HÍREK
A Rovatból

Vitézy: Vérlázító! - Fél évig nem járnak a vonatok Veszprém és Ajka között, annyira rossz a vasúti pálya

A vasúttársaság szerint a hibára az elmúlt napok esőzései nyomán jöttek rá. Vitézy Dávid azonban teljesen másról számolt be Facebook-oldalán.


Szerdától szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között, a pályafelújítás várhatóan fél évig tart Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszon – közölte a MÁV. Az ok a pálya tarthatatlan állapota. A hivatalos megfogalmazás szerint:

„A rendszeres vágánydiagnosztikai vizsgálatok feltárták, hogy a 20-as számú Székesfehérvár-Szombathely vasútvonal Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszán a csapadékvíz elvezetése nem kielégítő, így a felgyülemlett nedvesség alámossa a pályát.”

A vasúttársaság kiemelet beruházás keretében javítja majd ki a hibát. Az érintett, Veszprém—Ajka szakaszon autóbuszok közlekednek, míg az IC-vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek.

A MÁV azt írja, az elmúlt napok esőzései nyomán végzett vizsgálatok alapján jutottak erre a döntésre. Máshogy látja ezt Vitézy Dávid. A fővárosi képviselő Facebook-oldalán azt írja: „a vonalon a szükséges vízelvezetési munkák megvalósítását idén tavasszal a Lázár-minisztérium utasítására mondta le a MÁV költségcsökkentésre hivatkozva.

A vasúti pályán hónapok óta 10 km/h-s (!) sebességkorlátozás volt érvényben, a tehervonatok közlekedésének teljes tilalma mellett, ami már önmagában vérlázító a vonal európai korridor jellege mellett.

Ez a sebességkorlátozás – más pályahibákkal együttesen – egyre komolyabb késéseket okozott a személyvonatokon erre utazóknak is. Azonban a lassan véget érő 2024. év egésze nem volt elegendő arra, hogy a vasútnál közismerten egyre jobban leromló infrastruktúrát kijavítsák, így a töltés mostanra olyan mértékben ment tönkre, hogy a közlekedés ellehetetlenült és a MÁV váratlanul holnaptól leállítja a fővonalon a közlekedést. A Volánbusz épp próbálja kapkodva megszervezni a buszpótlást.”

Hozzáteszi: „A MÁV mai közleménye jelentős beruházást vetít előre, hogy a sok hónapra tervezett vágányzár megalapozottnak tűnjön – de nincs erről szó, a pár napja kiadott menetrendben és pályakapacitási tervben sem szerepelt itt még munkavégzés tervezve. A téli hónapokban teljesen valószínűtlen, hogy komolyabb fejlesztésre valós kilátás lenne úgy, hogy a MÁV-VOLÁN csoport dolgozói a vágányzári technológián és a buszpótlás megszervezésén még most is, az utolsó pillanatban is dolgoznak – nekik természetesen minden elismerésem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”


Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.

Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.

Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.

Magyar most ezt írta a Facebook-oldalán:

"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.

Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.

Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.

A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint Magyar Péter miatt nem kapott zöld jelzést a MÁV vasúti hitelkérelme
A miniszter azt állítja, hogy a Tisza Párt elnöke Ursula von der Leyenhez fordult, hogy állítsák meg a támogatást a választások előtt. Az Európai Beruházási Bank (EIB) azt közölte, hogy még tart a hitelkérelem értékelése.


Nem született meg a döntés arról az egymilliárd eurós hitelről, amelyből a MÁV az elkövetkező évek legnagyobb pályafelújítási projektjeit valósítaná meg. Az Európai Beruházási Bank (EIB) azt közölte, hogy még tart a hitelkérelem értékelése. A bank szerint a folyamat a szokásos, szigorú pénzügyi és átláthatósági szabályok mentén zajlik, és jelenleg is ezek szerint vizsgálják a magyar vasúti fejlesztési terveket.

Lázár János építési és közlekedési miniszter október 22-i Facebook-posztjában azt írta, hogy az aznapra ígért döntést a bank nem hozta meg.

A miniszter szerint ennek oka, hogy – szerinte – Magyar Péter közbelépett, és Ursula von der Leyenhez fordult, hogy a bank ne adja meg a támogatást a választások előtt.

Lázár szerint ezzel Magyar Péter súlyos bűncselekményt követett el, és megakadályozta, hogy a magyar utasok támogatást kapjanak a fejlesztéshez.

A vasútfejlesztési programhoz a kormány ugyanekkora, egymilliárd eurós önrésszel járulna hozzá, így összesen kétmilliárd euróból valósulnának meg a beruházások.

A forrásból a legsürgetőbb állapotú, nagy forgalmú pályaszakaszok újulnának meg. Egy 2023 júliusi kormányhatározat tételesen felsorolja, milyen fejlesztésekre fordítanák a pénzt.

A szakértők szerint ezek az úgynevezett amortizációpótló felújítások már 15-20 éve váratnak magukra. Ha a bank még az idén jóváhagyja a hitelt, a szerződést a választásokig meg lehet kötni, és akár a közbeszerzési eljárás is elindulhat. Az építkezések azonban így is legkorábban 2026-ban indulhatnának el.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről: Lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?
A zenészt a Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, válasza sokakat meglepett. Azóta sem gondolja, hogy vissza kellett volna vonnia a szavait.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Nagy Feró az október 23-i Békemeneten válaszolt egy kérdésre a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Az Alap nevű TikTok-csatorna megkérdezte a véleményét az ügyről, mire az énekes úgy reagált:

„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A videóban az is hallható, hogy Nagy Feró először nem tartotta problémásnak az esetet. Azt mondta:

„Nem gondolok semmi rosszat, mert nekem személyes barátom Semjén Zsolt. Nem tudom, hogy van-e ilyen botrány egyáltalán.”

Miután a kérdező jelezte, hogy a miniszterelnök-helyettesnek nincs köze az ügyhöz, az énekes így reagált:

„Az hogy valaki ott (…) lányokat futtatott, vagy mi? Ahhoz nekem például mi közöm van?”

A TikTokon megjelent videó után a Telex megkereste Nagy Ferót, hogy utólag hogyan értékeli saját szavait. Azt mondta, hogy szerinte az emberek általában a saját anyagi helyzetükön akarnak javítani, és úgy látja, a volt intézményvezető visszaélt a lehetőséggel, hogy pénzt szerezzen.

Hozzátette, hogy

az ő meglátása szerint nemcsak a férfi, hanem „a lányok is jól járhattak”, mivel szerinte egyelőre nem bizonyított, hogy kényszer hatására dolgoztak volna.

Úgy fogalmazott: „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.”

Ugyanakkor kiemelte: „ha például vasláncon tartották” a lányokat, akkor nem önszántukból cselekedtek.

Ahogy korábban írtunk róla, a Szőlő utcai ügyként ismert esetben május végén tartóztatták le Juhász Péter Pált, a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját és élettársát. A hatóság szerint több anyagilag és érzelmileg kiszolgáltatott, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra, majd elvették tőlük a bevételt. A férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés, valamint lőfegyverrel visszaélés miatt is meggyanúsították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter után Zelenszkijt sem kíméli a propaganda: csecsemőként ábrázolják AI-képeken a megyei lapokban
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is rakétákkal álmodik. Egyes verziókon Ursula von der Leyen dajkálja Zelenszkijt.


Újabb mesterséges intelligencia által generált képeket tettek közzé a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok. Miután a hét elején Magyar Pétert ábrázolták pórázon tartott kutyaként, most Volodimir Zelenszkijt gúnyolják ki, aki csütörtökön Brüsszelbe utazott az európai uniós csúcstalálkozó alkalmából (a tanácskozáson értelemszerűen nem vett részt, de csütörtökön egy rövid sajtótájékoztató keretein belül válaszolt az újságírók kérdésére).

A 444.hu szúrta ki, hogy

az összehangolt akció részeként az összes kiadvány Facebook-oldalán megjelent az az AI-kép, melyen az ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ülnek egy katonai teherautó platóján, terepmintás egyenruhában, miközben körülöttük katonák lövöldöznek és rakéták robbannak.

A propaganda lapjai nem sokkal azután ábrázolták Zelenszkijt így, hogy orosz rakétatámadás ért egy ukrán óvodát, és az ukrán elnök egy képet posztolt, ahol katonák mentik ki a gyerekeket.

Több megyei lap (például a Kisalföld, a Feol, a Kemma vagy a Vaol) Facebook-oldalán pedig olyan AI-képek is megjelentek, amelyen

csecsemőként ábrázolják Zelenszkijt, akit egyes verziókon Von der Leyen dajkál.

Egyes lapok olyan képeket is készítettek mesterséges intelligenciával, amelyeken az ukrán elnök (már felnőttként) álmodik rakétákkal. Itt már változatosabb eredmények születtek:


Link másolása
KÖVESS MINKET: