Gimnazistaként már publikált, és jobban keresett, mint a szülei – 90 éves Woody Allen
A filmművészet egyik legismertebb és legmegosztóbb alakja 90 éves. 30 évesen lépett be a filmiparba, 1966-ban ült először a rendezői székbe. A némileg késői kezdet ellenére hamar beírta magát a filmtörténetbe. Legmaradandóbb alkotásait a 70-es 80-as években készítette. A korai, burleszk elemekkel dolgozó filmjei megosztják a rajongóit, akárcsak a 90-es évek után készített alkotások. Pályafutása utolsó három évtizedére és annak megítélésére óhatatlanul rányomták bélyegüket Mia Farrow vádjai, amivel kapcsolatban valószínűleg soha nem tudjuk meg a teljes igazságot.
A kezdetek
Woody Allen 1935-ben született, Allan Stewart Konigsbergként. Nagyszülei Ausztriából és Litvániából emigrált zsidók voltak. Édesanyja könyvelő, édesapja ötvös és pincér. Brooklynban éltek, amely a mai napig rendszeresen visszatérő helyszíne a filmjeinek, színdarabjainak.
Filmbéli karaktereivel ellentétben jobban érdekelte a sport, mint a tanulás. Remekül baseballozott, és iskolatársait bűvésztrükkökkel szórakoztatta – alighanem ez tükröződik vissza Füles (Scoop) című filmjében, amiben egy bűvészt alakít, de az Árnyak és ködben (Shadows and Fog) is megjelenik egy illuzionista. A Woody nevet is középiskolás korában vette fel.
Már fiatalon megmutatkozott benne az a fajta sziporkázó, intellektuális humor, amely később egész karrierjét meghatározta. Még csak 15 éves volt, amikor vicceket és rövid humoros írásokat kezdett küldeni különböző újságoknak és Broadway szerzőknek. Hamarosan többet keresett, mint szülei. A sikeres író, Abe Burrows felismerte tehetségét, és ajánlólevelet írt neki a kor olyan nagy nevettetőihez, mint Sid Caesar vagy Phil Silver. Allen mindössze 19 évesen bekerült az NBC televízió írói stábjába is.
Újságokba is folyamatosan írt, humoreszkjei Magyarországon is megjelentek több kötetben, de a legismertebb és legnépszerűbb válogatás máig az 1984-ben megjelent Lelki jelenségek vizsgálata (Without Feathers).
Ez az időszak formálta későbbi írói stílusát, amelyben ötvöződött a szellemes dialógus, a könnyed filozofálás és a neurotikus önreflexió. A hatvanas évek elején Allen stand-up komikusként is ismertté vált. Jellegzetes, szemüveges, kissé esetlen figurája valamint intellektuális humora egyedivé tette a korszak fellépői között. A sikereit látva Hollywood is felfigyelt rá, és hamarosan forgatókönyvíróként kapott megbízásokat. Első jelentős filmes munkája az 1965-ös Mi újság, cicamica? (Whats New Pussycat?), amit íróként és színészként jegyzett. Már ekkor is olyan sztárokkal dolgozhatott együtt, mint Peter Sellers, Peter O'Toole és Romy Schneider.
Utólag Allen nem volt elégedett a végeredménnyel, azzal vádolta a producereket, hogy nincs humorérzékük, és sok olyan döntést hoztak, amik a poénok rovására ment.
Woody Allen, a filmrendező
Első rendezése lényegében csak szinkronmunka volt: a Mi újság, Tiger Lily (What's Up, Tiger Lily, 1966) című japán filmhez kellett angol szöveget készítenie, kiegészítette néhány új, saját jelenettel, illetve átszerkesztette az eredeti jelenetek sorrendjét. Így az eredetileg véresen komoly kémtörténetből vígjáték lett. Allen annyira elégedetlen volt a végeredménnyel, hogy azt fontolgatta, beperli a producert, nehogy bemutassák a filmet. A film mégis mozikba került, és Allen maga lepődött meg legjobban, mekkora sikert aratott, úgyhogy végül elállt a jogi lépésektől.
Szerencsére hamarosan lehetőséget kapott első szerzői filmje elkészítésére, amit már ő írt és rendezett is. Ez lett az 1969-ben bemutatott Fogd a pénzt és fuss! (Take the Money and Run), egy bohózati elemekkel átszőtt áldokumentumfilm a balfék bűnöző, Virgil Starkwell életéről. Allen ezzel végérvényesen átlépett a stand-up és a televíziós forgatókönyvek világából a filmiparba, és megszületett az első olyan bemondása, aminek magyar fordítását (Szeredás András leleménye) a mai napi napig sokan használnak a mindennapokban. Semmi cicó!
A 70-es évek első felében több hasonló felfogásban készült filmmel állt elő. A Banánköztársaság (Bananas, 1971) manapság leginkább arról híres, hogy egy apró szerepben feltűnt benne Sylvester Stallone, akit Allen először a színésztársával együtt el akart küldeni, mondván, nem elég félelmetesek.
Az Amit tudni akarsz a szexről (Everything You Always Wanted to Know Abut Sex, 1972) a korszakhoz képest meglepő nyíltsággal beszélt a szexualitás témájáról. A kisebb etűdökből felépülő film ma már kultuszfilmnek számít, amit nem kis mértékben Gene Wilder alakításának köszönhet.
Fontos darab az életműben az 1975-ös Szerelem és halál (Love and Death). A Tolsztoj és Dosztojevszkij világát idéző történetben jelentek meg először a komolyabb, sötétebb tónusok is. Ez a film nekünk különösen kedves lehet, mivel Magyarországon forgatták, és kaszkadőrként közreműködött benne az akkor még pályakezdő Piroch Gábor is.
Ebből a korai időszakból mindenképp ki kell emelni két olyan filmet, amit bár nem Allen rendezett, mégis fontos a filmográfiájában. Az 1972-es Játszd újra Sam (Play it Again, Sam) forgatókönyvét Allen saját Broadway darabjából írta, és a főszerepet is ő játszotta Diane Keaton oldalán, de a rendezői székbe Herbert Ross ülhetett le. Ekkor született meg az a neurotikus entellektüel karakter, akit Allen aztán a legtöbb filmjében is alakít. A film színpadi változatát több mint negyven éve játssza nagy sikerrel a Vígszínház Kern András főszereplésével.
A másik fontos film A jónevű senki (The Front) 1976-ból, amelyben Woody Allen csak színészként vett részt, mégis teljesen olyan, mintha a saját filmje volna. Az általa alakított Howard Prince egy egyszerű pénztáros, aki strómanként segíti a feketelistára került írókat azzal, hogy az ő nevén publikálhatják műveiket. Sok rajongó csak "tripla" filmeket tekintik igazi Woody Allen műnek – amiket ő ír, rendez és játszik –, de A jónevű senki számomra az egyik legigazibb Woody Allen film, amit készített.
Annie Hall: hírnév és szakmai elismerés
A nagy áttörést Woody Allen kétségtelenül az 1976-os Annie Hall hozta meg. Több szempontból is mérföldkő. Sokan a mai napig ezt tartják Woody Allen legjelentősebb alkotásának.
A rendező tudatosan törekedett rá, hogy szakítson a színtiszta bohózati humorral, és valami mélyebbet, intellektuálisabbat készítsen. Fontos jellegzetessége a filmnek, hogy nincs egyáltalán kísérőzenéje, még a főcímek alatt sem. Minden zene, ami felcsendül, a háttérben szól, például egy koncerten, vagy a rádióból.
A film sok szempontból "első" az életműben. Allen ebben a filmben alkalmazta először azt az egyszerű főcím stílust, ami azóta védjegyévé vált. Ebben nem volt különösebb tudatosság, egyszerűen arra jutott, hogy pazarlás puccos főcímre költeni a pénzt. Ráadásul ez volt az első közös filmje A keresztapa trilógiát is jegyző Gordon Willis operatőrrel, aki óriási hatással volt Allen stílusára, nagyon sokat tanult tőle a kamerahasználatról és a világításról. Összesen nyolc filmet forgattak együtt, az utolsó az 1985-ös Kairó bíbor rózsája volt.
A film számos filmes konvenciót is megtört például azzal, hogy Allen karaktere a negyedik falat áttörve beszél a közönséghez. Itt szokott rá a hosszú snittekre is, amit azóta is előszeretettel használ.
A szereplők közt a női főszereplő, Diane Keaton mellett olyan későbbi hírességek tűntek fel, mint Shelley Duvall, Christopher Walken, Sigourney Weaver és Jeff Goldblum. A film bemondásait sokan – például "Vessetek a mókusok elé"– sokszor idézik.
A film egyszerre volt közönség- és kritikai siker. Öt Oscar jelölésből négyet meg is kapott, köztük a legjobb rendezőnek és legjobb forgatókönyvnek járó szobrot.
Az ezt követő 15 év tekinthető Woody Allen fénykorának. Olyan mesterművek születtek ebben az időben, mint a Manhattan (1979), a Csillagporos emlékek (Stardust Memories 1980), a Kairó bíbor rózsája (The Purple Rose of Cairo 1985) vagy a Hannah és nővérei (Hannah and Her Sisters 1986). Utóbbi újabb Oscar-díjat hozott neki. Bár rendezőként is jelölték, végül csak a forgatókönyvért díjazták.
Közben azért visszatért a frivolabb, könnyedebb vígjátékokhoz a Szentivánéji szexkomédiában (A Midsummer Night's Sey Comedy 1982), ami leginkább azért emlékezetes, mert ez volt az első közös munkája Mia Farrow-val. Mindenképp kiemelendő ebből az időszakból a Zelig (1983) című áldokumentumfilm.
Ekkor már megengedhette magának azt is, hogy jóval komolyabb, intim hangvételű filmekkel is kísérletezzen, bár ő maga is tisztában volt vele, hogy a Belső terek (Interiors 1978) vagy a Szeptember(September 1987) nem számíthat nagy közönségsikerre. De ekkor már volt akkora név, hogy a stúdiók ezeket a "kilengéseket" is elnézték neki.
A botrányos 90'-es évek
A 90-es évekre erősen rányomta bélyegét Woody Allen magánéleti botránya. Kiderült, hogy viszonya van Mia Farrow-val közös, vietnami származású nevelt lányával. Miután a kapcsolatuk kitudódott, a rendező feleségül is vette Soon-Yi Prevint. De a legrosszabb még hátra volt: Mia Farrow és másik nevelt lányuk, Dylan Farrow azzal vádolták meg a sztárt, hogy megerőszakolta a kislányt. A rendezőt felmentették a vádak alól, de sokan a mai napig nem hisznek az ártatlanságában. Bár saját gyerekei között is van, aki neki ad igazat, és úgy vélik, Mia és Dylan Farrow csak kitalálták az egészet, hogy bosszút álljanak Allenen a hűtlenségéért, több sztár is kijelentette, hogy többé nem vállal szerepet Woody Allen filmjeiben.
Ennek ellenére ezekben az években is sok fontos film készült. Az 1991-es Árnyak és köd, Allen talán legszürreálisabb filmje, amelyben ő és Mia Farrow egy ködös kisvárosban, éjszaka egy rejtélyes gyilkossal kergetik egymást.
Az Árnyékok és ködben szerepelt Madonna és John Malkovich, a bordély jelenetben pedig a prostituáltak között feltűnik Jodie Foster és Kathy Bates.
Az 1992-es Férjek és feleségek (Husbands and Wives) volt az utolsó közös munka Mia Farrow-val. A szereplők közt megtaláljuk Sydney Pollack rendezőt, valamint Juliette Lewist és Liam Neesont. A Lövések a Brodwayn (Bullets Over Broadway, 1994) kedves gengsztervígjáték, amiben az öntelt, tehetségtelen művészeknek állít tükröt a mester.
Az 1995-ben készült Hatalmas Aphroditében (Mighty Aphrodite) Allen ismét játszik a filmes formanyelvvel és tabutémákat feszeget. Ebben a filmben fontos szerepet játszik egy görög kórus, és egy nagyon különös szerelmi háromszöget mutat be. Lenny (Woody Allen) egyre inkább elhidegül feleségétől, a karrierista Amandától (Helena Bonhem Carter). Amikor Lenny megtudja, hogy örökbefogadott gyermekük zseni, elhatározza, hogy megkeresi a biológiai anyját. Így jut el Linda Ash-hez (Mia Sorvino), aki prostituáltként és pornószínésznőként keresi a kenyerét.
A Varázsige: I love you (Everyone Says I Loce You) lényegében egy musical paródia 1996-ból Julia Roberts közreműködésével, 1997-ben pedig jött az Agyament Harry (Deconstructing Harry) egy alkotói válságba jutott íróról, ami egyik személyes kedvencem. Igazi sztárparádét vonultat fel: Julia Louis-Dreyfus, Tobey Maguire, Robin Williams, Demi Moore, Stanley Tucci és Bill Crystal is feltűnik.
Az 1999-es Hollywoodi történetben (Hollywood Ending) Allen egyszerre űz gúnyt Hollywoodból és az európai sznobokból. A történet szerint a neves rendező, Val, pszichoszomatikus okokból megvakul épp egy nappal azelőtt, hogy forgatni kezdené új filmjét. Exfelesége, Ellie (Téa Leoni) segítségével mégis elkészíti a filmet, ami érthető módon óriási bukás lesz Amerikában. Ám végül óriási sikert arat Európában, ahol zseniális művészfilmként ünneplik a bizarr alkotást.
Az évezred végén, 1999-ben Allen egy életrajzifilm-paródiát készít Sean Penn főszereplésével. A világ második legjobb gitárosa (Sweet and Lowdown) a rendező kedvenc korszakának és zenéjének, az 1930-as évek jazzvilágának állít emléket egy kitalált gitároson keresztül.
A hullámzó 2000-es évek
A 2000-es Süti, nem süti (Small Time Crooks) új korszak kezdetét jelentette az életműben, mivel ez volt az első közös munkája a Dreamworks stúdióval. Az Allen régebbi, bohózati stílusához visszatérő bűnügyi vígjáték hosszú időre a rendező utolsó nagy sikere volt. A Jade skorpió átka (The Curse of the jade Scorpion) a Csak az a szex (Anything Else), a Melinda és Melinda (Melinda and Melinda) mind meglehetősen rossz értékelést kapott, és anyagilag sem váltották be a reményeket. Utóbbi filmje külön fontossággal bír számunkra, hiszen ez volt az első együttműködése a magyar operatőrrel, Zsigmond Vilmossal. Összesen három filmet forgattak együtt.
A 2005-ös Match Pointtal tört meg a jég, az első Woody Allen-filmmel, amelynek Scarlett Johannson volt a főszereplője, és amelyben Allen szakítva korábbi szokásaival New York helyett Londonba helyezte a történetet. Maga a sztori egyébként erősen hasonlít a Rejtélyes manhattani halálesetre (Manhattan Murder Mysterie), hisz mindkettőnek középpontjában egy olyan ember áll, aki egy megúszott gyilkosság révén próbálja megőrizni jó hírnevét.
A következő időszakban Allen több olyan filmet forgatott, amit valamely európai nagyváros finanszírozott. Ennek köszönhető a Vicky Cristina Barcelona (2008), az Éjfélkor Párizsban (Mindnight in Paris 2011) amelyért Allen is elnyerte a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat, vagy a Rómának szeretettel (To Rome with Love 2012).
Az utóbbi tizenötévből mindenképpen említeni kell első sajátfejlesztésű televíziós sorozatát, Crisis in Six Scenes (Krízis hat jelenebten) című minisorozatot, ami az Amason Prime-ra készült. Allen partnerei ezúttal Elaine May és Miley Cyrus voltak. Ugyancsak Woody Allen készítette az első filmet, amit az Amazon Studios maga is forgalmazott, ez a Wondher Wheel: Az óriáskerék.
A 2020-as évek elején egy félreértelmezett interjú miatt felröppent a pletyka, hogy Allen nem akar több filmet készíteni, de ezt később a rendező sajtósai cáfolták. Nem rég jelentették be, hogy hamarosan új filmmel áll elő. A madridi regionális kormány ugyanis 1,5 millió eurót áldoz arra, hogy a halhatatlan rendező Madrid környékén forgassa legújabb filmjét, illetve kikötés, hogy a film végleges címének tartalmaznia a "Madrid" szót.
Woody Allent lehet szeretni vagy nem szeretni, mindenkinek egyéni vérmérsékletétől függ, hogy neki hisz vagy Mia Farrow-nak – bár nekem is megvan a határozott véleményem az ügyben, meg sem kísérelek itt és most igazságot tenni –, de az biztos, hogy a filmtörténetbe, és a humortörténelembe örökre beírta magát. Hozzátéve, hogy nem csak filmkészítőként és színészként alkotott maradandót, hanem novellái, színdarabjai is sokáig fent fognak maradni. Nálunk például most ősszel mutatta be a Centrál Színház a Tiszta őrület című darabját, az Orlai Produkciónál a Brooklyin mese látható, de a Játszd újra Sam is változatlanul műsoron van, igaz, a Vígszínházból átköltözött a Pesti Színházba.
És akkor Woody Allen jazz-zenei karrierjéről még nem is beszéltünk, és bár lehet, hogy nem ő a világ második legjobb klarinétosa, de ez is jól mutatja, milyen sokoldalú tehetségről van szó. Isten éltessen 90. születésnapján. Reménykedhetünk, hogy még jó pár évig köztünk marad, hiszen édesapja is megélte a 100. életévét, mielőtt itt hagyott minket.
