KULT
A Rovatból

X – A rendszerből törölve: Ujj Mészáros Károly krimijében TÉNYLEG csak a végén jössz rá, ki a gyilkos

Végig izzadt a tenyerem, és sajnáltam, hogy ki kellett szaladnom egy percre pisilni, mert egy kockát is kár volt elvesztegetni. A 'rókatündéres' rendező az év egyik legjobban várt filmjében a sötét tónusú, skandináv vonalra hajazó thriller műfajához nyúlt. Kritika.


Amikor beültem a moziba, csak annyit tudtam, hogy Ujj Mészáros Károlytól ezúttal egy krimit fogok látni. A rendező előtte meg is kért minket, a sajtó munkatársait, hogy a kritikáinkban ne spoilerezzünk, mert lesznek benne csavarok. Ezért most szólok, hogy ha csak egy picit is spoiler-gyanús gondolatot akarnék billentyűzetre vetni, előtte jelzek, és azt a részt ugorjátok át.

Ez azért fontos, mert a Liza, a rókatündér hatalmas, hazai és nemzetközi sikere után Ujj Mészáros Károly egy teljesen más műfajt választott, és egy olyan sötét tónusú, a skandináv vonalra hajazó thrillert tett le az asztalra, amit muszáj megnézni.

És korántsem azért, mert hibátlan. Hogy rögtön a rosszal kezdjem – essünk túl rajta –, a forgatókönyvben itt-ott akadnak következetlenségek és a hollywoodi B-filmeket idéző közhelyek. Érdekes módon számomra a leggyengébb pont épp a főszereplő nyomozónő (Balsai Móni) pánikbetegsége. Ugye a sztori lényege az, hogy egy korábbi traumát, férje öngyilkosságát átélt rendőrnő, aki a pánikbetegsége mellett kezelhetetlen tinilányával és lakáshitelével is küzd, aktakukacként tengődve felfigyel arra, hogy a városban egyre szaporodó öngyilkossági ügyek közül néhány nagyon gyanús. Valójában álcázott gyilkosságok, sőt, összefüggést is talál az esetek között. Először persze senki sem hisz neki, de aztán egy vidékről felkerült új férfikollégája (Schmied Zoltán) mellé áll, és együtt erednek a rejtély nyomába.

Nem tudom, miért gondolják a rendezők, hogy a thrillerekbe sokszor valami szétcsúszott, vagy épp pszichopata detektívet kell beleszuszakolni (lásd A tetovált lány). Talán azt hiszik, anélkül unalmas lenne az egész. Pedig ebben a filmben számomra épp a pánikbetegség akasztja meg a legjobban az egyébként szépen előre görgő sztorit. Balsai Móni lenyűgözően széles eszköztárú színésznő, de az, hogy a film első felét gyakorlatilag végig kell zihálnia és kezeit tördelve, elgyötörten maga elé bámulnia, engem inkább zavart, mint nem.

Aki volt már életében pánikbeteg – régen, a húszas éveimben én egy rövid ideig igen – az tudja, hogy a pánikbetegséget gyakorlatilag lehetetlen “eljátszani”. Egy roham idején ugyanis épp a beteg által érzékelt, sarkaiból kifordult világ, és az irracionális rettegés a lényeg, az ural mindent, amit a fuldokló levegővétel meg a folyton kibuggyanó könnyek nem igazán tudnak visszaadni. Talán érzékletesebb lett volna, ha kicsit több, erősebb, szürreális képi- és hanghatás "segíti" a színészt, ahogy például a rohamoknál hirtelen lehalkuló külvilág, a felerősödő zihálás, vagy egy helyütt a fülsiketítő csörömpöléssel lezuhanó váza esetében ez kifejezetten be is jött. De az sem lett volna baj, ha kevesebb pánikos jelenet kerül be a sztoriba, Balsai Móni elég jó színész ahhoz, hogy kevesebből is kirajzolja a szorongó karaktert.

Naiv elgondolásnak éreztem azt is, hogy egy ennyire lelkibeteg nőt miért visznek el egy kommandós rajtaütésre, hogy végül a rosszfiú üldözésekor hirtelen mindegyik kőkemény rendőr elpárologjon mellőle, és a remegő, ziháló lány egyedül szálljon szembe a pszichopata bűnözővel, aki persze könnyedén kiveszi a kezéből a pisztolyt, és még jól szembe is röhögi.

Szóval akadnak benne hibák és aránytalanságok, de összességében az X – A rendszerből törölve szerintem egy kifejezetten szerethető – már ha lehet erre a műfajra ezt a jelzőt használni –, jó krimi. A szürke, nyomasztó atmoszféra, Szecsanov Martin operatőr bravúros kamerakezelése (nekem kicsit sok volt a fejjel lefelé fordított város-látkép, de amúgy csillagos ötös), a páratlan magabiztossággal mozgatott színészek, a zajok, a zenék és a gyomron rúgóan nagy hatású képek mesteri és arányos keverése ismét egy tehetséges rendezőt vetítenek elénk, aki a sztori második felére már a hibátlan dramaturgiát is megtalálja.

A történet közepétől kezdve ugyanis a film gyakorlatilag a tökéleteshez közelít. Schmied Zoltán (szerintem érdemtelenül) ugyan “kikopik” a főhősnő mellől, de a sötét, a múlt legmélyebb bugyraiba és a kegyetlen hatalmi játszmák legnagyobb magaslataiba nyúló rejtély jó ütemben, fordulatosan bomlik ki a szemünk előtt.

És itt jön egy nagyon enyhe spoiler (a bekezdés végéig fog tartani). Óriási ziccernek tartom, hogy a történet kulcsfiguráját és egyúttal a főgonoszt a hazai színjátszás egyik legtehetségesebb színésze, a magyar film által szerintem méltatlanul hanyagolt – leginkább a szinkronhangjáról ismert – művész játssza (nem árulom el a nevét). Kiváló választás, sokszor láttam őt színpadon, személyes kedvencem, és jó volt látni, hogy Ujj Mészáros Károly őt szemelte ki erre a meghatározó karakterre. Már csak azért is, mert ő mondja ki a film legkeményebb néhány mondatát, egyúttal a társadalmilag is fontos és fájóan aktuális mondanivalót, aminek épp azért van olyan súlya és ereje, mert egy ekkora színészre bízták. A moziteremben is érzékelhetően megállt a levegő néhány pillanatra, ahogy szembesültünk a sokak által sejtett, mégis ritkán felfedett valósággal:

hősök nincsenek, a jó szinte soha nem győz, és hiába hisszük, hogy befolyásolunk bármit is, a fejünk fölött zajló játszmákban ugyanúgy mákszemek vagyunk, mint a történelemben bármikor, bármilyen kisember. (spoiler vége).

A film nagy erénye, hogy a rendező kifejezetten erős színészgárdával dolgozott: Kulka János visszatérése a vászonra önmagában is öröm, elképesztő magasságokat hozott ki egy fontos, nehezen eljátszható szerepből. Básti Juli, Szirtes Ági, Schneider Zoltán, Molnár Áron, Szabó Győző is brillíroztak, nem beszélve Bede Fazekas Szabolcsról, aki szintén a rendező egyik legjobb választása (figyeljetek majd a “hamburgeres” jelenetre, hatalmas, látszólag alig történik valami, és mégis benne van minden, számomra bevonult a halhatatlanságba).

Megkönnyebbülés volt az is, hogy Ujj Mészáros Károly nem dőlt be a “fehér kalapos cowboy mindig győz” hollywoodi kliséjének. Bár a gonosz látszólag lelepleződik, valójában ez is csak félmegoldás.

A végén, a háztető-jelenetben a rendező tulajdonképpen ismét összekacsint a nézővel: gyerekek, a filmekben persze a jó nyer, de ugye ezt ti se gondoltátok komolyan?

Összességében tehát az X – A rendszerből törölve engem meggyőzött. Olykor szabálytalan, olykor döcög, de olyan film, amelyben van "lélek". Képes az elejétől a végéig fogni, sőt markolni a néző kezét, valós feszültséget teremt, elgondolkodtat, jó elmerülni benne, és jó meglepődni is, amikor végül mindenre – vagy legalábbis majdnem mindenre – fény derül. Nem árt tudni, hogy egy magyar krimitől ma ezt éppúgy meg lehet kapni, mint egy valószínűleg tízszeres költségvetésű amerikaitól vagy skandinávtól.

Bemutató dátuma: 2018. november 1. (Forgalmazó: InterCom)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk