„Viszontlátásra, gyerekek!” – mosolyogva köszönt el az engedetlenkedő tanárokat figyelmeztető tankerületi vezető – videó
Házlinger György a diákok tiltakozó sorfala előtt sétált ki a Szent István Gimnáziumból, miután személyesen átadta az utolsó figyelmeztetést tartalmazó levelet az érintett pedagógusoknak.
Mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti Szent István Gimnázium diákjai kedd reggel demonstrációt tartottak, hogy megakadályozzák a tankerület képviselőit az írásbeli figyelmeztetések átadásában, melyet a polgári engedetlenségi mozgalomban részt vevő három tanáruknak szántak. A gyerekek kockás ingbe öltözve sorfalat álltak, azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy a tankerület vezetője személyesen átadja az utolsó figyelmeztetést tartalmazó levelet az érintett pedagógusoknak.
a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Házlinger György egyébként maga is a Szent István Gimnázium tanulója volt egykor.
A portál megpróbálta megszólaltatni a tankerületi vezetőt, amikor elhagyta az iskola épületét (mindössze 20 perccel érkezése után), de nem nyilatkozott. Az RTL Híradó stábja sem járt sikerrel, de közzétettek egy videót arról, ahogy Házlinger távozik az épületből, és mosolyogva köszön el a diákoktól.
„Viszontlátásra, gyerekek!” – mondta a sorfalat álló diákoknak, mire valaki azt válaszolta, hogy „viszont inkább nem!”
Mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti Szent István Gimnázium diákjai kedd reggel demonstrációt tartottak, hogy megakadályozzák a tankerület képviselőit az írásbeli figyelmeztetések átadásában, melyet a polgári engedetlenségi mozgalomban részt vevő három tanáruknak szántak. A gyerekek kockás ingbe öltözve sorfalat álltak, azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy a tankerület vezetője személyesen átadja az utolsó figyelmeztetést tartalmazó levelet az érintett pedagógusoknak.
Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről
Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a Hősök tere felé.
Magyar Péter már korábban megüzente a honvédelmi miniszternek, hogy felszállnak, „akár tetszik, akár nem”. A Honvédelmi Minisztérium ugyanis biztonsági okokra hivatkozva váratlanul visszavonta az engedélyüket a drónrepülésre.
Ezt a döntést valószínűleg a parlament felett átrepülő Gripenek miatt hozták meg, csakhogy azok már negyed kettőkor megjelentek a Kossuth tér fölött, miközben a tiltás elvileg 15:40-ig él.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Már a Hősök tere felé tart a Tisza Párt Nemzeti Menete. A rendezvényt Magyar Péter hirdette meg, melynek célja egyszerre az 1956-os forradalom tisztelete és politikai kiállás egy „emberséges, működő Magyarországért”.
A gyülekező 14 órakor volt a Deák Ferenc téren, ahonnan a résztvevők az Andrássy úton át a Hősök tere felé vonulnak. Ott tartják a végső programokat – beszédeket, kulturális és megemlékezési elemeket.

Orbán: Beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal, akik azt hiszik, a kormányváltást támogatják
A kormányfő úgy véli, sok olyan magyar van, „aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”. Ezért kell velük beszélni.
Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:
„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”
Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.
„De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le”
– jelentette ki a kormányfő.
Mint mondta:, „van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja”.
„El kell mondanunk neki, hogy Brüsszel ma nem a jó, hanem a veszedelem. Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, azok valójában a háborút támogatják, akár hiszik, akár nem”
– mondta Orbán.
Azt is hozzátette, hogy akik kormányváltást akarnak, azok az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését és a családtámogatás megnyirbálását is támogatják. „És ez így van akkor is, ha nem tudják. Beszélni kell velük” – mondta.
Öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról – mondta Orbán Viktor október 23-án, a Kossuth téren ünnepi beszédében a 2026-os országgyűlési választásokra utalva. A miniszterelnök úgy fogalmazott:
„Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, az békét akar, az élni akar. Nem adjunk a pénzünket, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért.”
Szerinte „mi rendben vagyunk, ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárunk”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Ha eljön a pillanat, és suhintani kell, suhintani is fogunk
Hozzátette: „a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap” A miniszterelnök szerint a következő öt hónapban, a választások előtt beszélni kell a „megtévesztett magyarokkal is”.
A 2026-os országgyűlési választásokról is beszélt Orbán Viktor október 23-án a Kossuth téren. Szerinte akik most ott voltak, tudják, mit kell tenniük öt hónap múlva.
„Ha mozdulni kell együtt mozdulunk, ha eljön a pillanat és suhintani kell, akkor suhintani fogunk, a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap”
– fogalmazott.
A kormányfő a fiataloknak is üzent, mert szerintük velük is beszélni kell, ami nem lesz könnyű. Mint mondta, szükség van a fiatalokra ahhoz, hogy megvédjék Magyarországot.
„Merjél és tegyél, kockáztass! De jó, ha tudjátok, hogy a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy gépre kötve szunnyadjatok!”
– mondta, hozzátéve, hogy „le kell jönni a gépekről”.
„Tisztelt magyar fiatalok, ti is lehettek hazafiak! Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok” – szólított fel Orbán.