„Kőkorszak” Mariupolban: a fehérneműtől a kasszáig mindent elloptak a boltokból a helyiek
82 nap után ért véget Mariupol ostroma. Körülbelül 150 000 ember maradt a városban a csaknem félmilliós lakosságból, de az ott maradtak többsége is menekülni próbál.
Majdnem három hónapos könyörtelen támadás után Mariupol elesett. A harcok kezdetén a közeli acélmű kohászai, Natalija és Andrij már
felszeletelték az utolsó két cipót, amit meg tudtak venni, és hagyták kiszáradni, hogy legyen mit enniük az előttünk álló hetekben
- kezdi riportját a BBC.
A huszonkét éves mérnöki végzettségű Marija az első robbanások idején még azt gondolta, hogy vihar van. Lassan tudatosodott benne, hogy megtámadták őket.
Hirtelen jött számára a felismerés, hogy a háború kezdetét megelőző napokban miért jelentek meg katonák abban a festéküzletben, ahol dolgozott, hogy kék és sárga szalagot vegyenek.
Szükségük volt ugyanis ezekre ahhoz, hogy meg tudják jelölni egyenruhájukat.
Amikor 2014-ben kitörtek a harcok Donyeckben és Luhanszkban, a kormány rövid időre elvesztette az irányítást Mariupol felett. 2015 januárjában a lázadók rakétatámadása a város keleti szélén csaknem 30 civilt ölt meg. A fegyverropogás a város hétköznapjainak részévé vált, nem sokkal később azonban a kormány Donyeck megye közigazgatási fővárosává tette Mariupolt. Középületeket újítottak fel, új parkokat hoztak létre, kávézókat, valamint informatikai iskolát nyitottak, népszerűsítették a kortárs művészetet és a sportot. De míg Mariupol virágzott, a lázadók kezében lévő Donyeckben egyre rosszabb lett a helyzet.
hirdetés
A háború kitörése után az orosz hadsereg meglepően gyorsan vette ostrom alá a várost, majd megtámadta az áram- és vízellátást. Március 9-én légicsapás érte a szülészeti klinikát, egy héttel később pedig lebombázták az óvóhelyként használt színházat. A helyiek szerint a lázadókat a bosszú vezérelte, amikor visszatértek Mariupolba.
„Ha mi szarban élünk, akkor te is szarban fogsz élni”
- mondták a mentősként dolgozó Volodimirnek egy ellenőrzőponton, amikor megszökött a városból. Ő sokáig csak beteg édesanyja miatt maradt a városban, aki meghalt az élelmiszer- és gyógyszerhiány miatt.
Ivan és felesége a helyi szupermarket alatti pincében kerestek menedéket és csak az életben maradáshoz való legszükségesebb dolgokra szorítkoztak:
"Primitív emberekként éltünk. Fát vágtunk, tüzet raktunk, tűzön főztünk ételt. Még olyanokról is hallottam, akik galambot ettek."
Ivan naplót vezetett az ostrom alatt, ami később az interneten is megjelent.
„Elérkezett a kőkorszak” – mondja március 6-i bejegyzésében, amelyben arról ír, hogy végignézte, ahogy ukrán polgártársai
az elhagyott üzletekben portyáznak, és a számítógépektől a fagyasztókon át a fürdőruhákig és fehérneműkig mindent elvisznek.
Volt, aki egy üveg kaliforniai Merlot-ot hozott el egy közeli üzletből hozott, de loptak orvosi felszereléseket is, egyes helyeken pedig a kasszát is elvitték.
„Mi vagyunk önmagunk legrosszabb ellenségei”
– írja Ivan a naplójában.
Azt is feljegyezte, hogy "egyesek szerint Mariupol hős város státuszt kapott"
Körülbelül 150 000 ember maradt Mariupolban a csaknem félmilliós lakosságból, de az ott maradtak többsége is menekülni próbál. Azok az emberek, akik korábban a szupermarket előtt álltak sorban ételért, most egymásra pakolt holttesteként várták, hogy eltemessék őket.
