Vámot vetnek ki a Temu és a Shein csomagjaira, megegyeztek az uniós országok gazdasági miniszterei
Megszületett az első körös politikai megállapodás az uniós tagországok kormányai között
Az EU gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsának (Ecofin) ülése után Stephanie Lose dán gazdasági miniszter jelentette be, hogy a mentesség megszüntetésével a vámot már az első eurós értéktől fizetni kell. A megállapodás értelmében 2026-ban már megszűnhet a vámmentesség egy átmeneti megoldás keretében, de a végleges keretrendszer csak 2028-ra áll fel.
A vámszabályok újragondolása az e-kereskedelem térnyerése miatt került napirendre. Az olyan webáruházak, mint a Shein és a Temu, évről évre egyre nagyobb számban küldenek 150 eurónál olcsóbb, így jelenleg vámmentes csomagokat az Európai Unióba. Míg harmadik országból 2022-ben 1,4 milliárd ilyen csomag érkezett, ez a szám 2023-ra már 2,3 milliárdra, 2024-re pedig 4,6 milliárdra nőtt. E küldemények 91 százaléka Kínából jött.
Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa szerint a vámmentesség eltörlése „erős jelzést küldene arról, hogy Európa komolyan veszi versenyképességének növelését és a vállalkozások számára tisztességes feltételek biztosítását”. Levelében arról is írt, hogy a korábban javasolt 2028-as ütemterv „nem felel meg a helyzet sürgősségének”, ezért felszólította a minisztereket, hogy minél előbb állapodjanak meg a részletekről. „Rendkívül nehéz lesz megmagyarázni vállalkozásainknak és polgárainknak, hogy miért nem tud gyorsabban cselekedni az EU” – áll a levélben.
A hatalmas mennyiség miatt a vámhivatalok leterheltek, így nagyobb eséllyel jutnak át olyan termékek, amelyek nem felelnek meg az uniós követelményeknek, és akár a fogyasztók egészségére is veszélyt jelenthetnek. A külföldi, kevesebb biztonsági intézkedést előíró országból érkező termékek így jogtalan előnyhöz juthatnak az Európai Unió termékeivel szemben. A kínai webáruházakkal kapcsolatban más kifogások is felmerültek:
A Sheinnek Franciaországban is meggyűlt a baja, miután a kormány kezdeményezte a webáruház blokkolását, mert kiderült, hogy egy külső partner gyerektestalkatú szexbabákat kínált eladásra a felületen.
A döntéshozatalt korábban lassította, hogy a diplomaták nem tudtak megállapodni arról, hogy a vámmentesség eltörléséből befolyó pénzt a tagállamoknak vagy az EU költségvetésének kellene-e megkapnia - írta a Telex. Időközben több kormány is türelmetlenné vált: Románia 5 eurós díjat vetne ki az EU-n kívülről érkező küldeményekre, és a lengyel, illetve a holland kormány is jelezte, hogy készen állnak ennek meglépésére. Az ilyen egyéni lépések azonban töredezettséget okoznának az uniós kereskedelempolitikában, és kötelezettségszegési eljáráshoz vezethetnének.
A vámmentesség eltörlése egy átfogó uniós vámreformcsomag része, amelynek célja a vámügyi eljárások egyszerűsítése és egy közös uniós vámügyi adatközpont létrehozása. Létrehoznák az EU vámügyi hatóságát is, amely egy közös informatikai rendszert működtetne. Az Ecofin-ülésen Magyarországot Nagy Márton képviselte. A Covid után a budapesti repülőtér a csomagok egyik fontos elosztóközpontjává vált: 2023-ban körülbelül 200 ezer tonna, 2024-ben pedig már 300 ezer tonna légiárut kezeltek a Liszt Ferenc Repülőtéren, ami mindkét esetben 50 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. A NAV szerint a vámmentesség eltörlése önmagában nem befolyásolná a vizsgálatok mélységét és mennyiségét, mivel 2021 júliusa óta a 22 euró alatti termékek áfamentessége megszűnt, így azóta minden csomag után kötelező az elektronikus vám-árunyilatkozat. A Budapest Airport válasza szerint a változás nem jelentene számottevő többletköltséget az importőröknek. „Az online vásárlás mára alapvető fogyasztói szokássá vált, a légi úton szállított áruk mintegy 20 százaléka e-kereskedelmi küldemény” – írták.