Az apja elhagyta, a félénksége miatt szorongott, majd nőellenesnek bélyegezték – Michael Douglas 79 éves
Michael Kirk Douglas 1944. szeptember 25-én született bele a showbizniszbe a New Jersey-beli New Brunswickban. Apja, Kirk Douglas az 50-es és 60-as években a világ egyik legnagyobb filmsztárja volt. Michael hatéves korában az édesanyja, Diana és Kirk elváltak, ő pedig az előbbivel és annak új férjével élt, apját pedig csak nagyjából ünnepnapokon látta. A Massachusetts állambeli Deerfieldben lévő Eaglebrook iskolába járt, ahol elkezdte valóra váltani az álmát, hogy apjához hasonlóan ő is ismert színész legyen. Kirk féltette a gyerekeit a szakmájától, mivel szerinte ez egy eléggé lehangoló iparág, amelyben sok a lejtő és nagyon kevés a felfelé vezető út, szóval azt akarta, hogy mind a négy fia, Michael, Joel, Eric és Peter kimaradjon belőle.
„Félénk, befelé forduló, óvatos gyerek voltam, nem volt sok önbizalmam. Apai nagyapám kukás volt, bevándorló. Nem beszélt angolul, nem írt, és nem olvasott. Apám hét gyermek közül volt az egyik. Anyámmal a főiskola után ismerkedett meg. Apa elment a haditengerészethez, és New Yorkban éltünk egy egyszobás lakásban Greenwich Village-ben. Apám nagyon intenzív ember volt. Amikor elkezdett Kaliforniában dolgozni - azokban az időkben a színészek évente kb. öt filmet forgattak -, a házassága szétesett. Tudom, hogy szeretett engem, de bűntudata volt, mert az apja elhagyta a családját, és az egyetlen dolog, amit Kirk soha nem akart, hogy elhagyja a gyerekeit. És ő úgy érezte, hogy ezt teszi. Szóval, eléggé kínos és feszült időszak volt” – emlékezett vissza a gyerekkorára a színész.
Karl Malden sosem volt fia
Michael mozgóképes pályája az 1970-es évek elején kezdődött, abban az időben, amikor az emberek folyamatosan "a következő Kirk Douglas" címkét akarták ráragasztani. Michael azonban csírájában próbálta elfojtani ezt az előítéletet, ő más akart lenni, dacolt a kritikusokkal, és bevállalta a nyápic-, hippi- és egyéb furcsább, csendesebb szerepeket, vagyis mindazt, ami messze állt azoktól az amerikai hős karakterektől, amelyek kapcsán apja világhírnévre tett szert. Ez az igyekezet azonban nem sok szakmai hitelt hozott neki.
Egyébként első szerepét is Kirk egyik filmjében, az 1966-os Az óriás árnyékában játszotta 22 évesen, igaz, csak egy dzsipet kellett vezetne.
„Egy évadban 26 epizódot forgattunk, heti hat napon át. Ekkor már megértettem, hogy apám milyen keményen dolgozott, és hogy milyen munkamorálja volt. Nekem, aki nagyon félénk voltam, és úgy néztem a kamerába, mint egy röntgenre a fogorvosi rendelőben, ez volt a létező legnehezebb munka” – emlékezett vissza, valamint arra is, hogy mindent, amit színészként tud, Karl Maldentől tanult: „Akkoriban, amikor egy rendőrségi sorozatban a másodhegedűs voltál, és általában egy-két lépéssel lemaradtál a főszereplő mögött, mert a fókusz nem lehetett ott mindkét színészen, Karl volt az első, aki azt mondta nekem, hogy: »Gyere fel ide!«. Megosztotta velem a reflektorfényt. Ő törődött másokkal, s azt mondta, én vagyok a fia, aki sosem volt neki. Egy jó mentor sok fájdalmat megspórolhat neked.”
Száll az Oscar fészkére
Douglas számára élete egyik legnagyobb és legfontosabb mozzanata volt a San Francisco utcáin, egészen addig, amíg 1975-ben ki nem lépett belőle, hogy elláthassa a Száll a kakukk fészkére című film produceri teendőit. Ken Kesey regényének jogait még Kirk vásárolta meg, és a Broadwayn akarta tető alá hozni, de nem ment nagy sikerrel. El is akarta aztán adni a jogokat, Michael azonban, aki már az egyetemen beleszeretett a regénybe, megkérte apját, várjon még vele, mert ő szeretne filmet forgatni belőle. "A megállapodásunk része volt, hogy együtt fogjuk elkészíteni" – mondta Douglas, aki producerként bábáskodott a projekt fölött, Kirk pedig a főszereplő Randle McMurphyt akarta eljátszani, de végül úgy döntöttek, túl idős lett volna a szerephez, amelyet végül a nála 21 évvel fiatalabb Jack Nicholsonra osztottak, aki meg is kapta érte az első Oscar-díját. Sőt, mivel a Száll a kakukk fészkére a legjobb film díját is elnyerte az 1976-os gálán, Michael Douglas is hazavihette 31 évesen első Oscar-szobrocskáját, amit producerként érdemelt ki.
Más csapáson
Michael a kamerák mögötti sikere után újra a színészetre koncentrált, és olyan filmekben tűnt fel, mint a Kóma (1978) vagy a Kína-szindróma (1979). Ezután a karrierje némileg megrekedt, és kb. öt évig kevésbé népszerű filmekben tűnt fel (pl. A nagy futás, Rajtam a sor, A törvény ökle). Ez az állapot pedig arra ösztönözte, hogy vígjátékokban próbálja ki magát, aminek eredményeként leforgatta az akkor még szárnyait próbálgató Robert Zemeckis rendezővel együtt az addigi legsikeresebb filmjét, A smaragd románcát (1984), amelyben a vagány opportunistát, Jack T. Coltent alakította, akinek a New Yorkból Kolumbiába repülő és romantikus regényeket író Joan Wilder (Kathleen Turner) 375 dolláros csekket ígér, cserébe azért, hogy segít neki megtalálni az utat Cartagenába.
A nyolcvanas években például A Nílus gyöngyére (1985), a Tánckarra (1985), a Végzetes vonzerőre (1987), a Tőzsdecápákra (1987), amelyért elnyerte eddigi egyetlen színészi Oscar-díját, a Fekete esőre (1989) és A rózsák háborújára (1989).
Kilencvenes sikerek, 2000-es küszködések
Majd 1992-ben újabb kiváló lehetőséget kapott az Elemi ösztön című thrillerben, amelynek középpontjában a szex és az erőszak állt, és amelyben Nick Currant, egy San Franciscó-i gyilkossági nyomozót alakított, aki egy kiszámíthatatlan krimiíróval, Catherine Tramell-lel (Sharon Stone) kerül veszedelmes viszonyba. A Végzetes vonzerő, az Elemi ösztön és az 1994-es Zaklatás után sokan hangoztatták, hogy Douglas a "férfi a nő ellen" típusú szerepekre bukik. Ő eleinte semmit sem tett a nőellenes pletykák ellen, de aztán megpróbált kitörni ebből a skatulyából, amikor 1995-ben a Szerelem a Fehér Házban című romantikus vígjátékban, illetve az 1996-os Ragadozókban vállalt szerepet. Kétségtelenül ez volt a színészi csúcsidőszaka, kiegészülve még olyan filmekkel az ezredfordulóig bezárólag, mint az Összeomlás (1993), a Játsz/ma (1997), a Wonder Boys: Pokoli hétvége (2000) vagy a Traffic (2000).
A XXI. század nem hozott neki szerencsét, a 2000-es években legalábbis már nem tudott akkora sikereket elérni, mint korábban. Igaz, soha nem tűnt el a mozik vásznairól, és ez azért egy ilyen hosszú karrier kapcsán nem kis teljesítmény. Olyan filmekkel azonban, mint az Érzéki csalódás (2001), a Ne szólj, száj! (2001), a Túl nagy család (2003), az Apósok akcióban (2003), A testőr (2006) vagy az Én, a nő és plusz egy fő (2006), nem tudta megismételni korábbi remekeit.
Időnként azért így is láthattuk kiváló szerepekben, amelyekben megcsillogtathatta tudásának legjavát, például a Kalifornia királyában (2007), a Túl a csillogásonban (2013) vagy A Kominsky-módszer című sorozatban (2018-2021). Az utóbbi 20 évben azonban minden bizonnyal a Marvel Mozis Univerzumon belül elcsípett Hank Pym szerepe volt a legnagyobb dobása, akit immár négy ízben formált meg a vásznakon (Hangya, A Hangya és a Darázs, Bosszúállók: Végjáték, A Hangya és a Darázs: Kvantumánia). Kellett egy nagy franchise így hetven fölött…
Azok a jóval fiatalabb nők…
Michael 1971-es filmje, a Lepergetett élet után kezdett randizni színészpartnerével, az Oscar-jelölt Brenda Vaccaróval (ő játszotta a Jóbarátokban egyetlen epizód erejéig Joey édesanyját, Gloriát), s ez a kapcsolat kb. öt évig tartott, 1976-ban szakítottak.
Majd 1977-ben feleségül vette Diandra Lukert, egy osztrák diplomata lányát. Douglas ekkor 32 éves volt, Luker pedig csak 19. Egy fiuk született, Cameron (1978-ban), akivel a legtöbb újság és honlap a drogproblémái miatt foglalkozott a leginkább, illetve belőle is színész lett, legutóbb A zsúfolt szoba című Apple TV+-os sorozatban lehetett látni. 1995-ben aztán Diandra beadta a válókeresetet, a procedúra azonban öt évig tartott, és a válási egyezség részeként végül 45 millió dollárt kapott.
A válásuk kimondásakor azonban Douglas már nem volt egyedül.
A köztük lévő kb. 25 éves korkülönbség azonban nem zavarta őket, és 1999 márciusban elkezdtek randizni, majd 2000. november 18-án össze is házasodtak. Két gyermekük született: egy Dylan Michael nevű fiú 2000-ben és egy Carys Zeta nevű lány 2003-ban.
2013 augusztusában a People magazin azt állította, hogy Douglas és Zeta-Jones az év májusában különköltöztek, de nem tettek jogi lépéseket a válás irányába. A színésznő képviselője később megerősítette, hogy ők ketten "egy kis időt valóban külön töltenek, hogy dolgozzanak a házasságukon". Pár hónappal később azonban bejelentették, hogy kibékültek, és Catherine vissza is költözött a New York-i lakásukba. Azóta is együtt vannak, s idén ünneplik a 23. házassági évfordulójukat.
A jövő: államférfiak
2010-ben egyébként az egész világ komolyan aggódni kezdett Michaelért, hiszen tokokrákkal diagnosztizálták, ám szerencsére úgy tűnik, sikerült kilábalnia belőle, hiszen már jó ideje tünetmentes.
Mostanában például rákapott az életrajzi filmekre: legközelebb Benjamin Franklint fogja alakítani az Apple TV+-ra készülő Franklin című sorozatban, majd az Egyesült Államok 40. elnöke, Ronald Reagan szerepében tetszeleghet a Reagan és Gorbacsov (utóbbit Christoph Waltz alakítja) című minisorozatban.
A család pedig továbbra is nagyon fontos a számára, hiszen jelenleg is forgatja Blood Knot (Vérkötelék) című családi drámáját, amelyben együtt játszik a fiával, Cameronnal.
