtár Klub volt az, ahol felkért az üzletvezető, hogy hetente egy koncertet csináljak. Így kezdődött és tök jól ment. Aztán csináltam egy saját brandet, a “Tajtékost”, azzal tudtam kitörni. Több helyen is programokat csináltam, és így kalandoztunk szépen. Amikor a Szimplába fölvettek és elkezdtem ott dolgozni, akkor bezártam ezt a “Tajtékos” dolgot, mert elérte a célját. Lett egy munkahelyem.

– Akkor most egy újabb brandet építesz magadnak? Ez történik?

– Igen, de a “Tajtékost” még nem magamnak építettem hanem csak eszembe jutott, hogyha elnevezem, amit csinálok, akkor az önálló életre fog kelni. Az Önismereti Diszkó is ilyen, de az sokkal inkább rólam szól, hiszen én csinálom. A “Tajtékosra” oda meghívtam zenekarokat és a “Tajtékos” az ernyő volt.

Az Önismereti Diszkón viszont a társaimmal együtt kattogunk, gondolkodunk. Egyedül nem lenne. Lázár, aki a Super 8-asokat vetíti, ő mondta, hogy ha zenélek akkor ő vetít. Együtt jöttünk rá, hogy ez ambient zenére működik a legjobban. A “veretőset” is csinálgattam sok emberrel, de amikor a Veróccsal kezdtük el, akkor lett ez egy állandó dolog és éreztük azt, hogy na ez egy dolog. Egyedül nem az.

– Ez akkor egy közös alkotási élmény?

– Ó, mondhatnám közösség.

– Laza szövetség?

– Nem, ez közösség. Hehe. Ketten vagyunk benne. Na jó, nem. Igazából dolgozunk sok emberrel. A Gracza Balázs rajzol nekünk néha, imádjuk. Volt a Painter’s Palace ahol a rajzolásokat szervezték, a modelleket hozzá. Igyekszünk társítani egyéb tök jó dolgokat, amik még hozzáadnak.

– Hova viszi ez az életedet, mit szeretnél ezzel kezdeni?

– Hát a koncertszervezésből is ki lehet égni. Hét- és tízezer között van a koncertek száma, amiket szerveztem. Nem lehet kiszámolni olyan rengeteg. Egy idő után elkezdtem keresni az új formáit a rendezvényeknek. Kezdetben nagyon foglalkoztatott az ambient. Nem az ambient zene, hanem a környezet.

Nagyon jó, amikor van egy zenekar a színpadon másfél órát, dob gitár ének stb. De ezt lehet úgy is, hogy a környezet van. Fesztiválok is rámennek arra, hogy valami saját világot teremtsenek. Ozora ebből Magyarországon az egyik legdisneylandesebb, dehát vannak kimondottan fantasy fesztiválok.

A Szimplán belül is játszottam azzal, hogy mi történik akkor, ha az embereket babzsákra vagy bárszékre ültetem, vagy ha csak egyszerűen állva hagyom. Teljesen máshogy viselkednek. Ugyanúgy ahogy teljesen máshogy viselkednek, hogyha egyszerre menetelnek haza egy focimeccsről. Az embereket jól lehet így befolyásolni, biztos, hogy van erre több tudomány is. Nem vagyok ennek a tudósa, csak szeretem ezt megfigyelgetni és jó lenne, ha több lehetőségem lenne ilyen tereket kialakítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: