HÍREK
A Rovatból

Itt vannak a történelemérettségi megoldásai

Ezek még nem a hivatalos megoldások, de szaktanár dolgozta ki őket. Egy szaktanár szerint olyan témákat érintettek a kérdések, amelyek népszerűek a diákok körében.


Szerdán történelemből vizsgáznak a végzős középiskolások közép- és emelt szinten is. A középszintű feladatok témakörei már kiderültek, erről itt írtunk bővebben:

Mostanra pedig már megérkeztek a feladatok nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldásai, amiket az Eduline tett közzé.

A rövid feladatok megoldásait IDE KATTINTVA nézheted meg.

Az első rövid esszé megoldását IDE KATTINTVA láthatod.

A második rövid esszé megoldási javaslatáért IDE KATTINTS!

Az első hosszú esszé megoldását IDE KATTINTVA érheted el.

A második hosszú esszé megoldását IDE KATTINTVA ellenőrizheted le.

Az Eduline által megkérdezett szaktanár nem tartja nehéznek az idei középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részét. Szerinte olyan témákat érintettek a kérdések, amelyek népszerűek a diákok körében. Azt mondta, bár az iskolák egy részében valószínűleg nem jutottak el a jelenkorig, az Alaptörvényről szóló feladatot a forrás alapján így is meg lehetett oldani.

Egy másik szaktanár azt mondta, hiányzott pár "klasszikus" téma, mint az Árpád-ház éss az Anjou-időszak, a modern Németország témája viszont meglepetést okozhatott a diákoknak. A feladatsor hosszú választ igénylő része viszont viszonylag kerülte a modern- és jelenkori témákat, az eszék a digitális oktatás előtt tanult témákra fókuszáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ebből mi lesz? Amerikai tulajdonban lévő gyárat bombáztak le az oroszok Munkácson
Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.


Ahogy már hírt adtunk róla, csütörtök hajnalban súlyos támadás érte Munkácsot, ahol hatalmas tűz ütött ki, mintegy 7000 négyzetméteren. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy zárják be az ablakokat, és lehetőség szerint maradjanak otthon.

A sürgősségi szolgálat reggel 7 óráig tíz embert szállított a Szent Márton kórházba, ketten maguk kerestek fel orvost. Az ukrán katasztrófavédelem szerint összesen 15 sérültről van szó. Minden érintett megkapta a szükséges ellátást, állapotuk stabil.

Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha megerősítette, hogy az orosz erők egy amerikai tulajdonban lévő gyárat támadtak meg. A felvételek alapján a Flex elektronikai üzeme lehetett a célpont.

Szibiha így fogalmazott: „Egy teljesen polgári létesítményről van szó, amelynek semmi köze sincs a védelemhez vagy a hadsereghez. Ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.

Nincs ebben semmilyen katonai logika vagy szükségszerűség – puszta terror az emberek, a vállalkozások és a normális élet ellen országunkban.”

Az ukrán légvédelem közlése szerint csütörtökre virradóra Oroszország 614 célpont ellen indított légi csapást, amelyek közül 577-et sikerült megsemmisíteni. A támadások során 574 Sahíd típusú drónt indítottak, ezek közül több csaliként szolgált. Emellett kilőttek 4 darab H–47M2 Kinzsal aeroballisztikus rakétát Lipeck és Voronyezs megyéből, 2 darab Iszkander–M/KN–23 ballisztikus rakétát Voronyezs megyéből, 19 darab H–101 cirkálórakétát Szaratov megyéből, 14 darab Kalibr cirkálórakétát a Fekete-tengerről, valamint 1 azonosítatlan rakétát a megszállt Krímből.

(viia 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás báb köztársasági elnök mélységesen szégyellje magát!
A Tisza Párt elnöke reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter", már bekérette Oroszország nagykövetét.


Magyar Péter is reagált Sulyok Tamás csütörtöki Facebook-poszt módosítására. Ahogy már megírtuk, a köztársasági elnök bejegyzésének közzététele után nem sokkal törölte az „orosz” szót abból a bejegyzésből, amiben együttérzését fejezte ki a munkácsi orosz rakétatámadás sérültjei felé.

„Sulyok Tamás báb köztársasági elnök pedig mélységesen szégyellje magát!” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, aki szerint „mindig van lejjebb”. A Tisza Párt elnöke azt írta, „mélységes szomorúsággal” értesültek a hírről, és jobbulást kívánt a sérülteknek.

Magyar Péter reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter, már bekérette »a más országok belügyeibe soha be nem avatkozó Oroszország« nagykövetét”.

Csütörtök hajnalban a magyar határtól mindössze 30 kilométerre fekvő Munkácson egy amerikai tulajdonú, többek között kávéfőzőket gyártó üzemet ért rakétatalálat. A telephelyen nagy tűz ütött ki, amely még reggel is bőven égett. A csapásban Volodimir Zelenszkij csütörtök délelőtti beszámolója szerint legalább 15-en megsérültek, több embert kórházban ápolnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vona Gábor éles kritikája az Orseolo Péter-hasonlatról: Micsoda sumák, sunyi gátlástalanság kell ehhez? 
A Második Reformkor Párt elnöke szerint a tűzijáték alatti narráció üzenete átlátszó volt, és méltatlannak tartja, hogy augusztus 20-án így szóltak Orseolo Péterről.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Az augusztus 20-i tűzijáték narrációjában Szent István halála utáni eseményeket elevenítettek fel. A történetben Orseolo Péterről is szó esett, akit a narrátor „dölyfös és felfuvalkodott” uralkodóként mutatott be. Elhangzott az is, hogy Péter tanácsait idegenek súgták, felajánlotta az országot a Német-római Birodalomnak, majd a magyarok elkergették és megvakíttatták.

Vona Gábor a Facebook-oldalán reagált a történtekre. Azt írta, először nem értette, miért az államalapító halála utáni időszakkal foglalkoztak, majd hozzátette: nyilván mindenki tudja, kire utaltak ezzel.

„Augusztus 20-a a legfontosabb nemzeti ünnepünk. Az államiságunk, a létezésünk, a megmaradásunk napja. Micsoda sumák, sunyi gátlástalanság, giccses nemzetieskedésbe ágyazott kisstílűség, szánni való méltóságnélküliség kell ahhoz, hogy valaki ezt kitalálja és megvalósítsa?”

– fogalmazott.

A Második Reformkor Párt elnöke szerint Szent Istvánnak volt egy álma, amelyet a magyarok testesítenek meg. Úgy látja, ez az álom mára rémálommá vált, mert „egy súlyosan lelki beteg, megosztottságában lubickoló, ön- és közveszélyes nemzet vagyunk jelenleg”. Úgy véli, az országnak nyugalomra lenne szüksége.

A kormánypártok részéről Kocsis Máté is megszólalt az ügyben. Rövid bejegyzésében azt írta: nem utaltak senkire, és „érdekes, hogy az Orseolo Péter-féle nemzetárulás kapcsán a liberális sajtónak Magyar Péter jut eszébe”.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: