KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Visszatér a szolgálatba a körúti robbantásban megsérült két hős rendőr

A Zsaru Magazinnak nyilatkoztak a történtekről, az érzéseikről, a gyógyulás alatti időszakról.


Nyolc hónappal a Teréz körúti robbantás után újra egészségesen szolgálatra jelentkezett az a két rendőr, akik életveszélyes sérüléseket szenvedtek a merényletben.

A rendőrök június 1-től folytatják újra munkájukat - számolt be a hírről a police.hu.

Andirkó Szabina és Vantara László törzsőrmesterek a Zsaru Magazinnak nyilatkoztak emlékeikről, érzéseikről. Elmondták, hogy dolgozni akarnak, és egy percig sem tántorította el őket a 2016. szeptember 24-én, 22 óra 36 perc, 18 másodperckor történt robbantás.

Az még mindig nem tisztázott, hogy miért robbantotta fel saját készítésű szögbombáját a keszthelyi P. László (23) a Budapest VII., Teréz körút 4. alatti kapualjban. Pont akkor, amikor két szolgálatban levő rendőr haladt el a járdaszakaszon. A férfit 2016. október 19-én Keszthelyen fogta el a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége, azóta is előzetes letartóztatásban van.

A Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást. Nem a merénylőn múlott, hogy a két zsaru életben maradt, és nem volt több áldozat.

Andirkó Szabina és Vantara László a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztálya központi gépkocsizó és járőrszolgálati osztályának járőrvezetői. A két fiatal rendőr, parancsnokuk, Ku­tsera-Juhász Bettina őrnagy, osztályvezető társaságában vállalták, hogy először és utoljára beszélnek magukról, a robbantásról, érzéseikről, hivatásukról.

"
Érettségi előtt még kacérkodtam a modellkedéssel, aztán rájöttem, a szépség nem minden, a szépségipar nem vonzott

– kezdte Szabina.

- Testvérem határőr volt a békési végeken, volt rálátásom a hivatásra, megtetszett. Már nem is tudnám magam másként, csak rendőrként elképzelni. Szegeden végeztem el a rendészeti szakközépiskolát, 2011. december 1-én tettem esküt.

"
A hivatásban a segítségnyújtás, az emberekkel törődés vonzott, s vonz ma is. Beleszerettem Budapestbe, a fővárosi zsarulétbe is.

Persze óbudai járőrként, majd a jelenlegi beosztásomban megtapasztalhattam a rendőri munka kevésbé szép oldalát is. Soha nem felejtem el az első holttestet, két nappal nagymamám halálhíre után láttam, megrázott.

- Érdekes dolog, mindketten békéscsabaiak vagyunk, a családjaink ismerik is egymást, mi viszont csak itt, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon találkoztunk először – vette át a szót László.

- Már középiskolás koromban megfordult a fejemben, hogy rendőr leszek, aztán más is érdekelt, később újra előjött ez a gondolat. Miskolcon tanultam meg az alapokat. Önfejű embernek tartom magam, volt jogszabály, amivel nem értettem egyet, ám

"
azt vallom, ha én betartom, akkor tartsa be más is, és rendőrként tartassam be. Az embert látom, azt keresem a jogsértőben is.rendor1

Megtalálták a hivatásban azt, amit vártak? Mi volt az eddigi legemlékezetesebb intézkedésük?

- Egyértelműen! – vágta rá azonnal Szabina. - Rengeteg pozitív élményt adott a hivatás. Amit nem felejtek el, az egy családi veszekedés volt még Óbudán. A bejelentés szerint egy fiú nem kapott pénzt az apjától, összevesztek, a férfi egy bárddal fenyegetőzött. Az információk szerint a férfi elment hazulról, ám a lakás átvizsgálása közben mégis ráakadtam. Erősebb volt, mint én, agresszív is, reflexből cselekedtem. Az vezérelt, hogy ártalmatlanítanom kell, ne tehessen kárt másokban. Szétfeszítettem a felkarját, és segítségért kiabáltam a járőrtársamnak, sikerült megoldanunk a helyzetet.

- Jelenlegi szolgálati helyemen kezdtem, az egyik járőrszolgálatban a ferencvárosi Kén utcában végigvittük egy bűncselekmény felderítését – folytatta László.

- Egy kereszteződésnél egy elsőbbségadási kötelezettség miatt megálló autó vezetője kért segítséget. A hölgy autójának jobb első ajtaját két férfi feltépte, kirántották az ülésről a táskáját, és elszaladtak értékeivel egy lepusztult bérkaszárnya felé. Sokan voltak odabent, és cseppet sem barátságosak. A Készenléti Rendőrség mobil egysége érkezett erősítésként. Lezártuk a ház bejáratait, majd lakásról lakásra átvizsgáltuk az épületet. A személyleírás alapján találtunk egy fiatal férfit, aki be is ismerte a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, egyedül volt, de csak az elvitt érték felét találtuk nála. Félórás kérdezz-felelek játék után elmondta, ki volt vele, meg is mutatta, hol rejtőzködik. A lopott holmi másik fele a bűntárs alsónadrágjából került elő. Ezért az intézkedésért meg is jutalmaztak.

A Teréz körúti robbantás előtt volt már közös szolgálatbeosztásuk?

– Már az első szolgálatban is Laci és egy másik kolléga mellé osztottak be, hiszen én csak 2016 júniusában kerültem jelenlegi szolgálati helyemre. Bele kellett szoknom az itteni feladatokba, rendezvénybiztosításokba és a belvárosi járőrözésbe – magyarázta Szabina. – Jól tudtunk együtt dolgozni, de ezt az osztályon minden kollégáról elmondhatom. Tavaly szeptember 24-én is együtt osztottak be minket. Este 8-tól a vezénylés szerint másnap hajnali 4 óráig a Blaha Lujza tér és a Nyugati pályaudvar között láttunk el gyalogos járőrszolgálatot a körúton. Nyárias meleg volt, sokan jártak az utcán, ám jogsértést nem tapasztaltunk. Este 10-ig mindössze három polgár adatait kértük le, és egy taxist kellett figyelmeztetnünk, hogy tiltott helyen várja az utasát.

El is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami életük, rendőri pályafutásuk, sőt, mondhatni, az egész magyar rendőrség egyik legmegrázóbb pillanata volt, hiszen rendőr ellen robbantásos merényletet még nem követtek el Magyarországon.

– Nem volt előzménye, nem tapasztaltam semmi rendkívülit, nem láttam a támadót – sóhajtott László. – Aznap este meccs is volt a városban, több szurkolót láttam hazafelé menni. Amikor nem sokkal fél 11 után valami pukkanást hallottam – így emlékszem, pukkanásra, nem robbanásra –, és szúró fájdalmat éreztem a nyakamban, azt hittem, egy szurkoló szórakozik, petárdát dobott rám. Határozottan emlékszem, hogy ekkor még álltam, bár minden mikroszekundumok alatt zajlott le.

"
A videofelvétel szerint egy jó métert elrepített a robbanás ereje. A következő emlék az, hogy a láthatósági mellényem hátsó része előretekeredett a fejemre, fekszem a földön, minden csupa por, üvegtörmelék, nem hallok, nem látok.

Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, elvesztettem az idő- és térérzékemet. A tudat alól fokozatosan jöttek elő a mozaikok. Lehúztam a fejemről a mellényt. Láttam magamon az egyenruhát. Akkor tehát dolgozom. Ha szolgálatban vagyok, akkor hol van a társam?

"
HOL A TÁRSAM? – nyilallt belém a kérdés. Amikor oldalra fordultam, és megláttam Szabina mozdulatlan, vérző testét, megszűnt minden fájdalmam, tombolt bennem az adrenalin.

Azonnal tudtam, nagy a baj, cselekednem kell, gyorsan. Fej- és nyaksérülése volt, dőlt belőle a vér. Azonnal előjött, amit kiképzésen tanultunk: le kell szorítani a sebet. Nem tudom, melyikünk sapkája akadt a kezembe, azt tapasztottam a nyakára, hogy tompítsam a vérzést. Szabinával nem tudtam kommunikálni, eszméletét vesztette. Éreztem, hogy van pulzusa, s mikor beszéltem hozzá, megszorította a kezem. Valami ruhadarabot tettem az arca alá, hogy ne az üvegtörmeléken, a porban feküdjön. Próbáltak járókelők segíteni, de féltem, hogy még nagyobb bajt okoznak. Kiabáltam, hogy ne mozdítsák meg, mert lehet, hogy rosszat tesznek neki. Hogy tájékozódni tudjak, az utcatáblákat lestem. Nem hallottam semmit, beszakadt a dobhártyám. Belekiabáltam a rádióba, fogalmam sem volt, mit válaszol a központ. A rádióm kijelzőjének fényeit figyeltem, ha kialudt, akkor beszélhettem. Tudtam, a vészhelyzetről leadott adásomat vették.

"
Szabinával foglalkoztam, na, meg azzal, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben nehogy elvegye valaki a fegyvereinket.

Erre is számítani kellett, hiszen támadás ért minket. Amikor odajött hozzánk két civil ruhás kerületi nyomozó, először őket is elhessegettem a karommal, míg meg nem láttam, hogy ugyanolyan rádiójuk van, mint nekem. Ekkor nyugodtam meg, jön a segítség, túl kell élnünk.

Mikor tudta meg, hogy nem gázrobbanás, hanem merénylet történt?

– Felültem, ekkor láttam meg, hogy egy közeli üzlet rácsa az utcához képest befelé hajlott el a robbanástól. Azonnal felfogtam, ez nem lehetett az épületben történt gázrobbanás, akkor kifelé tolta volna a rácsot a lökéshullám. Tudtam, hogy valami az utcán robbant, arra akkor még nem gondoltam, hogy valaki pont minket akart felrobbantani, megölni.

Hogyan élték meg a kórházi napokat?

– Lacinak a jobb dobhártyája tönkrement, pótolták, a vizsgálat szerint nem rosszabb a hallása, mint egy húsz éve Budapest forgatagában élő átlagpolgáré – válaszolt Szabina. – Nekem nehéz volt a rehabilitáció, olyan osztályon gyógyultam, ahol alig voltunk páran, akiket nem kellett etetni.

"
Láttam a sok baleseti sérültet, s rendőrként egyből azon gondolkoztam, a gyorshajtóknak, szabálytalankodóknak tudniuk kellene erről, hogyan tesznek tönkre életeket, sorsokat egy felelőtlen vagy figyelmetlen döntéssel.

Mára a rövid hajammal is megbékéltem. Hosszú volt a gyógyulásunk, de köszönjük az orvosoknak, rendesen „összeraktak” minket. A teljes rendőrség, a vezetőink is mellettünk voltak, jótékonysági koncertet szerveztek nekünk. Az anyagi segítség mellett csodás volt ez az összetartás, az emberség, a hozzáállás. Ezért érdemes rendőrként szolgálni ebben az országban, ebben a csapatban.

Mire gondoltak, amikor megtudták a merénylet részleteit, amikor elfogták a gyanúsítottat?

– Nem tudtuk igazából hová tenni, miért minket akart megölni – gondolkozott el László. – Érthetetlen volt az egész, dühöt éreztünk. Nem is csak azért, mert megtámadott, hanem mert sunyi módon, elbújva, orvul tört az életünkre. Arra gondoltam, minél előbb fogják el, mert ismételni fog, más kollégák is veszélyben lehetnek. Mind a ketten megnyugodtunk az elfogásakor. A bíróságon szeretnénk a szemébe nézni. Jó lenne megkérdezni tőle a miértet. Gyanítom, erre soha nem kapunk hitelt érdemlő, valós, elfogadható vagy kielégítő választ.

"
Indok nélkül, lesből, aljasul támadott ránk. Egy dolog érdekel, mikor lesz vége. Ítéljék el jogerősen, záruljon le az életünk ezen fejezete, mintha becsuknánk egy súlyos könyvet!

Nem tántorította el önöket a hivatásuktól?

– Arra esküdtünk, hogy akár életünk kockáztatásával is megvédjük a polgárok, a köz biztonságát – mondta meggyőződéssel Szabina. – Így volt… Az, hogy túléltük, és itt vagyunk, csak új erőt adott. Új erőt, hogy felvegyük a szolgálatot, június elején újra egyenruhát húzzunk. A régit lefoglalták bűnjelként, az eljárás végén a robbanástól megrongálódott állományjelzőket, rendfokozati jelzéseket majd eltesszük emlékbe.

"
Nagyon várjuk, hogy újra dolgozhassunk! Mindkettőnknek vannak terveink, egyértelmű, hogy a rendőrségen belül.

Ha visszarepülhetnének az időben, tudva azt, hogy mi történt, és újra hivatást választanának, ismét az egyenruha mellett döntenének?

– Ha tudtuk volna, hogy ilyen dolog ér bennünket, akkor is vállaltuk volna a szolgálatot, az aznapit is. Szerencsénk volt, rosszabbul is elsülhetett volna. Ebbe bele sem merünk gondolni.

"
Hogy mit tanultunk belőle? Azt, hogy érdemes élni, érdemes rendőrként élni. Jó élni, minden pillanat értékes!

Végh Attila írása, André Ildikó fotója

Kutsera
Kutsera-Juhász Bettina őrnagy a robbantás időpontjában éppen egy közeli, városligeti rendezvény biztosításának parancsnoka volt.

"Vezetőként, kollégaként, emberként látni a helyszínt, a két vérző rendőrt, érezni a kétségbeesést, a tragédia közelségét, ez így együtt döbbenetes volt. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy életben maradjanak. A személyes érintettség miatt nagyon nehéz volt. Amikor a mentők elvitték őket, azonnal gondoskodtunk őrzésükről, hiszen már nyilvánvaló volt, valaki meg akarta ölni őket, veszélyben vannak. Ennél sokkal nehezebb volt értesíteni a családjukat, hogy ne a híradásokból kelljen megtudniuk, mi történt szeretteikkel...

... Végig mellettük voltam, az vezérelt mindenkit, hogy minden egyes nap a kórházban közelebb repít ahhoz, hogy gyógyultan újból felvegyék az egyenruhát. A szolgálati gyermekeimmé váltak."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ma éjjel már a családnál aludhat a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú
Az RTL riportja után országos ügy lett a sorsa, a miniszteri biztos is belépett. Az eljárás még folyik, de a gyám már rábólintott a családnál töltött napokra.


Ma éjjel fordulat jön Danika életében: a gyám engedélyével a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú a leendő családjánál alhat, miközben az örökbefogadási eljárás még folyamatban van – számolt be róla az RTL Híradó. A pécsi kórházban ápolt, veleszületett rendellenességgel élő kisfiú több műtéten is átesett, a család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak.

„Ez lesz az ő ágya…” – hangzott el a felvételen. A család közben végigjárta a hivatalos utat: elvégezték az örökbefogadói tanfolyamot, átmentek a pszichológiai vizsgálatokon, mégis falakba ütköztek. „Elejétől kezdve nem értjük. Megkérdezték, mi a motivációnk, mi meg azt kérdeztük: sorban állnak ezért a gyerekért” – mondta a család. A kórházban dolgozó ápoló így emlékezett a kezdetekre: „Nagyon hamar belopta magát a szívembe. Elkezdtem beszélni róla otthon, és így ismerte meg őt a család” – mondta a klinika ápolója.

Az ügy országos üggyé nőtt, a petíciót már több mint 250 ezren írták alá. „Ez a petíció most falakat döntött le” – fogalmazott egy megszólaló. Tapasztó Orsi, a kezdeményező így összegzett:

„Egyértelmű, hogy itt hiba történt. Ez a család 11 hónapja harcol ezért a gyerekért; itt egy hónapnak sem kellett volna eltelnie úgy, hogy az a gyerek abban a rácsos ágyban tölti az idejét. Nagyon kedves nővérek között van, de ezt nem lehet összehasonlítani egy családdal: itt hibázott a rendszer. A közvélemény, az emberek figyelme nélkül nem gondolom, hogy bármi történt volna”

– mondta Tapasztó Orsi, mentálhigiénés szakember, influenszer.

A minisztérium képviselője szerint közel a megoldás. „Rengeteg akadály, papír, ügyintézés, de nem adtuk fel. És most megtörtént az első csoda: a kórház most egészségügyileg felkészíti Danikát, így ő már a héten végre a családba kerülhet” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa. Korábban jelezték: új, független szakértői véleményt is kérnek az ügyben.

A jogi folyamat azonban még nem zárult le. „Az örökbefogadási ügyben a határozathozatal még folyamatban van, idő kell, amíg végleges döntéshozatal születik, viszont a gyám engedélyével a gyermek az idejét mostantól töltheti a családnál, és csak bizakodni tudunk abban, hogy az örökbefogadási ügyben is mielőbb megszületik a végleges döntéshozatal, és véglegessé válik a gyermek elhelyezése” – közölte Fehér Hajnalka, a család ügyvédje.

AZ RTL riportja Danika életének fordulatáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen még nem volt: jön a Kovács Balázsok Konferenciája Pécsett, ahol minden előadónak ugyanaz a neve
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. november 03.



Kovács Balázs a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít egy elektronikus zenei képzésen, aminek ő az egyik alapítója. Nagyjából egy évvel ezelőtt különleges projektbe vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy szervez egy tudományos konferenciát, amelyen csupa névrokona ad elő a saját szakterületéről.

Bár a Facebookon terjedő eseményt sokan poénnak gondolták, november második hétvégéjén tényleg megvalósul. De vajon le lehet-e kötni a résztvevők figyelmét egy ennyire eklektikus programmal? Erről is kérdeztük az ötletgazdát.

– Milyen a viszonyod a nevedhez? Bosszankodtál rajta, amikor tudatosult benned, hogy mennyien viselik rajtad kívül, vagy épp ellenkezőleg?

– Nyilván furcsa érzés, hogy ilyen sok embernek ugyanaz a neve, mint nekem, de szerintem ez inkább egy lehetőség arra, hogy összekapcsoljon másokkal. Én legalábbis próbálok így hozzáállni, de ez nyitott kérdés, érdekelne a többiek véleménye is. Az eseményen mindenesetre inkább az lesz fókuszban, hogy ki-ki izelítőt adjon a maga szakterületületéből.

– Amikor először szembejött az esemény, azt hittem, hogy csak egy mém. Te az első perctől komolyan gondoltad, hogy tényleg megszervezed?

– Igen, eleve csak azután tettem közzé az eseményt, amikor már voltunk 10-en az előadók között – ez stílszerűen február 3-án, Balázs napon történt meg. Persze ez az egész tekinthető poénnak, és szerintem kicsit a többiek is így élik meg, de egy poént is végig kell vinni… A bejelentést követően kezdtünk el gyakrabban is kommunikálni egymással, majd fokozatosan egészült ki a létszám, de a végére se lett annyira óriási, összesen 20 előadó lesz. Az első tízet én kerestem meg, a többiek pedig már maguktól jelentkeztek.

Mindannyian közreműködünk valódi tudományos konferenciákon is, a mostani ennek nyilván a kifordítása lesz, hiszen nem a tudományterület az összekötő kapocs, hanem a nevünk. Mindazonáltal nagyon izgalmasnak tartom az interdiszciplináris konferenciákat is, a miénk pedig beleillik ebbe a körbe, hiszen abszolút kurrens területekről jönnek a Kovács Balázsok: a saját területükön mindannyian aktívan publikáló kutatók.

Egyszerre játékos és komoly ez a dolog, szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Persze tisztában vagyok vele, hogy a külvilág nagy része talán meg se tudja különböztetni a sok kamu eseménytől, ami felbukkan a Facebook-hírfolyamában, de ennek tudatában is csináljuk.

Fotó: Sorin Nainer

– Mekkora a stáb?

– Nagyon aktívan ketten vagyunk szervezők a másik bécsi Kovács Balázzsal, az operatív feladatokban pedig összesen nyolcan veszünk részt. (A címlapképen is egy szervezői megbeszélés látható – a szerk.) Korábban egyiküket sem ismertem, még a pécsi közgazdász kollégámat is csak közvetve, amikor az e-mailjeink néha összekeveredtek. Bár ha minden igaz, az egyik előadó, aki egyébként a Yale-en tanít, évfolyamtársam volt középiskolában, de ezt még nem tisztáztuk.

– Egyeztettétek, ki miről adna elő, vagy teljesen szabad kezet kapott mindenki?

– Annyit kértem, hogy a saját aktuális témáikat hozzák, és ha ez olyasmi lenne, ami elsőre nem egyértelműen érthető laikusok számára, legalább egy kis felvezetést tartsanak arról az elején, miért fontos az adott terület.

– Enyhén szólva eklektikus lett a program. Hogyan lehet lekötni ennyi különböző témakörrel a résztvevők figyelmét?

– Szerintem pont ezzel: kihívás annak, aki az egészet végigüli, én szellemi kalandnak tekintem. Persze előfordulhat, hogy valaki nem tudja tökéletesen átadni a külvilág számára, mivel foglalkozik, de ha az érdeklődők számára bepillantást tud adni a kutatási területébe, már az is elég. A PTE népszerűsítő előadásai között is vannak olyanok, amelyek direkt egy adott témához nem értőknek szólnak. Külön módszertana van annak, hogyan lehet olyan tényekre apellálni egy előadásban, amelyeket mindenki ismer. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor ha a nagy egészet nem is értem, akkor is elkapok legalább néhány információmorzsát, amitől egy pillanatig elhiszem, hogy ez nem is annyira bonyolult.

– Te személy szerint mit vársz a legjobban?

– Az egészet várom, mindenképp szeretném az összes előadást meghallgatni, és bízom benne, hogy másoknak is hozzám hasonlóan izgalmas szellemi ugrabugrálás lesz.

Annak külön örülök, hogy az egyes tudományterületek mellett különféle iparágakból is felbukkantak Kovács Balázsok, például egy játékfejlesztő cég, valamint a MÁV egyik munkatársa is előad. Ők nem a tudományos kutatásaikat, hanem a szakmai tapasztalataikat hozzák magukkal.

– Te miről adsz elő?

– A doktori témám óta érdeklődöm a szonifikáció iránt, ami különféle nem-hangzó információk hanggá alakítása jelenti. Ennek különféle olyan módjait fejlesztgetem az elmúlt 10 évben, amelyek például a weben használhatók. Olyan hangjátékokat, illetve hangzó interaktív játékokat fogok bemutatni, amelyek hangokat generálnak nem-hangzó információkból.

– Mekkora eddig az érdeklődés, hányan regisztráltak és honnan érkeznek majd?

– A kérdés második felére nem tudom a választ, mivel a regisztrációs űrlap összeállításakor elfelejtettem rákérdezni. A vendégként regisztrálók száma jelenleg 197, ehhez jönnek még hozzá az előadók. A terem 200 fős, de úgy számolunk, hogy jó esetben százan leszünk majd. Bár biztosan be fognak esni olyanok is, akik nem regisztráltak.

– Miért kétnaposra szerveztétek a programot? Az első napon délben van a kezdés, a második pedig akkor ér véget, szóval akár össze is lehetett volna húzni.

– Páran valóban javasolták, hogy legyen csak egynapos, de mivel úgyis lesz esti program, ahol természetesen egy Kovács Balázs fog DJ-zni, célszerűbbnek tűnt elnyújtani. Emellett az is közrejátszott, hogy mivel Pécs nem olyan könnyen megközelíthető, így nagyobb eséllyel ér oda mindenki a kezdésre. Bízom benne, hogy a bulizók felébrednek majd a vasárnap délelőtti szekcióra is.

– A konferencián ingyenes a részvétel, miből fedezitek így a költségeket?

– Az előadók nagyon sokat segítettek azzal, hogy fizetik a saját utazási- és szállásköltségeiket. Amikor úgy döntöttünk, hogy nagyobb termet bérelünk, ebbe is többen jelezték, hogy beszállnak. Emellett különféle ajándéktárgyakat, például kitűzőket és vászontáskákat is árulni fogunk, amelyeken szintén lesz valamekkora árrés. Külső szponzoraink nincsenek, bár kerestünk, de nem reagált senki. Egyetemi vagy városi támogatásra pedig azért nem szerettem volna pályázni, mert ennek a konferenciának azért elég labilis a tudományos státusza, és csak felesleges támadási felületet nyitott volna a kritikusok számára. Egyébként nincs szó olyan hatalmas költségekről: a terembérlet 190 ezer forint, ezen kívül pedig összesen egy vacsora szerepel még a kiadások között, szóval legrosszabb esetben összedobjuk.

– Felvétel fog készülni?

– Hangfelvétel biztosan, videósnak is jelentkezett valaki, de ez egyelőre még kérdéses, mivel ő élőben közvetített volna, amit mi nem szeretnénk.

– Mikor lennél elégedett?

– Tulajdonképpen már most is az vagyok, hogy 20 előadó fantáziát látott ebben a projektben, és az ország – sőt, a világ – teljesen véletlenszerű pontjairól egyáltalán eljönnek a rendezvényre.

Az egyik Kovács Balázs, akit már említettem, Bostonból érkezik, egy másik Ázsiában él, de közvetlenül előtte Afrikában lesz. Emiatt lehet, hogy csak online fog bejelentkezni, de arra is van esély, hogy épp Svájcban lesz, onnan pedig már simán átugrik. Van egy németországi és egy bécsi Kovács Balázs is, a itthoniak pedig az ország minden részét lefedik.

Nekem ez már önmagában siker, de bizakodó vagyok, szerintem nagyon jó közönségünk is lesz.

– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesz folytatás is?

– Ha más névvel is felmerülne ugyanez a koncepció, szívesen átadom a saját tapasztalataimat, én mondjuk érdeklődnék a Molnár Tamások iránt, ilyen névvel három művészt is ismerek. A Kovács Balázsok Konferenciáját viszont egyszeri alkalomnak szánom, kivéve persze, ha egy másik Kovács Balázs vállalja, hogy másodjára is megszervezi.

Egyébként létezik egy Nemzetközi Azonos Nevűek Társasága (International Same Name Association) nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak találkozókat azonos nevűeknek, például Guinness-rekord felállítás céljából. A mi konferenciánkra is küldenek egy delegációt Japánból két Hirokazu Tanaka részvételével (ott ez számít az egyik leggyakoribb névnek). Szóval ha valaki ebben a vonalban lát fantáziát előadások szervezése nélkül, ez is egy lehetőség.

A konferencia hivatalos honlapja itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk