Vízágyat kapnak a vemhes üszők Lázár János ménesbirtokán
Miközben rengeteg beruházást elhalasztott a kormány, a Lázár János által vezetett Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak ajándékozott mezőhegyesi Ménesbirtokon 3,3 milliárd forintért épül két új istálló - írja az Átlátszó. A portál szerint a napelem-rendszer, a silófermentáló mellett vízágy is készül a teheneknek.
A Ménesbirtok január elején írt ki közbeszerzést a területén fekvő 81-es majorban építendő istállók kivitelezésére. A tender eredménye néhány napja jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben: a mérnöki feladatokat az MHV-Cosinus Mérnöki Kft. fogja elvégezni közel 38 millió forintért,
A tenderleírás szerint a cégnek először el kell bontania hat darab istállót a körülöttük lévő utakkal, jászlakkal, karámterekkel, majd két vadonatúj épületet kell felhúznia a szarvasmarhák részére. Az egyik egy 150 férőhelyes istálló lesz a 8-15 hónapos növendék állatoknak, a másik pedig a 15-24 hónapos vemhes üszők boxos elhelyezésére szolgál majd.
A második istálló tetején egy 50 kWp teljesítményű napelem-rendszert helyeznek el, de épül szalmatároló, esőbeálló, dög-, trágya- és tüzivíztároló, valamint silófermentáló is. Sőt, ahogy a projetk leírásából kiderül,
A beruházást részben a VP2-4.1.1-20 számú európai uniós pályázatból fedezik, amelyből a Nemzeti Ménesbirtok Zrt. közel 1,2 milliárd forintot nyert el. A tangazdaság honlapján tervezett befejezési dátumként 2024 harmadik negyedéve szerepel, vagyis jövő őszre készülhet el a két új tehénistálló.