BUDAPEST
A Rovatból

Ha nem akarsz tömegben nyomorogni a Normafánál, állj meg félúton a Kis-Sváb-hegyen

Ugyanúgy kikapcsol, csak kisebb. Távolról még hallod Buda hangjait és egy tanösvényen is végigmehetsz. Mindez pár megállónyira a Széll Kálmán tértől, vagy egy nagyobb sétára Városmajortól.


Egészen biztosan kevesebben ismerik a XII. kerület egyik ékkövének számító Kis-Sváb-hegyet, mint akár "nagytestvérét", a jelző nélkülit vagy épp az örök kedvenc Normafát. Még úgy is igaz lehet ez, ha az idősebb generáció kedvéért hozzáteszem, hogy amiről beszélünk, azonos a régen Martinovics-hegynek hívott természeti területtel.

Mielőtt azonban röviden bemutatnám, egy egészen kurta nyelvi kitérőt kell tennünk. Nem véletlenül írtam kötőjelekkel a bemutatandó sétálóhelyet. Beszélhetnék a Kissvábhegyről is, így, egyben: akkor azonban Budapest 12. kerületének egyik városrészét járnánk be, a hozzátartozó utcákkal, házakkal együtt. Én azonban a Budai-hegység egyik magaslatáról szeretnék beszélni, aminek beépítetlen része természetvédelmi terület.

A Kis-Sváb-hegy olyan, mintha a természet épp csak egy picit emelkedne ki a városból, hogy megmutassa, itt van, és nem is akármilyen értékeket rejt. Meglepően közel vagyunk a Buda egyik központjának számító Széll Kálmán térhez vagy épp a szintén közkedvelt Városmajorhoz.

Ha ez utóbbi helyről vagy épp a Szent János Kórháztól feltekintünk, láthatjuk is a 258 méter magasra emelkedő kis hegyet. De jómagam találkoztam olyan emberrel is, aki a Hármashatár-hegyről átnézve szúrta ki az egyedi területet.

A Kis-Sváb-hegy ugyan szabadon látogatható, de 1991 óta fővárosi védettség alatt álló természetvédelmi terület.

Megközelíteni legegyszerűbben a 21-es vagy a 212-es busz Pethényi úti megállójától vagy a 39-es Goldmark Károly utcai végállomásától lehet, pár perces sétával. De 30-40 perces kaptatás után a Városmajorból is elérhető, ugyanakkor parkolni sem lehetetlen a közvetlen környezetében. A Budai-hegység legkeletebbi szárnyának számít: északi oldaláról remek kilátás nyílik a budai II. és III. kerület és Pest nagy részére. Nem csoda, hogy Buda török elleni visszavételekor innen is lőttek ágyúval a vár felé.

Sőt, egyes információk szerint eredetileg ezt a területet hívták Svábhegynek (az itt állomásozó sváb származású katonák után), ami aztán a tovább terjedt a szomszédos területekre – főhősünk ekkor kapta meg a „kis” előtagot. Az 1950 és 1991 közötti időszak kivételével azóta is így hívták. A szocializmus bő negyven évében a magyar jakobinus mozgalom vezetője után Martinovics-hegyre keresztelték, mára azonban erre egyre kevesebbeknek áll a szája.

A Kis-Sváb-hegy tényleg minden igényét kielégíti a kirándulóknak, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, nem akarnak túlzsúfolt, „tömegtúrahelyre” menni, ugyanakkor egyedülálló természeti értékeket nézegetnének – esetleg egy kicsit piknikeznének is egy fákkal körülölelt nagy réten a város felett.

A Kis-Sváb-hegy legrégebbi emléke (egy kőkoporsó) a római korból származik, és még a XVII.-XVIII. században is használták szőlőpréskádként. Jelenleg az Aquincumi Múzeumban őrzik. A terület mindig kiemelt természeti jelentőséggel bírt, oldalában pedig (a Budai-hegység nagy részéhez hasonlóan) egészen az 1880-as években pusztító filoxérajárványig szőlőt termesztettek.

Hadászati feladatokra nem a török elleni harc idejében használták utoljára: a városrésznek jelentős szerep jutott Buda 1849. május 16-a és 20-a közötti visszafoglalási kísérletében is.

Itt állították fel azt a hat darab 12 fontos löveget, amellyel az Esztergomi-rondellát és a szomszédos nyugati várfalat lőtték – írja kutatásában Balázs Attila, a Hegyvidék helytörténésze. Majd 1936-ban a légvédelmi tüzérség alakított ki lőállást, aminek bunkerszerű építménye ma is látható a nyugati oldalon.

A hatvanas és hetvenes években komoly indián élet zajlott az erre tökéletesen alkalmasnak bizonyuló Kis-Sváb-hegyen: Harmat István 'Villanószem' (1930-1982) fotóriporter vezetésével megalakult a Napkirály törzs, ami Harmat korai haláláig aktívan működött, a környék fiataljainak nagy örömére.

A Kis-Sváb-hegy ma is aktív közösséget tudhat magáénak: a kissvábhegyi kutyások és más lakosok összetartó baráti társasága az év minden szakában birtokba veszi a hegyet, így

a kirándulóhely elsősorban azok számára ajánlott, akiket nem zavar a szabadon játszó, ugyanakkor fegyelmezett ebek társasága. Vagy éppen azoknak, akik négylábú kedvencüket szabadon futtatnák a „kis-” és „nagykörön”, vagy épp a fentebb már említett „fennsíkon”.

A környéken élők alapították meg 1990-ben a Kissvábhegyi Egyesületet is.

Ha azonban a természet érintetlen csodái miatt terveznénk kis-sváb-hegyi túrát, a hegyen körbefutó tanösvényt érdemes megcsodálnunk, ami egyike a 41 budapesti tanösvénynek.

A 6,7 hektáros területen elsősorban Kalmár László természetbarát 1973-as kezdeményezésének köszönhetően építési tilalmat rendeltek el, így a helyszínen csak olyan kisebb építményeket helyeztek el, mint az északi oldal tűzrakóhelye, különböző (azóta többször cserélt) padok, vagy legújabban a gyerekek számára készült, a helyi élővilágot bemutató kis meseszobrok.

Fotó: Hegyvidék TV/YouTube

Az északi rész felé indulva megtalálhatjuk az egykori kőfejtő területét, amit aktív időszaka óta erősen visszafoglalt a természet, illetve kisebb betonplacc és egy rövid lépcsős szakasz után a fentebb említett lőréses betonbunker-szerű építményt is. A hegyet körülölelő alsó és felső utat több helyen régi építésű lépcsők kötik össze, de akkor is jól járunk, ha két út között letérünk a járt ösvényekről, és néhány rejtett utat keresünk. A csekély szintkülönbség miatt a gyakorlatlanabb túrázóknak sem megterhelő az itteni kirándulás.

Fotó: Wikipédia



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
A legjobb fotók az augusztus 20-i rendezvényekről - kevésbé hivatalos képeken a főváros az ünnepen
Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A tűzijáték előtt érdemes végignézni, milyen is volt a mai augusztus 20-a a fővárosban.

Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Zebrák, Labubu és égbe szökő panelárak a 25 éves ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat! Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is.


Idén lett 25 éves az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. És hogy mi történt 25 év alatt Magyarországon? A pénteken megnyíló 25. ARC óriásplakát kiállításon szereplő plakátok hol vicces, hol elgondolkodtató módon erre keresik a választ.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat!

“25 év alatt rengeteget lehet tanulni, fejlődni, változni. 25 év alatt 25-ször jobbá lehet tenni a világot. De 25 év alatt hova jutott Magyarország? Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?”

– áll az idei fő pályázati téma, az „Ennyike?” leírásában. Bár most is lehetett szabadon választott témában pályázni, a kiállítás anyaga alapján minden munka jól rímelt a központi kérdésre is. S bár sok pályázó reagált a közelmúlt politikai botrányaira, a palakátok között sétálva nem tudtam volna megmondani, melyik alkotást nem a fő táma ihlette.

A 25 éves évfordulóra a pályázók több szülinapi plakátot is készítettek az ARC-osoknak. Például szülinapi bringót a plakátok idei témáira.

Már a korábbi években is sok plakát szólt az égbe szökő árakról, idén azonban feltűnően sok pályázat foglalkozott a mindennapi megélhetési gondokkal és az inflációval. A kedvencem az volt, ami egy fagyi árát hasonlította össze egy órányi munkabérrel.

