Nem mindennapi eset történt kedd délután az M85-M1 csomópontjában: egy teherautó menet közben „elhagyta” két kerekét is - számolt be róla a Magyar Közút.
Az egyik elszabadult kerék végigpattogott a körforgalomban és szerencsésen „csak” egy autószállító tréler végét kapta el, így személyi sérülés vagy jelentős anyagi kár nem keletkezett.
A cseh rendszámú jármű sofőrje begyűjtötte az elkóborolt kerekeket, nagyjából fél órán belül sikerült annyira helyrehozni a járművet, hogy az elhagyhatta a körforgalmat.
A Magyar Közút azt is hozzátette, hogy egy kamionos, aki előtt az eset lezajlott, kiszállt és levitte az útról a kereket, hogy az ne okozzon újabb balesetet, és csak a tréleres állt meg és ő maradt ott a cseh teherautó sofőrjével, amíg megérkezett a segítség.
Nem mindennapi eset történt kedd délután az M85-M1 csomópontjában: egy teherautó menet közben „elhagyta” két kerekét is - számolt be róla a Magyar Közút.
Az egyik elszabadult kerék végigpattogott a körforgalomban és szerencsésen „csak” egy autószállító tréler végét kapta el, így személyi sérülés vagy jelentős anyagi kár nem keletkezett.
A cseh rendszámú jármű sofőrje begyűjtötte az elkóborolt kerekeket, nagyjából fél órán belül sikerült annyira helyrehozni a járművet, hogy az elhagyhatta a körforgalmat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fél év után holtan került elő a Németországban nyom nélkül eltűnt nyíregyházi buszsofőr
A nyíregyházi családapa április óta nem adott életjelet, telefonja két nap után már ki sem csengett. A férfi párja Németországban is kereste, most nyomozás indult.
Április 13. óta nem adott életjelet magáról egy nyíregyházi édesapa. A 43 éves buszsofőr a bajorországi Fürstenfeldbruckban dolgozott, és bár a fizetés jobb volt, egyre nehezebben viselte, hogy távol van a párjától és kisfiától. Élettársával utoljára telefonon beszélt, ezután a készüléke elnémult, Ny. Róbert eltűnt.
A német rendőrség most visszavonta a körözést: a kisváros közelében megtalálták a férfi holttestét, írja a Blikk. Egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között hunyt el, és az sem ismert, hogyan bukkantak a maradványokra. A hatóság a családdal csak a tényt közölte, és jelezte, hogy nyomozás indult.
Párja, Kitti többször is kiment Németországba, végigjárta Róbert munkahelyét, szállásadóját és ismerőseit. Már akkor rossz előérzete volt.
„Tudtam, hogy minden egyes nappal csökken a remény, hogy Robi épen és egészségesen előkerül, s megmagyarázza ezt a hat hónapos hiányt, mégis sokkolt, amikor a német hatóság hívott, hogy vége, visszavonták a körözést, megvan a párom, holtan. A részletekről még nem tudok, annyira friss a történet, de egy biztos:
Fürstenfeldbruck közelében találtak rá, olyan helyen, amit elvileg már többször is átvizsgáltak. A rendőrség annyit közölt, hogy nyomoznak, várjunk türelemmel, értesítenek majd, mikor mehetek ki, mikor tudhatok meg részleteket.”
Kitti korábban úgy tudta, Róbert elszámolási vitába keveredhetett valakivel. A férfi telefonját a lakóhelyétől több száz kilométerre mérték be, mielőtt lemerült. A készülék akár gazdát is cserélhetett, hiszen a holttest ahhoz a városhoz közel került elő, ahol utoljára nyoma veszett.
A nő arról is beszélt, hogy Róbertnek nemrég lett egy új lakótársa, aki nem akart bemenni tanúskodni.
„Három alkalommal is megtagadta ezt.Róla alig beszélt Robi, ráadásul hazudott arról, hogy mikor látta utoljára, amikor pedig megkérdeztem, bűntudatot láttam rajta. Csak egy hónapja ismerték egymást, a női megérzésem azt súgta, Robit belevitte valami hülyeségbe, s elszámolási vitába keveredhettek. Bár a tényeken, hogy Robi nincs többé, ez már nem változtat, szeretnénk megtudni az igazságot, hogy megnyugodjunk, s úgy temethessük el a szerettünket.”
A lap megkereste a Bajor Rendőrség Bűnügyi Nyomozó Osztályát a megtalálással kapcsolatban, de eddig nem kaptak választ.
Április 13. óta nem adott életjelet magáról egy nyíregyházi édesapa. A 43 éves buszsofőr a bajorországi Fürstenfeldbruckban dolgozott, és bár a fizetés jobb volt, egyre nehezebben viselte, hogy távol van a párjától és kisfiától. Élettársával utoljára telefonon beszélt, ezután a készüléke elnémult, Ny. Róbert eltűnt.
A német rendőrség most visszavonta a körözést: a kisváros közelében megtalálták a férfi holttestét, írja a Blikk. Egyelőre nem tudni, mikor és milyen körülmények között hunyt el, és az sem ismert, hogyan bukkantak a maradványokra. A hatóság a családdal csak a tényt közölte, és jelezte, hogy nyomozás indult.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rejtélyes körülmények között eltűnt egy 39 éves siklósi születésű nő, aki Zanzibárból tartott hazafelé. A bahir.hu beszámolója szerint
Felföldi Ágota szeptember 29-én még beszélt édesapjával telefonon, azóta azonban sem ő, sem a telefonja nem elérhető.
A család kétségbeesetten keresi, a rendőrség pedig hivatalos körözést adott ki.
Ágota szeptember 29-én indult haza Zanzibárból. A QR1499-es járattal érkezett Dohába, ahonnan este fél hat körül felhívta édesapját, és jelezte, hogy másnap, szeptember 30-án a QR199-es járattal érkezik Budapestre. Ez a járat 9:15-kor indult volna, és 13:50-kor szállt volna le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A telefonhívás óta Ágotáról semmilyen információ nincs. Mobilja ki van kapcsolva, WhatsAppon és Messengeren sem elérhető. A család megpróbálta elérni a dohai repülőtér és a reptéri rendőrség megadott elérhetőségeit, eddig azonban nem jártak sikerrel. De a Dohai Magyar Konzulátust sem érték el, és a Liszt Ferenc repülőtér illetékesei sem tudtak információval szolgálni.
Édesapja október 1-jén a Pécsi Rendőrkapitányságon hivatalosan bejelentette lánya eltűnését. A rendőrség körözést adott ki.
Személyleírása szerint
Ágota 171–175 cm magas, testsúlya 51–60 kg közötti, testalkata vékony. Szőke, vállig érő haja és kék szeme van. Egyik lábszárán és hasán virágmintás tetoválás található.
A család arra kér mindenkit, hogy aki szeptember 29. óta látta Felföldi Ágotát, beszélt vele, vagy információval rendelkezik a tartózkodási helyéről, az azonnal értesítse a Pécsi Rendőrkapitányságot, vagy jelezze a hozzátartozóknak.
Rejtélyes körülmények között eltűnt egy 39 éves siklósi születésű nő, aki Zanzibárból tartott hazafelé. A bahir.hu beszámolója szerint
Felföldi Ágota szeptember 29-én még beszélt édesapjával telefonon, azóta azonban sem ő, sem a telefonja nem elérhető.
A család kétségbeesetten keresi, a rendőrség pedig hivatalos körözést adott ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Brutálisan megvertek egy BKV-s diszpécsert az Újpest-Városkapu metróállomáson
A férfi az állomásra érkezve egyik metróra sem szállt fel, ehelyett több utast is zaklatott. Emiatt lépett közbe az állomásfigyelő diszpécser, akit ekkor ért a támadás.
Hétfő éjjel az Újpest-Városkapu metróállomáson egy férfi megtámadott egy BKV-s diszpécsert – írja a Blikk. A nőt a földre lökte, majd rugdosta és taposta. A lap szerint a segítség csak néhány perc múlva érkezett meg, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított.
A férfi az állomásra érkezve egyik metróra sem szállt fel, ehelyett több utast is zaklatott. Emiatt lépett közbe az állomásfigyelő diszpécser, akit ekkor ért a támadás.
A férfit végül a szomszéd állomásról átérkező biztonsági őr fékezte meg. Gulyás Attila, a metrós szakszervezet vezetője azt mondta, a helyszínen azért nem volt biztonsági őr, mert júniusban lejárt a BKV külsős biztonsági céggel kötött szerződése, és azóta még nem sikerült újat kötni. Így most kevesebb őr dolgozik, mint korábban.
A BKV szerdai közleményében azt írta, hogy a megtámadott kollégájuk olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházi ellátásra szorult.
A társaság hozzátette: az idei első három negyedévben kevesebb támadás érte a dolgozóikat, mint az előző év azonos időszakában. A mostani ügy miatt belső vizsgálat indul.
Hétfő éjjel az Újpest-Városkapu metróállomáson egy férfi megtámadott egy BKV-s diszpécsert – írja a Blikk. A nőt a földre lökte, majd rugdosta és taposta. A lap szerint a segítség csak néhány perc múlva érkezett meg, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított.
A férfi az állomásra érkezve egyik metróra sem szállt fel, ehelyett több utast is zaklatott. Emiatt lépett közbe az állomásfigyelő diszpécser, akit ekkor ért a támadás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Csáklyával keresik az eltűnt PHD-hallgatót, akinek a csónakját egy örvény rántotta a mélybe
Búvárok is keresik szonárral, és drónokat is bevetnek a felkutatásához, de egyelőre nincs eredmény. Az egyetem belső vizsgálatot indított és a rendőrség is nyomoz.
Eltűnt a Hortobágy-Berettyóban a Debreceni Egyetem doktori iskolájának egyik hallgatója. Egy másik hallgatóval, egy oktatóval és egy halászati szakemberrel éppen kutatást végeztek, amikor csónakjukat lerántotta egy örvény tegnap délután. Hárman ki tudtak úszni a partra, a hallgató azonban elmerült a vízben. Búvárok keresik szonárral, és drónokat is bevetnek a felkutatásához, de egyelőre nincs eredmény. Az egyetem belső vizsgálatot indított és a rendőrség is nyomoz.
Mentőhelikopter érkezett a Hortobágy-Berettyó csatornához. Néhány méterrel odébb egy gumicsónak a parton. Négyen ültek benne, amikor a csónak felborult. Három ember ki tudott úszni a partra. Egyikük orvosi segítségre szorult.
Ménes Dávid, regionális munkatárs, OMSZ:
"Helikoptert és két mentőegységet riasztottunk az esethez, ahol a mentők egy férfit láttak el, kihűlés gyanújával, akit helyszíni ellátás után, stabil állapotban azonnal sürgősségi osztályra szállítottunk."
A csónak negyedik utasa azonban eltűnt. Társai a baleset után azonnal értesítették a hatóságokat. Szonárral, keresőkutyával és búvárral is keresték, de sötétedésig nem találták meg.
Az eltűnt férfi a Debreceni Egyetem doktori iskolájának hallgatója. Az intézmény az RTL híradó megkeresésére azt írta: két PhD hallgatójuk végzett halbiológiai vizsgálatot az egyik zsilipnél. A Hidrobiológiai Tanszék oktatója és a halászati társaság képviselőjének felügyeletével, „amikor egy örvény lerántotta a csónakjukat.”
Reggel újrakezdték a kutatást. Úgy tudjuk, hogy a víz körülbelül két méter mély, ahol felborult a csónak. A sodrása nagyon erős, elképzelhető, hogy a férfit akár kilométerekre is elvihette. Volt, aki csáklyával vizsgálta át a baleset helyszínét:
"Zsilip mögött kialakul egy ilyen visszafelé forgó vízhenger, ahová csónakkal sem tudnak igazán bejönni, nem tudják pontosan megnézni szonárral, és ezért ezzel a csáklyával próbálom meg."
A férfit még délután is keresték önkéntesek bevonásával.
Papp-Kunkli Nóra, szóvivő:
"Jelenleg három önkéntes egyesület van, nem csak Hajdú-Bihar megyéből, hanem Szabolcs Szatmár Bereg megyéből is. Keresik folyamatosan az eltűnt személyt, Illetve a hivatásosok közül is itt vannak a püspökladányi egységek valamint a karcagiak is. Folyamatosan vizsgálják át a csatorna területét."
Az egyetem közleménye szerint a Természettudományi és Technológiai Kar belső vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, „a résztvevők betartották-e a terepi munkavégzésre vonatkozó munkavédelmi szabályokat.”
A rendőrség azt írta a híradónak: a Püspökladányi Rendőrkapitányság eljárást indított.