„Itt a játéknak vége van, csicska” – Dopeman durván kiakadt Puzsér Róbertre
A rapper kiakadt Puzsér videóján, amiben szóba kerül Dopeman családja is. Az anyjával való közösülés emlegetése, és a húga már kiverte a biztosítékot Pityinger Lászlónál, ezért komolyabb hangnemre váltott.
A rapper és Puzsér Róbert között folytatódik a háború, de most már komolyabb fokozatba kapcsoltak - írta meg a Blikk.
A lap szerint Dopeman egy igen keményre sikerült (a régi Pityinger Lászlóra emlékeztető) dalban küldte el melegebb éghajlatra a kritikust.
Az elmúlt hetekben a neten üzengetett egymásnak a két fél, Dopeman a február 26-án megosztott számában nem kímélte Puzsért, még a kritikus egykori párját, Pottyondy Edinát is megemlítette, aztán az interneten való üzengetés egyre komolyabb lett, ami végül abban csúcsosodott ki, hogy a kritikus is megírta a saját számát, amiben kíméletlenül nekimegy Dopemannek.
Erre már eléggé kiakadt Dopeman.
"A délután folyamán még úgy voltam, hogy csinálok egy választ és szétgyilkolom rapben... de aztán hazamentem a családhoz, beszéltem anyámmal meg az öcsémmel, és hallgatván anyámra, eldöntöttem, hogy nem írok semmilyen rapet. Nem írok rapet, mert ha írogatok, akkor játszok, táncolok és folytatom ezt a fajta őrületet egy nyilvánvalóan pszichés beteg emberrel, aki már olyan állapotban van, hogy a gumiszobához közelít... Ez nem játék!"
- kezdte legújabb videójában a rapper.
"Kurvára nem érdekel az Orbánszop*zás, a k*rvázás, meg az összes többi hülyeség, amik a rapzenébe beleférnek két előadó közötti vitában. Viszont az anyám emlegetése és az anyámmal való közösülés emlegetése, az érdekel. És a húgom is érdekel"
– folytatta feldúltan Dopeman, aki ezt követően komolyabb hangnemre váltott.
"Itt a játéknak vége van, csicska, és nincs beszélgetés. Azt is elmondom, hogy ma felemeltem a telefont, mert két perc alatt kiderítettem a számodat, te ipari b*zi. Ki voltál kapcsolva. Tehát kihoztad a dalodat, csíravirág, és amikor rád írtam, hogy hívjál vissza, beszélni akarok veled, azóta nem emelted fel a telefont. Pedig szerettem volna veled tereferélni... ezzel kapcsolatban, hogy anyukámmal hogy szeretnél közösülni, meg, hogy a húgommal mi a problémád..."
- mondta a rapper a videóban.
A rapper és Puzsér Róbert között folytatódik a háború, de most már komolyabb fokozatba kapcsoltak - írta meg a Blikk.
A lap szerint Dopeman egy igen keményre sikerült (a régi Pityinger Lászlóra emlékeztető) dalban küldte el melegebb éghajlatra a kritikust.
Az elmúlt hetekben a neten üzengetett egymásnak a két fél, Dopeman a február 26-án megosztott számában nem kímélte Puzsért, még a kritikus egykori párját, Pottyondy Edinát is megemlítette, aztán az interneten való üzengetés egyre komolyabb lett, ami végül abban csúcsosodott ki, hogy a kritikus is megírta a saját számát, amiben kíméletlenül nekimegy Dopemannek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.
Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.
„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.
A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:
„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”
Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.
Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.
Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.
Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”
– mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.
Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.
Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hosszú Katinka második babáját várja. A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején az Instagramon osztotta meg a hírt, és rengeteg gratuláció érkezett hozzájuk.
Kedden új fotóval jelentkezett, és további részleteket is elárult: kiderült a kicsi neme és a neve.
A nagytesó is készül a bővülésre: Gelencsér Mátéval közös első gyermekük, Kamília lelkesen várja a kistesót. Erről egy meghitt fotó tanúskodik, amely az úszólegenda 24 óráig látható Instagram-sztorijában jelent meg.