Idén is bőven kapott kritikát a MÁV és az állami egészségügy. A plakátok emlékeztettek arra, hogy 25 év semmi sem változott:

Láttunk a vonatok késését parodizáló palátokat és műtőbe siető csótányokat is.

Kapta az ívet a családbarát politika is. A nők hátrányos helyzete mellett pedig idén sem mentek el szó nélkül a pályázók.

A NER-esek kiváltságos helyzetére, és a korrupcióra is sok plakát reagál. Több ezek közül viccesen, anti-hősnek állította be Orbán Viktort és holdudvarát, de Magyar Péter is megjelent a plakátokon.

...Karácsony Gergely pedig a plakátok között, hiszen idén is a főpolgármester nyitotta meg a kiállítást.

A pályázók nagy számban reflektáltak a közelmúlt politikai botrányaira. A plakátokon megjelent Hatvanpuszta és természetesen a Budapest Pride is.

A mesterséges intelligencia is feltűnt a plakátokon: egyesek viccesen ábrázolták, mások viszont a munkájuk elvesztésének félelmét is belevitték.

Díjazott plakátok

A legjobb alkotásnak járó díjat Gázamalac: Hol van Viktor? című alkotása kapta:

Második helyezett Kiss Bence: A pénzváltó és felesége című képe lett:

A harmadik helyezést Arthofer Márk: Beszavazó show című munkájával:

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Horváth Krisztián: Tudta? című műve kapta:

A Hammer Agency különdíját Pásztor Dániel: This is fine című pályamunkája nyerte el:

Az Ahang különdíjat Ibos Csaba: Mi című alkotása kapta:

Újbuda különdíját és a Civil szívvel díjat is Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem című képe nyerte.

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 25. ARC plakátkiállítást október 12-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a XI. kerületi Bikás parkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Október elsején búcsúzik a Gellért fürdő
Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra.


A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. Ebben kiemelt szerepet kapnak műemléki védettség alatt álló történelmi fürdőink. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő.

A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.

Miért vált időszerűvé a Gellért rekonstrukciója?

A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon.

Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.

A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.

A gyógyfürdők közegéről annyit érdemes megemlíteni, hogy a termálvíz, a gőz, a medencék és terek előírások szerinti tisztítása, ehhez különböző vegyszerek használata igen erős terhelést jelent a berendezésekre, az eszközökre, mindenféle burkolatra és fémtárgyra vagy felületekre, sőt az épületre vagy akár az épület szerkezetére is. Mindezek fel is gyorsítják az állagromlás folyamatát, melyhez hozzájárul a műemléki fürdők iránti élénk érdeklődésből adódó kiemelkedően magas vendégszám is.

A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket

Visszatekintve az 1970-es évekbeli gyakorlatilag teljes felújításra, meglehetősen hosszú időt igényelt a folyamat. 1972-ben a pezsgő- és hullámfürdő hirtelen bezárásával kezdődött, és eltartott egészen 1983-ig, amikor a hullámfürdőt újra élvezhették a vendégek.

A most esedékes felújításhoz az előkészítés már 2023-ban elindult, és lépésről lépésre haladtak előre, míg most ehhez a fontos mérföldkőhöz, a fürdő ideiglenes bezárásához értek. 2025–2026-ban még számos feladat vár rájuk a kivitelezés tényleges megkezdéséig. Ezekhez már a fürdő átmeneti bezárása szükséges.

Meghatározó, sőt talán elsődleges, a történelmi örökség megőrzése érdekében az ikonikus szecessziós fürdő építészeti és művészeti értékeinek restaurálása.

Fenntarthatósági oldalról olyan megoldások szükségesek, melyek lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálását.

A fókuszban változatlanul a vendégek kiszolgálása áll, és ez a bevétel, az eredményesség alapja is, így kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vendégélmény új szintre emelésére új wellness- és élményfunkciók beépítésével, trendkövető (prémium) szolgáltatások bővítésével.

Felmerül a kérdés, mi lesz a Gellért fürdő vendégeivel a munkálatok idején. A hazai és külföldi látogatók jelentős része várhatóan a közelben található Rudas fürdőt választja majd, és bizonyára lesznek, akik a Széchenyi vagy Lukács fürdőt keresik fel.

A beruházás ütemterve alapján a Gellért kivitelezési munkái 2026 utolsó negyedévében kezdődhetnek meg, és várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.

Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra, és magukkal vinni a Gellért-élményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk