„Senki nem érti, miért kellett őt kivégezni” - Srkabski Fruzsina szerint Novák Katalin hiányzik a hazának
Azt is hozzátette, hogy nem találkozott vele a lemondása óta, de néha váltanak pár szót sms-ben. Hétfőn posztolt a közösségi oldalán minderről.
A februárban a kegyelmi botrány miatt lemondott köztársasági elnök egyik tanácsadója hétfőn hosszú posztban írta le, hogy szerinte nagyon sokaknak hiányzik Novák Katalin.
„Szinte nem telik el nap, hogy valaki ismerős, ismeretlen meg ne szólítson vagy írjon, hogy mennyire hiányzik nekik Novák Katalin” – írta egy hétfői Facebook-posztban Skrabski Fruzsina, a volt államfő egyik tanácsadója.
„Senki nem érti, miért kellett őt kivégezni. Még aki haragudott rá a kegyelmi döntés miatt, ők is azt mondják, hogy bőven elég lett volna, ha bocsánatot kér”
– írta bejegyzésében Skrabski.
Azt is hozzátette, hogy nem találkozott vele a lemondása óta, de néha váltanak pár szót sms-ben.
„Amikor kiálltam mellette, nem tudtam, hogy ennyi szeretetet és megbecsülést kapok érte, de ez is bizonyítja, hogy jónak lenni jó, bátornak és hűségesnek lenni érdemes”
– zárta gondolatait a volt tanácsadó.
(via Blikk)