HÍREK
A Rovatból

Veronai busztragédia: a maximálisan kiszabható büntetést kapta a magyar sofőr

Nem jogerősen 12 év letöltendő börtönre ítélték a férfit, aki súlyos alvászavara miatt valószínűleg nem is vezethette volna a buszt.


Nem jogerősen 12 év szabadságvesztésre ítélte a veronai bíróság pénteken azt a magyar sofőrt, aki 2017. január 21-én azt a magyar diákokat szállító buszt vezette, amely egy oszlopnak csapódott és kigyulladt a Veronához közeli autópályán - tudta meg az Index. A balesetben tizenheten haltak meg.

Ez a kiszabható legnagyobb büntetés.

A veronai államügyész 2018-ban hat embert – a magyar buszsofőrt és öt olasz mérnököt – vádolt meg közúti baleset okozásával, de

csak a magyar sofőr kért rövidített eljárást, ezért az ő esetében külön döntött a bíróság, és a maximálisan adható, legnagyobb büntetést szabta ki ma. Az autópálya üzemeltetőinek felelősségét külön eljárásban, új bíró kezdi majd tárgyalni december 15-én

- mondta el a lapnak Szendrei Endre, aki unokahúgát veszítette el a balesetben.

Az ügyész ugyan 18 év szabadságvesztést indítványozott, és kérte, hogy a férfit örökre tiltsák el a járműveztetéstől, de mivel V. János rövidített eljárást kért, a bíróságnak ezért csökkentenie kellett a büntetés mértékét.

„Ez így is egyfajta üzenet is. A sofőrök és az üzemeltetők sem játszhatnak azzal, hogy a buszok milyen állapotban indulnak el”

- mondta Szendrei.

Hozzátette azt is, hogy az ítélet fényében Magyarországon büntetőfeljelentést tesznek a sofőr munkáltatója, a Pizolit Kft. ellen, és azt is szeretnék elérni, hogy V. János Magyarországon se vezethessen, a mostani ítélet szerint ugyanis csak Olaszországban nem ülhet volán mögé.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orosz drón csapódott egy családi házba Lengyelországban
Személyi sérülés szerencsére nem történt, a ház teteje és az udvaron álló autó viszont megrongálódott.


Orosz drón csapódott egy lakóházba a Lublin vajdasági Wyryki településen – értesült a Polsat News. A ház teteje és az udvaron álló autó is megrongálódott.

„Szerencsére senkinek sem esett baja”

- közölte a lap megkeresésére Andrzej Fijołek rendőr alezredes, a lublini vajdasági rendőr-főkapitányság munkatársa.

Mariusz Zanko, a wlodawai járás vezetője is megerősítette, hogy egy lakóház károsodott, az viszont egyelőre nem világos, hogy maga a drón csapódott-e be, vagy annak darabjai.

„A helyiek robbanást hallottak, észleltek lengyel vadászgépeket is. A hangulat feszült, az emberek körében komoly aggodalom tapasztalható”

– fogalmazott.

Az önkormányzati vezető is megerősítette, hogy senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A helyszínen tartózkodnak a hivatal munkatársai, akik a károk felmérését végzik.

Egy másik lelőtt drónt is megtaláltak a hatóságok a Belarusz határtól nagyjából negyven kilométernyire található Czosnówka falunál.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, kiknek üzente, hogy semmi sem lesz elfelejtve
A miniszterelnök a kötcsei beszédében úgy fogalmazott: „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”.


Orbán Viktor ismét az ÖT stúdiójában járt, és amikor a műsor felvételéről kijött, a Balzac Újság elkapta néhány kérdésre.

A miniszterelnököt többek között arról kérdezték, kiknek szólt az üzenete Kötcsén, amikor azt mondta: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”

„A következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták”

- válaszolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kötcsei pikniken mondott beszédét most először közvetítették élőben. A fenti mondatot pedig sokan figyelmeztetésként, vagy egyfajta fenyegetésként értelmezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Egy drón lehet véletlen, több drón már nem az” – mondta a Lengyelországban lelőtt drónokról a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes
„Nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell” - fogalmazott a BBC-nek adott interjújában Jim Townsend.


Nehéz elképzelni, hogy az orosz drónok legutóbbi lengyel légtérbe való behatolása véletlen lett volna – mondta Jim Townsend, az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterhelyettese a BBC Newsday című műsorában.

„Egy drón lehet véletlen, de több drón már nem az”

– fogalmazott Townsend.

„Több időre van szükség, hogy Lengyelország meg tudja vizsgálni, mit is találtak pontosan, és hogy lássuk, hogyan vélekednek erről. De nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell”

– tette hozzá.

Townsend szerint jó hír, hogy Lengyelország és a NATO uralni tudta a helyzetet. „A drónokat észlelte a lengyel radar, és a NATO gépei azonnal felszálltak” - mondta.

„Most a NATO politikai oldala van nyomás alatt, hogy az erre adott válasz megfelelő legyen az egész szövetség részéről”

- jegyezte meg a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes.

Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalban orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A BBC szerint a NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Amikor az apám megkéri valamire, a feleségem nyilván segít neki Hatvanpusztán
A miniszterelnök az Öt műsorában beszélt a kötcsei gondolatáról, a politikai játszmákról, a családi birtokról és arról is, hogy senki nem állhat a törvények felett.


Orbán Viktor az Öt című műsor vendége volt, ahol több aktuális témáról is beszélt – köztük kötcsei gondolatairól, a nemzeti konzultációról vagy épp a fiatalokról és a politikai helyzetről.

A beszélgetés során szóba került Hatvanpuszta is. Orbán azt mondta, neki ehhez semmi köze, az ő élete egy nyitott könyv. Azt is megjegyezte: számára ez a téma egy könnyű délutáni tea.

Felesége, Lévai Anikó is szóba került. A miniszterelnök azt mondta:

„Amikor az apám megkéri valamire, akkor nyilván segít neki. De még egyszer mondom, ez egy gazdaság. Szeretném, ha egyszer elkészülne.”

A hatvanpusztai ügyeket rendszeresen feltáró Hadházy Ákosról úgy nyilatkozott: köszönettel tartozik neki, mert belőle él, ő tartja el.

Ahogy arról korábban többször is írtunk: a független országgyűlési képviselő számos olyan dokumentumot bemutatott, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a terület és a rajta lévő épületek nem gazdasági célt szolgálnak, hanem Orbán Viktor és családja luxusbirtokáról van szó. Az ellenzéki politikus többször beszélt arról is, hogy a miniszterelnök felesége gyakran jár a területen, az ott dolgozó munkások szerint pedig állítólag már többször felveretett olyan csempéket és márványlapokat, amik valamiért nem tetszettek neki.

Kitért arra is, hogy nem híve semmilyen adóemelésnek. Simicska Lajossal való kapcsolatáról azt mondta, nem veszett össze vele, inkább elhidegülésnek vagy szakításnak nevezhető, de sok mindent tanult tőle.

A repülőrajtról úgy fogalmazott: hosszú volt a kifutópálya, de 10 millióan ülnek a gépen. Szerinte ilyen előfordul, csak később indul be. Úgy látja, van szufla ebben az országban.

A „mocskos fideszezés” kapcsán azt mondta, focistadionokban nőtt fel, ilyen előfordul. A fiatalokról pedig úgy vélekedett, hogy nem akarnak kamu életet, hanem olyan életet szeretnének, aminek súlya van. Úgy látja, velük lehet beszélni, még akkor is, ha koncerten „mocskos Fideszt” kiabálnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: