HÍREK
A Rovatból

Zelenszkij lépett: kész a béketerv, amit hamarosan megkap Donald Trump

A tervet Londonban a brit, francia és német vezetőkkel egyeztették, majd az olasz kormányfő is támogatásáról biztosította. A csomag három részből áll, és célja, hogy elkerüljék a területi engedményeket.


„Készen állnak a finomított békedokumentumok” – jelentette be kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, jelezve, hogy Ukrajna és európai partnerei a napokban megküldik közös javaslatcsomagjukat az Egyesült Államoknak és Donald Trumpnak. A cél egy olyan keretrendszer bemutatása, amely Kijev szerint nem kényszerít területátadásra, ugyanakkor gyorsan végrehajtható lépéseket tartalmaz a háború lezárására.

Az ukrán elnök X-bejegyzésében úgy fogalmazott, az „ukrán és európai komponensek most fejlettebbek”, és készen állnak arra, hogy bemutassák őket amerikai partnereiknek.

„Együtt az amerikai féllel azt várjuk, hogy a lehetséges lépéseket a lehető leginkább végrehajthatóvá tegyük”

– írta Zelenszkij.

A hírt megerősítette Alexander Stubb finn elnök is, aki szerint három külön dokumentum készül: egy 20 pontos keretmegállapodás, egy biztonsági garanciákról szóló csomag és egy részletes újjáépítési terv. „Úgy gondolom, közelebb vagyunk a békemegállapodáshoz, mint bármikor a háború kezdete óta” – tette hozzá Stubb.

A területi kérdésben ugyanakkor Kijev nem enged. „Oroszország kétségtelenül azt követeli, hogy adjunk fel területeket. Mi egyértelműen nem akarunk feladni semmit, ezért harcolunk. A törvény szerint nincs is ilyen jogunk, és őszintén szólva, erkölcsi jogunk sincs rá” – mondta Zelenszkij.

Ezzel szemben Donald Trump amerikai elnök a Politicónak adott interjújában egyértelművé tette, hogy Kijevnek kompromisszumokat kell kötnie. „Náluk van a fölény. Sokkal nagyobbak. Sokkal erősebbek ebben az értelemben” – utalt Oroszországra. „Zelenszkijnek rá kell kapcsolnia, és el kell kezdenie elfogadni dolgokat” – tette hozzá Trump a Reuters által is szemlézett interjúban. Az orosz álláspont pedig változatlanul keményvonalas: Vlagyimir Putyin egy korábbi nyilatkozatában leszögezte, hogy Oroszország a teljes Donbász régiót követeli. „Vagy erővel felszabadítjuk ezeket a területeket, vagy az ukrán csapatok elhagyják őket és abbahagyják a harcot” – idézte az orosz elnököt több nemzetközi hírügynökség.

A béketerv pénzügyi hátterét Európában próbálják megteremteni. Az Európai Bizottság egy 90 milliárd eurós (átszámítva körülbelül 34,4 billió forintos) csomagot vázolt fel Ukrajna számára a 2026–27-es időszakra. A fedezetet részben az Európában befagyasztott orosz állami vagyon hozamaiból finanszíroznák, egy úgynevezett „reparációs hitel” formájában. A terv azonban jogi és politikai akadályokba ütközik, Belgium például aggályait fejezte ki a brüsszeli székhelyű Euroclear pénzügyi szolgáltatót érintő lehetséges jogi kockázatok miatt. A kérdésben a december 18-i uniós csúcson várható döntés. Eközben az ENSZ egy 278 millió dolláros (közel 92 milliárd forintos) téli segélycsomag összeállítását sürgeti az ukrán lakosság számára.

(via Reuters, Al-Dzsazíra)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekezett a tüntető tömeg Lázár János minisztériuma előtt
Álljunk ki cigány honfitársaink mellett! tüntetésen felszólal többek között Oláh Ibolya és Mohamed Fatima, Iványi Gábor és Cserna Antal is.


Szombaton délután többszázan gyűltek össze Budapesten, Lázár János minisztériuma előtt, hogy tiltakozzanak a fideszes politikus romákat érintő kijelentése miatt.

A szervezők azt üzenték: "Álljunk ki egymásért, mert egy ország vagyunk, egy közösség, egy nemzet... Mutassuk meg, hogy számunkra a cigány emberek nem „közmunkások”, nem „WC-takarítók”, és végképp nem bűnbakok vagy politikai jelszavak, hanem valódi emberek. Olyan emberek, mint bárki más".

A demonstárlók között közszereplők, művészek is jelen vannak.

Képgaléria: Így gyülekezett a tömeg

(A képekért kattints a fotóra)

A tiltakozást az váltotta ki, hogy Lázár János egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, ha nincsenek migránsok a vasúti vécék takarítására, akkor fel kell tárni a „belső tartalékokat”, amely „a magyarországi cigányságot jelenti”. A miniszter a kijelentéseiért később bocsánatot kért, mondván: „Bocsánat érte, valóban sajnálom.” A kijelentést több ellenzéki párt és civil szervezet is élesen bírálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen volt a Lázár János elleni tüntetés, a miniszter romákat sértő kijelentései miatt
Az eső és hideg ellenére is sokan gyűltek össze a minisztérium előtt, hogy tiltakozzanak. A felszólalók között volt Iványi Gábor, Lakatos Dóri és a szervező Lakatos Ádám is.


Több mint ezren gyűltek össze szombat este Lázár János minisztériuma előtt, hogy tiltakozzanak a romákra tett bántó megjegyzése miatt. Az esemény előtt és alatt is cigányzene szólt. A rendezvény a hideg, esős idő ellenére is jó hangulatban telt, voltak, akik még táncoltak is.

A felszólalók többször kiemelték, hogy nem csak romák jöttek el a demonstrációra. A résztvevők között több ismert személyiség is látható volt: közéleti szereplők, művészek is elmentek tiltakozni.

A tüntetés közben adományokat is gyűjtöttek, melyet Iványi Gábor egyházának ajánlottak fel.

Képgaléria: A tüntetésről

(Fotóért kattints a képre)

A tüntetésről itt olvashatsz bővebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havazással, havas esővel, ónos esővel indul a február, a hét közepére nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt az ország két felében
Hideg idővel kezd február, de kedden egy melegfront után a hét közepére jelentős enyhülés várható. A szerencsésebb meleg tájakon akár 12 fok is lehet napközben.


Vasárnap marad az erősen felhős, borongós idő, és kisebb havas esőre, havazásra több helyen is számítani lehet a térségben. Gyenge, mérsékelt marad az északkeleti szél. Kora reggel 0, napközben 2 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az Időkép.

Hétfőn eleinte még több helyen lehet hószállingózás, kisebb havazás, illetve többfelé lehet párás, ködös a reggel. Délután inkább már csak a Dunától keletre és helyenként északon lehet kisebb csapadék, nyugat, délnyugat felől jelentősebben csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. A déliesre forduló szél Sopron és a Fertő-tó környékén megélénkülhet. Kora reggel -7 és 0, délután -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden kezdetben keleten, délkeleten számíthatunk hosszabb naposabb időszakokra, majd napközben ott is megnövekszik a felhőzet. Egy melegfront hatására többfelé lehet havazás, havas eső, majd átmeneti csapadékszünet után estétől egyre inkább eső. Reggel a Dunántúl déli felén, estétől északon ónos eső is eshet. A keleti és az északkeleti tájak kivételével sokfelé megélénkül, az ország északnyugati harmadán több helyen megerősödik a keleti, délkeleti szél. Reggel országszerte fagyni fog, kora délután pedig -1 és +8 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.

Szerdán az erősen felhős, borult időben többfelé várható eső, zápor, északon kezdetben ónos eső is. Inkább csak délután délen, délkeleten szakadozhat fel a felhőzet. A Dunántúlon északi felén a keleti, délen a déli, délkeleti szelet élénk, kezdetben délkeleten erős lökések kísérhetik. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a maximumok 1 és 13 fok között alakulhatnak. Az Északi-középhegységben mérhetjük a legalacsonyabb, délen, délkeleten pedig a legmagasabb értékeket.

Az enyhe idő pénteken és a hétvégén is folytatódhat, többfelé 10 fok fölötti maximumokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lázár János elvesztette a közbizalmat” – a miniszter lemondását követelte a tüntető tömeg
Szombat este Lakatos Ádám 18 éves aktivista hívására gyűlt össze a tömeg a minisztérium előtt. A felszólalók szerint a bocsánatkérés nem elég, a tárcavezetőnek távoznia kell a közéletből.


„Álljunk ki cigány honfitársaink mellett!” – ezzel a címmel tüntettek több százan január 31-én, szombat délután Lázár János miniszter ellen az Építési és Közlekedési Minisztérium előtt. A demonstrációt a tárcavezető nagy felháborodást kiváltó szavai miatt szervezték, miután Lázár Balatonalmádiban a közelmúltban azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék az a magyarországi cigányságot jelenti.”

A demonstrációt a mindössze 18 éves, gimnazista, roma aktivista Lakatos Ádám hirdette meg, aki azt kérte a résztvevőktől, hogy pártzászlókat ne hozzanak, a helyszínen csak magyar és cigány zászlók legyenek – írta a hvg.hu.

Az eseményen felszólalt Lakatos Dóri, Lakatos Menyhért író unokája nyitotta, aki elmondta, ő vécépucoló közmunkásként érkezett Vésztőről, és soha nem tagadná le cigányságát.

„Lázár János elvesztette a közbizalmat” – jelentette ki Sikos Katalin Noémi kétgyermekes anya, gimnazista, mire a tömeg azt skandálta: „mondjon le!”. Sikos utalt azokra a gyöngyösi Lázárinfón tiltakozó romákra is, akiket a kormány Tisza-párti küldötteknek bélyegzett.

„Ha azt hiszi Lázár, hogy minket megvettek, azt mondja, hogy nekünk nincs elég méltóságunk ahhoz, hogy kiálljunk magunkért”

– tette hozzá. Felszólította továbbá Sztojka Attila romaügyi államtitkárt és Radics Bélát, a Fidesz egyik fővárosi képviselőjelöltjét is, hogy vonuljanak vissza a közéletből.

Orsós János, a Dr. Ámbédkár iskola alapítója szerinte a vécékefés incidens nem egyedi, hanem a kormányzat évtizedes romapolitikájába illeszkedik. Orsós bírálta a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt is, amiért az szerinte önkényesen szorítja ki a cigányokat egyes településekről.

Daróczi Ágnes roma előadóművész, Budapest díszpolgára pedig arra szólította fel a jelenlévőket:

„Szerveződjetek, ha azt akarjátok, hogy a ti értékeitek érvényesüljenek.”

Az eseményen végül Iványi Gábor, a Magyarországi Evangélium Testvérközösség alapítója állt színpadra, aki felidézte, hogy a menekültválság idején Hegyeshalom határállomáson ő is takarított vécét.

„Azért vagyunk most itt, karnyújtásnyira a parlamenttől, mert végre bele akarunk szólni a törvénykezésbe”

– hangsúlyozta a lelkész.

A demonstráció a cigány, majd a magyar himnusszal zárult. Az előzetes tervekkel ellentétben Mohamed Fatima és Oláh Ibolya nem léptek fel.

A tiltakozást kiváltó kijelentés után Lázár János január 24-én Kaposváron bocsánatot kért. „Bocsánat érte, valóban sajnálom” – mondta a miniszter. Sztojka Attila romaügyi államtitkár szerint ezzel az ügy nyugvópontra jutott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk