KULT
A Rovatból

Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje

Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Úgy szólt, és úgy nézett ki a Beton.Hofi koncertje a Papp Lászlóban, ahogy kell – már csak egy igazi közönség kellene egy tökéletes bulihoz
Két koncerten is bizonyította Beton.Hofi, hogy látványban, színpadképben vagy épp hangzásban bárkivel felveszi itthon a versenyt, és nem probléma egy ekkora helyszínt tökéletesen bejátszani. Már csak vagy tízezer olyan ember kéne a közönségbe, aki nem csendben nézi végig a show-t.
Jásper Ferenc - szmo.hu
2026. március 16.



Dupla koncerttel rúgta be az évet a Papp László Sportarénában Beton.Hofi, aki pár év alatt az egyik legfontosabb magyar előadóvá vált. A Jolly presszós koncert és a comic.sins album óta eltelt időben szépen, lassan építkezve arénakoncertes produkciót is tető alá tudott hozni, az új INTERREGNUM nagylemez köré építve a klasszikus számaival együtt komplett show-t rakott elénk, méghozzá nagyon profin.

Az lassan megszokottá válik, hogy a Covid óta megerősödő rap-trap-hiphop szcéna az egészen kis klubkoncertektől nagyon hamar eljut a tízezres közönséget vonzó Budapest Park-Sportaréna-MVM Dome fellépésekig, és ezt többnyire professzionálisan meg is oldja. Azahriah a Puskást is, de ő más dimenzió már.

Beton.Hofi viszont kicsit más tészta. Az utóbbi években talán az ő szövegei voltak a legkidolgozottabbak, a leginkább intellektuális megoldások nála jelentek meg – kifejezetten széles kört tudott bevonzani nem csak a Z-generációból merítve.

Ennek persze lesznek következményei egy ilyen nagy koncerten, de erről később.

Több, mint két évet kellett várni a negyedik nagyalbumra, bár lehet, hogy még ez is túl kevés volt. Ezt azért mondom, mert az INTERREGNUM 18 számból áll össze, aminek több, mint a fele annyira felejthető, hogy a koncerten fel sem ismertem, hogy ezek az ő számai. Láthatóan a többi koncertező is hasonló véleményen lehetett, főleg, ha a hangulatból indulunk ki, mivel még a mainstream számait is kevesen énekelték vele, például a "PLAYBÁNIA"-t, ami az egyik, ha nem a leghallgatottabb száma.

Végignézve a közönségen, ez talán nem véletlen - relatíve kevés fiatal volt, inkább középkorúakat láttam nagyobb számban, akik elvájbolgattak a számokra, de különösebben nem számítanak hardcore rajongóknak. Hofira nem lehet panasz, ő mindig megpróbálta énekeltetni a közönséget, ha túl hangos volt a csend.

Na de térjünk rá a pozitívumokra, mert van az is azért bőven.

Hofi lehengerlő teljesítményt nyújtott mindkét koncerten, teljes beleéléssel próbálta átadni az új album hangulatát, ami természetesen nem rossz, csak néhol repetitív lett kicsit. A TOP G például nálam az új kedvenc lett Hofitól, nagyon adja ezt az undergorund, kicsit pogányos vibe-ot, ami nálam mindig telitalálat.

Ádám most talán az eddigi legjobb fellépését nyújtotta, ez éppúgy megmutatkozott a kétszintes színpad profi elrendezésében, mint abban, hogy végre a hangosítás is perfekt volt, kipróbáltuk, messziről is jól lehetett hallani mindent. Látszólag a crew nem spórolta ki a világítást sem, ami hatalmasat dobott az élményen, mert mindig alkalmazkodott az éppen hallható számhoz.

A koncert elején a "BE VAGYOK ZÁRVA" volt az a szám, amiről gondolhattuk, hogy beindítja rögtön a közönséget, ami persze sikerült is nagyrészt. Ezután következett pár új, kevésbé ismert szám az új albumból, azoknak is szuper volt mellesleg a hangulata, koncerten teljesen más élményt nyújtottak, mint amikor Spotin hallgatja az ember - de hát ezért járunk koncertre.

Amit viszont sajnáltam, hogy a "COMIC SINS" albumból csak az "OFFWHITE"-ot játszotta, ami amúgy a koncert egyik csúcspontja volt. Szólt még a "SOFIA COPPOLA", "TARR BÉLA", "NULLAKÖZÖD", és sok más kedvencem is, végül a koncertet a már említett "PLAYBÁNIA"-val zárta, aminek tényleg valami mesterien szólt minden egyes másodperce. Ezért is sajnáltam, hogy nem volt igazi koncerthangulat a közönségben.

De hiába hittük naivan, hogy itt a vége, szerencsére a közönség egy jó része is felébredt itt, és hosszas "vissza" skandálással visszahívta még pár szám erejéig, nagyon helyesen. Mindössze kétperces szünet után Hofi nem is akárhogy tért vissza, a magasból emelkedett le hozzánk, mint egy angyal, majd ennek megfelelően következett is az "ANGYALOK".

Összességében egy teljesen korrekt koncertet hozott össze nekünk Ádám, minden jól szólt, a remek színpadkép és a hatalmas kijelzők is dobtak a hangulaton, a színpad felől tehát minden nagyon rendben volt. Még egy-két ilyen nagyszabású koncert, és talán a közönség többi része is megérkezik

Beton.Hofi karrierjének közel sincs még vége, sőt, bizonyos értelemben most kezdődik az a rész, ahol eldől, hogy egy nagy korszak kiemelkedő előadójával van-e dolgunk. Láthatóan rajta nem fog múlni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
46 milliárd forint egyetlen estére: így keresi degeszre magát a hollywoodi virágkötő és fánkos az Oscar-gálán
A 98. Oscar-gála több ezer ideiglenes munkahelyet teremt Los Angelesben, a rendezvényhez kapcsolódó eseményekkel együtt. Az Akadémia becslése szerint a közvetlen gazdasági hatás eléri a 134 millió dollárt.


Negyvenhatmilliárd forint egyetlen estére. Nagyjából ennyi pénzt pumpál ma a Los Angeles-i régió gazdaságába a filmvilág legnagyobb eseménye, miközben maga a műsor előállítása alig húszmilliárd forintot emészt fel.

A vörös szőnyeg csillogása mögött kőkemény üzlet húzódik, ahol a harmincmásodperces reklámhelyekért is hatszáz- és hétszáznyolcvanmillió forint közötti összegeket fizetnek a hirdetők.

A számok mögött pedig virágkötők, sofőrök, stylistok, étterem-tulajdonosok és szállodák állnak, akiknek ez a hét jelenti az év legfontosabb időszakát.

A tengerentúlon egy országos tévécsatorna és egy streamingplatform közvetíti a díjátadót, amelynek időzítése a nézői és hirdetői pénzeket is alapvetően meghatározza.

A Privátbankár elemzése rámutat, hogy az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia megbízásából készült jelentés szerint a gála és a hozzá kapcsolódó rendezvények közvetlen gazdasági hatása eléri a százharmincnégy millió dollárt, ami a jelenlegi árfolyamon számolva több mint negyvenhatmilliárd forintot jelent.

A hatalmas összegek a helyi kisvállalkozóknál és a szezonális munkásoknál csapódnak le.

A rendezvény heteiben több ezer ideiglenes munkahely jön létre. „Óriási üzleti hatása van az iparágunkra” – mondta a Los Angeles Timesban Bill Kramer, az Akadémia vezérigazgatója.

A beszállítók számára ez az időszak nemcsak a bevételről, hanem a presztízsről is szól.

„Az Oscarhoz kötődő munkák olyan módon formálták a hírnevünket, ahogyan azt semmilyen marketingkampány nem tudná” – tette hozzá Michael Uncapher, egy helyi virágkötészet tulajdonosa.

A turizmusból és vendéglátásból élők is hasonlóan élik meg a felhajtást.

„Amióta újranyitottunk, évről évre egyre forgalmasabbak vagyunk, most, hogy jön az Oscar, rengeteg helyről érkeznek az emberek” – mondta Alex Brandt, egy hollywoodi túraszervező cég operatív vezetője.

Egy fánkozó tulajdonosa, Alex Alejomeire is megerősítette a forgalomnövekedést: „Nagyon pörgünk, nekünk ez nagyszerű.”

A helyi költésekre és a munkalehetőségekre épül rá a nagy televíziós üzlet.

A műsor előállítási költségét ötvennyolc és hatvanmillió dollár, vagyis nagyjából húszmilliárd forint közé teszik. Ezzel szemben az Akadémia díjátadóhoz kapcsolódó bevételei a legutóbbi nyilvános beszámolók alapján megközelítik a száznegyvenhét millió dollárt, ami több mint ötvenmilliárd forint.

A képernyőn megjelenő márkák finanszírozzák a show jelentős részét. A harmincmásodperces reklámspotok ára az elmúlt időszakban 1,7 és 2,3 millió dollár között mozgott, a teljes reklámbevétel pedig a korábbi évek adatai alapján a százötvenmillió dollárt is elérheti.

A műsor jövője azonban nem csak a reklámpiacon dől el, hanem a terjesztési jogokon is.

Az már biztos, hogy az amerikai piacon a jelenlegi csatorna marad a hivatalos otthon egészen a századik gáláig. A szerződés pontos pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra. A televíziós korszak után viszont komoly változás jön: a rákövetkező évtől egészen a kétezer-harmincharmadik évig egy videómegosztó platform veszi át a közvetítési jogokat, ezzel a világ egyik legrégebbi filmes eseménye végleg belép a globális streaming térbe.

A show körüli luxusvilág állandó beszédtéma, amelynek egyik legvitatottabb eleme a jelölteknek járó ajándékcsomag.

Az idei, az Akadémiától teljesen független, nem hivatalos válogatás értékét több forrás is háromszázötvenezer dollárra, azaz nagyjából száztizenkilencmillió forintra becsüli.

A csomag összeállítója egyáltalán nem titkolja a kezdeményezés exkluzív jellegét. „A mi rendkívüli ajándékaink semmilyen módon nem szükségalapúak” – mondta egy magazinban Lash Fary, a csomagokat kurátorként összeállító cég alapítója.

A kilencvennyolcadik Oscar-gála ma este, helyi idő szerint délután négy órakor, keleti parti idő szerint este hétkor veszi kezdetét. A magyar nézők számára ez azt jelenti, hogy a közvetítés hétfőn pontban éjfélkor indul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Walt Disney őt emlegette a halála előtt, lemondta Han Solo szerepét, és ő látta először a phoenixi ufót – 45 dolog, amit nem tudtál a 75 éves Kurt Russellről
Nem sokan tudják róla, hogy a légierőnél szolgált, hogy profi baseballjátékos volt, és hogy majdnem megölte egy dinamit. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel szolgálunk.


1. Kurt Vogel Russellként látta meg a napvilágot 1951. március 17-én, délelőtt 10 óra 42 perckor, a massachusettsi Springfieldben, bár a családja még gyermekkorában Kaliforniába költözött.

2. Angol, német, skót és ír ősökkel rendelkezik.

3. Az apja, Bing Russell baseballjátékos és színész volt, és hat éven át játszotta a seriffhelyettest a Bonanza (1959) című sorozatban. Közel 40 éves karrierje során több mint 170 filmben és sorozatban szerepelt. Kurt édesanyja, Louise Julia Russell pedig táncosnő volt.

4. Három lánytestvére van: Jill, Jamie és Jody.

5. 1969 és 1975 között a Kaliforniai Légierő Nemzeti Gárdájának 146. taktikai légi szállítószázadában szolgált.

6. Első színészi áttörését televíziós reklámokban érte el, többek között a Mattel játékgyártó cégnél, valamint azok „Zero M” nevű kémjátékok kampánysorozatában.

7. Filmes debütálására az 1963-as A világvásáron történt című Elvis Presley-filmben került sor. Később ő maga is eljátszotta Elvist 1979-ben, és ő kölcsönözte az énekes hangját a Forrest Gumpban (1994).

8. Az általa eljátszott karakterek közül Snake Plisskent, a Menekülés New Yorkból (1981) és a Menekülés Los Angelesből (1996) antihősét kedveli a legjobban.

9. Gyerekkora egyik nagy hőse John Wayne volt. Pontos Wayne-imitációját a 2007-es Halálbiztosban tudta bemutatni.

10. A kaliforniai Thousand Oaks-i Thousand Oaks Gimnáziumban érettségizett a színész Michael Richardsszal (Seinfeld, Talpig zűrben) együtt. Az 1969-es évfolyamban végzett, amely őt választotta meg a „legszebbnek”.

11. Profi baseballjátékos volt (második bázis, California Angels), amíg egy vállizomszakadás miatt 1973-ban visszavonulni kényszerült. Akkoriban 0,563-as ütési átlaggal rendelkezett. Barátja, Ron Shelton emiatt a Baseball bikák (1988) című filmben kifejezetten neki írta a Crash Davis szerepét. A stúdió azonban ragaszkodott Kevin Costnerhez. Kurt három évig játszott a baseball kisligában (1971-1973), összesen 0,292-es ütési átlaggal, de a profi karrierje során csak két hazafutást ütött.

12. Walt Disney utolsó filmbeli megjelenése 1966. október 27-én volt. Az Utánam, fiúk! (1966) című filmet népszerűsítette, és azzal zárta a beszédét, hogy „hamarosan megismerkednek egy 15 éves fiúval, akinek nagyszerű színészi jövőt jósolok. A neve Kurt Russell”.

13. Sőt, úgy hírlik, hogy az utolsó szavak, amiket Walt Disney közvetlenül a halála előtt leírt, a „Kirt Russell” voltak: egy jövőbeli projektekről szóló feljegyzésben ugyanis kissé elírta a színész keresztnevét.

14. Az 1979-es Elvis című filmben ő játszotta Elvis Presley-t, míg a valódi édesapja, Bing Russell Elvis apját, Vernon Presley-t alakította benne.

15. A Nagy zűr kis Kínában (1986) című filmhez készített audiokommentárjában elmondta, a tesztközönség olyan jól reagált a filmre, hogy a rendezővel, John Carpenterrel együtt biztosak voltak benne, egy kasszasikert alkottak. A stúdió azonban olyan kevés erőfeszítést tett a film reklámozására, hogy az végül nem volt túl sikeres a mozikban. De legalább később kultuszfilm lett belőle.

16. Az Elpusztíthatatlanok (1988) főszerepét eredetileg neki írták. Azonban John Carpenter, aki korábban már négy filmjében is szerepeltette – Elvis, Menekülés New Yorkból, A dolog (1982), Nagy zűr kis Kínában –, úgy döntött, hogy másnak ad esélyt, s így Roddy Pipert választotta a szerepre.

17. A Lánglovagok (1991) című filmben játszott szerepére készülve a Chicagó-i Tűzoltóság 5. osztagával járt járőrözésre.

18. FAA-engedéllyel rendelkező magánpilóta, egy- és többmotoros, valamint műszerrepülési jogosítvánnyal rendelkezik.

19. Felajánlották neki Dr. Alan Grant szerepét a Jurassic Park (1993) című filmben, de a kért gázsija túl magas volt, így végül Sam Neill lett a befutó.

20. Azt állítja, hogy libertárius meggyőződése miatt gyakran érezte magát kitaszítottnak Hollywoodban, ezért a coloradói Aspen külvárosába költözött, ahol megpróbálkozott az írással.

21. Sylvester Stallone eredetileg őt választotta Church szerepére a The Expendables – A feláldozhatók (2010) című filmben, de ő elutasította az ajánlatot. A szerepet végül Bruce Willis kapta meg.

22. Kurt 1966-ban egy Disney-musical forgatásán találkozott először Goldie Hawnnal, bár csak sokkal később, a Második műszek (1984) című film forgatásán kezdtek el randizni. 1983. február 14. óta vannak együtt.

23. ielőtt összejöttek, Kurt a színésznő Season Hubley-vel élt házasságban (1979 és 1983 között), akitől egy Boston nevű fia született, míg Hawn először Gus Trinkonisszal, majd Bill Hudsonnal volt házas, akiktől Oliver és Kate Hudson nevű gyermekei születtek. Ám mindketten Kurtöt tartják az apjuknak, hiszen ő nevelte fel őket.

24. Annak ellenére, hogy már 43 éve romantikus kapcsolatban élnek, Goldie és Kurt sosem házasodtak össze, és nem is tervezik. „A tartós kapcsolat nem a házasságról szól” – nyilatkozta Hawn 2015-ben.

25. Kate Hudson az első fiát Ryder Russell Robinsonnak nevezte el. A középső név tisztelgés Kurt előtt, akit mindig is az apjának tekintett.

26. Lee Van Cleef jelenléte a Menekülés New Yorkból forgatásán arra inspirálta Kurtöt, hogy Clint Eastwood-hoz hasonló, rekedtes hangon beszéljen, mint a Szöszi a Dollár-trilógiában.

27. A Cosmic Entertainment filmgyártó céget Goldie Hawnnal, Kate Hudsonnal, és Oliver Hudsonnal együtt alapították.

28. Ő és Goldie egyébként 5 filmben játszottak együtt: The One and Only, Genuine, Original Family Band (1968), Második műszak, A vasmacska kölykei (1987), Karácsonyi krónikák (2018) és Karácsonyi krónikák: Második rész (2020).

29. Russell volt az egyik első színész, aki DVD-n audiokommentárt készített.

30. Elutasította Connor McLeod szerepét a Hegylakóban (1986), hogy a Nagy zűr kis Kínában játszhasson. A szerepet így Christopher Lambert kapta meg.

31. Eredetileg őt választották ki a megátkozott lovag, Navarre szerepére a Sólyomasszony (1985) című filmben, míg Rutger Hauert eredetileg a gonosz kapitány szerepére választották ki, annak ellenére, hogy Hauert valójában inkább a hős karaktere érdekelte. Amikor végül Russell kiszállt a projektből, Hauer lett vette át tőle Navarrét.

32. A dolog című filmhez készített audiokommentárjában John Carpenter rendezővel azon a jeleneten viccelődött, amikor egy dinamitrudat dobott Palmer karakterére (aki éppen egy szörnnyé változott), a robbanás azonban sokkal erősebb volt, mint amire számított. Valójában súlyosan megsérülhetett volna.

33. Meghallgatáson vett részt Han Solo szerepére a Csillagok háborújához (1977), sőt, ki is választották, ám ő végül elutasította azt, hogy a The Quest (1976) című tévés westernben szerepeljen. Rossz döntés.

34. Rengeteg ismert filmben bukott el nagy szerepeket. A teljesség igénye nélkül ím egy lista: Friedrich Von Trapp A muzsika hangjában (1965). Martin Riggs a Halálos fegyverben (1987). Travis Bickle a Taxisofőrben (1976). Qui-Gon Jinn a Star Wars I. rész: Baljós árnyakban (1999). Bill a Kill Billben (2003, 2004). Jeff Bridges karaktere az Időzített bombában (1994). Alan Parish a Jumanjiban (1995). John McClane a Drágán add az életed!-ben (1988). Bruec Wayne a Batman – A denevéremberben (1989) és a Mindörökké Batmanben (1995), illetve Jim Gordon a Batman: Kezdődik!-ben (2005). Kábel a Deadpool 2-ben (2018). A főhős Cliff Secord a Rocketeerben (1991). Johnny Depp Sands ügynöke a Volt egyszer egy Mexikóban (2003). Ralph Fiennes karaktere a Strange Days: A halál napjában (1995). Joe a Gyilkos Joe-ban (2011). Jonathan Kent Az acélemberben (2013) Illetve John Woo azt szerette volna, ha ő is játszik a Tökéletes célpontban (1993), de ő akkor éppen nem állt rendelkezésre.

35. 2017. május 4-én csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a Hollywood Boulevard 6201. szám alatt.

36. Az NRA (National Rifle Association, vagyis a Nemzeti Lövészszövetség) tagja. Lelkes fegyverrajongó, vadász és a második alkotmánymódosítás (a fegyverviseléshez való jog) határozott támogatója.

37. Russell és Hawn egy időben Vancouverbe költöztek, hogy a fiuk, Oliver jégkorongozhasson.

38. 2006-ban hagyott fel a szivarozással.

39. Goldie Hawntól is született egy fia, Wyatt Russell (1986), akiből szintén híres színész lett olyan filmekkel és sorozatokkal, mint a Cowboyok és űrlények (2011), a 22 Jump Street – A túlkoros osztag (2014), az Overlord (2018), A Sólyom és a Tél Katonája (2021), a Nő az ablakban (2021), az Éjszakai merülés (2024), a Mennydörgők* (2025) vagy a Monarch: A szörnyek hagytéka (2023-2026), amelyben az apjával együtt játszik, és ugyanazt a karaktert alakítják.

40. Dino De Laurentiis producer szerette volna, ha Kurt eljátssza a címszerepet a Flash Gordon (1980) című sci-fi-fantasyben, ő azonban elutasította az ajánlatot, mert úgy érezte, hogy Flash karaktere egyáltalán nincs megírva rendesen. A szerepet végül Sam J. Jones kapta meg.

41. 2026-ig mindössze két filmjét jelölték Oscar-díjra a legjobb film kategóriájában, a Forrest Gumpot és a Volt egyszer egy… Hollywoodot (2019), de mindkettőben csak egy apró cameója volt.

42. Több, később Richard Gere által eljátszott szerepet is elutasított: a Garni-zónában (1982) és a Higgy neki, hisz zsaruban (1990) is. Emellett az erotikus thrillerek sem érdekelték, nem vállalta el Tom Berenger karakterét a Sliverben (1993), sem David Morrissey-ét az Elemi ösztön 2-ben (2006).

43. Sosem jelölték Oscar-díjra. Az 1979-es Elvisért azonban kapott egy Emmy-nominációt, az 1983-as Silkwood című drámájáért pedig Golden Globe-ra jelölték.

44. 1991-ben, a Lánglovagok londoni premierjén a néhai Diana hercegnő és az akkori Károly herceg között ült a nézőtéren. Később megnyitotta coloradói ranchját Diana és a fiai, Harry és Vilmos herceg előtt, hogy eltölthessenek nála egy 10 napos nyaralást, távol a lesifotósoktól.

45. Egy 2017-es interjúban elárulta, hogy ő volt az a pilóta, aki elsőként jelentette az 1997-es „Phoenixi fények” esetet, vagyis az egyik legismertebb tömeges UFO-észlelést, amelyet a fia, Oliver társaságában repülés közben vett észre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A hétvége legnézettebb filmje lett a Magyar Péter-dokumentumfilm, jó reklámnak bizonyult a kamufelvásárlás
A Tavaszi szél című, Magyar Péter pályáját bemutató film a Filmforgalmazók Egyesületének listáján lett első. Magyar azt gyanította, a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket. A filmre a választáshoz közeledve már nagy a valós érdeklődés is.


Alig pár nappal a bemutatója után máris a mozik legnézettebb filmje lett a Tavaszi szél című dokumentumfilm, a premiert azonban vita árnyékolta be az állítólagos jegyfelvásárlások miatt. A március 12-én bemutatott alkotás a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter eddigi politikai karrierjét követi végig. A film bejelentése meglepetésszerű volt, a nyilvánosság csupán 9 nappal a premier előtt értesült róla.

A Filmforgalmazók Egyesületének toplistája szerint a film a hétvége legnézettebbje lett, megelőzve az Itt érzem magam otthont és a legújabb Colleen Hoover-adaptációt, az Emlékek rólát is – írta a 24.hu.

A premier napja nagy visszhangot kapott, miután Magyar Péter a Facebook-oldalán arról posztolt, hogy a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket több moziban is, hogy az üres termekről készült felvételekkel azt a látszatot kelthessék, a filmre senki sem kíváncsi.

Az állítások kapcsán Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója a Telexnek megerősítette, hogy tapasztaltak hasonló jelenséget. Azt mondta:

„A mai napon délelőtti és kora délutáni előadásokon tapasztaltunk olyat, hogy viszonylag rövid idő alatt minden jegyet megvásároltak (nálunk a foglalás már nem elérhető, csak venni lehet a jegyeket), viszont ténylegesen a terem kb. egyharmadában ültek vendégek”. Bár a szóban forgó felvásárlás valószínűleg megdobta az eladásokat, a filmre a választáshoz közeledve nagy a valós érdeklődés is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk