HÍREK
A Rovatból

Hadházy Ákos: Sokmilliós bádogasztalok és kihalt piac – így herdálják el az EU-s pénzeket a falvakban

A független politikus szerint az ország mélyszegénységgel küzdő falvaiban épülő mini piacok a lehető legfeleslegesebb módon elherdált uniós pénzek emlékműveivé válnak.


Hadházy Ákos újabb piacot talált, melyet uniós pénzből hoztak létre, de a jelek szerint túlárazott beruházással, és olyan helyen, ahol a független politikus szerint sok értelme nem volt egy ilyen létesítmény létrehozásának.

A közösségi oldalára kitett fotókhoz azt írta:

A Bács-Kiskun megyei Tataházán járva az ember megdöbbenve tapasztalhatja, milyen groteszk eredményei lehetnek a „gazdaságfejlesztés” címszó alatt végrehajtott beruházásoknak. A faluban ugyanis

ott áll egy újabb, teljesen felesleges és méregdrágán kivitelezett piac, amely tökéletes példája annak, hogyan lehet közpénzt hatástalanul elpazarolni.

Az ominózus piacot még 2019-ben adták át, amikor a beruházás 23 millió forintból valósult meg. Összehasonlításképpen, ekkora összegből akkoriban egy takaros családi házat is fel lehetett volna építeni. Ehelyett lett belőle 23 bádogasztal, amelyek azóta kihasználatlanul állnak. Bárki, aki szétnéz, láthatja, hogy nem sok értelme volt a beruházásnak, mégis valaki valószínűleg jól járt vele - vélekedett. Az anyagköltségek és a közbeszerzés részletei homályban maradnak, mivel ennek nyomát nem találni az adatbázisokban - derítette ki a politikus.

Az ország mélyszegénységgel küzdő falvaiban sorra épülő mini piacok a lehető legfeleslegesebb módon elherdált EU-s pénzek rikító emlékműveivé válnak - írta. Vajon mi állhat ezek mögött a döntések mögött? Lehet, hogy egy túl lelkes politikus a „falusi termékek piacra juttatását” vette túlságosan szó szerint? Vagy tényleg ez volt az eredeti szándék? - tette fel a kérdést.

Az viszont tény, hogy az elmúlt években teljesen bezuhant a valódi őstermelői zöldség-gyümölcs- és hústermelés, és a nagyobb vállalkozások is nehéz helyzetbe kerültek. A valóságban pedig egyáltalán nem életszerű, hogy a falvakban termelő gazdák ezeken az új piacokon árulnák portékáikat. Ha valaki mégis termel valamit, azt inkább a városi piacra viszi, vagy egy kereskedőnek adja el. Sok helyen még a helyi kisbolt sem jelent alternatívát, hiszen ezek a boltok is egyre ritkábbak - magyarázta.

Tataházán az önkormányzat sem nagyon dicsekszik a piaccal, de azért rendeztek egy piacbemutató bulit.

Az esemény nem a piacon, hanem a sportpályán zajlott, hiszen az árusítható termékek hiánya miatt csak egy kétórás bolhapiacot sikerült összehozni. A rendezvény valódi középpontjában azonban a sport és az alkohol állt: tizenegyes rúgó verseny, ahol a fődíj egy üveg pálinka volt, és pálinkakóstoló verseny, ahol a győztes egy wellness hétvégével gazdagodott. A második helyezett persze itt is pálinkát nyert.

Mert hát, ahogy mondják, Magyarország előre megy, nem hátra - írta a bejegyzése végén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk