SZEMPONT
A Rovatból

Lakbérre és ételre se marad pénze sok zeneipari dolgozónak, ha hónapokig nem lesznek koncertek

A szervezőknek vannak tartalékaik, az igazi kérdés inkább az, mi lesz a technikai stábbal és a pultosokkal. A legnagyobb klubok programfelelőseit kérdeztük.


Rengeteg kérdőjelet hozott magával a kormány döntése a tömegrendezvények betiltásáról. Egy biztos: március 17-től beláthatatlan ideig semmilyen koncertet vagy bulit nem lehet tartani Magyarországon.

Ez a közönségnek legfeljebb bosszantó, azok számára viszont, akiknek a megélhetése múlik rajta, sokkal súlyosabb probléma.

Szakmabelieket kérdeztünk arról, túl vannak-e már az első sokkon, milyennek látják a kilátásaikat és tudnak-e bármennyire is előre tervezni.

Berta Zsuzsi, az A38 hajó marketingigazgatója

Már két hete is érzékeltük a hozzánk hasonló klubok és koncerthelyszínek leállását a nemzetközi színtéren, ezért képesek voltunk már előre tervezni a mostanra kialakult helyzettel is. A múlt heti korlátozások után arra álltunk át, hogy ha a meghirdetett programjainkat halasztanunk is kellett, legalább a biztonságos keretek között megvalósítható partneri együttműködéseinket fenn tudjuk tartani. A stúdiónk továbbra is működik, streaming-alapon innen próbáljuk megvalósítani, amit csak lehet.

Most tárgyalunk sorban azokkal, akikkel van ilyen megállapodásunk. Az Akusztik és Filmklub műsorainkat nyár elejéig már rögzítettük és folyik az utómunka, a további felvételek ügyében újratervezés folyik az aktuális információkat figyelembe véve. Ezeket a projekteket mindenképp folytatjuk. A Petőfi Irodalmi Múzeum keddenkénti zenés-irodalmi estjeit jelen állás szerint – a kormányrendeletet itt is szigorúan figyelembe véve – csak a fellépők online közvetítésével, természetesen közönség nélkül streameljük. Nyilvános eseményt nem tartunk, az A38 Éttermet bezártuk, az A38 Akadémia képzéseit online folytatjuk.

Ezen felül csökkentett létszámú stábbal dolgozunk, tartjuk az óránkénti kötelező fertőtlenítést, ami a bútorokra, mikrofonokra és egyéb technikai, használati eszközökre is kiterjed. A takarítást a szokásos menetrendhez képest aktívabban mozgósítjuk, a belső helyszíneinkhez kézfertőtlenítőket helyeztünk, betáraztunk újra papír törlőkendőkből, lekapcsoltuk a mellékhelyiségekben lévő kézszárítókat annak érdekében, hogy még jobban meg tudjuk teremteni a higiénikus biztonság kereteit.

Igyekszünk arra is megoldást találni, hogy a kiesett személyzetnek addig is tudjunk fizetést adni, amíg zárva vagyunk, elbocsátásokban jelenleg egyáltalán nem gondolkozunk, sőt: most van igazán szükség a jó, közös megoldásokra mindenki részéről.

A koncertpiac és zenekarok oldaláról szerencsére érzékelünk érdeklődést mind a streamingre, mind stúdióink igénybevételére. A PIM a Hajón felvételek mellett a másik főpróba a Carson Coma zenekar "digitális koncertje" lesz. Ezek a projektek a technikai stábot egyelőre bőven ellátják feladatokkal.

A március-áprilisi programjaink közel felének már tudtunk új időpontot találni (többnyire nyári és őszi dátumokat), a többi átütemezésén pedig a programiroda folyamatosan dolgozik. Addig is mindenkinek ajánljuk az európai szinten is páratlan Youtube-archívumunkat, ahol több száz teljes koncertet vissza lehet nézni, különböző stílusokban:

Pop, indie, electronic: A38 Vibes

Rock, metal, hardcore: A38 Rocks

World music & folk: A38 World

Experimental & jazz: A38 Free

Ez amellett, hogy csökkenti a hiányérzetet, a mi fennmaradásunkban is tud most segíteni, hiszen ha sokkal kisebb nagyságrendben is, de keletkeznek bevételeink a megtekintések után, mivel monetizált csatornákról van szó.

Nem ez az első bizonytalan helyzet az A38 életében, a pár évvel ezelőtti árvíz – ami miatt szintén szüneteltetni kellett működésünket – hasonló fejtörést és kihívásokat okozott. Bízunk és hiszünk abban, hogy ez a mostani periódus sok új tudást és tapasztalatot ad nekünk, amiket akár középtávon be tudunk építeni az egyébként megszokott üzemelésünkbe.

Czeglédi Szabolcs, az Akvárium Klub programigazgatója

„Programszervezőként jelenleg is minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy új dátumokat találjunk a tavaszi koncertjeinknek, aminek – csak úgy, mint más iparágakban – a leginkább nehezítő körülménye a vírushelyzet kilátástalansága. A károk folyamatos monitorozásával igyekszünk körültekintően felmérni, milyen változásokon mehet majd keresztül kulturális élet, és ehhez alakítani a stratégiánkat. Sajnos minden iparági szereplőnek fel kell készülnie arra, hogy egy olyan nehéz időszak van előttünk, amilyennel korábban még nem találkoztunk.

Ahhoz, hogy a lehető legkisebb kárral vészeljük át az előttünk álló hosszú hónapokat, összefogásra és őszinte, folyamatos külső és belső kommunikációra lesz szükség minden klub és fesztivál részéről.

Mondom ezt úgy, hogy nem találkoztam korábban olyan fokú szakmai összefogással, amilyet a jelenlegi helyzet hozott.

Mindemellett pedig a közönségünk türelme és megértése példátlan, amiért az egész klub nevében mondhatom, hogy nagyon hálásak vagyunk.”

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Horváth Máté, a New Beat és a Dürer Kert programszervezője

„Mindannyian pozitív gondolkodásra törekszünk, de a realitások talaján maradva már a múlt szerdai intézkedések után lemondtunk minden programot április végéig, vagyis ahol lehet, ott eleve új dátumot kerestünk. Lehetőleg őszre, de már egy jövő januári időpontunk is van, amit be is jelentettünk. Vannak ilyen apróbb sikerek, azonban így is rettentő nehéz a dolgunk, különösen, hogy én szinte kizárólag külföldi zenekarokkal foglalkozom, akikkel még nehezebb az időpont-egyeztetés.

Ha a legoptimistább forgatókönyvet nézzük, ami szerint a tavaszi hónapokban lezajlik a járvány, és ősszel zavartalanul újraindulhat a klubszezon, akkor viszont biztos, hogy a pótlások miatt gyakorlatilag hétfőtől vasárnapig bulik lesznek. A külföldieknek mindegy, milyen napon játszanak, a magyar együttesek részéről viszont ez komoly szemléletváltást fog igényelni: muszáj lesz kipróbálniuk, milyen mondjuk egy szerdai vagy egy keddi koncert. Ami szerintem egyébként nagyon pozitív fejlemény lenne.

Évek óta mondom, mennyit javítana a piacon, ha az emberek felfognák, hogy a koncertre járás nem egyenértékű a totális lerészegedéssel. A hétvégi dátumokat ugyanis azért preferálják a helyszínek és a zenekarok, mert attól félnek, hogy egyébként nem jönne el a közönségük, mivel nem tudnak eléggé bemarni.

Ha csak ez az egy dolog megváltozna a mostani helyzet miatt, már lenne egy komoly pozitív eredménye az egésznek.

Fotó: Andrási Ingrid

Az igazi kérdés viszont az, mi lesz az infrastruktúra működtetőivel, vagyis a technikai stábbal, a pultosokkal, vagy a takarítókkal. Ők azok, akik most egyik pillanatról a másikra munka és bevétel nélkül maradtak. Nyilván a lehetőségekhez mérten nekik is felajánl a Dürer Kert anyagi segítséget, de ha elhúzódik a helyzet, egyszerűen nem lesz fenntartható, hogy a kiesett bevételek mellett ugyanúgy kapjanak fizetést az el nem végzett munkáért.

Nekünk, a programok kockázatviselőinek vannak tartalékaink, amivel pár hónapig biztosan ki tudjuk húzni, ha úgy adódik. De attól tartok, hogy sokan lesznek olyanok is, akiknek megtakarítás híján lakbérre és ételre se marad pénzük. Az újraindulásnál pedig nagy kérdés, tud-e majd költeni a közönség jegyekre, merchre, fogyasztásra, illetve segít-e az állam egy esetleges áfacsökkentéssel a szektoron.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk