HÍREK
A Rovatból

Véget ért az első amerikai-orosz diplomáciai találkozó a háborúról – kevés dologban állapodtak meg, az oroszok egyelőre elégedettek

Szaúd-Arábiában négyszázhúsz percen át egyeztettek az amerikai és orosz tárgyalók az Ukrajna elleni háború befejezéséről, Ukrajna és az EU képviselői nélkül. Az orosz küldöttség elégedett volt a találkozóval, de még nincs végső megállapodás.


Az Egyesült Államok és Oroszország tárgyalódelegációja hosszú egyeztetést folytatott Szaúd-Arábiában az Ukrajna elleni háború lezárásáról. A megbeszélésen Ukrajna nem vett részt, és az Európai Unió sem képviseltette magát.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Ria Novosztyi orosz portálnak azt mondta a tárgyalásokról: „Nem zajlottak rosszul.” Hozzátette, hogy minden, Oroszország számára fontos kérdés szóba került. A CNN szerint Usakov azt is mondta, hogy az amerikai fél érdekeit is figyelembe veszik.

A tárgyaláson gazdasági kérdések is előkerültek. Kirill Dmitrijev, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap vezérigazgatója arról beszélt, hogy az amerikai vállalatok 300 milliárd dollárt veszítettek azzal, hogy kivonultak az orosz piacról. Szerinte az orosz fél Trump gazdasági elképzeléseihez igazodva próbálja előmozdítani az együttműködést.

Oroszország számára fontos előrelépés, hogy a tárgyalás Ukrajna nélkül zajlott. A Kreml régóta szerette volna elérni, hogy közvetlenül egyeztessen az Egyesült Államokkal.

A találkozón szóba került egy esetleges elnöki találkozó is, de erről még nincs döntés. A múlt héten Donald Trump és Vlagyimir Putyin telefonon egyeztettek, és kölcsönösen meghívták egymást.

Oroszország számára különösen jelentős diplomáciai siker lenne, ha az amerikai elnök május 9-én, a II. világháború befejezésének 80. évfordulóján Moszkvába látogatna, de erről egyelőre nincs szó. A hírek szerint Trump április 20-ig szeretné elérni a tűzszünetet.

A tárgyalások után az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy Moszkva nem akadályozná Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. „Ez minden ország szuverén döntése” – mondta. A NATO-tagságot viszont elfogadhatatlannak tartják.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője közölte:

nem elég, ha a NATO most nem veszi fel Ukrajnát, hosszú távú garanciát várnak arra, hogy ez a jövőben sem történhet meg.

A NATO részéről korábban már jelezték Kijevnek, hogy belátható időn belül nem várható a csatlakozása. Volodimir Zelenszkij a müncheni biztonsági konferencián ismét hangsúlyozta ennek fontosságát.

A tárgyalások pontos eredményei még nem ismertek, de az orosz fél elégedetten nyilatkozott. Mike Waltz, az amerikai delegáció tagja azt mondta: „Szerintem a legfontosabb, hogy az (amerikai) elnök kinyilvánította, hogy eltökélt a háború lezárásában.”

A megbeszélések területi kérdéseket és biztonsági garanciákat is érintettek, de arról még nincs egyértelmű álláspont, milyen formában képzelik el a békét.

(via Telex, Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc elmondja, hogyan érintené őt egy kormányváltás - ezt ígéri holnapra az Index
A nagyinterjúból állítólag az is kiderül majd, milyen volt valójában a viszonya a NER-ből kiugrott Magyar Péterrel. Az Index azt ígéri, hogy Hatvanpuszta ügye is szóba kerül a beszélgetésben.


Hétfőn reggel 8 órakor exkluzív interjút közöl Mészáros Lőrinccel az Index. A Mészáros Csoport tulajdonosát Szabó Gyula faggatta egyebek mellett arról, hogy

milyen volt a kapcsolata Magyar Péterrel, mit diktál szerinte a kampány logikája, és a hatvanpusztai ügyek is szóba kerültek. Mészáros Lőrinc emellett kifejti, hogyan érintené őt egy esetleges kormányváltás,

milyen szerepet tölt be a V-Híd a cégcsoporton belül, és részletesen beszél a jelenlegi magyarországi makrogazdasági helyzetről is.

A Mészáros és Magyar Péter közötti viszony témája azért is bír különös jelentőséggel, mert 2025 júniusában az üzletember nyílt levélben fordult a politikushoz, miután Magyar Péter éles kritikát fogalmazott meg vele szemben.

Az interjúban szintén érintett hatvanpusztai ügyekkel kapcsolatban a Direkt36 oknyomozó portál 2025 októberében írt arról, hogy Mészáros egyik cége, a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. pénzügyi fedezetet biztosított Orbán Győző egyik beruházásához. A Mészáros Csoport később visszautasította, hogy a Talentis utalt volna a fedezetkezelő felé, állításuk szerint azt az építtető teljesítette.

A V-Híd szerepe a Mészáros Csoporton belül azért központi kérdés, mert a Transparency International Magyarország 2025. márciusi elemzése szerint Mészáros érdekeltségei 2021 és 2023 között több mint 1090 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek el. A V-Híd a legnagyobb nyertesek közé tartozik, olyan kiemelt projektekkel, mint a Ferencváros–Kelenföld vasútvonal mintegy 338 milliárd forintos kapacitásbővítése.

Mészáros Lőrinc vagyonát a 100 leggazdagabb magyar 2025-ös listája 1422 milliárd forintra, míg a Forbes listája 1749 milliárd forintra becsülte, ezzel mindkét rangsorban az első helyen áll. Az üzletember nem először ad nagyinterjút a lapnak, 2021-ben és 2024-ben is válaszolt már a kérdéseikre. A 2024-es beszélgetésben többek között az MBH Bankról, az Opus Globalról és az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyáról is beszélt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hiába a drogvád és a hajnali házkutatás, fölényesen nyert a Pikó András által támogatott jelölt Józsefvárosban
Úgy tűnik, a Losonci negyed szavazóit nem hatotta meg a lejárató kampány. Horváth Alexander végül fölényes, 52 százalék feletti eredménnyel szerzett újra mandátumot.


A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Horváth Alexander nyerte a VIII. kerület 8. számú egyéni választókerületében (Losonci negyed) tartott időközi önkormányzati választást.

A függetlenként induló, de Pikó András polgármester által támogatott jelölt a szavazatok 52,54 százalékát szerezte meg, összesen 642 voksot kapott.

A második helyen a Fidesz–KDNP jelöltje, dr. Pálovics Emese Csilla végzett 38,3 százalékkal (468 szavazat). A Demokratikus Koalíció által támogatott független Tóth-Ádám Éva 5,24 százalékot, az MSZP-s Czeglédy Ádám pedig 2,95 százalékot kapott, míg az ötödik független jelölt, Tóth Erzsébet a szavazatok kevesebb mint egy százalékát gyűjtötte be – írta a Telex.

Horváth újraválasztása Pikó András polgármester helyzetét stabilizálja a közgyűlésben. A győztes képviselő a Közösen Józsefvárosért frakcióhoz csatlakozik, amivel az őt támogató oldalnak ismét meglesz a minősített többséghez is szükséges szavazataránya.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Horváth Alexander – aki korábban a DK politikusa volt – idén nyáron lemondott mandátumáról. A lemondást az előzte meg, hogy a kormánymédiában megjelent egy videó, amelyen az látható, hogy egy vele egy szobában tartózkodó férfi fehér port húz ki csíkokra, majd felszívni készül azt. Horváth tagadta, hogy ő maga kábítószert fogyasztott volna, és azt állította, a felvétel évekkel korábban készült.

A helyzet odáig fajult, hogy drogtesztet kellett csinálnia, amelynek negatív eredményét Pikó András polgármester tette közzé a Facebookon. A kampány hajrájában, október 20-án a rendőrség hajnali hatkor házkutatást is tartott a képviselőjelölt lakásán, majd előállították. Az akciót Pikó András polgármester „megengedhetetlen nyomásgyakorlásnak” nevezte. A választás tétjét növelte, hogy a korábbi ellenzéki összefogás gyakorlatilag megszűnt Józsefvárosban, az MSZP és a DK is külön jelöltet indított Horváth ellen.

A választás napján hamis szórólapok is megjelentek a kerületben, amelyek Tóth Erzsébet független jelöltet a TISZA Párt támogatottjaként próbálták beállítani, noha a párt korábban jelezte, hogy 2026 előtt nem indítanak jelölteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Belebukott a manipulált Trump-videóba a BBC vezérigazgatója és a hírigazgatója
A főigazgató magával rántotta a hírigazgatót, Deborah Turnesst is, aki szintén benyújtotta a lemondását. A BBC hétfőn hivatalosan is bocsánatot kér.


Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a csatorna hírigazgatója is, miután a BBC Panorama című műsorát azzal vádolták, hogy félrevezette a nézőket Donald Trump egyik beszédének manipulatív összevágásával, írja a Telex. Az ügy akkor robbant ki, amikor Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója egy belső dokumentumban bírálta a csatornát, ami a Telegraph-nak köszönhetően nyilvánosságra is került.

A kritikák szerint a Panorama egyik adásában olyan módon vágták össze Donald Trump 2021. január 6-i beszédét, ami megtévesztő lehetett.

Olyan félmondatokat illesztettek egymás után, amelyek között a valóságban 50 perc telt el, így a végeredmény azt a benyomást keltette, mintha Trump arra szólította volna fel a támogatóit, hogy harcolni menjenek a Capitoliumhoz.

A vágásból azonban kimaradt az a kulcsfontosságú mondat, amelyben az elnök békés és hazafias kiállásra buzdított.

„Szeretném tudatni Önökkel, hogy 20 év után úgy döntöttem, hogy elhagyom a BBC-t. Ez teljes mértékben az én döntésem” – írta lemondólevelében Tim Davie. Hozzátette: „Mint minden közintézmény, a BBC sem tökéletes, és mindig nyitottnak, átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennünk. Bár nem ez az egyetlen ok, a BBC News körüli jelenlegi vita érthető módon hozzájárult a döntésemhez. (…) Összességében a BBC jól teljesít, de voltak hibák, és főigazgatóként nekem kell vállalnom a végső felelősséget.”

Deborah Turness, a BBC News vezetője szintén a botrány miatt távozott. „A közéletben a vezetőknek teljes mértékben elszámoltathatónak kell lenniük, és ezért mondok le. Bár hibák történtek, teljesen világossá akarom tenni, hogy a BBC News intézményi elfogultságával kapcsolatos legutóbbi vádak tévesek” – közölte.

Az ügyre a brit politika is reagált. Lisa Nandy kulturális miniszter nagyon komolynak nevezte a helyzetet, és jelezte, hogy a műsorszolgáltatónak más, elfogultsággal kapcsolatos aggályokra is választ kell adnia. Az Egyesült Államokban Donald Trump és stábja választási befolyásolással vádolta meg a BBC-t.

A mostani botrány egy szélesebb vitába illeszkedik a BBC pártatlanságáról. A műsorszolgáltató nemrégiben már bocsánatkérésre kényszerült egy Gázáról szóló dokumentumfilm hibái miatt, az intézmény pedig különösen érzékeny helyzetben van a 2027-ben esedékes működési engedélyének megújítása előtt. A BBC vezetése várhatóan hétfőn hivatalos bocsánatkéréssel és magyarázattal áll a parlament kulturális bizottsága elé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hatalmas fordulat: mégsem tiltják be Franciaországban a Sheint, miután eltüntették a gyerekszerű szexbabákat
A cég kapkodva törölte a tiltott termékeket a francia pénzügyminiszter fenyegetése után. A Shein mostantól szigorú megfigyelés alatt áll.


Alig két nappal azután, hogy a francia kormány eljárást indított a Shein online platformjának blokkolására, a pénzügyminisztérium leállította a folyamatot, írta a The Guardian.

A döntés azután született, hogy a cég eltávolított minden tiltott terméket az oldaláról, köztük nemcsak a botrányt kirobbantó gyermekszerű szexbabákat, hanem fegyvereket és gyógyszereket is.

A hatóságok közölték, hogy a vállalatot ettől függetlenül „szigorú megfigyelés” alatt tartják, és a bírósági, illetve ügyészségi eljárások tovább folytatódnak.

A kormány drasztikus lépése, a blokkolási eljárás megindítása egybeesett a Shein első állandó párizsi üzletének megnyitásával a rangos BHV Marais áruházban, ami tiltakozásokat váltott ki a francia fővárosban.

A botrányt a cég piacterén árult, gyermekszerű szexbabák robbantották ki, amelyek miatt a párizsi ügyészség nyomozást indított a Shein és más online kereskedők ellen. A francia csalás elleni hivatal jelentése szerint a cég „gyermekszerű”, feltehetően pornográf jellegű babákat árult,  az egyik lap pedig fotót is közölt egy körülbelül 80 centiméter magas, plüssmackót tartó babáról.

A Shein a hatósági fellépésre gyorsan reagált: bejelentették, hogy világszerte teljes tiltást vezetnek be a szexbaba-típusú termékekre, és minden kapcsolódó hirdetést és képet töröltek.

A cég ígéretet tett a teljes körű együttműködésre a francia hatóságokkal. „Teljes mértékben együtt fogunk működni az igazságügyi hatóságokkal” – nyilatkozta Quentin Ruffat, a Shein franciaországi szóvivője, hozzátéve, hogy készek megosztani a babákat vásárlók nevét is. „Teljesen átláthatóak leszünk a hatóságokkal. Ha kérik tőlünk, eleget teszünk a kérésnek.” A cég ügyvezető elnöke, Donald Tang személyes felelősséget vállalt az ügyben. „Ezek a közzétételek harmadik fél értékesítőitől származtak, de személyes felelősséget vállalok” – mondta.

A párizsi üzletnyitás körüli vitában a BHV áruházat tulajdonló vállalat igazgatója, Frédéric Merlin is megszólalt.

Elfogadhatatlannak nevezte a gyermekszerű babák árusítását, de megvédte döntését, hogy beengedte a Sheint az áruházba. „Az üzletben kizárólag a Shein által közvetlenül a BHV számára tervezett ruhák és termékek lesznek kaphatók” – hangsúlyozta.

A Szingapúrban bejegyzett, de Kínában alapított Shein nem először került a hatóságok célkeresztjébe. Franciaország 2025-ben már háromszor, összesen 191 millió euróra bírságolta a céget többek között az online szabályok megsértése, hamis reklám, félrevezető tájékoztatás és a termékekben található műanyag mikroszálak be nem jelentése miatt.

Az Európai Bizottság is vizsgálja a vállalatot az állítólagosan illegális termékekhez köthető kockázatok miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk