HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid: Máig nem vizsgálták ki, mi történt a hármas metró felújítása körül

A főpolgármester-jelölt azt mondta, hogy támogatja az ellenzék javaslatát egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására, amely feltárhatná a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott beszélgetésben elhangzottakat.


„A kormányhoz és a Fideszhez semmilyen közöm nincsen!" - mondta Vitézy Dávid a Szabad Európának adott interjújában. Az LMP és civilek által támogatott főpolgármester-jelölt több témában is elmondta véleményét és gondolatait.

Elsőként a Magyar Péter és Varga Judit magánéletéről beszélt. Szerinte olyan témák kerülnek a nyilvánosságra, amikbe nekünk nem kéne belelátnunk. A Magyar által nyilvánosságra hozott beszélgetés-részletről pedig úgy vélekedett, hogy azt az ügyészség feladata lenne kivizsgálni. De nem csak "a falakon belül", hanem a közvélményt is meg kellene győzniük arról, hogy volt-e befolyásolás vagy sem. Azt mondta, hogy támogatja az ellenzék javaslatát egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására, amely feltárhatná ezt a témát.

Arról pedig, hogy eddig miért nem mondta el a véleményét erről, azt válaszolta, hogy főpolgármester-jelöltként nem gondolja úgy, hogy az ügynek van budapesti szála. Szerinte az nem tudna elindulni a választáson, aki úgy vélekedik, hogy Magyarország neem jogállam és nincs demokrácia. Emlékeztetett rá, hogy több ellenzéki szereplő is azt hangoztatta két választási indulása között, hogy nincs értelme elindulni egy választáson.

Azt ígérte, hogy ha ő lenne a főpolgármester, akkor azonnal lépne, ha egy ügybe be kell vonni a rendőrséget vagy feljelentést kell tenni. Példaként említette

a 3-as metrót, ahol nem történt meg a teljes vizsgálat arról, hogy mi történt a felújításkor. Szerinte most olyanok vizsgálják az ügyet, akik korábban is foglalkoztak vele, és még mindig pozícióban vannak. „Ezért is követem nagy fenntartásokkal, amikor Karácsony Gergely állítja be magát a különböző maffiákkal szembeni első számú harcosnak. Először is: ő tudja legjobban, hogyan működik legjobban a parkolási maffia a fővárosban. És a parkolási helyzet nem annyira változott az elmúlt években. Én arra fogok javaslatot tenni, hogy a parkolást központosítani kell, a BKK alá rendelni és kiebrudalni ezeket a cégeket, amiket most az önkormányzatok megbíztak”.

A déli körvasútról is beszélt, továbbra is fontosnak tartja Budapest vasúti fejlesztését, mert szerinte ezzel csökkenthető lenne a főváros autós forgalma. Erről a képviselők havonta változtatják a véleményüke - tette hozzá. „Karácsony Gergely aláírta a támogató papírt, majd most úgy áll oda ki mint a legnagyobb tiltakozó, holott eddig a tiltakozókat nem is fogadta. László Imre polgármester aláírja, hogy megállapodik az állammal, majd kiposztolja, hogy küzd, hogy ő a projekt legnagyobb ellenzője, majd megállapodik újra” - mondta.

A tömegközlekedés kapcsán megemlítette, hogy az nem lehet a hajléktalanok szálláshelye, olyanoké, akik szembe mennek a közösségi együttélés szabályaival.

Vitézy Dávid beszélt még arról is, hogy Budapest nincs felkészülve egy Olimpia megrendezésére, vannak tervei a Dunapart közösségi életbe való bevonásáról, szóba hozta a lakhatási gondokat, a kórházakat és szerinte nem kizárható Karácsony Gergely visszalépése sem.

VIDEÓ: Vitézy: Ha zárul az olló, Karácsony visszaléphet

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Várkonyi Andrea 1,6 milliós szettben adott át egy 55 millió forintos adományt
Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonysági eseményén jelent meg a több százezer forintos Louis Vuitton-ruhadarabokban. A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”.


Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Várkonyi Andrea egy 1,6 milliós Louis Vuitton-szettben vett részt egy jótékonysági eseményen, ahol beteg gyerekeknek szánt adományt adott át.

Posztja szerint a fekete blúzt nagyjából 634 ezer forintért lehet megvenni, a szoknyá ára pedig 970 ezer forint körül mozog.

„Nem tehet róla szegény, nyilván nem telik neki olcsóbb ruhára... Mondjuk lehet, hogy ő igyekszik, és tényleg olcsó göncnek tartja azt a ruhát, aminek áráért egy gyermekvédelmi szakember majdnem fél évig dolgozhat” – írta a bejegyzésben a politikus, hozzátéve, hogy „a táskát és az órát most nem nagyon mutatták”.

A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”. Úgy véli, Mészáros Lőrinc nagyjából egy óra alatt keresi meg azt az 55 millió forintot, amit a Mészáros Csoporthoz tartozó Pro Filii Alapítvány adott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára.

Hadházy az a videó alapján nézett utána Várkonyi Andrea szettjének, amelyet maga Mészáros Lőrinc felesége posztolt saját Facebook-oldalán.

„Felemelő érzés volt ma részt venni a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat új orvosi műszereinek átadásán. A Pro Filii Alapítvány 55 millió forintos adományával három kezelőcentrum munkáját segíthetjük, hogy a daganatos gyermekek a legmodernebb ellátást kaphassák”

– írta Várkonyi Andrea a videóhoz.

A hivatalos közlemény szerint a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára adott pénzből a budapesti Dél-pesti Centrumkórház, valamint a szegedi és pécsi központok vásárolhattak új infúziós pumpákat és betegőrző monitorokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor eddig nem látott felvételeket osztott meg a győri gyűlésről
A zenés videóban megmutatják, mi minden történt a kulisszák mögött. Láthatjuk a miniszterelnök elhíresült rajzával díszített ruhadarabokat, Radics Gigit énekelni, és Curtist beköszönni.


Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton a Digitális Polgári Körök győri találkozóján vett részt, ahol elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Vasárnap a Facebook-oldalán számos fotót megosztott az eseményről, később pedig egy videós összefoglaló is megjelent a kulisszatitkokról.

„Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes gyűlés backstage-ből”

– olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.

A felvételeken láthatjuk például az elhíresült rajzaival díszített ruhadarabokat, az előkészületek közben vicceskedő stábtagokat és a miniszterelnök megérkezését a helyszínre. A videóban feltűnik Radics Gigi, Rákay Philip és Curtis is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor kiszúrta egy Orbán-interjú önellentmondását a „primitív” trójai falovazásról és Brüsszel bábjáról
A politikai elemző azonnal lecsapott a miniszterelnök szavaira. A német Axel Springernek adott interjúban hangzott el a két kijelentés. Az interjúban egy másik, korábban már felvetett téma is előkerült: az amerikai védőpajzs szükségessége.


Egy éles ellentmondásra hívta fel a figyelmet Török Gábor politikai elemző Orbán Viktor miniszterelnök szombat éjjel megjelent interjújával kapcsolatban. A kormányfő az Axel Springer német kiadóvállalat vezérigazgatójának, Mathias Döpfnernek a Youtube-csatornáján arról beszélt, hogy leegyszerűsítőnek és primitívnek tartja, ha valakinek a véleményét azzal próbálják hitelteleníteni, hogy egy külső hatalom trójai falovának nevezik.

„A trójai faló érvelés nagyon egyszerű gondolkodásra vall, primitív. Ha nincsenek komoly érveid a háborúról folytatott beszélgetésben, mondjuk ennek az embernek más a véleménye, mint az enyém, akkor azt mondom rá, hogy Putyin trójai falova. Ez nagyon primitív”

– jelentette ki a miniszterelnök.

Török Gábor egy vasárnapi Facebook-bejegyzésében – amelyről a 24.hu is beszámolt – rámutatott, hogy

Orbán Viktor ugyanebben a beszélgetésben egy nagyon hasonló érvelést használt politikai ellenfelével, Magyar Péterrel szemben. A miniszterelnök szerint: „Magyart Brüsszelben finanszírozzák és tartják fenn, Brüsszel érdekelt a magyar kormányváltásban, és Magyar Brüsszel bábminiszterelnöke lenne.”

Az interjúban egy másik, korábban már felvetett téma is előkerült: az amerikai védőpajzs szükségessége. Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy Magyarország történelmi okokból, Trianon és az első világháború következményei miatt sérülékeny. „Mint tudja, Magyarország szegény ország” – mondta, hozzátéve, hogy az országnak mindig szüksége van valamilyen biztonsági hálóra. Arra a felvetésre, hogy ezt a védelmet miért nem az Európai Unió nyújtja, úgy reagált, hogy Brüsszel zsarolja Magyarországot, ezért a védőpajzsra éppen „az EU miatt és Brüsszel ellen” van szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lehűlés érkezik erős széllel és esővel a jövő hét elején, szerdán már erősen fagyhat is
Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. november 16.



Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, a déli és a keleti országrészben azonban napközben átmenetileg felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre többfelé várható eső, záporeső, főként a déli országrészben zivatar is kialakulhat. Tartós, kiadós esőre északnyugaton a legnagyobb az esély.

A délnyugati, déli, majd délutántól az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet erős, helyenként viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északnyugati, északi országrészben 9 és 16, máshol 16 és 21 fok között valószínű.

Kedden az összefüggő frontális felhőtakaró a csapadékzónával együtt délkelet felé elhagyja az országot, így a felhőzet csökkenése után nagyobbrészt gyengén felhős, napos időre lehet számítani. A csapadék esélye napközben már kicsi. A kezdetben még több helyen erős északnyugati szél a nap folyamán mérséklődik. Hajnalban a hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, délután 5 és 10 fok között alakul.

Szerdán elsősorban az északi országrészben többórás napsütésre lehet számítani, eközben azonban dél, délkelet felől újabb - fokozatos - felhősödésre van kilátás, és főként délen, valamint keleten újra lehet eső, zápor. A délkeletire, keletire forduló szél a Fertő tó környékén megélénkülhet, megerősödhet. Hajnalban mínusz 7 és mínusz 1 fok között várható a hőmérséklet, délután 5-10 fok valószínű.

Csütörtökön a kevésbé felhős tájakon is megnövekszik a felhőzet, főleg a nap második felében egyre többfelé előfordulhat csapadék, zömmel eső. A délies szél mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 6, a csúcsérték 6 és 14 fok között alakulhat.

Pénteken döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé valószínű csapadék, zömmel eső,

de az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt. A Dunántúlon az északias, keletebbre a jellemzően délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, előbbi tájakon meg is erősödik. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7, délután 3 és 13 fok között lesz a hőmérséklet.

Szombaton jobbára erősen felhős vagy borult időre van kilátás, továbbra is többfelé eshet. A jellemzően északias irányú szél élénk, néhol erős marad. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, délután 2, 9 fok valószínű.

Vasárnap döntően erősen felhős égre lehet számítani átmeneti felszakadozásokkal. Eső, zápor továbbra is előfordulhat, de a légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 2, plusz 3, délután 2, 7 fok valószínű.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk