A Rovatból

Valakinek csak havi pár százzal, másnak 6180 forinttal pótolják ki a nyugdíját

A januári 3 százalékos nyugdíjemelés után nyár elején újabb kiegészítő emelés jön majd a járvány miatt.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. április 28.



A múlt héten benyújtott 2021-es költségvetési módosító javaslat alapján a várhatónál alacsonyabbra belőtt infláció miatt a nyugdíjasok az idei évben is kiegészítésre szorulnak. A nyugdíjakat a kormány a szokásostól eltérően év közben igazítja majd ki - írja a 24.hu.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetben megerősítette, hogy évközi kiegészítő emelés jöhet a járvány miatt, az érintettek az első hónapokra járó 0,6 százalékos kiegészítő emelést nyár elején kaphatják meg.

Az államtitkár szerint egy átlagnyugdíj esetén ez évi 10 ezer forintot jelent,

a költségvetésnek pedig mintegy 26 milliárd forintjába fog ez kerülni - írja az Mfor.hu.

A lap szerint a rendkívüli évközi kiegészítő emelést Tállai ugyan a járványra hivatkozva indokolta, de ez a lépés valószínűleg egyáltalán nem független a jövő évi választások közelségétől sem.

Magyar Államkincstár adatai szerint tavaly az átlagos nyugdíj összege 142 114 forint volt. Ezt az összeget januártól 3 százalékkal emelték, nyár elején pedig további 0,6 százalékkal növelik majd tovább. A lap számításai szerint így

az átlagos ellátás összege havi 147 255 forint lesz, ez pedig a jelenlegihez képest csak 878 forinttal több.

Így éves szinten kijön a Tállai által említett 10 ezer forint, a lap ugyanakkor emlékeztet rá, hogy tavaly több mint 1,2 millió idősnek 142 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat folyósítottak.

Ha valaki 100 ezer forintos ellátásban részesül, akkor ő az év eleji emeléssel 3000 forinttal kap többet havonta, az évközi kiegészítő emelés pedig csupán 618 forintot jelent majd havi szinten.

De tavaly 27 618-an részesültek 40 ezer forint alatti nyugdíjba, náluk még kevesebb lesz a kiegészítő emelés.

Ugyanakkor több tucat olyan idős ember van, aki egymillió forintnál magasabb nyugdíjat kap havonta. Az ő esetükben a nyugdíjkorrekció 6180 forintot jelent majd havonta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Akkor most nem fapadossal volt az utazás? Luxusgép érkezett egy napja Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt
A Tiszás politikus szerint a repülőgép Ungár Anna - Schmidt Mária lánya és Ungár Péter testvére - cégének tulajdonában van.


Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.

Most pedig egy újabb bejegyzésben azt is megírta, hogy vélhetően egy magán luxusgéppel érkezett a kormányfő a nyaralása színhelyére.

A politikus azt írja a posztjában:

"Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…

Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"

Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Mellár Tamás: nem indulok a 2026-os országgyűlési választáson, és szavazóimat arra kérem, a Tisza Párt jelöltjét támogassák a rendszerváltás érdekében
Az ellenzéki politikus szerint most össze kell fogni, mert „ami ma Magyarországon van, az félelmetes, lassan orosz gyarmat leszünk”.


Mellár Tamás, pécsi országgyűlési képviselő bejelentette, hogy nem indul újra a 2026-os választásokon. A közgazdászprofesszor a Magyar Hangnak nyilatkozva azt mondta:

„Eldöntöttem, hogy nem indulok a 2026-os országgyűlési választáson, és szavazóimat arra kérem, a Tisza Párt jelöltjét támogassák szavazataikkal a rendszerváltás érdekében.”

Szerinte az ellenzéki oldalon nem szabad megosztani a szavazatokat. Úgy látja, akkor lehet csak kormányt váltani, ha egyetlen nagy tömb áll szemben a Fidesz–KDNP-vel, és jelenleg erre a Tisza Pártnak van a legnagyobb esélye. Mellár így fogalmazott:

„Nem rólam szól ez a történet, hanem sokkal inkább arról, hogy össze kellene végre fogni, mert ami ma Magyarországon van, az félelmetes, lassan orosz gyarmat leszünk.”

A képviselő azok közé az ellenzéki politikus közé tartozik, aki két egymást követő ciklusban is egyéni mandátumot szerzett. 2018-ban a Baranya 1-es választókerületben győzte le a fideszes Csizi Pétert, amikor 39,26 százalékot kapott, míg riválisa 36,97 százalékot ért el. Négy évvel később, 2022-ben is több mint ezer szavazattal előzte meg ellenfelét: ekkor 22.710 szavazattal, 44,01 százalékos eredménnyel nyert, míg a fideszes Kővári János 21.557 szavazatot kapott, 41,78 százalékkal.

Mellár nem az első ellenzéki politikus, aki a Tiszát segíti azzal, hogy visszalép. Hajnal Miklós márciusban közölte, hogy nem indul Budapest 3. számú választókerületében, majd párttársa, Tóth Endre is hasonló döntést hozott Budafokon. A Momentum később pártszinten is bejelentette, hogy nem indít jelölteket – írja a Telex.

A Szikra Mozgalom politikusa, Jámbor András szintén visszalépett (ő most üdvözölte is Mellár lépését), nem indul újra Józsefvárosban és Ferencvárosban (ő most üdvözölte is Mellár lépését). A Demokratikus Koalíció politikusa, Várkonyi Zoltán Kecskeméten jelentette be, hogy nem indul, pártja később közölte: teljesítménye miatt cserélik le.

Az ellenzéki összefogás korábban, a 2022-es választás előtt is hasonló logikára épült, hiszen a választási rendszerben egy nagy tömbnek nagyobb esélye van a kormánypártokkal szemben. A felmérések többsége szerint a Tisza Párt jelenleg stabilan vezet a kormánytól független intézetek kutatásaiban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.


Magyar Péter pénteken fotókat tett közzé, melyeken Orbán Viktor látható. A miniszterelnök az Adrián nyaral, és egy jachton kapták lencsevégre.

Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:

"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.

Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"

- írta a fotó mellé.

Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.

A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.

A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kéri László: Mintha a Fidesznek nem lenne ellenére égetni Sulyok Tamást
A politológus szerint az államfőt akár el is távolíthatják, és egy erősebb, nagyobb jogkörrel rendelkező posztot hozhatnának létre a választásokig.


Kéri László politológus a Kontroll kérdéseire válszolt a magyar kormánynak és az államfőnek a Munkácsot ért orosz rakétatámadásról szóló nyilatkozata kapcsán.

A beszélgetésben többek között azt mondta:

Abból lett igazából ügy, hogy Sulyok Tamás kitörölte az "orosz" szót a bejegyzéséből. A közvélemény pedig erre reflektált:

„erre a végtelen gyáva, sunyi és képmutató reagálásra”. Ez egy zűrzavaros kormányt mutat

– vélte a szakértő.

A kormányfő elismeri, az államfő tudja, aztán nem tudja, a külügyminiszter mellébeszél és hallgat az orosz támadásról – tette hozzá. Mindennek gyökere pedig az, hogy Magyarország uralkodó politikai elitje ebben a háborúban az alapvető kérdésben sunyít, miközben az európai szövetségi rendszerrel pedig szembemegy – mondta Kéri.

Úgy vélte, hogy az nehezen elképzelhető, hogy Orbán Viktor szólt volna Sulyok Tamásnak. Azt inkább elképzelhetőnek tartja, hogy Szijjártóék "odaszóltak", de inkább véli ezt "önkéntes marhaságnak". Valaki arra ébredt, hogy ez szembemegy az addigi politikával, ezért az önkéntes gyávaság is szerepet játszhatott a szó törlésében.

Ennek a "magyar különútnak" a felvállalása napi szinten lelepleződésekkel és a kormányzati kompetencia teljes megkérdőjelezésével járnak - mondta a politológus.

Sulyok Tamásnak ez már egy hónapon belül a negyedik "nevetségessé válása" és mindegyiknél az látható, hogy nem "kényszerített hiba". Pl. a popzenészekkel kapcsolatos véleménye is:

„Mintha a Fidesznek nem lenne ellenére égetni Sulyok Tamást”

– vélte. Ezzel olyan helyzet teremtődhet, hogy még a Fidesz-hívők is megváltásnak érzik majd, ha őt valamilyen ürüggyel leváltják.

Kéri szerint a következő nyolc hónapban várható lehet, hogy ha Orbánék úgy érzik, hogy veszítenek, akkor Sulyok távozásával szabaddá teszik a köztársasági elnöki poszt. A kétharmados parlamenti többség birtokában pedig sokkal szélesebb jogkört kaphat a pozíció, és a választás után ott lesz egy sokkal erősebb államfői poszt. Ezt az elképzelését nem tudja még tényekkel megerősíteni, de úgy véli, hogy ilyen esetek sorozatban nem véletkenül történhetnek - magyarázta az interjúban. Ha például Orbán Viktor kapná meg a posztot, azzal – Kéri szerint – a lengyel modell valósulna meg nálunk is.

VIDEÓ: Részlet a beszélgetésből

Korábban Török Gábor is reagált, ő úgy vélte: „Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet."

Majd még azt írta: „Amit az elnök kitörölt, a miniszterelnök beleírta. Jött már innen selyemzsinór egy elnöknek, most egy másik kapott egy baráti pofont. Bármi is van az egész mögött, azért ennek az üzenete elég világos.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: