HÍREK
A Rovatból

Zsetonokkal magyarázta el a székesfehérvári polgármester, mire megy el a város pénze idén

104 milliárd forintból gazdálkodhat idén Székesfehérvár. Rekordot döntött a helyi iparűzési adóból származó bevétel.


Zsetonok segítségével magyarázta el egy Facebookra posztolt videóban a székesfehérvári polgármester, mire megy el 2023-ban a város pénze. Cser-Palkovics András posztjából kiderül, hogy Fehérvár idén 104 milliárd forintból gazdálkodhat, melyből 65 milliárd az államtól származik, 32 milliárd a város saját bevétele, 7 milliárdot pedig az Európai Unió folyósít.

A költségvetést február 10-én tárgyalja majd a város közgyűlése, derül ki a székesfehérvári Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK) közleményéből.

Ebből kiderül, hogy a tervezet közel 104 milliárd forintos bevételi-kiadási főösszeggel számol. A legfontosabb tétel a 31.75 milliárdos saját önkormányzati bevétel, ennek nagy részét a 23 milliárd forintot meghaladó, rekordmértékű helyi iparűzési adó teszi ki. Az önkormányzati bevételekhez tartozik továbbá a 4,05 milliárd forint építményadó és a 60 milliós idegenforgalmi adó is. Állami forrásból közel 10 milliárd forintot kap a város működtetésre, a hazai és uniós projektek finanszírozása 21 milliárdot tesz ki. A magánszemélyeknek továbbra sem kell helyi adót fizetniük Székesfehérváron.

A kiadások legnagyobb tételeként működtetésre közel 44 milliárdot költ idén a város, ami jelentős emelkedés az előző évekhez képest, az energiaárak alakulása és az infláció miatt. Ebből a város által befizetendő szolidaritási hozzájárulás 6,6 milliárd forint lesz. Fejlesztési, felújítási célokra 50,7 milliárddal számol a költségvetés – ez tartalmazza a már folyamatban lévő és idén is zajló, valamint az idén újként elkezdődő és a későbbiekben befejeződő beruházásokat is, mint például a multicsarnok, az iskolafelújítási program, a kerékpárutak építése és a Fehérvár Tüdeje program. Az 50,7 milliárd jelentős részét a 39,4 milliárd forintos állami forrás teszi ki, emellett szerepel a tervezeteben az előző európai uniós fejlesztési ciklusból származó 6,8 milliárd és önkormányzati forrásból 3,9 milliárd forint is.

Az energia valamennyi tétele – a gáz, a villamos energia és a távhő – a többszörösébe kerül a korábbiakhoz képest. Azonban a dologi kiadások ezen részét, a szolgáltatások biztonságos működését minden körülmények között finanszírozza az önkormányzat – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. Kiemelte, hogy a takarékossági intézkedések nélkül a költségnövekedés meghaladta volna a 4 milliárd forintot, azonban az energetikai kiadások így is jelentősen, 3 milliárd forinttal növekedtek.

A gazdasági társaságoknál az energiár-emelkedésből fakadó többletköltség a változtatások nélkül 3 milliárd lett volna, a takarékosságnak köszönhetően ez a tétel 2 milliárd forint lesz idén. A székesfehérvári közszolgáltatóknál 39 milliárdos többletköltséget prognosztizáltak, ez várhatóan 27,3 milliárd lesz – ennek túlnyomó része a SZÉPHŐ Zrt-nél és a Fejérvíz Zrt-nél jelentkezik.

A gazdálkodási és céltartalék igen nagy mértékű, 9.2 milliárd forint lesz. Erre azért van szükség, mert az energiahelyzet okán a működési költségek nehezen számíthatóak ki az egész évre, és főként 2024-re vonatkozóan. Ebből a tételből mintegy 2,5 milliárd a szabadon felhasználható, feladathoz jelenleg nem rendelt, biztonsági tartalék. Hitelt sem működtetésre, sem fejlesztésekre nem vesz fel a város 2023-ban, mondta a városvezető.

A zsetonos magyarázatot mindehhez itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Válasz Online: Nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp most jelentette be az amerikai költözésüket
A portál szerint már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a Tiborcz-Orbán házaspár és gyerekeik Amerikába költöznek. Kedden többek között erről a témáról is küldtek kérdést a miniszterelnök lányáéknak, válasz azonban Orbán Ráhel Instagramján érkezett.


A Válasz Online szerint nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp kedden jelentette be, hogy családjával azt tervezik: Amerikába költöznek.

„Tegnap reggel 8 óra 50 perckor 18 pontos kérdéssort küldtünk Tiborcz Istvánnak. A levélben jeleztük: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnénk addig nyilvánosságra hozni semmit, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat”

– írta a független portál Facebook-oldalán Bódis András újságíró, hozzátéve, hogy a kormányfő vejének sajtóügyeit intéző, Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncept Kft. munkatársa 9 óra 54 perckor sms-ben reagált, melyben azt írta: vették a megkeresést, és jelentkeznek majd a válaszokkal.

A kérdéssor első pontjában a következő állt:

„Több forrásunk is megerősítette, hogy a következő hónapokban az Önök családja az Egyesült Államokba, New Yorkba költözik, gyermekeik ott folytatják ősztől a tanulmányaikat. Igaz ez az információ? Ha igaz: mi indokolja, hogy – 2021–2022-höz hasonlóan – most is külföldre költöznek?”

A lap kérdésében arra utaltak, hogy a Tiborcz–Orbán házaspár a 2022-es parlamenti választások előtt fél évvel ugyanúgy ideiglenesen elköltözött az országból, mint most tervezik, igaz, akkor Marbellán tartózkodtak.

A Válasz Online posztjában kifejtik:

valószínűsítették, hogy „2025 Magyarországán nem fordulhat elő, hogy a magyar nyilvánosság egy független sajtótermékből értesüljön arról, hova távozik a választási időszakban a Tiborcz–Orbán család”.

Éppen ezért számítottak arra, hogy a nekik küldött válasz előtt közleményben vagy egy közösségi médiás posztban jelentik be az ideiglenes országváltást.

Végül ez meg is történt: kedd délután Orbán Ráhel az Instagramon közölte, hogy azt fontolgatják: Amerikában költöznek. Arról írt, hogy felvették egy amerikai egyetemre, tizenöt évvel azután, hogy már eltöltött egy nyarat a bostoni egyetemen. Posztjában viszont megjegyezte, hogy „a végleges elhatározás ugyanakkor még előttünk áll – mérlegelünk, gondolkodunk, beszélgetünk róla, családként”.

A Válasz Online szerint ugyanakkor a döntés már megszületett, a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették: megtörtént a kiiratkozás Magyarországon, valamint a beiratkozás az amerikai iskolába

– írják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy hangfelvétel, amin Donald Trump arról beszélt, hogy Moszkva lebombázásával fenyegette Putyint
Trump 2024-ben egy zárt körű eseményen beszélt arról, hogy Ukrajna kapcsán megfenyegette az orosz elnököt, sőt, ugyanígy tett a kínai elnökkel is Tajvan ügyében.


Donald Trump tavaly egy zártkörű adománygyűjtésen arról beszélt, hogy korábban azzal próbálta megakadályozni Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadásában, hogy azzal fenyegette: „szétbombázza Moszkvát” – derül ki egy, a CNN birtokába került hangfelvételből.

„Putyinnak azt mondtam: »Ha bevonulsz Ukrajnába, szét fogom bombázni Moszkvát. Mondom neked, nincs más választásom«”

– idézte fel Trump az egyik 2024-es adománygyűjtő eseményen.

„Erre Putyin csak annyit mondott: »Ezt nem hiszem el.« De tíz százalékban hitt nekem.”

– fogalmazott Trump.

Trump azt is állította, hogy ugyanezzel fenyegette Hszi Csin-ping kínai elnököt is egy esetleges tajvani támadás esetén, és azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok válaszul lebombázná Pekinget.

„Azt hitte, megőrültem”

– mondta Trump a kínai elnökről, majd hozzátette:

„De sosem volt vele gond.”

A kijelentések, amelyekkel Trump a második elnöki ciklusáért kampányolt, több, 2024-es adománygyűjtésen készített hangfelvételen hallhatók a CNN szerint. A felvételeket később Josh Dawsey, Tyler Pager és Isaac Arnsdorf szerezte meg, akik a 2024 című könyvükben részleteket is közöltek belőlük, ám a hanganyagok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Trump kampánycsapata nem kommentálta a tartalmukat.

A CNN szerint az agresszív külpolitikai stratégiájával Trump a tehetős támogatókat próbálta meggyőzni. Ráadásul nemcsak az agresszív külpolitikai elképzeléseiről beszélt, hanem arról is, hogy kiutasítaná a tüntető diákokat.

„Az egyik dolog, amit megtennék: minden tüntető diákot kitoloncolnék az országból” – jelentette ki Trump egy szintén zártkörű eseményen, hozzátéve, hogy keményen fellépne az egyetemeken zajló palesztinpárti tüntetésekkel szemben. „Ezek az emberek nagyot hibáztak. Ki kell őket utasítani az országból, és szerintem ez meg is állítaná az egészet” - fogalmazott Trump, aki az adakozóit azzal nyugtatta, hogyha megválasztják, „25-30 évvel vetjük majd vissza ezt a mozgalmat”.

Egy másik adománygyűjtésen Trump arra próbálta rávenni a résztvevőket, hogy adjanak többet a kampányára, mondván, hogy a republikánusok hátrányban vannak, mert „a segélyből élők mindig a demokratákra szavaznak”.

„A szakszervezetek rengeteg pénzt adnak, a közszolgák is rengeteget, és ott van még a segély is” – mondta. „Egy dolgot üzenek a zsidó barátaimnak: rá kell venni őket, hogy kezdjenek el a republikánusokra szavazni.”

Ugyanezen az eseményen Trump arról is beszélt, hogy egy gazdag támogatót, aki eredetileg egymillió dollárt ajánlott fel egy közös ebédért cserébe, végül rá tudott beszélni, hogy emelje meg az összeget 25 millió dollárra. „És megtette – adott nekem 25 millió dollárt” – mondta Trump. „Őrület” - tette hozzá.

Akkori republikánus elnökjelöltként azt is állította, hogy másokat is sikerült rábeszélnie arra, hogy sokkal többet adjanak, mint eredetileg tervezték. „Kell a bátorság ahhoz, hogy kérj” – mondta. „Fejben kell őket ráhangolni” - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Közéleti hírlevelet” ajánlottak a Gondosóra használóinak, a levélben a kormány támogatásairól írtak
„Lehetőséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy elsőkézből értesülhessen a Gondosóra programmal kapcsolatos hasznos információkon túl a releváns közéleti tájékoztatásokról” - írják az e-mailben.


„Közéleti hírlevélre való feliratkozási lehetőség” – ezzel a címmel kapott e-mailt szerdán minden Gondosóra felhasználó, írja a Telex.

A levélhez rögtön egy hírlevelet is mellékeltek, amelyben a magyar kormány időseknek és családoknak nyújtott támogatásairól lehet olvasni részletesen.

A tájékoztató kiemeli, mióta és mekkora költségvetési ráfordítással biztosítják ezeket a juttatásokat.

„Lehetőséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy elsőkézből értesülhessen a Gondosóra programmal kapcsolatos hasznos információkon túl a releváns közéleti tájékoztatásokról”

– írják a levélben, amiben a címzettek hozzájárulását kérik ahhoz, hogy feliratkozhassanak a közéleti hírlevélre.

A Gondosóra-program két éve indult. A rendszer informatikai hátterét a 4iG dolgozhatta ki, és ők biztosítják a szolgáltatást. Az eszközök gyenge térerő esetén is működnek, mivel a 2G hálózaton futnak. A 2022-es választási kampány idején előfordult, hogy fideszes aktivista hívta fel a készüléket, de olyan is volt, amikor maga Orbán Viktor szólalt meg rajta – jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET: