A beteg, influenzás, lábadozó gyerek gyógyuljon vagy inkább pótoljon?
Kizárólag szülőként, magánvélemény formájában írom ezeket a sorokat s hívom meg a T. Olvasót, szülőtársakat egy kis közös tépelődésre.
Két gyermekem van, mindkettő általános iskolás. A "kicsi" vasárnap este belázasodott, köhögött, így hétfő reggel iskola helyett a körzeti gyermekorvosi rendelő várójában kezdtük a hetet.
Mivel a doktornő szimpla torokgyulladást és nem a rettegett influenzát állapította meg a gyereknél, hétfőtől-csütörtökig kiírta őt, elrendelte a pihenést, antibiotikummal, köptetővel, orrcsepp használatával felgyorsítván a folyamatot.
Én tudom, sőt, mind tudjuk, milyen az, ha az ember lázas, beteg, levert, fázik a takaró alatt, így maximálisan átéreztem a gyerek kínját. Sokat aludt ebben a négy napban, literszám itta a mézes teát, pucoltam neki a narancsot és ténylegesen csütörtök estére már semmi nyoma nem volt a láznak, a köhögésnek vagy a náthának.
Indult is péntek reggel az iskolába, ahol az alábbi dolgok történtek vele, pusztán egy nap alatt:
- matematikából kapott egy "kis egyest", amiért nincs kész az előző nap feladott házi feladata (hiába mondta, hogy hiányzott, a tanárnő azzal érvelt, hogy ilyenkor pótolni kell és elkérni a többi szülőtől a leckét)
- angolból dolgozatot írt olyan szavakból, amiket a gyerekek a szerdai órán tanultak - borítékolható az egyes
- irodalomból feleltette a tanárnő egy versből, amit aznapra kellett volna megtanulni, ám hétfőn lett feladva. Ez nem "kis egyes" lett, szerencsére a tanárnő jóindulatán múlott, hogy következő hétfőn újra ő felel majd, mert amúgy – idézem – "legszívesebben akkora egyest írt volna be a tanár, mint a ház fala".
Ezek fényében érdekelne a véleményetek.
A Facebookon van szülői csoport, ha akad pótolandó lecke, esetleg óravázlat, minden nap van olyan lelkes anyuka, aki megírja a csoportban a teendőket, így természetesen a fiam is, én is tudatában voltunk annak, mi a lecke.
De.
Amikor egy kis szervezet beteg, legyengült, lázas és minden tekintetben pihenésre van szüksége ahhoz, hogy gyógyuljon (hovatovább a fiam extra sokat aludt is), ráadásul pluszban megterhelően még antibiotikumot is kap, akkor miért annyira egyértelmű, hogy egy beteg, legyengült, stb... gyermek ágyban, párnák közt majd azzal tölt napi 5-6 órát, hogy leckét másol, pótol, magol és tanul?
Az én gyerekem "csak" gyógyult.
És az én gyerekem anyukája – én – fejében meg sem fordult az a gondolat, hogy ehelyett inkább a fiam tanuljon és pótoljon.
Kósza gondolatfoszlányaim egyikében eszembe jutott, hogy ha egy tanár beteg és neki van szüksége gyógyulási időre, akkor táppénzre/betegszabadságra megy és valaki közben helyettesíti őt. Aztán ha meggyógyult, nyilván egyedi megbeszélés alapján vagy "visszaadja" a helyettesítést, vagy minden megy tovább az eredeti felállás szerint.
Ha a gyerekemnek itthon tanulnia (pótolnia) kellett volna betegen, akkor nem is értem, a tanár miért nem vállalta el a különböző osztályok tanítását otthon, betegen.
Tudom, faramuci elgondolás, én mégis úgy gondolom, ideje volna már ezt a katonai, porosz szokást eltörölni az iskolákból és elfogadni: ha valaki beteg, akkor gyógyul és pont. Ennyi. Semmi több. Majd ha már nem beteg, akkor visszamegy az iskolába és tanári, vagy osztálytársi segítséggel pótol. Az adott tanórán megkapná az elmulasztott anyagot, amelyet a következő tanórára kell pótolnia. Mindezt tenné már úgy, hogy ismét majd' kicsattan az egészségtől.
Rosszul gondolom? Ti tapasztaltatok már hasonlót?
