HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid 16 százalékon áll a főpolgármesteri versenyben – pedig még be sem jelentette indulását

Emelkedik az esetleges kihívó népszerűsége, ugyanakkor Karácsony Gergely még mindig tetemes előnnyel vezet.


A júniusi önkormányzati választások egyik (ha nem "a") legnagyobb kérdése, hogy mennyi esélye van Karácsony Gergelynek az újraválasztásra, illetve hogy a (még nem ismert) fideszes jelöltön kívül meg kell-e küzdenie az LMP színeiben induló Vitézy Dáviddal. (Esetleg – Tarlós István sejtetése alapján – lehet-e maga Vitézy a kormánypárt jelöltje.)

Annyi bizonyos, hogy a BKK egykori elnöke, volt közlekedési államtitkár kifejezetten aktivizálta magát a Facebookon: az utóbbi időben egyre többször száll bele mind a kormányba, mind a fővárosi vezetésbe, miközben Karácsony pártja, a mérési küszöb alatt teljesítő Párbeszéd is tett egy erőtlen kísérletet a lejáratására egy Orbán Ráhellel közös képpel. Korábban maga Vitézy azt mondta, lenne ambíciója, de az indulásról még mindig nem döntött.

A Válasz Online közben megszerzett egy dokumentumot, ami már méri közlekedési szakember esélyeit:

eszerint Vitézy Dávid 16 százalékkal áll a versenyben – ami nem rossz eredmény azt tekintve, hogy indulását még nem jelentette be.

Igaz, a lap információi szerint erre egyre nagyobb az esély.

A Pulzus közvéleménykutató múlt heti mintavétele után arra jutott, hogy ha most tartanák a főpolgármester-választást, akkor Karácsony Gergely a szavazatok 38 százalékával nyerhetne, míg Vitézy 16, Sára Botond fideszes fővárosi főispán 18 százalékot szerezhetne. (Ehhez fontos hozzátenni, hogy Vitézyhez hasonlóan Sára indulása sem biztos.) Hozzá kell azonban tenni, hogy az LMP által korábban megrendelt közvélemény-kutatásban (mintavétel: november 27. – december 4.) Vitézy még csak 9 százalékon állt, holott indulásáról már akkor is cikkeztek. Azaz rövid idő alatt közel megduplázta a népszerűségét. A lap információi szerint Karácsony Gergely csapatának belső felmérései a fentiekhez nagyon hasonló eredményt mutattak.

A legnagyobb kérdés természetesen az, hogy mi lesz Vitézy Dávid népszerűségével, ha hivatalosan bejelenti indulását. Azok, akik a Fidesz emberét látják benne (féltestvére Orbán Viktor unokatestvére, néhány éve elhunyt édesanyja pedig fideszes európai parlamenti képviselő és hírtv-s műsorvezető is volt) valószínűleg nem lesznek meggyőzhetők, ugyanakkor az ellenzéki és bizonytalan választok között nagy a reputációja, elsősorban szakértelme miatt. Ehhez társulna még hivatalos kampánya – igaz, ezzel párhuzamosan elkezdődhet egy komoly ellenkampány Karácsony Gergelyék részéről. Ha igazak a Válasz Online értesülései, már nem sokat kell várni ennek megválaszolására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt vannak a rezsistop részletei: így lesz olcsóbb a januári fűtésszámla
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányinfón részletezte, mi alapján számolják ki a most bejelentett 30 százalékos kedvezményt. Mutatjuk, mit kell tudni a különböző módokon fűtő és fizető fogyasztóknak.
DKA - szmo.hu
2026. január 29.



A gázzal, az árammal és a távhővel fűtőknek is jár a kormány által bejelentett rezsikedvezmény – mondta el Lantos Csaba energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Jelezte, hogy minden magyar háztartás részesül ebben a kedvezményben. Mivel a január 20. körüli adatok szerint

átlagosan 30 százalékos többletfogyasztás keletkezett a rendkívüli hideg miatt, ezért 30 százalékkal olcsóbbak lesznek a januári rezsiszámlák.

Az Energiaügyi Minisztérium a gázzal fűtők esetében egy jelleggörbe alapján fogja felosztani a kedvezményt: a januárra eső fogyasztást szorozzák meg 1,3-mal. Az ügyfelek a tavalyi éves fogyasztásról szóló elszámoló számla alapján ki tudják számolni, mekkora az a mennyiségi kedvezményt, amit kaphatnak.

Jelenleg 2,9 millió fogyasztó fűt gázzal:

• közülük 1,7 millióan átalánydíjat fizetnek, nekik az éves elszámoló számlán írják jóvá a kedvezményt;

• 600 ezren havonta diktálnak, nekik két részszámlán jelentkezik majd a kedvezmény. A miniszter azt kéri, hogy az így fizetők mindenképpen fizessék be a most érkező számlát, ha túlfizetés keletkezik, később jóváírják a plusz összeget.

A távhővel fűtők (674 ezren) a távhőszámlájukon fogják látni a kedvezményt. Az árammal fűtőknek nem automatikus a folyamat: április 30-ig nyilatkozniuk kell, hogy a villanyszámlán kérik a kedvezmény érvényesítését.

Mivel a 4,4 millió háztartásra 5,2 millió mérő jut, a többbel rendelkezőknek azt is jelezni kell, hogy melyiket vegyék figyelembe az elszámoláskor. Ha valaki nem nyilatkozik és gázt is használ, akkor a gázszámlán látszik majd a kedvezmény.

Az előre fizetős fogyasztók, akik feltöltős mérővel rendelkeznek 7000 forintos támogatást kapnak.

Lantos Csaba azt is egyértelművé tette, hogy azok, akik 2025-ben a kedvezményes sávhatár alatt fogyasztottak, vagyis nem haladta meg az 1729 köbmétert, annak nem kell amiatt aggódnia, hogy idén januárban a sávhatár fölé ugrik a fogyasztása.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki 40-50-60 százalékkal többet fogyasztott ebben a hónapban, de tavaly a rezsivédett határon belül maradt, akkor több mint 30 százalék kedvezményt kap, hogy ne menjenn a sávhatár fölé.

Lantos Csaba bejelentette, hogy a rezsistopról szóló döntés után, a mai nappal újraindul a számlázás. Azt kéri, hogy mindenki fizesse be a most érkező számlát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mivel vádolják a hajnalban elvitt dunaújvárosi DK-s politikust
Hivatali vesztegetés gyanújával hallgatták ki Dunaújváros DK-s alpolgármesterét egy közútfenntartási közbeszerzés kapcsán. A hatóság a politikust a kihallgatás után őrizetbe vette, pártja politikai akciót sejt.


Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg csütörtökön a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy Fejér vármegyei település alpolgármesterét. Bár a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye nem nevezi meg, a körülírás alapján Mezei Zsoltról, Dunaújváros DK-s alpolgármesteréről lehet szó. A hatóságok házkutatást tartottak a politikusnál, majd bevitték kihallgatásra.

„A nyomozó ügyészség a mai napon kutatást végzett az alpolgármester lakóhelyén és az önkormányzatnál lévő munkahelyén, majd őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki”

– áll a közleményben.

Az ügyészség tájékoztatása szerint

a gyanú hátterében egy közbeszerzési eljárás áll, amelynek keretében a „nyertes gazdasági társaság 2020 novembere és 2024 márciusa között vállalkozási szerződés alapján végezte a Közép-dunántúli település közútjainak síkosság-mentesítését.

A vállalkozási díj éves szinten nettó 50 millió forint volt.”

A megalapozott gyanú szerint az alpolgármester januárban azzal kereste meg a cég vezetőjét, hogy vegyenek részt a következő közbeszerzési eljárásban is, amely iránt már több cég is érdeklődött, a szerződésért cserébe pedig 500 ezer forintot kért.

Az ügyvezető elfogadta az ajánlatot, és három alkalommal fizetett is az alpolgármesternek, cége pedig ezt követően elnyerte a megbízást. Az ügyészség szerint azonban itt nem állt meg a történet: az „újabb vállalkozási szerződés megkötése előtt az alpolgármester a korábbi megállapodásuktól eltérően az 5 hónapos téli időszakra vonatkozóan havi 5 millió forintot kért, amelyet a cégvezető visszautasított.”

Az intézkedés hírére a Demokratikus Koalíció azonnal reagált. Dobrev Klára pártelnök egy posztban számolt be az esetről, a párt pedig politikai motivációt sejt az ügy mögött. „Csak remélni tudjuk, hogy nem azért kreáltak ügyet, mert alpolgármester úr a közelgő választáson is indulni kíván” – írták, utalva arra, hogy Mezei a DK színeiben indulna képviselőjelöltként a sárbogárdi választókerületben.

Via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kutyaszarral töltötték meg Németh Balázs újpalotai postaládáját
A fideszes képviselőjelölt ötletgyűjtő postaládáját rongálták meg a XV. kerületben. Németh Balázs a Tisza Pártot tette felelőssé, és jelezte, a történtek ellenére folytatja a gyűjtést.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 29.



Nem a környék fejlesztésére vonatkozó javaslat, hanem kutyaürülék várta Németh Balázst abban a piros postaládában, amelyet a héten helyeztek ki Újpalota főterére. A Fidesz észak-pesti parlamenti képviselőjelöltje egy videóban számolt be az esetről – írta a 24.hu. A felvételen a politikus gumikesztyűt húzva takarítja le a szennyeződést, miközben arról beszél, hogy a történtek sem akadályozhatják meg az újpalotaiak véleményének kikérését.

A volt közmédiás híradós a Tisza Pártot és szimpatizánsait vádolja az akcióval.

„Míg a helyieket a fejlesztések kérdése foglalkoztatja, a tiszásokat az foglalkoztatja, hogy barbár vadállatok legyenek. Ez a Tisza szeretetországa, ezt várhatjuk tőlük”

– mondta Németh, aki egyúttal felszólította a Tisza Párt helyi jelöltjét, Müller Annát: „Álljon ki, kérjen elnézést a választóktól, és távolítsa el az aktivistái közül azokat, akik támogatták a kutyaürülékes akciót.”

A videóból nem derül ki, ki és milyen célból követte el a tettet, és a vádat semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. A Tisza Párt vagy jelöltje egyelőre nem reagált a vádakra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Publicus: Orbán Viktor a magyarok több mint fele szerint elfáradt, már nem alkalmas az ország vezetésére
A kutatóintézet szerint a fideszesek 39%-a Szijjártó Pétert látná Orbán Viktor utódjaként. A tábor több mint 90%-a a miniszterelnök személyétől függetlenül is a pártra szavazna.


Bár a magyarok több mint fele, 55 százaléka szerint Orbán Viktor „elfáradt”, és már nem alkalmas az ország vezetésére, a Fidesz szavazótábora a jelek szerint a miniszterelnök nélkül sem esne szét. A kormánypárti szavazók többsége Szijjártó Péternek adná a miniszterelnöki széket, ha komolyan felmerülne az utódlás kérdése – derül ki a Publicus Intézet friss, reprezentatív kutatásából, amelyet a Népszava rendelt meg.

A felmérésből az is kiderül, hogy Orbán Viktor távozása nem rendezné át érdemben a politikai erőviszonyokat.

A Fidesz-szimpatizánsok több mint 90 százaléka ugyanis akkor is a pártra szavazna, ha nem a jelenlegi kormányfő lenne a miniszterelnök-jelölt; mindössze 2 százalékuk bizonytalanodna el, és csupán 1 százalékuk voksolna más pártra.

Érdekesség, hogy a nem kormánypárti válaszadók 4 százaléka éppen akkor szavazna a Fideszre, ha Orbánt lecserélnék.

A kormánypárti táboron belül egyértelmű a preferencia az utód személyét illetően: 39 százalékuk Szijjártó Pétert tartja a legalkalmasabbnak a feladatra. Lázár János jócskán lemaradva, 12 százalékkal a második helyen áll.

Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója szerint figyelemre méltó, hogy Lázár a fideszesek körében is ennyire gyenge pozícióba került Szijjártóval szemben, annak ellenére, hogy Orbán a kampányban látványosan maga mellé emelte. A teljes népesség körében Lázár még hátrébb szorul: itt csupán a negyedik, megelőzi őt Varga Mihály jegybankelnök és a „valaki más” válaszlehetőség is.

A fideszesek körében a dobogó harmadik helyére a volt államfő, Áder János került 8 százalékkal, őt követi Varga Mihály 7 százalékkal. A kegyelmi botrány miatt a közélettől visszavonult Varga Judit sereghajtónak tűnik: a Fidesz-szavazóknak csupán 4 százaléka tartja alkalmasnak.

A miniszterelnök egyébként tavaly nyár óta többször is beszélt az utódlásról. Egy interjúban Varga Juditot jellemezte úgy, mint akiben „miniszterelnöki képességek voltak”, később az esztergomi MCC-fesztiválon Szijjártó Pétert és Lázár Jánost említette lehetséges jelöltként, a decemberi debreceni polgári körök találkozóján pedig arról beszélt, a Fidesz olyan közösség, amely „mindig elő tudja venni a legmegfelelőbb vezetőt”.

„Ha megbízható, lassú folyású, nyugodt kormányzást akarunk, akkor megkérjük Áder Jánost, hogy vállalja el. (…) Ha erre már ráuntunk, és valami kalandort vagy újat akarunk, akkor felkérjük a Lázár Jánost. És ha azt gondoljuk, hogy a legfontosabb, hogy a pénzügyeink rendben legyenek, akkor megkérjük Varga Mihályt, hogy jöjjön elő a nemzeti bankból” – fogalmazott akkor Orbán Viktor.

Ami a pártok közötti átjárást illeti egy esetleges Orbán nélküli Fidesz esetén, a Mi Hazánk híveinek 11 százaléka szavazna át a Fideszre.

Az ellenkező irányú mozgás jóval kisebb: a fideszeseknek ebben az esetben csupán 2 százaléka pártolna át a Mi Hazánkhoz. Pulai András ugyanakkor hangsúlyozta: egy éles helyzetben, ahol konkrét utód-jelöltről és pártokról van szó, valószínűleg másként nézne ki ez az arány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk