HÍREK

Zelenszkij megrázó videót mutatott az amerikai Kongresszusnak, és azt kérte, hogy tegyenek többet Ukrajnáért

Az ukrán elnök bejelentkezését hatalmas ovációval fogadták. Az elnök megint a légtér lezárását kérte, vagy olyan harci eszközöket, amivel megvédhetik a saját légterüket.

Link másolása

Volodimir Zelenszkij videón jelentkezett be az amerikai törvényhozásba. A Kongresszus nagy ovációval fogadta az ukrán elnököt.

Üzenetében dicsérte Ukrajna népét, majd beszélt Kijev orosz támadásáról és arról, hogy a második világháború óta ez a legszörnyűbb katonai támadás, amit megélnek - írja a The Guardian.

Kiemelte, hogy

az oroszok nemcsak az ukrán földet, városokat támadják, hanem alapvető emberi értékeinket is. Ezért Ukrajna most a demokráciáért is küzd.

Újra megerősítette, hogy az országa felett repülési tilalmi övezetet szeretne amerikai segítséggel. Ezt a Kongresszus nagy része továbbra is elutasítja.

Zelenszkij egy összeállítást is mutatott a háború kegyetlenségéről, amit a képviselők néma csendben néztek végig.

Beszélt arról is, hogy

az ő megtámadásuk olyan, mint a világháborúban Pearl Harbor volt, vagy a szeptember 11-i merénylet.

Ezekre sem számított senki, és nem is tudták meggátolni - mondta. Felidézte Martin Luther King polgárjogi harcos mondását is: "Van egy álmom", de ő azt mondta, neki "szüksége van", méghozzá a légtér lezárására. Ha ezt nem lehet megoldani, akkor viszont olyan repülők és eszközök kellenek, amikkel megvédhetik a légterüket - tette hozzá.

A gazdasági szankciókra is kitért. Azt kérte, hogy vonuljanak ki az orosz piacról, hozzanak még keményebb intézkedéseket, egészen addig, amíg le nem áll az orosz hadigépezet.

Az ukrán elnök beszédét ukránul tartotta, de átváltott angolra, és Joe Bidenhez intézte a szavait. Arról beszélt, hogy nem elég egy nemzet vezetőjének lenni, a világ vezetője is kell legyen. A békét pedig gyengeséggel nem lehet biztosítani, csak erővel. Mert az erős az bátor, kész harcolni a saját és a világ polgáraiért, az emberi jogokért, a szabadságért, a tisztes életért. És csak akkor haljon meg valaki, ha eljön az ideje, nem akkor amikor valaki más ezt akarja - zárta a beszédét.

VIDEÓ: Zelenszkij bejelentkezése


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: