hirdetés
abcug-mamahotel-alberlet-1000x563.jpg

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Fődi Kitti írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. szeptember 17.


hirdetés

"Kéthavonta, ha összezördülünk, az belefér"

Bernadett 36 évesen él édesanyjával Budapesten egy kétszobás lakásban. Hatvankilenc éves édesanyjával mondhatni teljesen semleges a kapcsolata, egészen addig, amíg szóba nem kerül a politika, olyankor inkább negatív, mint semleges. A nő évekkel ezelőtt anyagi okok miatt nem tudta befejezni a főiskolát, helyette elment dolgozni. Akkoriban is édesanyjával élt, de, hogy kipróbálja milyen egyedül az élet, fél évre külön költözött. A költözés ellenére akkoriban is hazajárt hétvégente mosni, ezért nem volt túl sok értelme fizetni az albérletet. Ez az ingázós helyzet, akkor oldódott meg, amikor Bernadett Kecskeméten egy autógyárban kapott egy állást, ahova emiatt le is költözött. A távolság ellenére majdnem minden hétvégén visszautazott Pestre, mert a barátai továbbra is ott éltek, és kulturális programokra is szívesen járt.

Az otthon töltött hétvégék után az anyukája által megpakolt ételhordókkal ment be hétfőn dolgozni, ami miatt meg is kapta néhány munkatársától a következő pénteken, hogy: mész vissza a mamahotelbe? Bernadett erre annyit válaszolt, hogy igen.

Tavaly áprilistól viszont ténylegesen visszaköltözött a mamahotelbe, ismét Budapesten kapott állást egy cégnél beszerzőként, és esze ágában sincs albérletbe menni.

Bernadett - Fotó: Hajdú D. András

"Nekem nem is volt kérdés, hogy nem fogok albérletet fizetni Budapesten a mostani CSOK-kal megtuningolt árak mellett. Én nem fogom másnak a zsebét kitömni, inkább hazaköltözök. Ciki, nem ciki. Ez nekem egy kényelmi, win-win megoldás, mert így anyukám sincs egyedül, anyagilag meg eddig is támogatnom kellett”

– mondja.

Az édesanyja ugyan a lakást fenn tudná tartani, de ételre és gyógyszerekre nem igen jutna, ebben segített neki eddig is a lánya, most viszont, hogy együtt is élnek, még jobban kijönnek a pénzükből, mert amit eddig Bernadett albérletre költött, azt most kettejükre tudja. Bernadettnek van egy testvére, de ő külföldön él, édesapja régen elhagyta őket, az édesanyjának rokonai nincsenek.

Az együttélés politikai nézeteik miatt viszont egyáltalán nem felhőtlen, veszekedni ugyan nem veszekednek sokat, de nem is beszélgetnek. Amikor Bernadett hazaér a munkából vagy valamilyen esti programról, akkor egy gyors köszönés után becsukja a szobája ajtaját és ott elvan a maga világában. Szerinte ez olyan, mintha egyetemistákkal lakna együtt egy albérletben, egyáltalán nem érzi úgy, hogy akkora különbség lenne, amiért az anyjával él.

A nőnek az az álláspontja, hogy szívesebben lakik az édesanyjával, még ha kéthavonta össze is zördülnek, akkor is jobban megéri, mint vadidegenekkel albérletben lakni. Azt, hogy egyedül lakjon egy garzonlakásban, nem igazán engedheti meg magának, és nem szívesen hagyná egyedül édesanyját, még ha nem is olyan mély a viszonyuk. Bernadett szerint édesanyja nem különösebben boldog az együttélés miatt, de nem is zavarja, szerinte megnyugtató neki, hogy látja és tudja, mi van vele.

Annak ellenére, hogy kényelmesen elélnek egymás mellett, Bernadett nem szereti terjeszteni az ismerősi körében, hogy édesanyjával él, mert egy karakán személyiségnek tartja magát, akiről nehéz elképzelni, hogy ilyesmiben enged, és ez szerinte megdöbbentené az embereket.

Bernadett nem tervezi, hogy a közeljövőben elköltözik, szerinte a vízválasztó majd az lesz, amikor eléri öt év múlva a negyvenedik életévét és majd saját lakásra vágyik, de azt sem tartja kizártnak, hogy akkor sem lesznek ilyen vágyai.

"Anyámmal minden második nap bandázunk"

A harminchárom éves László Márta barátjával, édesanyjával és a nagymamájával lakik egy kertes házban egy Kanizsa melletti faluban. Márta az elmúlt tíz évben külföldön élt, Litvániában, Dániában és Angliában is megfordult, két éve jött haza, és távmunkában dolgozik egy dán cégnek. Barátjával együtt egyáltalán nem akartak albérletbe menni, aminek több oka is volt. Egyrészt van egy kutyájuk, két görényük, mindketten dohányoznak, ezekkel a feltételekkel pedig nehéz albérletet találni. Másrészt Márta szerint édesanyja piszkálja a legkevésbé, nem úgy, mint egy főbérlő tenné.

Eleinte csak az anyjával éltek együtt, de aztán amikor nagymamája egyedül maradt nyírabonyi házában, úgy döntöttek, hogy vesznek egy nagyobb házat Nagykanizsa mellett. Most Márta él barátjával az emeleten, az anyukája és nagymamája pedig a földszinten. Az elsődleges szempont a lakáskeresésnél az volt, hogy a felső szinthez külön bejárat legyen, de még csak nem is Márta és barátja részéről volt ez követelés, hanem az édesanyja nem akarta, hogy folyton rajtuk mászkáljanak keresztül. Márta azt meséli, hogy az anyukája és nagymamája sosem állít be kéretlenül, és viccelődve azt is hozzáteszi, hogy egyébként is tartanak kicsit vak akita kutyájuktól. Így gyakorlatilag olyan, mintha külön háztartásban laknának, csak a rezsit fizetik közösen.

A nő szerint a három generáció tökéletesen meg tud élni egymás mellett, nincs semmiféle súrlódás, azon kívül, hogy rendszeresen elfelejtik visszaadni a lenti szintről kölcsönkapott edényeket. Amikor arról kérdezzük Mártát, hogy a barátjának se volt kifogása az ellen, hogy anyósával és a nagyival lakjon együtt, akkor a nő a csak nevet, hogy egyáltalán nem. Ennek egyik oka, hogy Márta vegetáriánusként nem szokott a párjának húsos ételeket főzni, a 80 éves nagymama viszont rendszeresen meginvitálja egy-egy pörköltre vagy töltött káposztára, de a barátja az étkezéseken kívül is szívesen lóg együtt a földszinten lakókkal.

A kis csapatnak rengeteg a közös programja, szoktak együtt szalonnát vagy pizzát sütni, a kertben grillezni, Márta pedig minden második este az édesanyjával bandázik, ülnek a teraszon és borozgatnak. Ennek ellenére mindenkinek megvan a saját tere és élete is, Márta, ha kutyasétáltatás közben siet, akkor csak gyorsan odaint a kertben tüsténkedő nagymamának, hogy ne tudja elkapni, és akkor sem pofátlankodik oda, ha az anyukának vannak vendégei. A pár barátai viszont imádják az anyukát és a 80 éves nagymamát.

"Minden haverom csípi anyukámat és a nagyikámat is. Ha összegyűlünk nálunk, akkor kérni is szokták, hogy jöjjenek fel. Amikor a nagyikám belép és elmond egy sztorit, akkor mindenki dől a röhögéstől”

– meséli.

A nagymama és az anyuka azért is örülnek az együttélésnek, mert Márta barátja egyetlen férfiként a családban el tudja látni az olyan feladatokat, amiket ők nem, például télen tüzifát aprítani vagy füvet nyírni. Márta szerint semmiben nem akadályozza az, hogy a családjával él, maximum abban, hogy a kertben már rég létrehozott volna egy állatfarmot, ha nincs az édesanyja. A nagymamája korábban tartott állatokat, ezért gondolt már rá, hogy vele fog szövetkezni az anyukája ellen, de attól fél, hogy a nagymama rögtön odavinne 40 tyúkot húsfeldolgozás céljából, ő pedig inkább csak hobbiállatként tartaná őket.

Márta és a barátja azért sem gondolkodik azon, hogy különköltözzenek, mert egyszer majd szeretnének visszamenni külföldre és ott letelepedni, addig pedig tökéletesen megfelel a mostani helyzet, ahogy Márta fogalmaz: békében és szeretetben élnek az anyukával és a nagyival.

"Ha valakiket, akkor a szüleinket ne tagadjuk meg"

A miskolc melletti Aszaló településen találkozunk a 49 éves Ondreák Józseffel és szüleivel Onderák Józseffel és Ondreák Józsefné Erzsébettel. A földszintes ház körül rendezett udvar terül el, gyümölcsfákkal és szőlővel, nyílegyenesre vágott sövénnyel. A férfinak van egy saját szobája, de a szülők szerint a nappali az igazi birodalma, ahol van egy nagy íróasztala számítógéppel, könyvekkel és újságokkal. József igazi agglegény, csak egyszer költözött el otthonról 37 éves korában egy párkapcsolat miatt, ami aztán négy évig tartott. A férfi addig nem akar albérletbe menni, amíg nem állapodik meg, viszont erre sokáig nem volt igénye. Szerinte ötvenévesen most van csak mindennek az elején, nem pedig a végén. Az édesanyja erre csak legyint, ő mindig mondta neki, hogy állapodjon meg, legyen saját családja.

József szüleivel - Fotó: Hajdú D. András

"Ha jött volna egy nagy szerelem az életemben, akkor talán hamarabb különköltözök. Én nem tartom cikinek, hogy itthon élek, ha az ember valakiket, akkor a szülei ne tagadja meg”

– mondja József.

Édesanyja ezt úgy kommentálja, hogy mi másra vágyna egy férfi, mint tiszta lakásra, tiszta ruhára és meleg ételre az asztalon, ezt pedig mind megkapta tőle. Ondreák Józsefné szerint egy nő sem tűrné el a fiuk hobbiját, ugyanis József imád újságokat olvasni, hétvégente 4-5 órát tölt a hetilapok elolvasásával. József azonban sosem volt anya pici fia, aki otthon ült minden nap, harmincas évei közepéig minden nap járt bulizni, ilyenkor haza sem jött, hanem a haverjainál aludt.

József korábban Miskolcon az adóhivatalban dolgozott ellenőrként, aztán a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon volt személyügyi referens hat évig, de januárban a leépítések miatt elvesztette állását. Ez komoly bajba sodorta a családot, ugyanis a szülőknek fejenként a 100 ezer forintot sem haladja meg a nyugdíja, ráadásul ők is belecsúsztak a devizaválságba, ami a mai napig érinti őket. Az utóbbi időben már ez, és az anyuka mellrákja az oka annak, hogy József nem költözik el, pedig már megvan rá az igénye, külföldre szeretne menni. Jelenleg nagyon szűkösen élnek, József nem talált egyelőre munkát, mert szerinte 50 évesen ezen a környéken nem egyszerű, de szerinte azért sem kap állást, mert amikor meglátják, hogy adóellenőr volt, akkor azonnal visszadobják a jelentkezését.

Ondreák Józsefné könnyeivel küszködve mondja el, hogy mekkora segítség az, hogy most a fia itthon él, mert ő viszi mindig kezelésekre, ápolja apjával együtt, helyette főz és takarít, ha arra van szükség. Az anyuka öröme ellenére fél attól, hogy mi lesz Józseffel, ha ők már nem lesznek, így, hogy nincs saját családja. Sosem szoktak veszekedni, nem volt még komoly konfliktus abból, hogy a fiuk otthon él, maximum az apukával van egy-két politikai vita.

József anyukája betegsége óta tud igazán sokat segíteni otthon, de a kert kizárólag a szülők dolga, az apuka a sövény közelébe se engedi, mert nem tudná olyan egyenesre vágni, mint ő. Józsefnek csak a szűkebb baráti köre tudja, hogy még otthon él, de most készül az osztálytalálkozójára, ahol szerinte biztosan sokan meg fognak lepődni, hogy még nincs családja. Amíg viszont az édesanyja betegsége tart és a házat sem tudták visszavásárolni az eszközkezelőtől, biztosan nem fog tudni elköltözni otthonról.

"Úgy volt, hogy csak egy évre maradok"

Kata 24 évesen költözött el otthonról először, amikor külföldre ment dolgozni idősgondozóként. Többször megpróbált hazajönni, de itthon nem talált megfelelő munkát, ezért egészen öt évvel ezelőttig Angliában dolgozott. A munkabeosztása viszont olyan volt, hogy 3-4 hónapig folyamatosan, minden nap dolgozott külföldön, utána pedig 1-2 hónap szünet jött. Ezekben az időkben mindig hazajött, de nem a családi házba, hanem két öccsével élt albérletben.

2014-ben azonban meghalt az édesapja, ezért úgy döntött, hogy egy kis időre édesanyjához költözik Esztergomba a családi fészekbe.

"Gondoltam, hogy egy év múlva, amikor rendeződnek a dolgok, anyukám is megszokja, hogy egyedül van, akkor majd elköltözöm. Csakhogy közben jött az, hogy kegyetlenül megemelkedtek az albérlet árak, és öt évre otthon ragadtam”

– mondja a most 37 éves nő.

Ebben az is közrejátszott, hogy amikor Kata hazaköltözött külföldről, akkor egy darabig még egy múzeumban dolgozott teremőrként, de aztán elkezdett egy informatikai iskolát, ezért most fizetés hiányában nem is tudná megengedni magának, hogy albérletbe költözzön. Édesanyjával az volt a megállapodásuk, hogy amíg tanul, addig otthon marad.

Most ketten élnek egy nagy, kétszintes házban és, hogy télen spóroljanak a fűtésen, leköltöztek a lenti szintre, így most Kata a nappaliban alszik édesanyjával együtt. Őt ez egyáltalán nem zavarja, ha pedig édesanyja később fekszik, mint ő, akkor füldugót és szemellenzőt használ. Sok közös programjuk nincs, Kata rengeteget tanul, és nem él nagy szociális életet, így az sem probléma, hogy nincs hova meghívni a barátait. Szerinte a legjobb dolog az együttélésben, hogy az édesanyja főz rá, mivel ő utál, de az anyukájának is jót tesz, hogy nincs egyedül. A barátai sosem cikizték, amiért otthon él, sőt van olyan barátja, aki szintén az édesanyjával lakik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
nemzeti-alaptanterv-arany-janos-walesi-bardok-tanar-1000x666.jpg

„A walesi bárd az, amivel a húst daraboljuk?” – ilyen volt irodalomórát tartani hatodikban

'Amikor megkérdeztem tőlük: ti képesek lennétek meghalni azért, amit nagyon szerettek? – na, csak akkor lett néma csend.' Egy tanár beszámolója a NAT-tól és a valóságról.
jh. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. február 14.


hirdetés

A napokban elém került az új Nemzeti Alaptanterv sok vitát kiváltó, irodalommal foglalkozó része. Egykori tanárként (pár hónapja hagytam ott a pályát) végigfutottam az írók, költők listáján, akiket ugye meg kéne tanítani a 12-ik évfolyamig. 126 (százhuszonhat) szerzőről beszélünk. A szám már önmagában elborzaszt minden érző szívű – és egyáltalán, gondolkodó – embert, de én most nem erről szeretnék beszélni.

Inkább elmesélek EGYETLEN irodalomórát. Én tartottam, helyettesítő tanárként, egy húsz fős, hatodikos osztálynak, egy minden szempontól sikeresnek számító, jó nevű, budapesti általános iskolában.

A kollégám, aki helyett bementem, lelkiismeretes, nyomtatott óravázlatot hagyott nekem. Arany János: A walesi bárdok. Bár van magyar szakos diplomám, addig főként angolt tanítottam, irodalmat keveset. Tehát viszonylag "szűz kézzel" nyúltam a témához. Miközben az órára készültem, és magam is többször átrágtam a híres, egyébként gyönyörű balladát, először az döbbentett meg, hogy pedagógiai szemszögből milyen elképesztően nehéz.

"Mit keres ez a vers tizenkét éves gyerekek tananyagában? Még gimiben is csak csínján merném bedobni" – töprengtem. És a vers szövegére és értelmezésére van összesen negyvenöt percem???"

De mit volt mit tenni, ez volt a feladat, bementem. Az osztályteremben húsz hatodikos tombolt, ez volt az ötödik órájuk aznap. Hárman a pad tetején ugráltak, ketten egy mobiltelefonért verekedtek a terem közepén. Bár én újdonságnak számítottam, így is körülbelül hét-nyolc perc, könyörgéssel fűszerezett ordítozásba telt, amíg egyáltalán leültek valahova, és úgy-ahogy elkezdtek figyelni.

hirdetés

Bár a kiabálástól reszelt a torkom, hangosan felolvastam nekik a vers címét, és fel is írtam a táblára. Kérdeztem, hogy a "walesi" és a "bárdok" szavak közül melyiket nem értik. Rázták a fejüket: egyiket sem. Egy cingár kissrác lelkesen kikalimpált a padból: "A bárd az a balta-féle, amivel a húst daraboljuk, nem?" Iszonyatos röhögés, hogy akkor most baltás gyilkosokról fogunk tanulni (volt, aki a Fűrész című horrorfilmet kezdte fennhangon mesélni). Megint öt perc fegyelmezés, két pad között átrepült egy tolltartó, odamenni, elvenni, ki volt, ha még egyszer előfordul, mindkettőnek szaktanári beírás, stb. stb. stb.

Az újra beállt – viszonylagos – csendben elmagyaráztam nekik, hogy a "bárd" dalnokot jelent. Aztán az is, hogy dalnok mit jelent, mert nem értették. Aztán megnéztük együtt a falon lógó, nagy Európa-térképen, hogy hol van Wales.

Az órából ekkor már TIZENHÉT perc telt el, és még mindig csak a címnél tartottunk.

Ezután arra kértem őket, hogy versszakonként olvassák fel a balladát. Én választottam ki az első felolvasót, aki, miután végzett a versszakkal, hangosan átadhatta a szót egy osztálytársának. Na most: A walesi bárdok egy hosszú vers. Harmincegy versszak. A Youtube-on megnéztem róla egy felvételt (még korábban), Sinkovits Imre előadásában. Csaknem öt és fél perc alatt mondta el.

Ezt az öt és fél percet a tizenkét éves gyerekek körülbelül tíz perc alatt tudták összehozni. És nem azért, mert nem igyekeztek. Bár volt némi háttérzaj, figyeltek az éppen fennhangon olvasó osztálytársukra. De, mint említettem, a szöveg NEHÉZ. Olyan szavak vannak benne, mint "tereh" (teher), "ajtó megől", (mögül), "tallóz" (keresgél), "kobzán" (a koboz nevű hangszerén). Ezeket egy ekkora gyerek nem érti. Megkockáztatom, sok felnőtt sem. Beleakadt a nyelvük, természetesen kisegítettem őket, felírtam a szavakat a táblára, elmagyaráztam a jelentésüket.

A lényeg az, hogy mire a végére értünk, a tanórából fél óra odavolt. És amikor visszakérdeztem: "Ki értette, hogy miről szól ez a vers?", teljes tanácstalanság volt a válasz. És én nem tudom hibáztatni őket. Mert egyszeri olvasás után nincs olyan csodagyerek, aki ezt a verset megértené.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
dusnok-szulok.jpg

A szívem szakad meg a dusnoki babáért és a szüleiért, de a hatóságok nem tehettek mást

Több korábbi, tragédiával végződő eset miatt dönthettek úgy, hogy kiemelik a családból a kisfiút, akit születése után nem akartak anyakönyvezni.
SzÉ - szmo.hu
2020. január 28.


hirdetés

A gyermeküket szerető szülők egyik rémálma, hogy a kicsit elvesztik a tömegben vagy valaki elveszi, elrabolja tőlük, és nem láthatják többé.

Ez rémálom öltött testet Dusnokon január 22-én, amikor a hatóságok a rendőrök segítségével vitték el a kisbabát, akit nem akartak a szülei anyakönyveztetni.

Bizonyára ti is olvastátok azt a cikkünket, amelyben beszámoltunk róla, hogy településen szeptember elején otthon született egy baba, de kéthetes kora óta nem tudtak róla semmit. A védőnő utánanézett, és kiderült, hogy a szülők még terhesgondozáson sem jártak soha; az is felmerült, hogy esetleg a kötelező védőoltásokat sem kívánják beadatni.

Miért nem akarták anyakönyveztetni a picit? "Amúgy semmilyen állami támogatást nem kértünk soha sehol, és a továbbiakban sem akarunk semmilyen gyest, családi pótlékot felvenni, ugyanis szabad embernek szültük a gyermekünket. A jegyző elkezdte küldözgetni a családsegítőket, hogy menjünk be anyakönyveztessük, ez csak egy papír. Mi azonban tudjuk, hogy nemcsak erről van szó, hanem hogy lemondunk a gyermekünkről, és átruházzuk a tulajdonjogot Magyarországra" - írták erről a szülők a levelükben.

hirdetés

Az RTL Klubnak később azt mondták, a természetességre törekedtek a természetes otthonszüléssel is, és ez nem papírok függvénye. Valamint hogy elvesztették a bizalmukat a hivatalokkal szemben, hogy a kérdéseikre nem válaszol senki, csak azt mondják, hogy ezt vagy azt kell tenni.

Borzasztó, hogy rendőrök segítségével vitték el a fiatal pár négy hónapos kisbabáját. Képtelen voltam végignézni vagy akár végighallgatni az erről szóló felvételt, és rettentően sajnálom a szülőket. De a hatóságok nem tehettek mást.

Több olyan tragédia is történt a közelmúltban, ami miatt úgy vélhették, hogy ez a helyes megoldás, akkor is, ha drasztikusnak tűnik.

Mi is írtunk annak idején a gyöngyösi esetről: 2016 májusában éhen halt egy másfél éves kislány, testsúlya halálakor annyi volt, mint egy (egészséges) újszülötté: 3,4 kg. A bíróság megállapította, hogy

a gyöngyösi szülők 2015 júliusától a 18 hónapos gyermek haláláig elzárkóztak mindennemű kapcsolattartástól, amellyel kiskorú gyermekük egészségi állapotára fény derülhetett volna, így az orvosi és a védőnői ellátástól, továbbá minden szociális beavatkozástól is.

Nem vitték sem orvoshoz, sem védőnőhöz a kislányukat, és gyakorlatilag a lakásba zárkózva éltek.

Vagy ott volt a 2013-ban halálra éheztetett, másfél éves agárdi kisfiú iszonyatos tragédiája is. A gyermek jó anyagi körülmények között élő családba érkezett, ahol a szülők és a nagyszülők egy házban laktak. A kicsi mégis meghalt, halálakor súlyosan alultáplált volt.

Abban az ügyben első fokon bűnösnek mondták ki a család által fogadott természetgyógyászt és a gyerekorvosukat is, és a gyermekorvos ügyvédje azzal védekezett, hogy ha a védence szólt volna a gyermekvédelemnek, szerinte akkor sem történt volna semmi.

De sokan hallottak már annak a csecsemőnek az ügyéről is, aki hathetesen halt meg 2013. január 8-án. A boncolási jegyzőkönyv szerint a K-vitamin hiánya okozta agyvérzés miatt halt meg. A gyermek legális otthonszüléssel jött a világra, azonban születése után nem kapta meg a kötelező és szükséges K-vitamin adagot. Ez a vitamin elsősorban azért fontos, hogy megakadályozza a vérzékenységet az újszülötteknél. Ha elmarad a beadása, az súlyos esetben agyvérzéshez, gyomor- vagy bélrendszeri vérzéshez is vezethet.

A három esetben a közös vonás az, hogy a szülők megtagadtak valamilyen ellátást a gyermeküktől, és az, hogy a tragédia után a közvélemény felzúdult, és sokan azt kérdezték: miért nem léptek a hatóságok? Hát most léptek. Keményen, de léptek.

Úgy ítélték meg, hogy akadnak olyan kérdések, amelyekben nem dönthetnek önkényesen a szülők. És ilyen többek közt a kicsi egészségügyi ellátáshoz való joga. Ezt a jogot viszont csak akkor lehet gyakorolni, ha a baba rendelkezik személyazonossággal, tudni lehet, hogy hol lakik, kik nevelik, hogy hívják, mennyi idős, stb. És az is fontos információ, hogy azok akik nevelik a kicsit, megfelelően táplálják-e, beadatják-e azokat a védőoltásokat, amelyek bizonyos betegségek súlyos egészségügyi következményeitől óvják meg, illetve esetleges betegsége estén a baba megkapja-e a szükséges gyógyszereket és orvosi ellátást. De az sem elhanyagolható kérdés, hogy ne adj'Isten bármilyen baj esetén a szülők igazolni tudják-e egyáltalán, hogy a baba valóban az ő gyermekük.

A hatóságoknál dolgozók nem láthatnak a kőkerítések és a házfalak mögé. Így ha semmilyen kapcsolatuk nincsen egy néhány hónapos gyerekkel és annak szüleivel, joggal kezdenek aggódni. És lépnek, még mielőtt újabb tragédia történhetne.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
hand-1832921_1280-1000x667.jpg

„Fröcsög a vér. Azt hitted, nem merem megtenni” – hiába hagyta el, volt partnere folyamatosan zaklatja Brigit, és senki nem segít

A férfi a szakítás óta folyamatosan zaklatja Brigit. Ez nem csak telefonhívásokban vagy üzenetekben merül ki, többször megjelent a lány otthonánál is.
K. U. D. - szmo.hu
2020. február 02.


hirdetés

"Fröcsög a vér. Azt hitted, nem merem megtenni. Fröcsögjön a vér. Mindjárt megyek le hozzád. Most indulok" – ez csak egy azok közül az üzenetek közül, amiket Brigi kapott a volt partnerétől.

A férfi a szakítás óta folyamatosan zaklatja. Ez nem csak telefonhívásokban vagy üzenetekben merül ki, többször megjelent a lány otthonánál is.

Brigi januárban megszerezte a távolságtartási kérelmet, amely szerint sem közvetve, sem közvetlenül nem kereshetné a férfi – nevezzük Tamásnak – a lányt. Ennek ellenére még mindig érkeznek a fenyegető üzenetek.

Persze az egész nem így kezdődött. Brigi elmondása szerint nagy szerelem volt az övék. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, Brigi Tamás húgával járt iskolába. Négy évvel ezelőtt találkoztak, beszélgetni kezdtek, a fiú randira hívta. Találkozgattak, összejöttek, idővel össze is költöztek.

"Sokáig nem láttam tisztán. Szerettem. Utólag végiggondolva viszont voltak figyelmeztető jelek" – mondja a 28 éves lány.

hirdetés

Tamás az összeköltözés után szóvá tette, hogy miért dolgozik Brigi, hiszen megtehetné, hogy otthon maradjon, neki van annyi pénze, hogy gondoskodjon róla. Többször megjegyezte azt is, hogy szerinte Brigi túl sok időt tölt a szüleinél.

Brigi azonban nem foglalkozott ezzel. Aztán egy egészségügyi probléma miatt néhány hónapig nem dolgozott. Szüksége volt egy új táskára, de Tamás megjegyzést tett, ugyan minek neki új táska, és amúgy is, miért tízezer forintos darabot szeretne, ha amúgy sem dolgozik.

Brigi nem tulajdonított nagy jelentőséget az egésznek. Aztán az apukája agyvérzést kapott és lebénult.

"Az időm nagy részét a kórházban töltöttem, ez pedig nem tetszett neki. Egyik este hazamentem, otthon volt, ittas állapotban, nekem esett, hogy miért voltam távol ilyen sokáig. Nagy vita veszekedés volt, kifordult önmagából, és pedig összepakoltam, és hazamentem a szüleim házába"

– meséli. Tamás persze utánament, fogadkozott, hogy megváltozik, bocsánatot kért. Brigi visszament hozzá.

"Előttem soha nem ivott. Korábban nem láttam részegnek, nem merült fel bennem, hogy gondja van az ivással" – mondja. Idővel azonban ez egyértelmű lett. Alkohol, gyógyszerek, drogok, a mindennapok részévé váltak. Hol szakítottak, hol újra összejöttek, amolyan se veled, se nélküled kapcsolat volt.

"Két éve elhagytam. Megjelent a házunknál egy gumilövedékes fegyverrel és megfenyegetett, hogy végez velem és a családommal. Egy ismerős lépett közbe, lefegyverezte a volt barátomat, és a rendőrség kiérkezéséig feltartotta őt"

– meséli Brigi, hozzátéve, az esetről emlékei szerint jegyzőkönyv nem is készült. A történtek után Brigi félt, úgyhogy visszament a férfihoz.

"Féltettem a családomat. Úgy gondoltam, nincs más választásom, így megpróbálok rá hatni, talán meg tudom változtatni" – mondta. Nem költözött viszont vissza a férfihoz, a szüleinél lakott, de együtt voltak. Másfél év se veled, se nélküled kapcsolat után 2019. decemberében végleg szakított a férfivel.

"Tudatosan készültem rá. Tettem félre pénzt, felkészültem arra, hogy nem fog simán menni."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
joco-bacsi2.jpg

Jocó bácsi az új NAT-ról: „Nem lehet elvárni, hogy parancsszóra szeressék a hazájukat”

„Ez olyan, mintha holnaptól az lenne az ukáz, hogy mindenkinek kötelező szeretni a káposztás tésztát” – mondja a népszerű történelemtanár.
Malinovszki András - szmo.hu
2020. február 06.


hirdetés

Január 31-én késő este tették közzé az új Nemzeti Alaptantervet. Az új szabályozást rögtön erős tiltakozási hullám kísérte szakmai szervezetek részéről, csak kevesen dicsérték.

A tiltakozók között volt a médiaszerepléseiről és újságcikkeiről ismert történelemtanár, Balatoni József, a Jocó bácsi világa nevű Facebook-oldal üzemeltetője, több sikeres könyv szerzője. Első indulatainak kiírása után kérdeztük.

- Szerinted mi lehet az oka, hogy egy ilyen fontos tervezetet pénteken, az éjszaka közepének jelentetnek meg?

- Őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy mi ez az időzítés. Teljesen megdöbbentő, nem is emlékszem rá, hogy valaha is történt volna olyan, hogy egy ekkora horderejű dolgot este 10-re időzítenek, ez számomra teljesen nonszensz. Esetleg az lehetett az ok, hogy így kevesebben figyelnek rá oda, de én nem tudok a jogalkotók fejével gondolkodni, hálistennek. Csak feltételezni tudok: ha én nem akarnék valami nagydobra verni, akkor tuti, hogy én is péntek este vagy szombat hajnalban tenném ki. De ha ez volt a szándék, úgy tűnik, nem jött be.

hirdetés

- Nehéz kérdés: a te véleményed szerint mi a három legnagyobb hibája ennek a vitatott NAT-nak?

- Én azt gondolom, hogy egy óriási hibája, hogy mindenféle szakmaiságot mellőz, nem történt egyeztetés a szakma képviselőivel.

A 2018-as verziónak, amit véleményezni kellett, én nagyon örültem. Abban rengeteg újszerű és újító elem volt: tananyagcsökkentés, óraszámcsökkentés. És ott épp figyelembe vették a pedagógusok kérését, véleményét. Aztán derült égből a villámcsapásként előkerült ez az új NAT. Tehát az egyik hiba mindenképp a szakmaiatlanság.

A másik, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe a diákokat.

Egyáltalán nem törődik azzal, hogy róluk kéne szólnia, hogy ők legyenek a középpontban. Hisz több tantárgyból csökkentették az óraszámot, és ezzel párhuzamosan növelték a tananyag mennyiségét. Egy kicsit sem gyerek- és diákközpontú.

A harmadik nagy hibája talán az, hogy iszonyú rövid idő van arra, hogy az ember ezt egyáltalán felfogja, elfogadja, az iskolák adaptálják a pedagógiai programjukba.

Arra meg aztán végképp túl rövid az idő, hogy ehhez elkészüljenek a tankönyvek. Mert szeptemberben három évfolyamon, elsőben, ötödikben és kilencedikben ezzel a tantervvel kell indulni, és nincsenek még készen hozzá a könyvek. Nekünk iskolaként úgy kéne adaptálnunk a pedagógiai programunkba vagy a helyi tantervünkbe, hogy nem tudjuk, milyen könyvre alapozzunk. Ezt valamiért eldöntötték, hogy be kell vezetni, csak azért is. Ez volna tehát a három legnagyobb hibája, de van még számos, amit fel tudnék sorolni.

A Nemzeti alaptanterv sajtótájékoztatója. A képen balról jobbra: Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

- Teljesen laikus, külső szemmel például a magyar- és történelemoktatásra vonatkozó rész nagyon szépnek tűnik: olyan célok szerepelnek, mint a hazafias gondolkodás, hazaszeretetre nevelés, a honvédelem fontosságának megismertetése… Pontosan mi mégis a baj?

- Laikus szemmel nincs is ezzel baj, szerintem pedagógiailag van. Nekem például az az egyik nagy bajom vele, hogy mindenféle multikulturalizmust háttérbe szorít. Úgy neveljek nemzeti érzelmet diákokba, hogy adott esetben a teremben ott ül két távol-keleti vagy egy közel-keleti gyerek. Túlzottan nemzeti, és sokan megfogalmazzák ezt a kritikát. Hozzám is érkezett persze komment, hogy mi ezzel a baj, szélsőséges esetben hazaárulónak is titulálnak. De nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nem a hazaszeretettel van a baj.

Azt gondolom, hogy ez a tanterv nem ad lehetőséget arra, hogy én játékosan, élményeken keresztül, újfajta módszerekkel érjem el azt a diákoknál, hogy szeressék a hazájukat.

Hanem az történik, hogy ezt kiadják utasításba. Ez olyan, mintha holnaptól az lenne az ukáz, hogy mindenkinek ugyanolyan mértékben kötelező szeretni a káposztás tésztát, ráadásul mindenkinek ugyanúgy, sóval, borsosan. Nem lehet elvárni, pláne nem kisgyerekektől, hogy így, kötelezően, parancsszóra szeressék a hazájukat. És igen, nagyon fontos persze odafigyelni, hogy magyarok vagyunk, de emellett európaiak is vagyunk és emberek is vagyunk.

Ennek a hármasnak kéne egységesen szerepelnie, és szerintem attól, hogy az új történelem tananyagban eltitkolunk mondjuk egy tatárjárást, attól nem fogja valaki jobban szeretni Magyarországot, amikor például azt látja, hogy mennyi ismerőse, rokona dolgozik külföldön. Ez nagyon nehéz kérdés, és nem tudom, hogy mi a mögöttes szándék. Vannak tippjeim, de azok túl elvetemültek lennének. Bízom benne, hogy nem az, amire én gondolok, mert akkor az abszolút 20-as évek lenne, csak nem 2020-as…

Volt már ilyen Magyarországon, hogy valamilyen eszme és ideológia kötelező volt, szerintem akkor sem szerették jobban a hazájukat a diákok. És azzal, hogy halálra terhelem őket mondjuk magyarból, és beteszek még 8-10 plusz írót, nem az fog átmenni egy diáknak, hogy de jó magyarnak lenni.

Hisz egy-egy író munkásságában nincs is idő elmélyedni, nem is tud átjönni, hogy például a hazaszeretet ezekben a művekben hogyan jelenik meg,

hanem a diákban annyi marad meg, hogy el kellett olvasnom ettől a szerzőtől tíz novellát, aztán dolgozat. Brutálisan rapid tempót kell produkálni a pedagógusoknak. Mert pont magyarból csökkentették az óraszámot, és emelték a tananyagot, pont ellentétesen, mint ahogy a pedagógusok kérték.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!