Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)
Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.
Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.
A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.
Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.
Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.
Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.
Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.
A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.
A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.
Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.
Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.
A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.
(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)
Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.
A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.
Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.
