KULT
A Rovatból

Az Oscar-díjas Deák Kristóf: Nincs lehetetlen, csak nagyon nagy szerencse és rengeteg idő kell hozzá

A rendezővel beszélgettünk többek között a politika hatásáról, a mesterséges intelligencia használatáról illetve a nemzetközi karrier esélyeiről.


A napokban mutatják be a nagyközönség előtt Deák Kristóf második nagyjátékfilmjét, az Egykutyát. A Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Tóth Károly és Bakonyi Alexandra főszereplésével készült film sajtóvetítésén beszélgettünk.

– Kitanultad a szakma sok ágát, hisz gyártásvezető szakot végeztél, megtanultál vágni, és csak aztán jött a rendezői MA. Ez nyilván hasznos, hiszen így még jobban átlátod a filmkészítés munkafázisait, viszont nagy lehet a kísértés, hogy rátelepedj a kollégáidra.

Csillag Manóval, a vágóval eleinte volt pár ilyen alkalom, amikor kicsit berzenkedett, amiért átvettem az irányítást. De most már kialakult egy munkamódszer, ahol néha szándékosan helyet cserélünk. Beülök a helyére vágni, és ilyenkor átmenetileg ő veszi át a rendező szerepét. A lényeg, hogy az összes jó ötlet be tudjon kerülni a végtermékbe.

– Márciusra vártuk a filmet – mi okozta a csúszást?

– Olyan sok nagyon várt film jött ki a tavaszi szezonban, hogy mindenkitől azt a tanácsot kaptuk, mind forgalmazói, mind mozis oldalról, hogy több nézőhöz tud eljutni a film, ha ősszel debütál.

– Körülbelül 2 hét alatt forgattátok le a filmet. Nem mondom, hogy példátlan, de ilyen általában akkor szokott lenni, ha nagyon szorít a cipő, márpedig ennél a filmnél az ACG teljes mértékben a projekt mögé állt.

– Eleve így volt kitalálva. Azért fogtunk bele egyáltalán, mert tudtuk, hogy ezt meg tudjuk csinálni rövid idő alatt. Nem akartuk túlbonyolítani, jók voltak az alapmű adottságai. Kevés helyszínen, kevés szereplővel, fókuszáltan sokkal könnyebb dolgozni, lehet a részletekre is figyelni és igazán mélyre menni.

– A filmben is a színházi előadás színészei játszanak. Egy filmben egész másképp kell játszani, mint színpadon. Nehéz volt levetkőzniük az előadások során rutinszerűen begyakorolt megoldásokat?

– Erre fel voltunk készülve. Nagyon sokat próbáltunk a színészekkel. Sok apró dolgon változtattunk többek között pont azért, hogy ne legyen rutin. És persze igaz, hogy a színpadias előadásmódból nehezebb átváltani egy filmes megszólalásra. De pont emiatt több időt szántunk erre, sőt, még egy filmszínész-trénert is bevetettünk.

Fontos elmondani, hogy el sem tudnám képzelni a filmet másik négy emberrel. Akkora kincs ez a titkos recept, ami összejött, hogy ezt csak velük lehetett megvalósítani.

– Mi volt az alap kiindulás? A színészek elkezdtek játszani, ahogy az előadásban megszokták, és azt gyúrtátok át, ahol kellett, vagy teljesen nulláról indultatok, mintha egy teljesen új valami lenne?

– Először a forgatókönyvet dolgoztuk át, és a próbák során mindig azzal kezdtük, hogy összeolvastuk, mintha elölről kezdenénk, mintha egy olvasópróbán lennénk. Aztán persze sok minden visszaköszönt az ismert szövegből, ezért nem kellett mindent nulláról kitalálni.

Ami itt a legérdekesebb rendezői feladat, az a koreográfia és a "mise-en-scène". Tehát szcenikai szempontból összerakni. Hogy néz ki maga a díszlet, azon belül hova lehet mozogni? Hol a kamera? Ki van az előtérben, ki van a háttérben? Hogy esik rá a fény? Hogy lesz mindennek jelentése, többlettartalma?

– Vörös Andrással nem először dolgozol, Döbrösi Laurával is forgattál már. Vannak kedvenc embereid, akiket hacsak lehet, használsz?

– Andris már a Mindenkibe is adott ötleteket, a diplomafilmem sztorija is tőle ered. Az nyilván fontos, hogy az adott feladat testhezálló legyen valakinek a csapatban. De a film hangjáért felelős Péterffy Mátéval is már sokadik produkcióban dolgozunk együtt, Csillag Manó vágóval is.

Színészekre is igaz, hogy ha valakit egyszer nagyon megkedvelek, akkor az többször visszatér. Ilyen például Jászberényi Gábor vagy Szamosi Zsófi. Szóval igen, most már össze tudnék állítani egy all-star csapatot azokból, akikkel szeretek dolgozni. Van egy kis társulat jellege. Egyre jobban értjük, ismerjük egymást.

– Annyit talán elmondhatunk a filmről spoilerezés nélkül, hogy fontos központi, filozófiai kérdése, hogy miért érdemes élni.

– Nem pusztán filozófiai, hiszen nagyon komoly tétje van ennek a kérdésnek. Persze filozófiai irányba is elmegy, de közben nagyon praktikusan van szó arról, hogy kinek mi egy sikeres élet, mi a boldogság?

Négy régi barát újra összejön, kicsit osztálytalálkozó feeling, tíz éve nem látták egymást. Nyilván mindenki vetít, megjátssza magát kicsit, próbálja fenntartani a látszatot, hogy ő egyben van, sikeres.

A maga világában ez a három ember, aki megérkezik Patikához, Döbrösi Laura karakteréhez, mind meg van győződve róla, hogy megnyerte az életet.

– Mi fogott meg leginkább a darabban, amiért filmre akartad vinni?

– A nyelvezete. Varga Lóránt szövege olyan ízzel szólalt meg az előadásban, amivel nagyon ritkán találkozom Magyarországon. Kicsit Martin McDonagh alkotásaira emlékeztetett. Mint például az Erőszakik vagy a Három óriásplakát Ebbing határában. Humorral vezeti a nézőit, hogy megkedveljék a karaktereket, és egy olyan valóságot kreál, ami nagyon eltúlzott, de közben mégis igazinak tűnik. Erős textúrája van, el lehet veszni benne, megnyílik az ember szíve, és így még nagyobbat ütnek a drámai fordulatok. Ezt láttam meg az Egykutyában.

És ami a lényeg: a számomra fontos témák is mind előjönnek benne. Egyedül nem boldogulunk, de együtt egyből van értelme a dolgoknak. Izolációban csak hazudni tudjuk, hogy jól vagyunk, de szükségünk van egymásra, hogy jól legyünk, megismerjük magunkat és vége lehessen a színjátéknak.

– Érdekesség, hogy a filmben, ha csak egy rövid mozzanat erejéig is, de használtátok az AI-t.

– Ma már ezt nem lehet elkerülni. Annyira megkönnyít egy csomó mindent. Akkor miért ne használjuk? Itt arról van szó, hogy a történet szempontjából jelentősége van egy épületnek, ezt kellett kitalálnunk úgy, hogy hihető legyen és vicces. Ebben segített az AI.

– Annak idején a Mindenki az első olyan filmek egyike volt, amelyből politikai ügy lett. Azt, hogy kinek mennyire tetszett nagyban befolyásolta, hogy melyik politikai táborhoz tartozott. Ez a jelenség mára odáig fajult, hogy az elmúlt egy évben, amikor két, teljes mértékben politikamentes közönségfilm versenyzett a legnézettebb magyar film címéért, ebből is politikai csatározás lett. Az Egykutyában viszont tényleg vannak kemény mondatok a politikáról, nem félted a filmet a toxikus magyar légkörtől?

– Ha valakinek ez az ötperces részlet lesz a legfontosabb a filmből, akkor lelke rajta. Nekem csak egy kis fűszer a film elején. De nem lehet elmenni mellette. Ha elkezd egy baráti társaság iszogatni és vitatkozni egymással, akkor ez is előbukik az emberből. Nem hagyhattuk ki a filmből, ez a valóság, és nemcsak Magyarországon, az egész világon óriási a megosztottság.

Én azt tartom az egyik küldetésemnek, hogy segítsek a megosztottságot csökkenteni, mert valójában mind egyformák vagyunk.

Szerintem a Hogyan tudnék élni nélküled és a Futni mentem is pártállástól teljesen függetlenül tetszhet bárkinek, ha úgy érzi, hogy az életének abban a pillanatában van valami köze ahhoz a dologhoz.

Ugyanez igaz a mi filmünkre is. Nagyon találó a cím: Egykutya. Szeretem. Lefordíthatatlan, nem tudtunk egy az egyben angol megfelelőt találni. Az lett az angol címe, hogy With Friends Like These, ami egy angol szólás – az "Ilyen barátokkal kinek van szüksége ellenségre?” – első fele.

Az Egykutya fantasztikus szó, nagyon jól rátalált Varga Lóránt, mert pontosan az van benne, hogy mindannyian ugyanabban a biliben vagyunk a viharban, és próbálunk valahogyan evickélni benne.

– Elmondtad korábbi interjúkban, hogy most főleg angol nyelvű forgatókönyveket fejlesztesz, és nemzetközi karrierben gondolkodsz. Mi az, amit reálisan egy magyar rendező elérhet külföldön?

– Elméletben majdnem bármit. Egy magyar rendező óriási előnnyel indul nagyon sok más ország fiához képest, mert itt van nálunk a hollywoodi filmipar egyik jelentős gyártóbázisa hatalmas szakértelemmel rendelkező alkotókkal.

A nyelv a legnagyobb akadály, de azért ezt is viszonylag könnyű áthidalni. Mundruczó Kornél nagyon komoly, nemzetközi szintű projekteken dolgozik már. Vagy Antal Nimród. Pados Gyula a legnagyobb blockbuster filmek operatőre. Rév Marcell is szorosan ott van a nyomában.

Bizakodó vagyok, annál is inkább, mert éltem külföldön, kint tanultam, ezért nem okoz gondot a nyelv. Nincs lehetetlen, csak nagyon nagy szerencse és rengeteg idő kell hozzá.

Nem beszélnek róla sokat, csak szakmai berkekben egymás között, de a legnagyobb hollywoodi rendezőknek is alapélmény, hogy nagyon sok filmprojekt nem jön össze, sosem valósul meg.

Rengeteg belefektetett munka vész el, mert például nem találjuk meg azt a sztárszínészt hozzá, aki ahhoz kéne, hogy a stúdió finanszírozza a filmet.

– Tényleg úgy kell ezt elképzelnünk, mint Robert Altmantól A játékosban? Az ember beül a producerhez, öt percben elhadarja az ötletet, és a producer egy perc alatt dönt a sorsáról.

– Körülbelül, csak nem egyvalakihez megy el az ember ilyenkor. Egy ilyen kör úgy néz ki, hogy napi két helyre elmegyünk. Az összes stúdióhoz, nagybefektetőhöz bekopogunk, és ott szépen elmutogatjuk, eltáncoljuk, elénekeljük az elképzelésünket. Volt olyan projekt, amit tizenöt helyre vittem el Los Angelesbe, és az egyik helyen rá is haraptak, nagyon közel voltunk a zöldlámpához, aztán mégsem sikerült.

– Mi lesz a következő?

– Babonás vagyok. Most azt szeretném, hogy az Egykutya menjen óriásit a magyar mozikban. Leginkább azért, mert azt gondolom, hogy nagyon sokat tudna adni az embereknek ez a film. Fontos számomra, hogy eljusson hozzájuk.

A jövőről annyit azért elmondhatok, hogy egy romantikus komédia, ami nagyon foglalkoztat, és egy sci-fi alapötleten is dolgozunk.

– Ha összejön egy nemzetközi, angol nyelvű film, ott is adnál lehetőséget magyar színészeknek?

– Egy film eladhatósága szempontjából megkerülhetetlen, hogy a főbb szerepekben ismert nevek legyenek. Ettől függetlenül van néhány magyar színész, akiről tudom, hogy akcentus nélkül, nagyon szépen beszél angolul, simán el tudom képzelni, hogy vinnék magammal egy-két embert!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Úgy szólt, és úgy nézett ki a Beton.Hofi koncertje a Papp Lászlóban, ahogy kell – már csak egy igazi közönség kellene egy tökéletes bulihoz
Két koncerten is bizonyította Beton.Hofi, hogy látványban, színpadképben vagy épp hangzásban bárkivel felveszi itthon a versenyt, és nem probléma egy ekkora helyszínt tökéletesen bejátszani. Már csak vagy tízezer olyan ember kéne a közönségbe, aki nem csendben nézi végig a show-t.
Jásper Ferenc - szmo.hu
2026. március 16.



Dupla koncerttel rúgta be az évet a Papp László Sportarénában Beton.Hofi, aki pár év alatt az egyik legfontosabb magyar előadóvá vált. A Jolly presszós koncert és a comic.sins album óta eltelt időben szépen, lassan építkezve arénakoncertes produkciót is tető alá tudott hozni, az új INTERREGNUM nagylemez köré építve a klasszikus számaival együtt komplett show-t rakott elénk, méghozzá nagyon profin.

Az lassan megszokottá válik, hogy a Covid óta megerősödő rap-trap-hiphop szcéna az egészen kis klubkoncertektől nagyon hamar eljut a tízezres közönséget vonzó Budapest Park-Sportaréna-MVM Dome fellépésekig, és ezt többnyire professzionálisan meg is oldja. Azahriah a Puskást is, de ő más dimenzió már.

Beton.Hofi viszont kicsit más tészta. Az utóbbi években talán az ő szövegei voltak a legkidolgozottabbak, a leginkább intellektuális megoldások nála jelentek meg – kifejezetten széles kört tudott bevonzani nem csak a Z-generációból merítve.

Ennek persze lesznek következményei egy ilyen nagy koncerten, de erről később.

Több, mint két évet kellett várni a negyedik nagyalbumra, bár lehet, hogy még ez is túl kevés volt. Ezt azért mondom, mert az INTERREGNUM 18 számból áll össze, aminek több, mint a fele annyira felejthető, hogy a koncerten fel sem ismertem, hogy ezek az ő számai. Láthatóan a többi koncertező is hasonló véleményen lehetett, főleg, ha a hangulatból indulunk ki, mivel még a mainstream számait is kevesen énekelték vele, például a "PLAYBÁNIA"-t, ami az egyik, ha nem a leghallgatottabb száma.

Végignézve a közönségen, ez talán nem véletlen - relatíve kevés fiatal volt, inkább középkorúakat láttam nagyobb számban, akik elvájbolgattak a számokra, de különösebben nem számítanak hardcore rajongóknak. Hofira nem lehet panasz, ő mindig megpróbálta énekeltetni a közönséget, ha túl hangos volt a csend.

Na de térjünk rá a pozitívumokra, mert van az is azért bőven.

Hofi lehengerlő teljesítményt nyújtott mindkét koncerten, teljes beleéléssel próbálta átadni az új album hangulatát, ami természetesen nem rossz, csak néhol repetitív lett kicsit. A TOP G például nálam az új kedvenc lett Hofitól, nagyon adja ezt az undergorund, kicsit pogányos vibe-ot, ami nálam mindig telitalálat.

Ádám most talán az eddigi legjobb fellépését nyújtotta, ez éppúgy megmutatkozott a kétszintes színpad profi elrendezésében, mint abban, hogy végre a hangosítás is perfekt volt, kipróbáltuk, messziről is jól lehetett hallani mindent. Látszólag a crew nem spórolta ki a világítást sem, ami hatalmasat dobott az élményen, mert mindig alkalmazkodott az éppen hallható számhoz.

A koncert elején a "BE VAGYOK ZÁRVA" volt az a szám, amiről gondolhattuk, hogy beindítja rögtön a közönséget, ami persze sikerült is nagyrészt. Ezután következett pár új, kevésbé ismert szám az új albumból, azoknak is szuper volt mellesleg a hangulata, koncerten teljesen más élményt nyújtottak, mint amikor Spotin hallgatja az ember - de hát ezért járunk koncertre.

Amit viszont sajnáltam, hogy a "COMIC SINS" albumból csak az "OFFWHITE"-ot játszotta, ami amúgy a koncert egyik csúcspontja volt. Szólt még a "SOFIA COPPOLA", "TARR BÉLA", "NULLAKÖZÖD", és sok más kedvencem is, végül a koncertet a már említett "PLAYBÁNIA"-val zárta, aminek tényleg valami mesterien szólt minden egyes másodperce. Ezért is sajnáltam, hogy nem volt igazi koncerthangulat a közönségben.

De hiába hittük naivan, hogy itt a vége, szerencsére a közönség egy jó része is felébredt itt, és hosszas "vissza" skandálással visszahívta még pár szám erejéig, nagyon helyesen. Mindössze kétperces szünet után Hofi nem is akárhogy tért vissza, a magasból emelkedett le hozzánk, mint egy angyal, majd ennek megfelelően következett is az "ANGYALOK".

Összességében egy teljesen korrekt koncertet hozott össze nekünk Ádám, minden jól szólt, a remek színpadkép és a hatalmas kijelzők is dobtak a hangulaton, a színpad felől tehát minden nagyon rendben volt. Még egy-két ilyen nagyszabású koncert, és talán a közönség többi része is megérkezik

Beton.Hofi karrierjének közel sincs még vége, sőt, bizonyos értelemben most kezdődik az a rész, ahol eldől, hogy egy nagy korszak kiemelkedő előadójával van-e dolgunk. Láthatóan rajta nem fog múlni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
46 milliárd forint egyetlen estére: így keresi degeszre magát a hollywoodi virágkötő és fánkos az Oscar-gálán
A 98. Oscar-gála több ezer ideiglenes munkahelyet teremt Los Angelesben, a rendezvényhez kapcsolódó eseményekkel együtt. Az Akadémia becslése szerint a közvetlen gazdasági hatás eléri a 134 millió dollárt.


Negyvenhatmilliárd forint egyetlen estére. Nagyjából ennyi pénzt pumpál ma a Los Angeles-i régió gazdaságába a filmvilág legnagyobb eseménye, miközben maga a műsor előállítása alig húszmilliárd forintot emészt fel.

A vörös szőnyeg csillogása mögött kőkemény üzlet húzódik, ahol a harmincmásodperces reklámhelyekért is hatszáz- és hétszáznyolcvanmillió forint közötti összegeket fizetnek a hirdetők.

A számok mögött pedig virágkötők, sofőrök, stylistok, étterem-tulajdonosok és szállodák állnak, akiknek ez a hét jelenti az év legfontosabb időszakát.

A tengerentúlon egy országos tévécsatorna és egy streamingplatform közvetíti a díjátadót, amelynek időzítése a nézői és hirdetői pénzeket is alapvetően meghatározza.

A Privátbankár elemzése rámutat, hogy az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia megbízásából készült jelentés szerint a gála és a hozzá kapcsolódó rendezvények közvetlen gazdasági hatása eléri a százharmincnégy millió dollárt, ami a jelenlegi árfolyamon számolva több mint negyvenhatmilliárd forintot jelent.

A hatalmas összegek a helyi kisvállalkozóknál és a szezonális munkásoknál csapódnak le.

A rendezvény heteiben több ezer ideiglenes munkahely jön létre. „Óriási üzleti hatása van az iparágunkra” – mondta a Los Angeles Timesban Bill Kramer, az Akadémia vezérigazgatója.

A beszállítók számára ez az időszak nemcsak a bevételről, hanem a presztízsről is szól.

„Az Oscarhoz kötődő munkák olyan módon formálták a hírnevünket, ahogyan azt semmilyen marketingkampány nem tudná” – tette hozzá Michael Uncapher, egy helyi virágkötészet tulajdonosa.

A turizmusból és vendéglátásból élők is hasonlóan élik meg a felhajtást.

„Amióta újranyitottunk, évről évre egyre forgalmasabbak vagyunk, most, hogy jön az Oscar, rengeteg helyről érkeznek az emberek” – mondta Alex Brandt, egy hollywoodi túraszervező cég operatív vezetője.

Egy fánkozó tulajdonosa, Alex Alejomeire is megerősítette a forgalomnövekedést: „Nagyon pörgünk, nekünk ez nagyszerű.”

A helyi költésekre és a munkalehetőségekre épül rá a nagy televíziós üzlet.

A műsor előállítási költségét ötvennyolc és hatvanmillió dollár, vagyis nagyjából húszmilliárd forint közé teszik. Ezzel szemben az Akadémia díjátadóhoz kapcsolódó bevételei a legutóbbi nyilvános beszámolók alapján megközelítik a száznegyvenhét millió dollárt, ami több mint ötvenmilliárd forint.

A képernyőn megjelenő márkák finanszírozzák a show jelentős részét. A harmincmásodperces reklámspotok ára az elmúlt időszakban 1,7 és 2,3 millió dollár között mozgott, a teljes reklámbevétel pedig a korábbi évek adatai alapján a százötvenmillió dollárt is elérheti.

A műsor jövője azonban nem csak a reklámpiacon dől el, hanem a terjesztési jogokon is.

Az már biztos, hogy az amerikai piacon a jelenlegi csatorna marad a hivatalos otthon egészen a századik gáláig. A szerződés pontos pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra. A televíziós korszak után viszont komoly változás jön: a rákövetkező évtől egészen a kétezer-harmincharmadik évig egy videómegosztó platform veszi át a közvetítési jogokat, ezzel a világ egyik legrégebbi filmes eseménye végleg belép a globális streaming térbe.

A show körüli luxusvilág állandó beszédtéma, amelynek egyik legvitatottabb eleme a jelölteknek járó ajándékcsomag.

Az idei, az Akadémiától teljesen független, nem hivatalos válogatás értékét több forrás is háromszázötvenezer dollárra, azaz nagyjából száztizenkilencmillió forintra becsüli.

A csomag összeállítója egyáltalán nem titkolja a kezdeményezés exkluzív jellegét. „A mi rendkívüli ajándékaink semmilyen módon nem szükségalapúak” – mondta egy magazinban Lash Fary, a csomagokat kurátorként összeállító cég alapítója.

A kilencvennyolcadik Oscar-gála ma este, helyi idő szerint délután négy órakor, keleti parti idő szerint este hétkor veszi kezdetét. A magyar nézők számára ez azt jelenti, hogy a közvetítés hétfőn pontban éjfélkor indul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Walt Disney őt emlegette a halála előtt, lemondta Han Solo szerepét, és ő látta először a phoenixi ufót – 45 dolog, amit nem tudtál a 75 éves Kurt Russellről
Nem sokan tudják róla, hogy a légierőnél szolgált, hogy profi baseballjátékos volt, és hogy majdnem megölte egy dinamit. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel szolgálunk.


1. Kurt Vogel Russellként látta meg a napvilágot 1951. március 17-én, délelőtt 10 óra 42 perckor, a massachusettsi Springfieldben, bár a családja még gyermekkorában Kaliforniába költözött.

2. Angol, német, skót és ír ősökkel rendelkezik.

3. Az apja, Bing Russell baseballjátékos és színész volt, és hat éven át játszotta a seriffhelyettest a Bonanza (1959) című sorozatban. Közel 40 éves karrierje során több mint 170 filmben és sorozatban szerepelt. Kurt édesanyja, Louise Julia Russell pedig táncosnő volt.

4. Három lánytestvére van: Jill, Jamie és Jody.

5. 1969 és 1975 között a Kaliforniai Légierő Nemzeti Gárdájának 146. taktikai légi szállítószázadában szolgált.

6. Első színészi áttörését televíziós reklámokban érte el, többek között a Mattel játékgyártó cégnél, valamint azok „Zero M” nevű kémjátékok kampánysorozatában.

7. Filmes debütálására az 1963-as A világvásáron történt című Elvis Presley-filmben került sor. Később ő maga is eljátszotta Elvist 1979-ben, és ő kölcsönözte az énekes hangját a Forrest Gumpban (1994).

8. Az általa eljátszott karakterek közül Snake Plisskent, a Menekülés New Yorkból (1981) és a Menekülés Los Angelesből (1996) antihősét kedveli a legjobban.

9. Gyerekkora egyik nagy hőse John Wayne volt. Pontos Wayne-imitációját a 2007-es Halálbiztosban tudta bemutatni.

10. A kaliforniai Thousand Oaks-i Thousand Oaks Gimnáziumban érettségizett a színész Michael Richardsszal (Seinfeld, Talpig zűrben) együtt. Az 1969-es évfolyamban végzett, amely őt választotta meg a „legszebbnek”.

11. Profi baseballjátékos volt (második bázis, California Angels), amíg egy vállizomszakadás miatt 1973-ban visszavonulni kényszerült. Akkoriban 0,563-as ütési átlaggal rendelkezett. Barátja, Ron Shelton emiatt a Baseball bikák (1988) című filmben kifejezetten neki írta a Crash Davis szerepét. A stúdió azonban ragaszkodott Kevin Costnerhez. Kurt három évig játszott a baseball kisligában (1971-1973), összesen 0,292-es ütési átlaggal, de a profi karrierje során csak két hazafutást ütött.

12. Walt Disney utolsó filmbeli megjelenése 1966. október 27-én volt. Az Utánam, fiúk! (1966) című filmet népszerűsítette, és azzal zárta a beszédét, hogy „hamarosan megismerkednek egy 15 éves fiúval, akinek nagyszerű színészi jövőt jósolok. A neve Kurt Russell”.

13. Sőt, úgy hírlik, hogy az utolsó szavak, amiket Walt Disney közvetlenül a halála előtt leírt, a „Kirt Russell” voltak: egy jövőbeli projektekről szóló feljegyzésben ugyanis kissé elírta a színész keresztnevét.

14. Az 1979-es Elvis című filmben ő játszotta Elvis Presley-t, míg a valódi édesapja, Bing Russell Elvis apját, Vernon Presley-t alakította benne.

15. A Nagy zűr kis Kínában (1986) című filmhez készített audiokommentárjában elmondta, a tesztközönség olyan jól reagált a filmre, hogy a rendezővel, John Carpenterrel együtt biztosak voltak benne, egy kasszasikert alkottak. A stúdió azonban olyan kevés erőfeszítést tett a film reklámozására, hogy az végül nem volt túl sikeres a mozikban. De legalább később kultuszfilm lett belőle.

16. Az Elpusztíthatatlanok (1988) főszerepét eredetileg neki írták. Azonban John Carpenter, aki korábban már négy filmjében is szerepeltette – Elvis, Menekülés New Yorkból, A dolog (1982), Nagy zűr kis Kínában –, úgy döntött, hogy másnak ad esélyt, s így Roddy Pipert választotta a szerepre.

17. A Lánglovagok (1991) című filmben játszott szerepére készülve a Chicagó-i Tűzoltóság 5. osztagával járt járőrözésre.

18. FAA-engedéllyel rendelkező magánpilóta, egy- és többmotoros, valamint műszerrepülési jogosítvánnyal rendelkezik.

19. Felajánlották neki Dr. Alan Grant szerepét a Jurassic Park (1993) című filmben, de a kért gázsija túl magas volt, így végül Sam Neill lett a befutó.

20. Azt állítja, hogy libertárius meggyőződése miatt gyakran érezte magát kitaszítottnak Hollywoodban, ezért a coloradói Aspen külvárosába költözött, ahol megpróbálkozott az írással.

21. Sylvester Stallone eredetileg őt választotta Church szerepére a The Expendables – A feláldozhatók (2010) című filmben, de ő elutasította az ajánlatot. A szerepet végül Bruce Willis kapta meg.

22. Kurt 1966-ban egy Disney-musical forgatásán találkozott először Goldie Hawnnal, bár csak sokkal később, a Második műszek (1984) című film forgatásán kezdtek el randizni. 1983. február 14. óta vannak együtt.

23. ielőtt összejöttek, Kurt a színésznő Season Hubley-vel élt házasságban (1979 és 1983 között), akitől egy Boston nevű fia született, míg Hawn először Gus Trinkonisszal, majd Bill Hudsonnal volt házas, akiktől Oliver és Kate Hudson nevű gyermekei születtek. Ám mindketten Kurtöt tartják az apjuknak, hiszen ő nevelte fel őket.

24. Annak ellenére, hogy már 43 éve romantikus kapcsolatban élnek, Goldie és Kurt sosem házasodtak össze, és nem is tervezik. „A tartós kapcsolat nem a házasságról szól” – nyilatkozta Hawn 2015-ben.

25. Kate Hudson az első fiát Ryder Russell Robinsonnak nevezte el. A középső név tisztelgés Kurt előtt, akit mindig is az apjának tekintett.

26. Lee Van Cleef jelenléte a Menekülés New Yorkból forgatásán arra inspirálta Kurtöt, hogy Clint Eastwood-hoz hasonló, rekedtes hangon beszéljen, mint a Szöszi a Dollár-trilógiában.

27. A Cosmic Entertainment filmgyártó céget Goldie Hawnnal, Kate Hudsonnal, és Oliver Hudsonnal együtt alapították.

28. Ő és Goldie egyébként 5 filmben játszottak együtt: The One and Only, Genuine, Original Family Band (1968), Második műszak, A vasmacska kölykei (1987), Karácsonyi krónikák (2018) és Karácsonyi krónikák: Második rész (2020).

29. Russell volt az egyik első színész, aki DVD-n audiokommentárt készített.

30. Elutasította Connor McLeod szerepét a Hegylakóban (1986), hogy a Nagy zűr kis Kínában játszhasson. A szerepet így Christopher Lambert kapta meg.

31. Eredetileg őt választották ki a megátkozott lovag, Navarre szerepére a Sólyomasszony (1985) című filmben, míg Rutger Hauert eredetileg a gonosz kapitány szerepére választották ki, annak ellenére, hogy Hauert valójában inkább a hős karaktere érdekelte. Amikor végül Russell kiszállt a projektből, Hauer lett vette át tőle Navarrét.

32. A dolog című filmhez készített audiokommentárjában John Carpenter rendezővel azon a jeleneten viccelődött, amikor egy dinamitrudat dobott Palmer karakterére (aki éppen egy szörnnyé változott), a robbanás azonban sokkal erősebb volt, mint amire számított. Valójában súlyosan megsérülhetett volna.

33. Meghallgatáson vett részt Han Solo szerepére a Csillagok háborújához (1977), sőt, ki is választották, ám ő végül elutasította azt, hogy a The Quest (1976) című tévés westernben szerepeljen. Rossz döntés.

34. Rengeteg ismert filmben bukott el nagy szerepeket. A teljesség igénye nélkül ím egy lista: Friedrich Von Trapp A muzsika hangjában (1965). Martin Riggs a Halálos fegyverben (1987). Travis Bickle a Taxisofőrben (1976). Qui-Gon Jinn a Star Wars I. rész: Baljós árnyakban (1999). Bill a Kill Billben (2003, 2004). Jeff Bridges karaktere az Időzített bombában (1994). Alan Parish a Jumanjiban (1995). John McClane a Drágán add az életed!-ben (1988). Bruec Wayne a Batman – A denevéremberben (1989) és a Mindörökké Batmanben (1995), illetve Jim Gordon a Batman: Kezdődik!-ben (2005). Kábel a Deadpool 2-ben (2018). A főhős Cliff Secord a Rocketeerben (1991). Johnny Depp Sands ügynöke a Volt egyszer egy Mexikóban (2003). Ralph Fiennes karaktere a Strange Days: A halál napjában (1995). Joe a Gyilkos Joe-ban (2011). Jonathan Kent Az acélemberben (2013) Illetve John Woo azt szerette volna, ha ő is játszik a Tökéletes célpontban (1993), de ő akkor éppen nem állt rendelkezésre.

35. 2017. május 4-én csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a Hollywood Boulevard 6201. szám alatt.

36. Az NRA (National Rifle Association, vagyis a Nemzeti Lövészszövetség) tagja. Lelkes fegyverrajongó, vadász és a második alkotmánymódosítás (a fegyverviseléshez való jog) határozott támogatója.

37. Russell és Hawn egy időben Vancouverbe költöztek, hogy a fiuk, Oliver jégkorongozhasson.

38. 2006-ban hagyott fel a szivarozással.

39. Goldie Hawntól is született egy fia, Wyatt Russell (1986), akiből szintén híres színész lett olyan filmekkel és sorozatokkal, mint a Cowboyok és űrlények (2011), a 22 Jump Street – A túlkoros osztag (2014), az Overlord (2018), A Sólyom és a Tél Katonája (2021), a Nő az ablakban (2021), az Éjszakai merülés (2024), a Mennydörgők* (2025) vagy a Monarch: A szörnyek hagytéka (2023-2026), amelyben az apjával együtt játszik, és ugyanazt a karaktert alakítják.

40. Dino De Laurentiis producer szerette volna, ha Kurt eljátssza a címszerepet a Flash Gordon (1980) című sci-fi-fantasyben, ő azonban elutasította az ajánlatot, mert úgy érezte, hogy Flash karaktere egyáltalán nincs megírva rendesen. A szerepet végül Sam J. Jones kapta meg.

41. 2026-ig mindössze két filmjét jelölték Oscar-díjra a legjobb film kategóriájában, a Forrest Gumpot és a Volt egyszer egy… Hollywoodot (2019), de mindkettőben csak egy apró cameója volt.

42. Több, később Richard Gere által eljátszott szerepet is elutasított: a Garni-zónában (1982) és a Higgy neki, hisz zsaruban (1990) is. Emellett az erotikus thrillerek sem érdekelték, nem vállalta el Tom Berenger karakterét a Sliverben (1993), sem David Morrissey-ét az Elemi ösztön 2-ben (2006).

43. Sosem jelölték Oscar-díjra. Az 1979-es Elvisért azonban kapott egy Emmy-nominációt, az 1983-as Silkwood című drámájáért pedig Golden Globe-ra jelölték.

44. 1991-ben, a Lánglovagok londoni premierjén a néhai Diana hercegnő és az akkori Károly herceg között ült a nézőtéren. Később megnyitotta coloradói ranchját Diana és a fiai, Harry és Vilmos herceg előtt, hogy eltölthessenek nála egy 10 napos nyaralást, távol a lesifotósoktól.

45. Egy 2017-es interjúban elárulta, hogy ő volt az a pilóta, aki elsőként jelentette az 1997-es „Phoenixi fények” esetet, vagyis az egyik legismertebb tömeges UFO-észlelést, amelyet a fia, Oliver társaságában repülés közben vett észre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A hétvége legnézettebb filmje lett a Magyar Péter-dokumentumfilm, jó reklámnak bizonyult a kamufelvásárlás
A Tavaszi szél című, Magyar Péter pályáját bemutató film a Filmforgalmazók Egyesületének listáján lett első. Magyar azt gyanította, a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket. A filmre a választáshoz közeledve már nagy a valós érdeklődés is.


Alig pár nappal a bemutatója után máris a mozik legnézettebb filmje lett a Tavaszi szél című dokumentumfilm, a premiert azonban vita árnyékolta be az állítólagos jegyfelvásárlások miatt. A március 12-én bemutatott alkotás a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter eddigi politikai karrierjét követi végig. A film bejelentése meglepetésszerű volt, a nyilvánosság csupán 9 nappal a premier előtt értesült róla.

A Filmforgalmazók Egyesületének toplistája szerint a film a hétvége legnézettebbje lett, megelőzve az Itt érzem magam otthont és a legújabb Colleen Hoover-adaptációt, az Emlékek rólát is – írta a 24.hu.

A premier napja nagy visszhangot kapott, miután Magyar Péter a Facebook-oldalán arról posztolt, hogy a NER propagandagépezete szándékosan felvásárolja a helyeket több moziban is, hogy az üres termekről készült felvételekkel azt a látszatot kelthessék, a filmre senki sem kíváncsi.

Az állítások kapcsán Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója a Telexnek megerősítette, hogy tapasztaltak hasonló jelenséget. Azt mondta:

„A mai napon délelőtti és kora délutáni előadásokon tapasztaltunk olyat, hogy viszonylag rövid idő alatt minden jegyet megvásároltak (nálunk a foglalás már nem elérhető, csak venni lehet a jegyeket), viszont ténylegesen a terem kb. egyharmadában ültek vendégek”. Bár a szóban forgó felvásárlás valószínűleg megdobta az eladásokat, a filmre a választáshoz közeledve nagy a valós érdeklődés is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk