HÍREK
A Rovatból

Zuhanórepülésben a boltok és a benzinkutak forgalma az infláció miatt

Hiába költöttünk több pénzt, mint egy éve, minden területen jelentős visszaesés tapasztalható a megvásárolt áru mennyiségben. Vagyis kevesebbet vettünk, drágábban.

Link másolása

12,6 százalékkal volt kisebb a magyar kiskereskedelmi forgalom idén áprilisban, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kutatásában.

Még az egy hónappal korábbi számokhoz viszonyítva is durva csökkenést látunk: márciushoz képest 0,9 százalékkal esett vissza a forgalom.

A hvg.hu cikke emlékeztet rá, hogy ezek a számok a megvásárolt termékek mennyiségét mutatják, nem azt, hogy mennyi pénzt költöttünk el rájuk. Ha a pénzmennyiséget nézzük, akkor az jön ki, hogy

7,5 százalékkal több pénzt elköltve vásároltunk 12,6 százalékkal kevesebb árut.

A KSH adatai szerint a leglátványosabb visszaesés a benzinkutaknál volt, ahol 22,9 százalékkal kevesebbet vásároltak most, mint tavaly áprilisban, amikor még 480 forintos volt az üzemanyag. De minden másban is komoly az esés:

az élelmiszerüzletekben 8,6 százalékkal kisebb volt a forgalom, mint egy éve, és a nem ételt áruló boltok forgalma is 10,7 százalékkal esett vissza.

Az élelmiszer-kereskedelmen belül az étel-, ital-, dohányáru-szaküzletek forgalma „csak” 4,1 százalékkal esett vissza, az „élelmiszer jellegű vegyes üzletek” nevű csoportban, ahova tartozik az összes diszkont, szuper- és hipermarket, kisbolt, éjjel-nappali, 10 százalékos volt a zuhanás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy kiakadt: szerinte a honvédségi géppel repült Bécsbe Szijjártó Péter
Az ellenzéki képviselő szerint a külügyminiszter így körülbelül egy órát spórolhatott, az adófizetőknek viszont körülbelül 3-4 millió forintba került a repülőút.
Címlapkép: MTI/KKM - szmo.hu
2023. szeptember 27.


Link másolása

A 160 fős honvédségi utasszállítóval repült Bécsbe Szijjártó Péter, de előtte kiküldte a saját luxus Mercedesét és azzal ment be a schwechati reptérről a városba - írja szerdai Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos. Az ellenzéki képviselő szerint a külügyminiszter ezzel körülbelül egy órát spórolt, ennek költsége pedig 3-4 millió forint lehetett.

Szijjártó hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlésén vett részt

az osztrák fővárosban, az útról ő maga is beszámolt a Facebook-oldalán. Hadházy azt írta, hogy a miniszter videójában az autók, a repülőt pedig a reptéren fotózták le, de a nyilvános adatbázisból is látható annak útvonala.

„A külügyminisztériumtól Bécs belvárosa 240 kilométer, villogó nélkül, 130-al is csak 2,5 óra. A repülő 30-40 percet repül, de oda ki is kell jutni, onnan be is kell menni a városba, így a luxus miniszter körülbelül egy órát spórolt oda és vissza is. De ez Önöknek alsó hangon 3-4 millióba került”

- írta bejegyzésében az ellenzéki politikus.

Ahogy Hadházy fogalmaz: ez aprópénz a lélegeztetőgépes gigantikus, 300 milliárdos csaláshoz képest, „de mégis sokat elmond arról, a fél diktatúra miniszterei mennyire elrugaszkodtak a valóságtól és mennyire lenézik saját népüket”.

„Ez az elképesztő pénzszórás talán még elmehetett (nem ment el) akkor, amikor a nemzetközi kedvező gazdasági helyzetnek és az EU-s támogatásoknak köszönhetően úgy-ahogy eldöcögött a magyar gazdaság. De ma? Ebben a gazdasági helyzetben?” - fogalmazott Hadházy, aki azt is hozzátette: megérti, hogy mivel Lázár szétbarmolt mindent, amit csak lehetett, nem vonattal ment.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Idén sem marad el az óraátállítás – ekkor fogunk egy órával többet aludni az éjjel
Nincs meglepetés a dátumban: idén is október végén lesz a nap, amikor hirtelen egy órával korábban fog sötétedni.
Fotó: Pasja1000 / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. szeptember 27.


Link másolása

Évről-évre felmerül, hogy az adott esztendő lesz az utolsó, amelyikben még egy órával előre-, illetve hátratekerjük óráinkat (már amelyiket még manuálisan kell), de valahogy mindig elmarad a közös EU-s döntés a sokak által gyűlölt átállítás eltörléséről.

Így idén ősszel is egy órával vissza fogjuk állítani az órákat, ennek pedig a pontos dátuma is megvan már:

október 29-én, vasárnap hajnali három órakor fognak az időmérők kettőre ugrani, azaz ezen az éjszakán aludhatunk egy órával tovább.

Nincs tehát meglepetés, az óraátállítás idén is október utolsó vasárnapjának hajnalára esik. Az alvásunk meghosszabbításának örömét némileg beárnyékolja, hogy október 29-én este (sőt: késődélután) így már egy órával korábban fog sötétedni. Aznap már 16:31-kor elkezd lenyugodni a nap.

Az óraátállításról és annak hatásairól egyébként sokféle vélemény és tanulmány létezik, de egyre többen azt állítják, hogy ez a rendszer ma már elavult és szükségtelen – írja a Napi.hu.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt a döntés: Azonnali jogvédelmet kapott Budapest a kormányzati elvonásokkal szemben
A Fővárosi Ítélőtábla végzése megtiltotta az államnak, hogy több pénzt emeljen le Budapest számlájáról, mint amit forrásként biztosít.

Link másolása

Érvényt szereztünk a budapestiek akaratának, a bíróság azonnali jogvédelmet adott Budapestnek a kormányzattal szemben - írta Karácsony Gergely szerdán a Facebook-oldalán. A főpolgármester szerint a Budapest-ellenes kormányzati sarcpolitika igazságtalan és káros.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdai végzésével azonnali jogvédelem keretében megtiltotta az államnak, hogy Budapest számlájáról több pénzt emeljen le, mint amit forrásként biztosít a városnak.

„Érvényesítettük hát a bíróságon a budapestiek érdekét, örömmel tölt el, hogy Magyarország, ha nyomokban is, de mégiscsak jogállamot tartalmaz” - fogalmazott a főpolgármester.

Karácsony azt írta, hogy a kormány az elmúlt években több mint 220 milliárd forintot vett el Budapesttől, „több sarcot kell befizetnie a az államnak, mint amennyi támogatást kap”.

A mostani bírósági végzés Karácsony közlése alapján azon alapul, hogy a kormányzati elvonás a közérdek súlyos sérelmével jár.

A főpolgármester még júniusban jelentette be, hogy a Fővárosi Önkormányzat közigazgatási pert indított a Magyar Államkincstár ellen a szolidaritási adó miatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orosz katona: kiderült, hogy a nácik a mi sorainkban vannak
Az oszét származású Arszen Temirajev szerint orosz katonai rendőrök nemzetisége miatt bántalmazták őt és társait.

Link másolása

A 2022. február 24-én kitört orosz-ukrán háborúban az agresszor Oroszország kormányzatának elsődleges célja Ukrajna „nácítlanítása” volt (és tulajdonképpen még ma is az). Az állami propaganda folyamatosan azt sulykolja, hogy az egykori szovjet tagköztársaság és katonsaságának vezetése (de tulajdonképp lakossága is) teli van nácikkal, akiket el kell távolítani.

Ezt a propagandát kapta Arszen Temirajev, az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia–Alánia Köztársaságból származó mozgósított katona is, aki most nyilvánosan is megszólalt. Temirajev azt állítja,

az orosz katonai rendőrök megverték őt és két másik katonát az oroszok által elfoglalt Zaporizzsjai területen.

Arról a Háborús Tanulmányok Intézete (ISW) is írt már, hogy a soknemzetiségű orosz hadseregen belül etnikai feszültségek ütötték fel a fejüket.

Temirajev is azt állította, hogy a katonai rendőrök a bántalmazás előtt az etnikai hovatartozásukról kérdezték őket, és azt állították, hogy „Oroszország az oroszoké” – írja jelentésében az ISW.

A katonákat gyerekek szexuális bántalmazásával vádolták meg, amit az oszét katona tagadott. Mint mondta,

azt hitte, hogy „a nácik a másik oldalon vannak, de kiderült, hogy nálunk vannak”.

Szergej Menyailo, az Észak-Oszétia–Alánia Köztársaság vezetője megerősítette az incidenst, és jelentette azt a felsőbb katonai hatóságoknak.

Az etnikai incidensek híre nem jön jókor az orosz hadseregnek, a térségben ugyanis Ukrajna védelmi sikereket ért el – hangsúlyozza az ISW.

(Index)

Link másolása
KÖVESS MINKET: