Volt fideszes államtitkár: Földbe gyökerezett a lábam Orbán egyik mondatától
A 24.hu-n megjelent interjúban Prőhle Gergely, volt államtitkár és nagykövet fejtette ki véleményét a NER bukásáról, a Fidesz átalakulásáról és az ország előtt álló új lehetőségekről.
Kövér László választási eredményekre adott, Bayer Zsoltnak tett nyilatkozatát, miszerint „a sátán most csatát nyer, de a győzelem Jézus Krisztusé”, Prőhle úgy értékelte, hogy a politikai retorikába vészesen beszivárgott a „papos beszédmód”. Szerinte a közéleti szereplők néha liturgikus szerepet vesznek fel a közérdek szolgálata helyett. Azt pedig blaszfémiának tartja, amikor a Vadhajtásokat és a Nemzeti Sportot igeforrásként említik. A Fidesz szektásodásával kapcsolatos felvetésre úgy reagált, kétségtelen, hogy túl sok ügy vált hitkérdéssé. „Hogy ezt szektásodásnak nevezzük, vagy szélsőséges társadalmi megosztottságról beszélünk, végül is majdnem mindegy” – tette hozzá. Nem hinné, hogy a sátán győzött volna a választáson, szerinte súlyos felelősség terhel mindenkit, aki egy ekkora többséget diabolizál.
Arra a kérdésre, kire szavazott, nem adott egyértelmű választ, de hangsúlyozta, hogy az álláspontja világos: „Európához tartozunk, csakis ott van esélyünk a nemzeti érdekeink érvényesítésére.” Ebből következően a Moszkva vagy Európa dichotómiában mindig az Európai Unió mellett teszi le a voksát. A híreszteléseket, miszerint neve a Tisza Párt kormányalakításánál felmerült, nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mondván, ismeri az újsághírek természetrajzát, és semmilyen felkérésről nincs szó.
Prőhle Gergely, aki magát többszörös helyettes államtitkárként, több kormány volt nagyköveteként és „egyszeresen bukott múzeumigazgatóként” jellemezte, beszélt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) éléről való menesztéséről is. Elmondása szerint a PIM-ben egyfajta kulturális hídszerepre törekedett, de mindkét oldalról kapott kritikát. Kirúgásának története szerinte arról mesél, hogy a Fidesz a szélsőjobboldaliakat is a „nagy köpönyege alatt” akarta tudni.
A NER kultúrharcát azzal a koncepcióval azonosította, amivel Orbán Viktor megpróbálta egyesíteni „Pannóniát és Hunniát”, azaz a modernizálódó, polgári és a radikális, keleti mítoszokat éltető táborokat. Prőhle szerint ez a terv sokáig működött, de végül a rendszer elment „Hunniába”, és lényegében ezen bukott el a kormányzás. „Ugyanis a magyarok, főleg a fiatalok döntő többsége nem Hunniába, hanem Pannóniába vágyik” – állította. Ezzel szemben a mostani Országgyűlés alakulóülésének gesztusait, a különböző himnuszok és dalok közös éneklését a kulturális nyitás jeleként értékelte.
A Magyar Péter által ígért elszámoltatással kapcsolatban úgy véli, véget kell érnie a következmények nélküli ország időszakának, de óva intett attól, hogy az új kétharmad ugyanúgy viselkedjen, mint a régi. „Fontos, hogy senki ne azt érezze, hogy egyszer az egyik kétharmad foglal el mindent, aztán meg a másik kétharmad” – mondta, hozzátéve, hogy a cél a nemzeti konszenzus és a megbékélés kell, hogy legyen. A vagyonvisszaszerzés kapcsán a jogtudományban és az igazságszolgáltatásban bízik.
A NER kulturális lejtmenetének szimbólumaként értékelte, hogy a párt prominensei Fásy Zsülikét és Kis Grófót hallgatnak. Úgy látja, a Fidesz ezzel feladta azt a célját, hogy kulturális missziót töltsön be. Ezzel szemben méltatta azt az Orbán-kormányt, amely felújította a Zeneakadémiát és az Operaházat. A mélyszegénység problémáját is érintette, elképesztőnek nevezve, hogy Budapesttől harminc kilométerre „a harmadik világ van jelen”, és szerinte a felzárkóztatásnak be kell kerülnie a nemzeti minimumok közé.
A Fidesz és Orbán Viktor jövőjével kapcsolatban bizonytalanságát fejezte ki. Szerinte Orbán Viktor mumusként való felmutatása a Tisza Párt számára politikai eszköz lehet, így a volt miniszterelnök „az új Gyurcsány” szerepébe csúszhat. Az igazi árulást Prőhle szerint azok követték el, akik a polgári értékrend mögé bújva közvagyont talicskáztak ki. A luxuséletmód rengeteg választót idegenített el a Fidesztől.
A NER-ből való kiábrándulásának pillanatát is felidézte: „Amikor egyre gyakrabban kaptam azt a kérdést, hogy hogyan létezik az, hogy a miniszterelnök gyerekkori barátja és veje a két leggazdagabb ember az országban. Onnantól nem vállaltam ilyen fellépést.” Arra a kérdésre, miért nem tiltakozott hangosabban a korrupció ellen, őszintén válaszolt: „mert állami állásban dolgoztam, dolgozom, és nem szerettem volna, ha elküldenek.”
A kegyelmi ügyben Novák Katalint és Varga Juditot is egy olyan folyamat áldozatának tartja, amit nem ők kezdeményeztek. Kíváncsian várja, hogy a vizsgálóbizottság felállítása hoz-e új részleteket az ügyben, amelynek kirobbanása szerinte egy hihetetlen, filmszerű történet. A botrány hátterében álló Balog Zoltán református püspök szerepét kulcsfontosságúnak tartja.
Orbán Viktor nemzetközi elszigetelődését és bukását a folyamatos konfliktuskeresés és a tudatos provokációk számlájára írja. Szerinte a magyar álláspont annyira ellenszenvessé vált, hogy a fontos, érdemi kérdésekben is „lekevertek minket”. Különösen súlyos hibának tartotta, hogy a kormány az AfD elnökének, Alice Weidelnek államfői szintű fogadtatást biztosított, amivel súlyosan belegázolt a német belpolitikába. A legmegrázóbb mélypontnak Orbán azon mondatát tartja, miszerint a putyinozás komolytalan, és a közvetlen fenyegetés Brüsszel.
A Magyar Péter vezette új kormány külpolitikájával kapcsolatban bizakodó. A kinevezett külügyminisztert, Orbán Anitát kiváló szakembernek tartja, aki a Martonyi János-féle, szövetségépítésre alapuló külpolitika híve. Úgy véli, a nyugathoz tartozás mint érték karakteresebben fog megjelenni, de ez nem zárja ki a pragmatikus kapcsolatokat Oroszországgal vagy a keleti nyitás folytatását, de csakis a nyugati szövetségi rendszer keretein belül. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a legfontosabbnak a „húsdaráló” leállítását nevezte, és egy befagyott konfliktust tart a legvalószínűbb kimenetelnek.
