BUDAPEST
A Rovatból

A magára hagyott Budapest - nyílt levél a Városatyáknak

Szeretnénk kifejezni a hálánkat a város kiemelkedő tehetségű vezetőinek a közel három teljes hete tartó örömünnepért, Téli Fesztiválért - írja egy blogger.


Tisztelt Főpolgármester úr, tisztelt Közgyűlés, tisztelt valamennyi úgynevezett Városatya és Városanya, tisztelt mindenki, aki a Főváros bármilyen típusú irányítási, szervezési, üzemeltetési feladatán dolgozik!

Mi, budapesti lakosok, közös nyilatkozatban szeretnénk kifejezni a hálánkat, köszönetünket és szeretetünket Önök, felelős és megválasztott vezetőink, kiemelkedő tehetségű szakembereink és koponyáink, odaadó, Budapestet szolgáló közhivatalnokaink, és különösen az ő rátermett vezetőik felé, azért a közel három teljes hete tartó örömünnepért, váratlan és spontán Téli Fesztiválért, ami Budapesten tapasztalható.

buszmega

Fotók: Láng Dávid

nepfurdo2

Mondja valaki, hogy a magyar találékonyság nem világraszóló, nem igaz, hölgyeim és uraim? Hát a világnak melyik milliós fővárosában mernek olyan kreatívak lenni a Városházán, hogy olyan bátor döntést hoznak, hogy idén télen átadják a várost a természetnek? Ki bátorkodna odáig menni, hogy közel hozzuk a várost az őt körülvevő természetes környezethez, azaz ne takarítsunk, gyerekek, hadd menjen egyszer snowboarddal dolgozni a rózsadombi gyerek, hadd hógolyózzon kedvére a város, és figyeld ezt! -

legyen INGYEN koripálya az egész város!!! Mekkora ötlet! Kocsival, lábon, korcsolyával, babakocsival, cekkerekkel, nagymamával, iskolatáskával - na így bulizik, akinek helyén van a golyója, kedves unalmas világ többi része. Három hét alatt a mínusz tizenhéttől a plusz négyig, hózáportól az ónos esőn át a napsütésig minden volt - de Budapest kitart! Budapest nem adja a jégpáncélját, Budapest nem adja a latyakot, a sarat, a mocskot, Budapest nem adja parkolhatatlan parkolóit, Budapest nem adja a súlyosan balesetveszélyes lépcsőit, aluljáróit, kerekes székes fel-, és lejhajtóit, az életveszélyes budai hegyi utcáit, Budapest tökösebb gyerek ennél! Minden elismerést megérdemel a városvezetés a korszakos ötletért. Így kell ezt.

Gratulálni szeretnék ahhoz is, hogy mindeközben a Kossuth teret négyzetcentiméterenként pucolta meg annyi kicsi és nagy hókotró, amennyivel például a budai oldal sz@rban lévő lakossága felszabadítható lett volna, vagy a belvárosi járdák nagy része. Gondolom, délutánra teleszórják a teret kaviárral, a Parlament épületét meg bekenik medvehájjal. Úgy illenék, azt hiszem. De hogy közben a lakosság szórakoztatása se maradjon el, használják ki az átmeneti enyhe időt, és küldjék ki a város többi részére a locsolókocsikat, hogy reggelre ismét készen álljanak az utak a partira. Mehetnek a járdákra a magasnyomású gőzborotvákkal ellátott mellékutcai forgalomgyilkos brigádok. És én a slusszpoén kedvéért elrendelném, hogy a fővárosi tulajdonú épületekben sós homokot szórjanak szét az épületeken belül, az aulákban. Szerintem értené a poént a város. Az autósoknak viszont mára túl kényelmes dolga lett a tegnap óta zajló enyhe időkben, így a locsolókocsikkal párhuzamosan éjszaka kéne néhány erdőtűzoltó helikopter meg repülő. Egyrészt ne aludjon a paraszt, mert kipihenten jobban tud figyelni az úton. Másrészt múlt héten is betöltötte a boldog kiabálás, hangos hahota a város utcáit, amikor reggel egy centi jég alól kellett kifűteni, kikaparni, kikönyörögni a kocsikat.

Aki fázik, úgyis lemegy a hármas metróba, ott sem véletlenül lángol hetente egy kocsi, én tudom jól. Majd hülye lenne ilyen képességű városvezetés hagyni ilyesmit. Igazából csodálkozom is, hogy a buszok közül nem vezényelték még vissza az utcára a stabilan, megbízhatóan meggyulladós fajtát.

Amúgy is legendásan jól sakkozik a város a járműparkjával, ez a másik, amivel nemzetközi hírnévre teszünk szert évről évre. Hogyha este hatkor kezd el szakadni a hó, akkor az reggelre annyira váratlan, hogy csak a reggeli csúcs felénél, vagy végén érnek oda a hókotrók a város legforgalmasabb pontjaira. Nem lep meg senkit egy olyan városban, ahol az a normál üzem, hogy hétköznap reggel 9.30-kor a Rákóczi úton a buszsávban araszol a kukásautó, ahol az önkormányzati szerelő-forgalomfigyelő-zavarelhárító-tégedbaszogató szolgálati járművek keresztbe-hosszába közlekednek kedvük szerint. Akinek van, annak a villogó csak addig megy, ameddig átmegy a piroson, záróvonalon, forgalomtól elzárt területen - megszoktuk, hogy az ilyen autó össze-vissza parkol, ahogy megszoktuk, hogy az áruszállítás is kettős indexszel áll a külső sávban délelőtt 11-kor, de ha én félreállok 2 percre, mert várok valakit, akkor bekopog egy egyenruhás ember, aki egyrészt 4-6-féle ismeretlen egyenruha közül visel valamit, utasít valamire barátságtalanul és fenyegető stílusban, majd gondolom visszasétál a bázisra és felveszi a tőlem kapott fizetését, dehát ezt aztán már tényleg megszokta a budapesti (is).

Edzett város ez. Sok hülyeséget kellett végignéznie már, sok idiótát kellett elviselnie már, és ehhez képest valódi bajt, katasztrófát és szörnyűséget is látott már persze. De ettől még ma és itt most mi élünk. Élnénk. Értünk mindent. Tudjuk, milyen hely ez, milyen város ez, tudjuk, kik maguk, és tudjuk, mit gondoljunk magukról, úgy mindenkiről. Úgyhogy ennek megfelelően nem kérünk sokat.

1. Takarítsák ki ezt a rohadt várost. Időben. Mindenhol. Alul, fölül, Pesten, Budán, járdán, megállóban, lépcsőn. Mert momentán, ahogy pestiesen mi mondani szoktuk, momentán mi a f@szom van itt, uraim?!

2. Tudtommal van egy halom fővárosi cég, alvállalkozó, és félmillió közmunkás ebben az országban. Biztos jutna ezekből összesen 2500 ember Budapestre, 2500 jégtörő lapáttal, ásóval, csákánnyal, anyáddal.

3. Tudtommal ezek a cégek a pislogástól az orrfújásig mindent leszámláznak lelkiismeretesen. Talán "megbeszélhető" velük, hogy néhány ezer kar-orr-láb-bármi törés bekövetkezte előtt és helyett most segítsenek rendet csinálni extra gyorsan.

4. Tudtommal az olimpia szervezésére szeretne pályázni ez a város. Ahogy a híres vicc mostanában megvalósult, inkább egy rendes hétköznapot tessék megszervezni. Bele se mennék a részletekbe, menjen ki bárki az utcára egy órára, és nézzen körül.

Maguk szerint úgy fest ez a város, úgy üzemel ez a város, úgy áll ez a város, mint ami gördülékenyen lehozná további 500.000 sportoló és 6-8 millió turista jelenlétét? Most komolyan, minden más paramétertől függetlenül is, milyen valóságosabb, nyilvánvalóbb, egyértelműbb bizonyítványt akarnak maguk kiállítani ennél? Ez a város pontosan egyenlő távolságra van az olimpia megszervezésétől, egy Mars-űrhajó Budapestről történő fellövésétől és egy budapesti tengeralatti obszervatórium megépítésétől.

5. Tudtommal aránylag sok jogcímen fizetünk sokféle adót, járulékot és hozzájárulást a város valamennyi részének működtetéséhez. Nem tudom, Önök vettek-e már igénybe valaha szolgáltatást úgy, hogy fizettek érte, de a szolgáltatás-ellenszolgáltatás jelenleg úgy aránylik Budapesten, mintha egy fodrászüzletben egyszerű, modern frizurát kérnék, és válaszképpen lepisálnák a cipőmet.

6. Végül, de nem utolsósorban ismét aláhúznám a gyalogos közlekedés problémáját.

Életveszélyes, és megdöbbentő, hogy a város lakossága hetek óta az úttesten sétál, mert a járda járhatatlan. Hatalmas közlekedési csomópontok összes megállója, átkelője hetek óta jégpáncél alatt. Fotók ezrei bizonyítják a neten, hogy maguk egyszerűen ignorálják napi több, mint egy millió ember közlekedését, testi épségét, az alapvető életszükségletek ellátásához szükséges feltételeket. Hogy megy ki egy nyugdíjas az utcára? Hogy engedje el bárki a gyerekét? Hogy jutnak el az emberek dolgozni, hogy intézik a dolgukat, az életüket? Mi van magukkal, ott fent? Minek kell még történnie a városban? Majd megint remegő pofával kiáll valamelyik, hogy szörnyű, ami történt?

nepfurdo

Én azt gondolom, jelenleg két lehetőségünk van. Egyik az enyhe idő. A másik, hogy jön majd az sms nemsokára maguktól, hogy üljünk át egy másik városba. Én mégis azt kérném, szorgalmaznám, követelném és ordítanám, hogy a harmadik lehetőség az, hogy kimentek és rendet csináltok. Azonnal!

2017. február 2.

Doffek Gábor, frontember megmondja blog

A portálon közölt blogposztok nem feltétlenül tükrözik a Szeretlek Magyarország.hu szerkesztőségének a véleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Két hónapig ingyen nézhetünk klasszikus filmeket a Városligetben
A Pavilon Kert júniusban és júliusban heti három alkalommal várja a filmrajongókat a Városligetben. A vetítések minden alkalommal 18 órakor kezdődnek, a részletes műsort pedig online teszik közzé.


Szerdán ingyenes kertmozi-sorozat indul a Városligetben, a Pavilon Kertben. A vetítések július 31-ig tartanak, heti három alkalommal: szerdánként klasszikusokat, péntekenként romantikus és feel-good filmeket, szombatonként pedig családi kedvenceket nézhet a közönség.

A programok minden alkalommal 18 órakor kezdődnek.

A szerdai „Kedvenc klasszikusok” esteken olyan filmek kerülnek vászonra, mint a Ponyvaregény, a Good Will Hunting vagy a Grease.

Péntekenként a Mamma Mia! és a Doktor Szöszi jellegű közönségkedvencek jönnek, szombatonként pedig olyan, több generációt is megszólító filmek, mint az Addams Family, az Indul a bakterház vagy a Kincs, ami nincs – írja a We Love Budapest.

A belépés minden vetítésre ingyenes.

A részletes, hetente frissülő programot a Pavilon Kert Facebook-eseményében, valamint a Pavilon Kert és a Liget Budapest hivatalos felületein teszik közzé a szervezők.

A hangulatos nyári filmnézés mellett a liget gasztronómiai kínálattal is várja az érdeklődőket.

A nyár folyamán a filmek mellett további kulturális programokra és nagy nemzetközi sportesemények közvetítésére is lehet számítani.

Februárban a Magyar Zene Háza DOME_RELOAD sorozata 360 fokos koncertfilmekkel és élőzenei kíséretekkel töltötte meg a ligeti helyszínt.

Nemrég pedig a Nagyréten megtartott tacskós rekordkísérlet mozgatott meg több száz résztvevőt, jelezve, hogy a ligeti zöldfelület képes nagy, családos és hobbiközösségeket is megszólítani.

A szervezők célja az ingyenes mozizással is egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol a hangulat legalább annyira fontos, mint a film.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
A Városliget titka: úgy piknikeznek egy több mint 200 éves sír mellett a budapestiek, hogy nem is tudnak róla
A fák és sétányok között egyszemélyes temető rejtőzik, ami hajdani régi pesti különc történetét őrzi.


A Városligetben sétálva az ember inkább pokrócokon heverésző baráti társaságokra, futókra, kutyásokra, gyerekzsivajra és kézenfogva sétáló szerelmesekre számít.

Arra már jóval kevésbé, hogy a gyepen andalogva egyszer csak egy sírkőbe botlik.

Pedig Budapest egyik legkülönösebb emlékhelye éppen itt áll: a Városligetben, az „Olvasó nők” szobrától nem messze található egy több mint kétszáz éves sír.

Tavasztól őszig emberek százai piknikeznek, napoznak a közelében, és sejtelmük sincsen, hogy egy férfi végső nyughelye mellett beszélgetnek önfeledten.

Már a sírkő is titokzatos. Az egyik oldalán csak egyetlen szó olvasható: FUIT

Sem más felirat, sem név, sem évszám, sem megható búcsúmondat nem könnyíti meg a néző dolgát. A fuit latinul annyit tesz: „volt”. És még mielőtt felháborodnál, hogy a felirat nem is fuit, hanem fvit, tájékoztatlak, hogy a v betű a latinban u és v hangot is jelölhet.

Budapest egyik legkülönösebb emlékhelye éppen itt áll: a Városligetben, az „Olvasó nők” szobrától nem messze található egy több mint kétszáz éves sír. A Városliget titka: úgy piknikeznek egy több mint 200 éves sír mellett a budapestiek, hogy nem is tudnak róla

A kutatások szerint a Városliget titokzatos sírjában Horváth Jakab ügyvéd nyugszik, aki nem mindennapi figurája volt a régi Pestnek. Toporcon született 1738-ban, tanult Késmárkon, Pozsonyban és Pesten is, majd ügyvédként futott be szép pályát. Grassalkovich herceg jogi igazgatójaként dolgozott, komoly vagyont szerzett, és a korabeli feljegyzések szerint tekintélyes ember volt: irodájában harminc jurátus is dolgozott. Mégsem a vagyon, a társasági élet vagy a látványos polgári csillogás érdekelte.

Horváth Jakabot különcnek tartották. Nem nősült meg, a legendák szerint nem kereste a földi örömöket, nem adott a divatos ruhákra, sőt állítólag még tükröt sem tartott a lakásában. Inkább a munkába és a könyvekbe temetkezett, hatalmas könyvtárat gyűjtött össze, és a bölcselkedés jobban vonzotta, mint az élet kényelmei.

A történetét még érdekesebbé teszi, hogy ő volt azoknak az ügyvédeknek az egyike, akik a Martinovics-per vádlottjainak védelmét is vállalták.

Vagyis olyan ügyekben is fellépett, amelyektől mások inkább távol tartották magukat.

És talán éppen ezért nem meglepő, hogy a halála után sem hétköznapi kívánságot fogalmazott meg.

Végrendeletében 700 forintot hagyott Pest városára, de feltétellel: azt kérte, hogy az akkor még növénnyel sűrűbben benőtt, erdős területre, a mai Ligetbe temessék. Sírkövére ne kerüljön más, csak ez az egy szó: Fuit.

Ma ezt nehéz elképzelni, de amikor Horváth Jakabot ide temették, a Városliget még egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ma. Nem voltak széles sétányok, múzeumok, játszóterek és hétvégi tömegek. A környék erdős, mocsaras, elhagyatott vidék volt, nádasokkal és vízimadarakkal – valóban alkalmas arra, hogy valaki csendes, világtól félrehúzódó végső nyughelyet válasszon magának. Horváth Jakab kívánsága eredetileg tehát egy nyugodt, félreeső temetkezési helyre vonatkozott.

Csakhogy a város időközben körbenőtte a sírt, és a környékéből Pest, majd a nagyvárossá egyesült Budapest egyik legnépszerűbb parkja lett.

A sír történetét hosszú ideig homály fedte. Bár maga a kő ismert volt, az már kevésbé, hogy valóban sírbolt is tartozik hozzá. A 20. század közepére még a liget gondozói közül sem mindenki tudta, mi van alatta.

1955-ben egy munkás cserjeültetés közben csákányával beszakította a sírboltot, és ekkor vált világossá, hogy nem puszta emlékkőről, hanem valódi temetkezési helyről van szó.

A rejtély megfejtése azonban csak később, az 1990-es években történt meg igazán.

Buza Péter várostörténész hosszas levéltári kutatással derítette fel, ki nyugszik a kőoszlop alatt.

Az 1995-ös feltárás során sikerült megtalálni a sír pontos helyét, és amikor felnyitották, Horváth Jakab földi maradványait kettős koporsóban, korabeli ruházatban találták meg. A sírhelyet ezután lezárták, a követ helyreállították, a sír köré pedig kovácsoltvas kerítés került, amely ma is kijelöli ezt a furcsa, egyszemélyes temetőt a park közepén.

A történethez az is hozzátartozik, hogy a sír már korábban is többször megújult. Az első ismert javítás 1928-ban történt, később az 1950-es években is hozzányúltak, majd 1995-ben újra restaurálták.

A Budapesti Városvédő Egyesület rendszeresen megemlékezik róla: tavasszal szezonnyitó alkalmakkor meg is koszorúzzák a sírt.

A Városliget titka: úgy piknikeznek egy több mint 200 éves sír mellett a budapestiek, hogy nem is tudnak róla
@mysecretbudapest Budapest’s City Park hides a misterious tomb. The inscription on the thombstone reads simply “fuit”. The word in classical Latin means “was”. The grave hides the remains of Jakab Horváth, Hungarian lawyer, who died in 1809. In his will, he requested to be buried here. #mystery #mysecretbudapest #nekedbelegyen #nekedbe #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #nekedbelegyen❤️ #budapesthungary #budapest #városliget #tomb #creepy #bizarre ♬ Suspense, horror, piano and music box - takaya

A sírhely Arany János képzeletét is megragadta, megemlékezett róla az Ének a pesti ligetről című versében:

„Nyerd bár világi életedben

Ég és föld minden koszorúit:

Neved csak az, mit e ligetben

Egy sírkő rád olvas: Fuit.”

Egyébként a sír dátuma körül akad némi bizonytalanság: egyes források 1806-ot, mások 1809-et említenek Horváth Jakab halálának évszámaként.

És hogy miért tartom érdekesnek? Mert a sírhely egy valamikor volt, régen elmúlt Pest emléke. Egy olyan városé, amely ebben a formájában már nem létezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen volt az első idei rakpartozás
Újra megnyit a hétvégéken az autómentes rakpart Budapesten. Az idelátogatók csendes, nyugodt környezetben élvezhetik Budapest egyik legszebb, világhírű panorámával büszkélkedő területét.


Újra megnyit a hétvégéken a rakpart Budapesten. Az első tavaszi eseményről a főpolgármester számolt be.

"Szabad ország, szabad város, szabad rakpart" - írta Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

Képgaléria: A rakpart

Az Én Budapestem oldalon azt közölték az eseménnyel kapcsolatban: "Az első időszakban hétvégenként és ünnepnapokon várnak mindenkit a Duna mellett, azonban május 26. és augusztus közepe között indul az új, rugalmas nyitási rend, amikor hétköznapokon délután 17 órától autómentes a pesti rakpart. A hétvégéket és ünnepnapokat érintő forgalmi változás október 25-ig megmarad. Az érintett rakpartszakaszra a csütörtöktől péntekre virradó éjszakától hétfő hajnali 5 óráig nem hajthatnak be a gépjárművel és taxival közlekedők. A fővárosiak és az idelátogatók tehát csendes, nyugodt környezetben élvezhetik Budapest egyik legszebb, világhírű panorámával büszkélkedő területét."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
8 hangulatos teraszos hely Budapesten, amit idén mindenképp ki kell próbálnod
Amint megérkezik a jó idő, hirtelen minden program jobban esik a szabadban. Összegyűjtöttünk néhány helyet, ahol a hangulat, az ízek és a környezet együtt adják azt az élményt, amiért érdemes elindulni.


A tavasz beköszöntével Budapest is új életre kel: a napfényes délelőttök, a langyos esték és a friss levegő mind arra csábítanak, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Amint megérkezik a jó idő, már nem kérdés, hogy bent vagy kint ülünk-e le, egyszerűen minden a teraszok felé húz. Budapest ilyenkor különösen sokszínű arcát mutatja, és pontosan ezt a változatosságot tükrözi a válogatásunk is.

Ha egy igazán különleges panorámára vágysz, a Spoon The Boat fedélzetén, a Duna fölött találod magad, ahol a város ikonikus látképe kíséri végig az estét. Ha inkább zöld környezetben pihennél meg, a Városliget Café & Restaurant ligeti nyugalma kínál természetközeli kikapcsolódást. A belváros szívében a Séf Asztala egy gyors, mégis minőségi magyar klasszikusokra épülő megálló, közvetlenül a Parlament szomszédságában. A Római-part felé véve az irányt két teljesen eltérő, mégis egyformán szerethető hely vár: a Cziniel Római Cukrászda és Találkozóhely a ráérős brunchok és a nyugodt teraszozás terepe, míg az Evezős Sörkert a hamisítatlan dunaparti sörkerti hangulatot hozza. Ha a város több pontján is kipróbálnál egy biztos brunchhelyet, a Cafe Brunch Budapest minden egységében terasszal vár, így bárhol is jársz, adott a szabadtéri élmény. A Jónás Craft Beer & Food azoknak szól, akik a kézműves sörök mellé komolyabb gasztroélményt is keresnek, míg a Stifler Beerhouse a belvárosi pezsgést és a széles sörválasztékot ötvözi egy lazább, közösségi térrel.

Ez a nyolc hely jól mutatja, mennyire sokféleképpen lehet teraszozni Budapesten - most már csak azt kell eldöntened, melyik helyre ülsz be először!

Spoon The Boat

Ha egy igazán különleges, mégis könnyed tavaszi kiülős helyet keresel, a Spoon The Boat igazi telitalálat. A Lánchíd közelében, közvetlenül a Dunán horgonyzó hajó fedélzete egyszerre ad egy kis kiszakadást a városi rohanásból és egy egészen közeli nézőpontot Budapest ikonikus látványaira: a budai Vár, a Lánchíd és a Duna-part szépsége 360 fokos pompájában tárul elénk.

Az első igazán meleg napsugarakkal a panorámás terasz újra megtelik élettel, és gyorsan a kikapcsolódás egyik legizgalmasabb városi helyszínévé válik.

A víz közelsége, a lágy dunai szellő és a folyamatosan változó fények már önmagukban is különleges hangulatot teremtenek, amit a környező látvány csak tovább erősít.

Nappal a könnyed beszélgetések és találkozások helyszíne, délután egy lazább, munka utáni hangulat költözik a teraszra, estére pedig a naplemente és a kivilágított város válik a főszereplővé. A Duna tükrében megjelenő fények és a terasz finom pezsgése együtt adják azt az élményt, ami miatt itt az idő is máshogy telik.

A kínálat ehhez a hangulathoz igazodik: a tavasszal megújuló étlap friss, könnyed fogásai jól illenek a napsütéses teraszhoz, miközben a szezonra hangolt koktélok és hűsítő desszertek gondoskodnak arról, hogy egy rövid megállóból is teljes élmény legyen. Legyen szó egy gyors italról vagy egy hosszabb esti programról, minden adott ahhoz, hogy igazán kiélvezd a pillanatot.

A Spoon The Boat terasza nemcsak egy hely a városban, ahol a látvány, a hangulat és az ízek természetesen találnak egymásra, hanem egy pont, ahol könnyű egy kicsit kiszakadni és közben mégis benne maradni a város legszebb pillanataiban. Érkezz bármikor, a Spoon The Boat biztosan újra és újra szerelembe ejt Budapesttel!

Városliget Café & Restaurant

Ha egy kicsit kiszakadnál a város forgatagából, de nem mennél messzire, a Városliget Café & Restaurant napfényes terasza tökéletes választás. A Hősök tere, a Műcsarnok és a Néprajzi Múzeum ölelésében, a Műjégpálya impozáns épületében található hely már az érkezés pillanatában hozza azt a nyugodt, ligeti hangulatot, amiért érdemes ide betérni.

Az első melegebb napokkal a terasz újra megtelik élettel, mégis megmarad benne az a fajta csendes kiegyensúlyozottság, amit a park közelsége ad. A fák árnyéka, a friss levegő és a környezet természetes ritmusa szinte észrevétlenül lassít le - itt egy kávé, egy ebéd vagy egy limonádé mellé automatikusan jár egy kis kikapcsolódás is.

A Városliget Café egyik legnagyobb különlegessége a kettős élmény.

Kint a teraszon a liget zöldje vesz körül, bent pedig a polgári eleganciát idéző enteriőr és az ablakokból feltűnő Vajdahunyad vára látványa ad egy másik hangulatot.

Így minden látogatás egy kicsit más: lehet laza, napfényes kiülés vagy egy kicsit ünnepibb, elmélyültebb alkalom.

A hely atmoszférája egyszerre emelkedett és otthonos. Egy családi ebéd, egy baráti találkozó vagy akár egy randi is természetesen találja meg itt a helyét, miközben a figyelmes kiszolgálás és a klasszikus fogásokra épülő, mégis friss szemléletű konyha gondoskodik arról, hogy az élmény kerek legyen.

A Városliget Café & Restaurant így nemcsak egy étterem a park szélén, hanem egy olyan pont, ahol a múlt hangulata és a jelen könnyedsége találkozik. Egy hely, ahova jó megérkezni, és ahonnan egy kicsit nehezebb továbbindulni.

Séf Asztala

Ha a belváros közepén keresel egy olyan helyet, ahol egy pillanatra kiszakadhatsz a rohanásból, a Séf Asztala jó eséllyel hamar a kedvenceid közé kerül.

A Kossuth téren, közvetlenül a metrófeljáró mellett található deli-café-bakery elsőre praktikus megállónak tűnik, de igazán akkor jön meg a hangulata amikor kiülsz a Parlamentre néző, panorámás teraszára.

A hely alapja egy egyszerű, mégis jól működő koncepció: a comfort food találkozik a minőséggel, miközben minden gyors, átlátható és természetes marad. A háttérben Wolf András séf áll, aki a klasszikus magyar fogásokat úgy hozza közelebb, hogy közben megőrzi azt az ismerős, otthonos ízt, amiért szeretjük őket. Egy jó húsleves, egy adag nudli vagy egy igazán jól eltalált rántott hús – itt ezek nem újragondolt ételek, hanem olyan fogások, amelyekhez könnyű kapcsolódni, és amelyek miatt jó érzés visszatérni.

A kínálat szépen követi a nap ritmusát. Reggel friss péksütemények és minőségi olasz kávé indítják a napot, később a magyar bisztrókonyha legismertebb ételei kerülnek előtérbe, délután pedig könnyedén átválthat a hangulat egy lazább teraszos beszélgetésbe egy ital mellett. Az egésznek van egy természetes flow-ja, ami miatt nem kell tervezni – egyszerűen csak működik. És ha már náluk jársz, van valami, amit egyszer mindenképp ki kell próbálnod: itt kóstolhatod meg Magyarország egyik legismertebb - és legnagyobb - lángosát.

A Séf Asztala attól válik igazán szerethetővé, hogy nem akar több lenni annál, ami. Inkább biztos pont: egy hely, ahová bármikor be lehet ugrani, és mindig ugyanazt a megbízható minőséget kapod. A környéken dolgozóknak törzshely, a turistáknak jó felfedezés, másoknak pedig egy falatnyi otthon a város közepén.

Cziniel Római Cukrászda és Találkozóhely

Bár nem közvetlenül a Duna-parton található, a Cziniel Római Cukrászda és Találkozóhely mindenképp megér egy kisebb kitérőt. A Római-parttól csak néhány lépésre egy olyan hely vár, ahol a megállás maga is jutalom: ha egy kis természetközeli pihenésre vágysz, igazi bakancslistás célpont.

A nemrég megújult, tágas és modern enteriőrrel rendelkező cukrászda a környék egyik legjobb találkozópontja, amit a nagy, kényelmes terasz tesz igazán szerethetővé.

Ez nem az a hely, ahová csak egy gyors kávéra ugrasz be, sokkal inkább olyan tér, ahol természetesen alakulnak hosszabb beszélgetések, ráérős reggelek és baráti találkozások. A környezet is ezt erősíti: a Duna közelsége és a Római-part laza, hétvégi ritmusa végig érezhető, így könnyű felvenni itt a tempót, legyen szó egy könnyű sétáról vagy egy bringázás közbeni megállóról.

A kínálat szintén erre a nyugodt, kikapcsolódással teli időtöltésre épít. A brunch kora délutánig (13:30-ig) elérhető, így nem kell sietni: tojásos fogások, bundáskenyér, bécsi virsli és házi granolák gondoskodnak arról, hogy egy kiadós tekerés után is garantáltan tele hassal állj fel az asztaltól. Ehhez társul egy erős italválaszték is - kávékülönlegességek, szezonális italok, frissítő smoothie-k és 100%-os gyümölcslevek -, amelyek különösen jól esnek a melegebb napokon, a teraszon ülve.

A cukrászda kínálata külön fejezetet érdemel. A klasszikus sütemények - mint a Dobos, a flódni vagy az isler - mellett modern, mentes, vegán és paleo desszertek is sorakoznak a pultban, így tényleg mindenki talál magának valamit. A különleges fagylaltválaszték pedig csak ráerősít arra az érzésre, hogy itt nem kell kompromisszumot kötni, ha egy kis édes kikapcsolódásra vágysz.

Evezős Sörkert

Ha a Római-part igazi, hamisítatlan hangulatára vágysz, az Evezős Sörkertnél nehéz jobb választást találni.

Az öreg fák árnyéka, a Duna mellett elterülő teraszok hangulata és a nyüzsgő sétány látványa egyszerre hozzák a vízparti lazulás és a pezsgő közösségi élet érzését - azt a közeget, ami miatt az ember újra és újra visszatér hozzájuk.

Az Evezős nem véletlenül lett az évek során a környék egyik biztos pontja. Már a ’80-as évek óta része a rómaiparti életnek, és bár azóta sok minden változott, a hely lényege ugyanaz maradt: egy laza, befogadó tér, ahol mindenki megtalálja a helyét. Baráti társaságok, családok, bringások és kutyások természetesen megférnek egymás mellett, miközben a háttérben folyamatosan zajlik a part menti élet. A tágas, szabadtéri teraszok nagy előnye, hogy mindig van hova leülni, és közben végig ott van a Duna közelsége, ami miatt egy egyszerű kiülésből is könnyen lesz egy hosszabbra nyúló program.

A kínálat a klasszikus sörkerti hangulatra épít, de bőven túl is mutat rajta. A jól behűtött csapolt sörök - akár ízesített változatokban is - és a friss, házi limonádék mellé az étlapon a vízparti klasszikusok és a street food fogások kerülnek előtérbe: ropogós hekk, halételek, grillfogások és szaftos smashed burgerek közül válogathatsz. Aki könnyedebbre vágyik, talál falatokat, salátákat is, a végén pedig egy palacsinta vagy egy túrógombóc teszi fel a pontot az élményre.

Az Evezős külön erőssége, hogy nem csak enni-inni lehet itt, hanem időt tölteni. A gyerekeket játszósarok várja, a kutyásokra is figyelnek, így a négylábú kedvencek sem maradnak ki az élményből, sőt, ők is találnak meglepetést az étlapon. A nyári estéken pedig élőzene, koncert és közösségi programok hozzák össze az embereket, minden generációnak kínálva valamit.

Cafe Brunch Budapest

Ha van hely Budapesten, ahol a teraszozás nem extra, hanem alap, az a Cafe Brunch Budapest.

A város több pontján megtalálható reggelizőhelyek egyik közös nevezője, hogy mindegyik egységhez tartozik egy hangulatos terasz, így bárhol is éred utol a napot, a kávé mellé automatikusan jár a friss levegő és egy kis budapesti életérzés.

A különböző helyszínek ráadásul eltérő hangulatot hoznak, ami még izgalmasabbá teszi a koncepciót. A Bazilika körüli nyüzsgés, az Operánál megbúvó csendesebb utcák vagy éppen a Duna közelsége mind más-más ritmust adnak a reggelinek, miközben a lényeg mindenhol ugyanaz marad: egy laza, jól működő brunchélmény, amihez nem kell külön alkalom.

A kínálat ehhez a könnyed tempóhoz igazodik. A klasszikus brunchkedvencek – mint az avokádós pirítós, az eggs Benedict, az amerikai palacsinta vagy egy frissen sült croissant – mellett a látványos New York roll is helyet kap, de ha inkább magyarosabb ízekre vágysz, azt is megtalálod az étlapon. A péksütemények és kenyerek minden reggel saját műhelyből érkeznek, ami az egész élménynek ad egy plusz minőséget.

A kávé és az italok ugyanilyen fontos szerepet kapnak. A helyi pörkölőtől származó kávéból profi baristák készítik el a reggeli alapot, amit frissen facsart gyümölcslevek, smoothie-k és turmixok egészítenek ki. Ha pedig tovább maradnál, délután már egy koktél is belefér a teraszon.

A választék tudatosan széles, így azok is könnyen megtalálják a számításukat, akik speciális étrendet követnek: gluténmentes, laktózmentes, vegetáriánus és vegán opciók egyaránt szerepelnek az étlapon.

A Cafe Brunch Budapest attól válik igazán szerethetővé, hogy észrevétlenül simul bele a napba. Lehet egy gyors reggeli, egy ráérős villásreggeli vagy egy spontán találkozó helyszíne, a teraszoknak köszönhetően minden alkalomhoz hozzáad egy kis szabadtéri hangulatot.

Jónás Craft Beer & Food

Ha egy természetközeli, mégis vibráló helyszínt keresel, a Jónás Craft Beer & Food igazi telitalálat.

A XI. kerületi Bikás park szívében, közvetlenül a kacsás tó partján található hely egyszerre ad nyugalmat és pezsgést: miközben zöld vesz körül és madárcsicsergés hallatszik, a teraszon mégis folyamatos az élet.

A Jónás a Bálnából hozott kézműves sörös örökséget vitte tovább, így a csapokon ma is a hazai craft szcéna legjobbjai sorakoznak. Ezt egészíti ki egy egyre erősebb koktélkínálat és frissítő limonádék, amelyek kifejezetten jól működnek egy napsütéses teraszon. A hely azonban mára egyértelműen kinőtte a „csak söröző” szerepet.

A konyha az egyik legerősebb pont: a saját füstölőben készülő BBQ ételek igazi húzónevek. A hosszú órákon át készülő, omlós pulled pork vagy a kihagyhatatlan ribs chimichurrival azok közé a fogások közé tartozik, amelyek miatt külön is érdemes ide eljönni. Emellett a kínálat tudatosan széles: a burgerrajongók mellett a vegetáriánus vendégek is bőséges választékot találnak, ráadásul jól jelölve az étlapon.

Hétvégén a brunch kerül fókuszba, ami itt egészen más élményt ad, mint a belvárosban: a reggeli nyugalomban, a tópart mellett, madárcsicsergés közben elfogyasztott reggeli tényleg lelassít. A Jónás ráadásul közösségi térként is erős: babakocsival, kutyával vagy nagyobb baráti társasággal érkezve is természetes itt a jelenlét.

Érdemes figyelni a tematikus hétvégéket is, amikor a konyha különleges irányokba indul - a steak vagy a mexikói vonal után például a magyar konyha újragondolt fogásai kerülnek fókuszba. A Jónás így nemcsak egy hely, hanem egy folyamatosan változó élmény, ami miatt újra és újra érdemes vissza lehet térni.

Stifler Beerhouse

A belváros közepén, a Rákóczi úton van egy hely, ahol egy pillanat alatt ki tudsz lépni a mindennapos rohanásból. A Stifler Beerhouse & Kitchen a környék nyüzsgéséhez képest egy nyugodtabb, sétálóutcás hangulatot hoz.

A teraszon ülve a város zaja már inkább csak háttér, és a hangulat mellé természetesen társul egy hideg ital és valami finom fogás.

A hely egyik legnagyobb erőssége a sörkínálat. Közel 20 csapból válogathatsz, a kínálat pedig folyamatosan frissül, így mindig van miért újra ránézni a listára. A klasszikusok sem maradnak el: a friss, tankból csapolt Pilsner Urquell önmagában is megér egy kitérőt, de a gyümölcsös lagerektől a ködös IPA-kon át a testesebb tételekig széles a paletta. A sörkoktélok pedig egy külön világot nyitnak meg - pont azt a laza, ráérős tempót hozzák, amitől könnyen elnyúlik a délután.

A konyha szintén túlmutat a „gyorsan bekapok valamit” kategórián. A megújult étlap könnyedebb fogásokat és tartalmasabb ételeket is kínál, így egy ebéd ugyanúgy működik itt, mint egy hosszabb esti program. Az ízekben a cseh és bajor sörkultúra hatása is megjelenik, ami szépen összeköti a kínálatot a sörválasztékkal.

A Stifler hangulata valahol a klasszikus sörözők és a modern belvárosi találkozóhelyek között van. Napközben egy nyugodtabb kiülés helyszíne, estére viszont egyre inkább felélénkül, miközben végig megmarad benne az a laza, könnyed atmoszféra, ami miatt jó itt maradni.

A tavasz pont az az időszak, amikor nem kell túlgondolni a programokat: elég egy jó hely, egy szabad asztal a napsütötte teraszon, és már indulhattok is. Legyen szó egy gyors kávéról, egy ráérős brunchról vagy egy hosszabb estéről, Budapest ilyenkor a legszebb arcát mutatja. Használd ki ezt az időszakot, és próbálj ki minél több helyet, mert ilyenkor a város minden sarka egy kicsit más hangulatot tartogat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk