Vasvári Vivien üzent Molnár Áronnak: Nem értem, hogy lehet lesüllyedni ilyen szintre, nem érdemeltem, hogy így bánjanak velem
Vasárnap este Bodnár Zsigmond, Vasvári Vivien férje egy hosszabb videóban reagált a feleségét ért nyilvános kritikára. Szerinte az ügy nem a politikáról szól, hanem arról, hogy Molnár Áron megsértette a feleségét, aki hatgyermekes édesanya. Úgy fogalmazott, felesége csupán elmondta a véleményét, mégis ország-világ előtt megalázták.
Bodnár közölte, hogy kártérítési pert fontolgat, de nyitott a peren kívüli megegyezésre is, ha Molnár Áron leül vele beszélni, és bocsánatot kér. Elmondása szerint ügyvédei már dolgoznak a kérelem összeállításán.
„Ma reggel már elkezdte összeállítani az anyagot az ügyvédi csapatom, de ez nem gyors folyamat, így Áronnak lesz lehetősége élni a lehetőséggel, hogy leülünk megbeszélni, és bocsánatot kér, amiért ilyen tisztességtelenül szállt bele egy hatgyerekes családanyába csak azért, mert elmondta a véleményét. Nem a győzelem motivál, hanem az, hogy tartsuk be az emberi tisztesség alapvető elveit” – mondta.
Az üzletember azt is hozzátette, hogy eddig nem szólalt meg nyilvánosan, de most fontosnak tartotta kiállni a felesége mellett. Elmondása szerint akkor látta meg Molnár Áron posztját, amikor a gyerekekkel a homokozóhoz tartott, és egy ismerőse átküldte neki a videót. „Az első döbbenet a „szerelmemnek” felütés volt, majd jött a mondandója” – fogalmazott.
A vita néhány nappal korábban kezdődött, amikor Vasvári Vivien egy bejegyzést tett közzé arról, hogy nem ért a politikához, de nem ért egyet azzal, hogy egy háború sújtotta, bizonytalan helyzetű ország csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz.
Molnár Áron erre vasárnap egy videóval reagált. A felvételt azzal a szöveggel tette közzé: „üzenet a Szerelmemnek, Vasvári Viviennek”. A videóban kifigurázta az influenszer szavait, és többek között azt is mondta, hogy Vivien „tátott szájjal szaladt be a f.szerdőbe”. A videó végén a középső ujját is felmutatta.
Vasvári Vivient megviselték a történtek. Azt mondta, nem érti, miért pont őt vette célba a színész.
– mondta.
Forrás: Blikk