HÍREK
A Rovatból

XIV. Leó pápa első üzenete: A gonosz nem fog győzedelmeskedni

Az új pápa megható beszédet mondott a Szent Péter téren, amelyben hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát, és köszönetet mondott Perunak és a bíborosoknak is.


Május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új vezetőjévé. A konklávé negyedik szavazási körében született meg a döntés, az új egyházfő a XIV. Leó nevet vette fel. A Szent Péter téren összegyűlt tömeg nagy örömmel fogadta a bejelentést, éljenzett és skandálta a pápa nevét, aki a hagyományoknak megfelelően integetett nekik.

XIV. Leó első beszédében megható gondolatokat osztott meg a világgal. Különös hangsúlyt fektetett a békére, a szeretetre és a párbeszéd fontosságára, írja az Index.

„Béke legyen mindnyájatokkal! Ez a feltámadt Krisztus, a jó pásztor első üdvözlete, aki életét adta Istenért. Szeretném, ha ez a béke-köszöntés a mi szívünkbe és családjainkba is bekerülne”

– fogalmazott elérzékenyülve.

A frissen megválasztott pápa megemlékezett elődjéről, Ferenc pápáról is. Arra kérte a híveket, hogy őrizzék meg az ő örökségét.

„Tartsuk fülünkben Ferenc pápa gyenge hangját, amely megáldja Rómát. A pápa, aki megáldotta Rómát, áldását adta az egész világnak azon a húsvéti reggelen. Engedjék meg, hogy ezt az áldást kövessem. Isten szeret minket. Isten mindenkit szeret. A gonosz nem fog győzedelmeskedni”

– mondta.

A beszéd egy részében spanyolra váltott, mivel korábban Peruban teljesített szolgálatot, Trujillóban és Chiclayóban is püspökként. Külön megszólította volt egyházmegyéjét: „Legkedvesebb szeretett egyházmegyémnek Peruban, ahol egy hűséges nép kísérte el püspökét, hogy megossza vele hitét, és amely oly sokat tett azért, hogy hűséges egyház legyen.”

XIV. Leó azt kérte, hogy a katolikus egyház egy olyan közösségként működjön, amely mindig a békét keresi, és közel áll a szenvedőkhöz. Az általa elképzelt egyház „hidakat épít”, nem elválaszt, hanem összeköt.

Köszönetet mondott bíborostársainak is, akik őt választották meg az egyház vezetőjévé

„Szeretnék köszönetet mondani minden bíboros testvéremnek is, akik engem választottak, hogy Péter utódja legyek, és veletek együtt járjak, mint egységes egyház. Mindig a békére és az igazságosságra törekedve. Törekedve arra, hogy olyan férfiakkal és nőkkel dolgozzunk együtt, akik Jézus Krisztushoz hűségesek, félelem nélkül hirdetik az evangéliumot, hogy misszionáriusok legyenek.”

A megható beszéd végén Szűz Máriához intézett imával és áldással búcsúzott a hívektől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megtalálták a Visegrádi-hegységben eltűnt túrázót - egész éjszaka keresték az idős bácsit
Az elsődleges információk szerint elesett, lemerült a mobilja, és önerőből nem tudott tovább haladni. A keresés éjjel zajlott, a csapatok pedig reggel hat előtt egy jelzett úton találták meg.


Élve találtak rá egy eltűnt 87 éves férfira a Visegrádi-hegységben, derül ki a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat (HUNGO) bejegyzéséből. A rendőrség késő este kérte a kutatócsoportok segítségét, miután a férfi egész napos túra közben eltűnt.

Az elsődleges információk szerint az idős bácsi elesett, lemerült a telefonja, és nem tudott tovább menni. A rendőrök a cellainformációk alapján szűkítették le a keresési területet.

A keresésben rendőrök, gyalogos és terepjárós mentőcsapatok vettek részt. Szisztematikusan átfésülték a Dobogókő és Pilisszentkereszt környéki erdős területeket, majd

a hajnali órákban, reggel 6 óra előtt egy jelzett úton, a földön fekve találtak rá.

Az idős túrázót a helyszínen átadták a mentőknek, majd kórházba szállították.

A férfi utáni kutatásról több fotót is megosztottak a közösségi oldalukon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rossz hír az Orbán-kormánynak: az Európai Bizottság Trumppal karöltve felgyorsítaná az orosz olaj és gáz kivezetését
A bejelentés egy, az amerikai elnökkel folytatott egyeztetés után érkezett, és további gazdasági nyomásgyakorlásról szól. A készülő csomag a kriptodevizákra, a bankokra és az energiára koncentrál, új korlátozásokat vetítve előre.


Az új amerikai irányvonalhoz igazodva, Trump követeléseinek eleget téve az Európai Bizottság fel kívánja gyorsítani az EU (Magyarország és Szlovákia) leválasztását az orosz energiahordozókról, írja a hvg.hu.

„Jó beszélgetésen vagyunk túl az amerikai elnökkel” – jelentette be az X-en Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Beszámolója szerint arról egyeztettek, „hogyan erősíthetjük közös erőfeszítéseinket Oroszország gazdasági nyomás alá helyezésére további intézkedések révén”.

Ennek érdekében „a bizottság hamarosan bemutatja a 19. szankciócsomagját, amely a kriptodevizákat, a bankokat és az energiát célozza.”

Oroszország háborús gazdasága, amelyet a fosszilis energiahordozókból származó bevételek tartanak fenn, finanszírozza az ukrajnai vérontást. Ennek megszüntetése érdekében

„a bizottság javasolni fogja az orosz fosszilisenergia-import kivezetésének felgyorsítását.”

A bejelentés meglehetősen rossz hír Magyarország, illetve az Orbán-kormány számára. Magyarország az orosz energiahordozók egyik utolsó közvetlen európai vevője, kőolajat és gázt importál nagy mennyiségben Oroszországból. Illetve az orosz Roszatom új atomerőművet épít Pakson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely megerősítette Magyar Péter információját: A honvédelmi miniszter testőre saját magát lőtte meg Törökországban
Magyar Péter szerdán hozta nyilvánosságra, hogy a februári úton történt a baleset. Gulyás közlése szerint a minisztert két testőr kísérte, az egyik saját fegyverét sütötte el.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerdán Magyar Péter arról posztolt, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf februári törökországi útján a miniszter egyik testőre lövést kapott és megsérült.

A Telex újságírója azt kérdezte a délutáni kormányinfón, hogy milyen céllal utazott a miniszter Törökországba, és hogyan történt a baleset.

Gulyás Gergely szerint az említett személyvédő saját fegyvere sült el, ő maga sütötte el, hibázott az illető, és a minisztérium a honvédségi protokoll szerint járt el.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az eset több mint fél éve történt, a személyvédő nem volt befolyásoltság alatt, és a látogatáson összesen két testőr volt a miniszterrel.

Gulyás szerint nemzetbiztonsági kockázat nem merült fel, személyi mulasztás történt, az érintett könnyebben sérült meg.

„A mulasztás az volt, hogy a fegyver elsült”

– tette hozzá.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf testőre saját magát lőtte meg, egyben összeszedte, miért tartja alkalmatlannak a minisztert
A Tisza Párt elnöke szóvá tette azt is, hogy a honvédelmi miniszter soha nem volt katona, több ezer harcedzett katonát bocsát el háborús veszélyhelyzetben, valamint nyaral és lángosozik, miközben háborús veszélyhelyzetben kirabolják a Kecskeméti Katonai Repteret.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 17.



„Van annak egy diszkrét bája, amikor Orbán Viktorék kérik számon másokon a szakmaiságot és a felelősségvállalást...” - reagált szerdán Magyar Péter Szalay-Bobrovniczky Kristóf posztjára.

„Orbán Viktornak olyan “honvédelmi” minisztere van háborús veszélyhelyzetben, aki soha nem volt katona, semmilyen honvédelmi végzettsége nincs”

- tette hozzá a Tisza Párt elnöke. Magyar ezután hosszas felsorolásba kezdett:

„Orbán olyan emberre bízta a magyar honvédség vezetését:

- aki nem tudja mit jelent a kétéltű lánctalpas jármű;

- aki nem tudja megkülönböztetni a lőporfüstöt a bográcsozás füstjétől;

- aki maximum ólomkatonákat látott, mielőtt miniszter lett;

- aki külön osztályt hozott létre a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál a testőrségének;

- akinek a testőre saját magát lövi meg;

- aki nyaral és lángosozik, miközben háborús veszélyhelyzetben kirabolják a Kecskeméti Katonai Repteret;

- aki a saját cégétől rendel tízmilliárdokért helikoptereket;

- aki több ezer harcedzett katonát bocsát el háborús veszélyhelyzetben;

- aki Csádba küld magyar katonákat egy polgárháborús övezetbe;

- aki nem vállalja a felelősséget azért, hogy egy kormánytisztviselő hölgy egy elhibázott önkéntes kiképzés során kézigránát robbanásban elveszítette a két kezét;

- aki tízmilliárdokat harácsolt össze a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerében, de a kaszinói bevétele után nem szeret adót fizetni;

- akinek a felesége 500 millió forint közpénzt égetett el a főpolgármesteri kampányban, majd az ígéretei ellenére visszalépett a választástól.”

„Elég volt! Jövő áprilistól az ilyen emberek legfeljebb egy terepasztalnál játszhatnak katonásdit, vagy a gazdálkodj okosan társasjáték közben égethetik mások pénzét” - zárta a bejegyezést Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET: