hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Virológus a kínai vakcináról: Olyan, mint a fekete-fehér tévé

Szerinte a legnagyobb probléma, hogy a Sinopharm oltóanyagáról még a szakemberek sem tudnak semmit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 17.

hirdetés

Duda Ernő virológus az ATV Híradójának fejtette ki szakmai véleményét a kínai Sinopharm vakcinájáról, amit a kormány be akar szerezni a közeljövőben, arra hivatkozva, hogy az unió által megrendelt vakcinák késnek.

A virológus szerint a legnagyobb probléma, hogy a kínai oltóanyagról még a szakemberek sem nagyon tudnak semmit.

Míg az európai gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett összes vakcinagyártó publikált és elérhetővé tett mindent, ami az oltóanyagukra vonatkozik, addig a kínai szer kísérleti eredményeiről semmi sem jelent meg.

A virológus azt is elmondta, hogy a kínai oltóanyag egy régi technológiára épül, amelynek lényege, hogy elölt vírust fecskendeznek be a szervezetbe, szemben a Pfizer/BioNTech modern megoldásával.

"Ennek a vírusnak az esetében tudjuk azt, hogy a természetes fertőzés olyan folyamatokat indít el, pl. vérrögök keletkezése, amelyet a vírus egyes fehérjéi váltanak ki. Tehát nem biztos, hogy szerencsés, hogy az egész vírust és nem annak csak egy alkatrészét juttatjuk be a szervezetbe. Ez egy lehetőség, nem azt jelenti, hogy biztos kárt okoz"

- mondta a szakember.

Azt is hozzátette, hogy "ez egy első generációs védőoltás, ami azt jelenti, hogy

hirdetés
olyan, mint egy fekete-fehér televízió. Nyilván a lapos, színes tévék korában nem feltétlenül kell fekete fehér televíziót használni."

Duda Ernő azt is elmondta, hogy a kínaiak elsősorban a harmadik világ országait, Afrikát és Dél-Amerikát szeretnék olcsón és nagy mennyiségben vakcinákkal ellátni.

A virológus szerint vannak olyan kórokozók, amelyek esetében az ilyen vakcinát biztonságosan lehet használni, de olyan vírusok - és nincs kizárva, hogy ez a vírus is azok közé tartozik -, amelyek esetén, ha az egész organizmust juttatjuk be a szervezetbe, akkor az autoimmun folyamatokat válthat ki.

A szakember véleménye szerint, ha Magyarország számára le van kötve 20 millió modern védőoltás, ami bőségesen elegendő ahhoz, hogy a 9 és fél millió magyart beoltsuk, akkor nem biztos, hogy szükségünk van arra, hogy olyan vakcinákat hozzunk be, amelyeket az Európai Unió Gyógyszerügynöksége nem hagyott még jóvá.

Ugyanakkor nincs kizárva, hogy ezt is jóvá hagyná, ha a kínaiak ezt kezdeményeznék - tette hozzá.

A kínaiak eddig semmilyen folyóiratban nem jelentettek meg kísérleti adatokat ezzel a vakcinával kapcsolatban, sőt előfordult olyan az Egyesült Arab Emirátusokban, hogy amikor az arab hatóságok jóváhagyták és elkezdték az adatokat közölni, akkor a kínaiak tüntetőleg elmentek onnan - közölte a szakember.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Gyurcsány Ferenc ellopta a show-t, amikor hozzászólt egy róla szóló cikkhez

A DK elnöke is meglepődött azon, hogy milyen sokszor ejtették ki a nevét az M1 kedd esti híradójában.
Címkép: Gyurcsány Ferenc/Facebook - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Mint megírtuk, Gyurcsány Ferencnek sikerült ismét magára vonnia a Fidesz figyelmét. Hétfőn arról írt a Facebook-oldalán, hogy arról, hogy Orbán Viktor a kínai vakcinával oltották a koronavírus ellen, az jutott eszébe, hogy az édesanyja gyakran tejfölös dobozban tette el a csirkepaprikást.

A fideszes Hollik István és Kocsis Máté nem hagyta válasz nélkül a DK elnökének szavait. Mindketten élesen kritizálták a volt miniszterelnököt azért, mert megkérdőjelezi a kormányfőnek beadott vakcinát.

Talán emiatt történhetett meg az, hogy az M1 kedd esti fél 8-as híradójában 23-szor említették Gyurcsány Ferenc nevét - számolt be róla a 444.hu "Megdőlt a fedett pályás gyurcsányozási világrekord" című cikkében.

De nem is ez a pláne, hanem az, hogy a portál cikkéhez maga a DK elnöke is hozzászólt a Facebookon.

hirdetés
"Az komoly :D" – írta a politikus kommentben, amire alig 2 óra alatt 9900 reakciót kapott (többet, mint maga a poszt).

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Müller Cecília: Rohamléptekkel haladunk az eddigi legmagasabb kórházi betegszám felé

A fertőzés súlyos formája egyre inkább a 40-es éveikben járókat is érinti, akik kórházi kezelésre is szorulnak, ez nagyfokú terhelést jelent az egészségügynek - mondta a tisztifőorvos.
MTI - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget tervezünk beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával, az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét - mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: most, hogy nagyobb mennyiségű oltóanyaggal rendelkeznek, meg tudják valósítani ezt a kampányszerű oltást, hogy minél gyorsabban kialakuljon a járványügyi számok tükrében nagyon fontos egyéni védelem.

Azt kérte azoktól, akik megkapják az sms-t, pontosan és felkészülten érkezzenek. Hozzák magukkal személyazonosító irataikat, TAJ-kártyájukat, a koronavírus.gov.hu oldalról le- és kitöltött beleegyező nyilatkozatot. Emellett javasolta, hogy az érintettek praktikusan öltözködjenek, legyen náluk víz, a cukorbetegeknél ennivaló.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy az értesítettek ne válaszoljanak az sms-re, az tulajdonképpen egy "behívó" és nincs is mód emberek ekkora tömegével konzultálni. Aki nem tud az oltásra elmenni, máskor kerül sorra - tette hozzá.

Müller Cecília azt is elmondta, hogy az oltóanyagok folyamatosan érkeznek a háziorvosokhoz és a kórházi oltópontokra.

hirdetés
A háziorvosok a következő napokban a regisztrált idősek oltására 250 ezer Sinopharm-vakcinával és Moderna-vakcinával is oltanak a körzetekben, a kórházi oltópontokban a 114 660 adag Pfizer-oltóanyagot használják fel.

Magyarország már 31 millió 14 ezer oltóanyagot foglalt le, ebből 2 millió 88 ezer 705 érkezett meg, egy részét felhasználták, másik része úton van, a harmadikat elraktározták, mert például a Szputnyik-vakcina két komponense nem ugyanaz - fogalmazott.

Az országos tisztifőorvos jó hírnek nevezte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ "felszabadította" a korábban érkezett 100 ezer Szputnyik oltóanyagot, amellyel a jövő héten már olthatnak.

"Várjuk a 280 ezer oltóanyagot is, és márciusban a további Sinopharm-szállítmányt, a Pfizer vakcinája pedig szinte hetente érkezik" - közölte.

Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy eddig 758 ezer 37 ember kapta meg legalább az első oltást, 253 ezer 368 a második adagot is.

"Ha mindenki együttműködik, elfogadja a számára felajánlott vakcinát, 529 ezer védőoltást tudunk beadni a szerdától szerdáig tartó oltási héten" - mutatott rá, hozzátéve, hogy "ez egy óriási lépés lenne nemcsak a személyes, hanem a családtagok, a közösség védelme szempontjából is", hiszen már számos oltóanyagról írják, hogy a fertőzés továbbadását is meg tudja akadályozni.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Sok orvos és ápoló hagyta ott a győri kórházat is

Pedig a Petz Aladár Kórházba érkeznek betegek Mosonmagyaróvárról is, ahol arányaiban többen távoztak az új szolgálati jogviszony miatt.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés
Tíz orvos és közel félszáz ápoló távozott a győri kórházból az új egészségügyi szolgálati jogviszony szerződése miatt

- értesült az Úgytudjuk.hu.

Korábban mi is írtunk róla, hogy az új törvényt erősen kritizálta Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere is.

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház egyelőre nem erősítette meg hivatalosan a számokat. A lap információi szerint néhány osztályt érzékenyebben érint a változás, de összességében nincs konkrét veszélyben Győrben a kórház működése csupán a távozások miatt.

Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a közeli kórházak közül arányaiban a tatabányaiban és a mosonmagyaróváriban is többen mondtak fel, így

hirdetés
a győri kórházba kerülhet a mosonmagyaróvári fekvő- és sürgősségi betegek egy része is.

Az még kérdés, hogy műkdnek-e tovább a sebészetek Mosonmagyaróváron, vagy az is Győrbe kerül.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Saját magukat tesztelhetik az embereket koronavírusra antigén teszttel Szlovákiában

Ezzel a szlovák tesztelési stratégia hatalmas változáson fog keresztülmenni az egészségügyi miniszter szerint.
Fotó (illusztráció): MTI/EPA/Katia Hrisztodulu - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

35 millió nazális antigéntesztet rendelt öntesztelésre Szlovákia - jelentette be a szlovák egészségügyi miniszter.

Marek Krajčí elmondása szerint arra kérték a Szabványügyi, Mérésügyi és Vizsgálati Hivatalt (ÚNMS), hogy engedélyezze ezeket a típusú nazális teszteket az emberek öntesztelésére. A teszteket az Európai Bizottság szerezte be, már úton vannak Szlovákiába.

A miniszter szerint "jó áron" vásárolták meg, a Siemens tesztjének darabja 3,50 euróba került, míg az SD Biosensoré 3,70 euró volt.

Krajčí azt mondta, a tesztelési stratégia "hatalmas változáson fog keresztülmenni" a tesztek révén. Ezeket a tervek szerint az iskolákban és a háztartásokban alkalmaznák.

Forrás: Körkép

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: