HÍREK
A Rovatból

Videón, ahogy egy év alatt másodszor is összedől egy hatalmas, most épülő híd Indiában

Legutóbb tavaly áprilisban omlott össze az évek óta épülő négysávos Sultanganj-híd. Ahogy akkor, most sem tudják az okát.

Link másolása

Egy év alatt másodszor omlott össze egy épülő híd Indiában, írja a CNN. A Gangesz felett átívelő négysávos betonhíd az ország keleti részében, Bihár államban épül 2017 óta. Először tavaly áprilisban dőlt össze, majd legutóbb vasárnap omlott a folyóba.

Egyelőre nem világos, hogy a Sultanganj-híd miért dőlt össze tavaly, ahogy az sem, hogy mi történt két nappal ezelőtt. A három kilométer hosszú híd vasárnapi összeomlását többen is videóra vették. A felvételeken jól látszik, ahogy a betonkolosszus után porfelhő lepi el a környéket, a vízbe csapódó híd romjai pedig jókora hullámokat vetnek. Arról nem tudni semmit, hogy az összeomlásánál megsérült-e valaki.

A hidat tervező kanadai McElhanney mérnökiroda hétfői nyilatkozatában közölte, hogy tudomása van az építmény „részleges összeomlásáról”, egyben aggodalmát fejezte ki a balesetben érintettek állapota miatt. A cég együttműködik a hatóságokkal az ügy kivizsgálása során.

A CNN megkereste a hidat építő SP Singla Constructions vállalatot a történtekkel kapcsolatban, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

A Sultanganj-híd nem az egyetlen híd, amelyik az elmúlt évben összeomlott Indiában. Tavaly októberben a gudzsaráti Morbi városában egy függőhíd omlott össze 135 ember halálát okozva.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Nemkívánatos személy lett Tokajban Ambrus Attila
A Tokaji Szüreti Napokon árulta volna munkáit, de a múltja miatt nem akarják beengedni. Pedig szabadulása után tisztességes kézműves munkával keresi a kenyerét.

Link másolása

„Ott tartunk a XXI. században, hogy bár nincs jogilag szabályozva, hogy egy büntetését letöltött ember nem árulhatja Tokajban a vásárban a termékeit, engem mégis kitiltottak” – mondta a Blikknek Ambrus Attila, aki úgy tudja, a helyi képviselő azt szeretné, ha a szüreti napokon „válogatott társaság” venne részt, így ő a múltjával persona non grata lett.

A viszkis így folytatta: „Hosszú éveken át jártam a Tokaji Szüreti Napokra árulni a portékáimat, ám idén tiltólistára kerültem.

Nem rabolni mentem volna oda, pénztárcát vagy bármi mást lopni, hanem dolgozni, mint minden tisztességes ember.”

Ambrus Attila úgy érzi, nem tűrheti, hogy ilyen megtörténhessen, hiszen, ahogy mondta, ő élt a Ceaușescu rendszerben, tudja, mi a diktatúra.

„Nem szeretném újra átélni, hogy hátrányos megkülönböztetés ér a származásom vagy az előéletem miatt. A múltamban hibát követtem el, de már megbűnhődtem érte,

miért nem hagynak élni, amikor két kisgyereket kell eltartanom és kerülök mindenféle botrányt?”

Ugyanerre a fesztiválra a felesége kapott engedélyt, azonban Amrus Attilának elvi kérdés, hogy ő árulja a saját munkáit. Úgy döntött, hogy „ezen eset után, hogy ameddig ez a városvezetés van Tokajban, ő sem megy többet oda árulni, sőt, még tokaji bort sem iszunk, pedig nagyon szeretjük!”

Az jó útra tért egykori bankrabló nemcsak kerámikusságból él. Fiataloknak tart előadást saját történetéről, arról, hogyan tudott jó útra térni, valamint tanítja is a korongozást.

A későbbiekben, amikor lejár a közügyektől való eltiltása,

helyi képviselőként is megmérettetné magát,

mert hisz benne, hogy képes lenne tenni lakóhelyéért is, a közigazgatásilag Esztergomhoz tartozó Búbánatvölgyért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: „Nicsak, ki tért vissza!”
Az elsők között gratulált újdonsült politikai barátjának, a parlamenti választások győztesének.

Link másolása

Orbán Viktor X-oldalán egy közös fotót alá jegyezte a következőket:

„Nicsak, ki tért vissza! Gratulálok Robert Ficónak a vitathatatlan győzelméhez a szlovák parlamenti választásokon. Mindig jó egy hazafival együtt dolgozni. Alig várom!”

Fico, aki megnyerte a parlamenti választásokat, már vezette Szlovákiát, azonban a nagy port felvert Kuciak-gyilkosság után kénytelen volt lemondani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Botrányba fulladt Belső-Erzsébetváros lakossági fóruma szombaton, a helyiek üvöltöztek Niedermüller Péterrel
A bekiabálások és számonkérések közben annyit lehetett megtudni, hogy a következő testületi ülésre, „október 18-ára az önkormányzat elő fog terjeszteni egy komplex csomagot az úgynevezett bulinegyed szabályozásával kapcsolatban”.

Link másolása

A Király utcai K11 Művészeti és Kulturális Központ előadótermében gyűlt össze Belső-Erzsébetváros közel száz lakosa, akik lakossági fórumon kérték számon Niedermüller Péter DK-s polgármestert.

A 444.hu beszámolója szerint a főleg idősekből és néhány vendéglátósból álló közönséget Szikszai Sándor kerületi lakos csődítette össze, aki huszonegy kérdéssel bombázta meg a polgármestert.

A lap szerint a feszült hangulatú lakossági fórumon kisebb bekiabálások és fennakadások között a bulinegyed volt a központi téma.

Többek között szó volt arról, hogy miért nem vezették be még mindig a lassan egy évtizede ígért éjféli zárórát; mire jó és egyátalán betartattják-e a kocsmákra vonatkozó kritériumrendszert, és ki a felelős az utcafront tisztításáért és a randalírozó turistákért.

Szikszai feltette a kérdést a polgármesternek, hogy mit ígér a belső-erzsébetvárosi választóknak az elkövetkezendő évekre, ha polgármesteri pozícióját megtartja 2024-ben.

A bekiabálások és számonkérések közben annyit lehetett megtudni, hogy a következő testületi ülésre,

„október 18-ára az önkormányzat elő fog terjeszteni egy komplex csomagot az úgynevezett bulinegyed szabályozásával kapcsolatban”.

Az éjféli záróra kérdése sokszor előkerült, és több jelen lévő dühös lakó szerint is ez az, ami mindent megoldana.

„Ez egy súlyos és alapvető tévedés. Ha lenne egy egységes záróra, akkor sem szűnne meg semmi. A sok anomália, ami van, tizenkét óra előtt bonyolódna le, és nem utána”

– mondta Niedermüller, aki szerint ez egy sokkal összetettebb probléma.

A felszólalók közül többen a randalírozók megbüntetését javasolták. Az is kiderült, hogy bár egy ideje négyszáz euróig büntethetők a szabálysértések, annak a pénznek „sajnos” a jelentős része nem az önkormányzatnál köt ki.

Szóba került az is, hogy volt már egyszer egy terv egy közös budapesti vigalmi koncepcióról, miszerint valahol – feltehetőleg a Hajógyári-szigeten – közösen hozna létre a város egy negyedet, felszabadítva Belső-Erzsébetvárost.

Ennek kapcsán Niedermüller ezt mondta:

„Azt kell mondanom, hogy itt is ugyanaz van, hogy ezt az országot összességében jellemzi, hogy nincsen semmiféle szolidaritás, nincsen közös teherviselés, nincs az, hogy osszuk meg egymást közt a terheket. Amíg ez így lesz, addig nem fogom tudni megszavaztatni a fővárosi közgyűlésben azt, hogy egyátalán elkezdjünk ezen gondolkozni”

A teljes riportot itt lehet elolvasni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elviselhetetlen a zaj az akkugyár mellett Iváncsán, a DK zajmérőket telepítene az egész országban
Az akkugyárban már több munkahelyi baleset is történt, vendégmunkások tömegei érkeznek a településre, a lakóknak pedig a légszennyezéssel, és az állandó zajjal kell együttélniük.

Link másolása

A Demokratikus Koalíció a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy az országban működő összes akkugyárat át kell vizsgálni, és zajmérőt kell melléjük felszerelni.

Mindennek az volt az aktualitása, hogy Iváncsán a helyi akkugyár okozta elviselhetetlen zajra panaszkodtak a helyi lakosok. Kocsis-Cake Olivio, a DK politikusa megengedhetetlennek nevezte, hogy a lakók életét megkeserítse a gyár megállíthatatlan dübörgése, miközben a kormány semmit sem tesz a zajcsökkentés ellen.

A párt emlékeztetett arra is, hogy Iváncsán már több munkahelyi baleset is történt, vendégmunkások tömegei érkeznek a településre, a lakóknak pedig a légszennyezéssel, és az állandó zajjal kell nap mint nap együttélniük.

Kocsis-Cake hozzátette, hogy

„ezért készül a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra a kormányváltás után: nem akarunk többet olyan országban élni, ahol a multicégek kiszolgálása mindenben előnyt élvez a magyar emberek jólétével szemben”.

A dunaújvárosi polgármester, Szabó Zsolt is megszólalt a témában.

„Tudják, milyen az, ha a házuk mellett egy hatalmas gyár dübörög egész éjszaka, erős, zavaros hangokat kiadva? Az iváncsaiaknak már évek óta ezzel kell együtt élniük, köszönhetően a kormány és az iváncsai fideszes polgármester akkumulátorgyárak iránti rajongásának. A helyzet ráadásul nappal sem sokkal jobb, a zajszennyezés akkor is jóval nagyobb a megengedettnél”

– mondta a város vezetője.

(via 168.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET: