HÍREK
A Rovatból

Zelenszkij Orbánt emlegette, és egy erős európai hadsereg felállítását javasolta müncheni biztonsági konferencián

Az ukrán elnök szerint Európának saját védelmi erejét kell fejlesztenie, mert nem biztos, hogy az Egyesült Államok segít. A müncheni konferencián Orbán Viktorra is utalt egy megjegyzésével.


Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a müncheni biztonsági konferencián arról beszélt, hogy Európának saját védelmi képességeit kell megerősítenie, mert nem számíthat biztosan az Egyesült Államok támogatására. Kijelentette, hogy „eljött az idő, hogy megalakuljon egy európai hadsereg”. Hangsúlyozta, hogy Európa jövője csak saját magán múlik.

Feltette a kérdést, hogy mi történne, ha Oroszország egy saját maga által kreált indokkal támadást indítana Európa ellen, „a hadseregeik készen állnak-e?”

Az ukrán elnök szerint Európának saját hadiipart kell építenie, és Ukrajnával közösen kell fejlesztenie a haditechnológiát. Kiemelte a drónok fontosságát, és felajánlotta az elmúlt években kifejlesztett ukrán drónrendszereket.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy ez nem a NATO megszüntetéséről szól, hanem arról, hogy az európai tagok egyenlő mértékben vegyenek részt a szövetség védelmében az Egyesült Államokkal együtt.

Kiemelte, hogy Európának közös, egységes külpolitikára van szüksége. Szerinte Moszkva célja, hogy megossza az Európai Uniót, és kizárja a kontinenst a háború lezárásáról szóló tárgyalásokból.

„Putyin gyenge, hazudik, és közös erővel rá lehet kényszeríteni egy béke betartására”

– mondta.

Zelenszkij szerint egy hosszútávon fenntartható béke nem jöhet létre kizárólag Washington és Moszkva megegyezésével.

A beszéd után készült interjúban Zelenszkij arról beszélt, hogy sokan próbálják befolyásolni az új amerikai kormányt, és „nem vagyok biztos benne, hogy ezek közül a hangok közül mindegyik a mi oldalunkon áll”. Azt is hozzátette, hogy köztük európaiak is vannak.

Először nem akart neveket említeni, még az interjút készítő Christiana Amanpour kérdésére sem. Később azonban közbeszúrt egy megjegyzést: „Valamit mondott Orbánról? Ó, bocsánat.”

Zelenszkij szerint Európának egységes álláspontot kell képviselnie, nem pedig „tucatnyi különböző hangon” megszólalnia. Utalt arra, hogy Donald Trump amerikai elnök „nem szereti a gyenge barátokat”.

„Még azoknak is részese kell lennie az erős Európának, akik rendszeresen Mar-a-Lagóba látogatnak”

– mondta, utalva Trump floridai rezidenciájára.

Azt is megjegyezte, hogy „néhányan Európában frusztráltak Brüsszel miatt”, majd hozzátette: „Ha nem Brüsszel, akkor Moszkva. Az önök döntése.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Miniszterelnök úr, Szedje össze a bátorságát, és rúgja ki Nagy Mártont, a magyar gazdaság Mekkmesterét, vagy távozzanak kézen fogva!
Az ellenzéki politikus szerint a repülőrajt helyett a kormány az első két hónapban a teljes éves államháztartási hiány 42 %-át hozta össze, és újra európai csúcstartó lett Magyarország az élelmiszerárak drágulásában. Véleménye szerint nem kétséges, hogy ezért ki a felelős.


Hónapok óta szinte minden nap katasztrófális adatok jönnek ki a magyar gazdaság és költségvetés állapotáról – írja legújabb Facebook-posztjában Magyar Péter. Az ellenzéki pártvezető nem hagy kétséget afelől sem, hogy ezért kit tesz felelőssé.

„Elég volt Orbánék totális gazdasági és pénzügyi dilettantizmusából! Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek haladéktalanul távoznia kell!”

– írja posztjában.

Hozzáteszi: „Az orbáni repülőrajt olyan “jól” sikerült, hogy ma éppen az derült ki, hogy 2025 első két hónapjában összehozta a kormány a teljes éves államháztartási hiány 42 %-át és közben újra európai csúcstartó lett Magyarország az élelmiszerárak drágulásában.”

A Tisza Párt elnöke szerint „zuhannak a beruházások és teljesen kiszárad a magyar gazdaság, túlélésért küzdenek a magyar vállalatok”.

Magyar Péter Orbán Viktort is megszólítja bejegyzésében. Azt írja:

„Miniszterelnök úr, Szedje össze a bátorságát és rúgja ki Nagy Mártont, a magyar gazdaság Mekkmesterét, vagy távozzanak kézen fogva!”

A teljes bejegyzést ITT lehet elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Az állatorvos kollégám végül nem volt hajlandó beengedni sem a miniszterelnököt, sem a minisztert a telepre
Az ellenzéki politikus szerint nem is lett volna megengedett, hogy a miniszterelnök – és az agrárminiszter – a telepen járjon, mert az részéről nem csak felesleges lett volna, de ártott is volna a védekezésnek.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy István agrárminiszter ellátogatott a kisbajcsi marhatelepre, ahol a hatóságok folyamatosan dolgoznak a száj- és körömfájás miatt leölt állatok elszállításán. Ezután egy újabb posztban már védőruhás képeket osztott meg magukról

Ezzel azonban jókora kritikát váltott ki Hadházy Ákos független képviselőből. A korábban állatorvosként dolgozó politikus Facebook-posztjában azt írta:

„Az állategészségügyi törvényt (és annak végrehajtási rendeletét) és a józan ész legelemibb szabályát is megsértette Orbán, amikor – a Telex szerint – néhány propagandavideó és -fotó kedvéért elment a ragadós száj-és körömfájással fertőzött telepre.

Megfogalmazása szerint „a járványvédelem egyik alapvető szabálya a zárlat, ami pedig érthetően arról szól, hogy a telepre csak az megy be és az jön onnan ki, akinek nagyon-nagyon muszáj. (Pontosan így fogalmaz a rendelet: „A lezárt területre csak hatósági állatorvosi engedéllyel és azok léphetnek be, akiknek ottléte az állatok ellátásához, gyógyításához vagy egyéb elengedhetetlen okból szükséges.”)”

Frissítésében Hadházy már azt is írja:

„Közben megtudtam, hogy az állatorvos kollégám – élve jogával és kötelességével – végül nem volt hajlandó beengedni sem a miniszterelnököt, sem a minisztert a telepre. HATALMAS RESPEKT neki és hatalmas remény nekünk.”

A független országgyűlési képviselő szerint Orbán és Nagy „a kontár tolvajkormány vezetője nemcsak TELJESEN FELESLEGESEN, hanem ÁRTVA IS ment be a telepre "irányítani a harcot" (ami az állatok leölését és elszállítását és megsemmisítését jelenti). Mindezt azért, hogy ha valami iszonyat szerencsével sikerülne lokalizálni a járványt, akkor majd diadalmas hadvezérként jelenthesse”.

Szerinte a Fidesz által szétvert állategészségügyi hatóság nem lesz képes megbirkózni a járvánnyal, így a Fidesz „még több propaganda videóval fog "küzdeni"”.

Hadházy Ákos teljes bejegyzése ITT tekinthető meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Saras eső esett Nyugat-Magyarországon – rettenetesen néznek ki az autók
Az Időkép egyik olvasójának autója például úgy olyan volt, mintha egy esős raliversenyen indult volna. A csapadék közben elérte a fővárost, és halad tovább kelet felé.


Szaharai porral keveredett esővel érkezett meg a csapadékos időjárás a Dunántúlra – számol be az Időkép.

Mint írják, az esőzés kimosta a légkörben felgyülemlett nagy mennyiségű port. Az így kialakult sáros eső a portál egy olvasójának autóját olyanná "festette", mintha egy terepraliversenyen vett volna részt.

A csapadék azóta a fővárost is elérte, és halad tovább északkelet felé. A második, jelentősebb csapadékhullám kedd délelőtt várható dél, délnyugat felől, melyet szintén kísérhet sáros eső. Aki tehát autót szeretne mosni érdemes még várnia néhány napot – írja az Időkép.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fél nap se kellett, és összejött Hadházy Ákosnak a 7 millió forint, amire Kövér László büntette
A független országgyűlési képviselő köszönetet mondott azoknak, akik összedobták a büntetés összegét. Ugyanakkor ennél is fontosabbnak tartja az erkölcsi támogatást és az összefogást.


Ahogy arról korábban írtunk, 7 millió forintra büntette Kövér László Hadházy Ákost, amiért a független képviselő Orbán Viktor felszólalása közben a miniszterelnök egy 2007-es, még ellenzéki vezetőként elmondott beszédét játszotta be a Parlament üléstermében. Akkor Orbán azt mondta: „Mit tudunk mi üzenni innen a jövőnek, a nálunk fiatalabbaknak? Nos hát először is azt, hogy mi nem azért mutattunk ajtót bizonyos dolgoknak, hogy most meg visszajöjjenek az ablakon. Tehát mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy mindez visszamásszon az ablakon.”

Mint kiderült, Hadházy Ákos rekordgyorsasággal össze tudta gyűjteni a büntetés összegét. A független parlamenti képviselő Facebook-posztjában azt írja: „Kimondhatatlanul hálás vagyok azoknak, akik ismét segítettek egy jó nagy fityiszt mutatni az ún. parlament fura urának. Alig egy nap alatt össze is gyűlt a Kövér László által kiszabott hétmilliós büntetés”. Hozzátette: „Az külön öröm, hogy a büntetés indoklásába azt is beleírta – mert ezek szerint bosszantja az idősödő despotát –, hogy van más bűnöm is, például hogy a demokrácia bábszínháznak tartom a parlamentjét és ezért nem is vagyok hajlandó felszólalni ott. Pláne nem vagyok hajlandó arra, amit elvárna: némán hallgatni az aljasságaikat.”

Hadházy Ákos arról is ír:

„természetesen az anyagi támogatás jól jön, de ennél sokkal fontosabb az az erkölcsi támogatás, amit a sok felajánlás és a hozzájuk írt üzenetek jelentek. Köszönöm! Ez ad erőt és reményt, hogy lehet és érdemes folytatni.”

A politikus elmagyarázta az akció okát is: „a fiatal Orbán beszédének lejátszásával leginkább arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy komoly feladat áll előttünk: a hatalom újabb szintlépésre készül. És arra, hogy egy ember nem tudja megállítani ezt az őrületet – én is csak arra a másfél percre tudtam leállítani az aljasság cunamit –, de sokan együtt és egyszerre, képesek lehetünk rá!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: