KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Egy szál papucsban menekült el Ukrajnából” – Közel 100 ukrajnai diák tanulhatott Budapesten az evangélikusok jóvoltából

Az egyház központi épületében hónapokig működött a rögtönzött iskola, a tanárok is szinte mind menekültek voltak. A tanévzárón zenés műsorral mondtak köszönetet a gyerekek.


Izgatottan készülődő, ünneplőbe öltözött gyerekek az udvar egyik oldalán, sorba rakott székeken gyülekező felnőttek a másikon. Eddig jóformán bármelyik iskola tanévzáróján lehetnénk, az egyik korlátra kifeszített hatalmas molinó azonban már szűkíti a kört, ugyanis cirill betűkkel, ukrán nyelven szerepel rajta a „vakáció” felirat.

A helyszín sem mindennapi: az Evangélikus Egyház Szentkirályi utcai központjában vagyunk, amely néhány héttel a háború kitörése után új funkciót vett fel.

Hogy ez megvalósulhatott, az elsősorban egy lelkes és elhivatott civil, Irina Fedur érdeme, aki kárpátaljai származású férje révén került Magyarországra 10 évvel ezelőtt. Irina már a háború első percében elhatározta, hogy segíteni fog a hazájából menekülőknek. Szinte minden szabadidejében önkénteskedett, tolmácsolt, tartotta a kapcsolatot a menekültsegítő szervezetekkel. Ennek köszönhetően szerzett tudomást arról is, hogy a VIII. kerületi Turbina Kulturális Központban menedékhelyet alakítottak ki, ahol enni, inni és pihenni tudtak a Budapestre érkezők.

Ekkor kapcsolódott be a programba a Magyarországi Terre des hommes Alapítvány, hogy a gyermekek alapvető jogainak érvényesülését elősegítse. Az alapítvány az iskolai tevékenységeket koordináló és vezető Irina, valamint egy ukrán tanárnő, Valeria alkalmazásával az oktatási tevékenység megvalósításához járul hozzá, és a gyermekek védelmét biztosítja.

Majdnem minden egyházi dolgozó segített valamilyen formában

Hamar nyilvánvaló lett, hogy háború ide vagy oda, a gyerekeket tanítani kell, már csak azért is, hogy a szüleik legalább napi pár órában munkát vállalhassanak. Mivel sok tanár is érkezett, adta magát az ötlet, hogy az ő részvételükkel, spontán módon szervezzék meg az oktatást. Kaptak ugyan egy külön termet erre a célra, de mivel a Turbina alapvetően szórakozóhelyként működik, a körülmények nem igazán voltak ideálisak.

Ezért nekiálltak új helyszínt keresni, így találtak rá az evangélikus egyházra, akik örömmel befogadták őket.

„Február 24-én épp zsinati ülésünk volt ebben az épületben, már ott hoztunk egy nyilatkozatot, miszerint elítéljük az agressziót, támogatjuk a menekültek megsegítését, valamint felhívtuk a gyülekezeteinket, hogy tegyenek meg mindent ezért” – meséli Fabiny Tamás püspök, az egyház elnöke. Így is történt: rengeteg adományt juttattak el a határra, számos hívük menekült családokat is befogadott.

Fabiny Tamás

Miután Irina az egyik koordinátorukon keresztül megkereste őket, az egyház vezetői elhatározták, hogy felszabadítanak két alagsori helyiséget a központban, az étkezőt és egy közösségi termet. Ebben a két tágas teremben zajlott az oktatás, több kisebb részre osztották őket paravánnal elválasztva. Négy alsós osztály mellett egy ötödik-hatodikos, illetve egy tinédzser (13-17 éves) osztályt alakítottak ki.

Fabiny elmondása szerint azt gondolták, hogy nehéz lesz fegyelmezni a gyerekeket, de nagyon pozitívan csalódtak: végig figyeltek a tanárokra, szinte semmi panaszunk nem lehetett rájuk.

Igyekeztek technikát is biztosítani nekik, laptopokat szereztek a számukra, egy ételszállító cég felajánlásának köszönhetően ebédet is kaptak, az egyház munkatársai pedig sétálni, kirándulni vitték őket. A dolgozók majdnem mindegyike bekapcsolódott valamilyen formában, örültek neki, hogy az adminisztráció mellett valami más, változatosabb feladatuk is akadt.

A tanév végére teljesen beilleszkedtek

A diákok száma folyamatosan nőtt, a 20-30 körüli kezdő létszám a végére 60-70-re emelkedett. A tanárok is mindannyian menekültek voltak, szinte kizárólag nők, hiszen a férfiak többségét nem engedik ki az országból.

Az elején mindenki önkéntesen dolgozott, idővel viszont az egyház már tudott fizetni nekik a hívektől, illetve külföldi partnerektől kapott támogatásoknak köszönhetően.

„A családok is szinte mind csak édesanyákból és gyerekekből állnak, el lehet képzelni, mekkora az aggódás. Megható jelenet volt, amikor meglátogattam a kicsiket: azonnal odaszaladtak és átöleltek, nyilván potenciális apukát láttak bennem is”

– idézi fel a püspök. Egy másik fronton is segített az egyház: a szintén általuk fenntartott Bosnyák téri Evangélikus Hittudományi Egyetemre 16 afrikai diákot fogadtak be, akik orvostanhallgatóként tanultak Ukrajnában, de a háború kitörésekor szintén menekülniük kellett.

„Az egyik diáklány napokon keresztül nem akart kijönni a szobájából, annyira sokkolta őt a helyzet. Egy szál papucsban kellett elmenekülnie, mert megállt egy busz a házuk előtt, és azt mondták neki, hogy ha most azonnal felszáll, akkor jöhet, ha nem, akkor ott marad a háborús övezetben” – meséli Fabiny Tamás.

Irina Fedur, háttérben a gyerekek által készített rajzokkal

„Több munkahelyem is volt, de egy hónap alatt mindent elvesztettem, nulláról kellett újraépíteni az életemet” – meséli az iskola egyik tanára, Jekatyerina Fuglevich, aki a herszoni régióból menekült Magyarországra áprilisban. Eredetileg úgy volt, hogy szülei is jönnek vele, de ők végül otthon maradtak.

Facebookon bukkant rá az iskola hirdetésére, és mivel korábban évekig dolgozott gyerekekkel, jelentkezett rá. Főleg a nagyobbakat tanította ének-zenére és médiaismeretre, nagyon élvezte a feladatot.

Magyarország szerinte csodálatos hely, sok új barátra tett szert, legyenek akár magyarok, akár más menekültek. Mint mondja, a háború mindenkiből a legnyitottabb oldalát hozta ki: megható volt látni, ahogy érdeklődnek iránta és mindenben próbálnak segíteni neki.

Jekatyerina tervei között nem szerepel, hogy visszatér Ukrajnába, még akkor se, ha véget ér a háború: mint mondja, túl sokszor tervezett már újra mindent ahhoz, hogy még egyszer erre kényszerüljön. Ezért inkább tartósan is letelepedne nálunk.

„Négy diplomám van, bízom benne, hogy el tudok majd helyezkedni” – összegez, miközben egyik diákja odaszalad hozzá és átöleli.

A gyerekek az elején még a poszttraumás stressz jeleit mutatták, nehezen dolgozták fel a változásokat, azonban Irina szerint a tanév végére teljesen beilleszkedtek: már látszott rajtuk, hogy szeretnek ide járni, az idősebbek közül többen tanítás után is eljártak együtt sétálni, vagy ott maradtak gitározni, pingpongozni.

Igyekeztek nekik minél több tantárgyat tanítani, de sok múlott azon is, éppen milyen tanáraik voltak, hiszen többen csak néhány hétig tartózkodtak Budapesten, mielőtt tovább utaztak. A tartalmi kérdésekbe, tehát magába a tanításba az egyház nem szólt bele, de figyelemmel kísérték az órákat, és a központban tartott istentiszteletekre is meghívták őket. A hitéletet ugyanakkor Fabiny szerint nem erőltették rá senkire, inkább csak a nyitott ajtót kínálták fel nekik, hogy aki szeretne, élhessen a lehetőséggel.

Ezen a téren a gyermekmentőként emlegetett evangélikus lelkész, Sztehlo Gábor jelenti számára a követendő példát: ő volt az, aki a II. világháború idején, majd a kommunizmusban is számos deportált zsidó, illetve B-listázott szülő gyerekeiről gondoskodott, de senkit nem kötelezett a vallási közösségben való részvételre.

Aki marad, ősztől „rendes” iskolába kell járnia

A gyerekek tanévzáró ünnepség elején több kisebb csoportban álltak színpadra, hogy hazájukról, terveikről, a hazatérés iránti vágyukról énekeljenek. A legmeghatóbb pillanat viszont az volt, amikor a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt adták elő tört magyarsággal.

Mivel az evangélikusok által befogadott iskola hivatalosan nem számít oktatási intézménynek bizonyítványt nem kaphattak, de egy szép oklevelet átadtak nekik, hogy maradjon valamilyen tárgyi emlékük az itt töltött hetekről, hónapokról.

A jövő egyelőre bizonytalan: a diákoknak szeptembertől be kell tagozódniuk a hazai iskolarendszerbe, mivel ezt írja elő a köznevelési törvény. Az egyház ugyanakkor már elkezdte felmérni a saját fenntartású iskoláiban, hol mennyi menekült gyereket tudnának majd fogadni. Ez országszerte 15 körüli intézményt jelent, különösen az ukrán határ közelében lévőkre számítanak.

A tanítás tehát nem fog folytatódni a Szentkirályi utcai épületben, de Fabiny szerint olyan szoros viszony alakult ki köztük az elmúlt pár hónapban, hogy valamilyen formában biztosan tartják majd velük a kapcsolatot.

Irina borúlátó a háború kimenetelével kapcsolatban: mint mondja, az elején még arra számított, hogy legkésőbb április végén mindenki hazatérhet, most viszont már nem merné megtippelni, mikor jöhet el a béke – szerinte amíg Putyin él, nem lesz vége a harcoknak.

Ő mindenesetre ezután is segít, ahol csak tud: nyáron is szeretne minél több programot szervezni a gyerekeknek, legyen szó akár táboroztatásról, akár magyar nyelvórákról. Később pedig más önkéntesekkel együtt az iskolakeresésben, majd a beiratkozásban is támogatná őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Éber kómába került a családapa egy injekció után – a család Svájcban reménykedik a gyógyulásban
A 36 éves László augusztus 20. óta van éber kómában. Családja és barátai összefogtak, hogy esélyt kapjon a gyógyulásra egy drága svájci klinikán, amihez segítséget is kérnek.


Egy budapesti család élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott. A 36 éves László, aki hangtechnikusként dolgozott, augusztus 20. óta éber kómában van, miután szervezete rosszul reagált egy izomlazító injekcióra. A férfi nyaka egy hosszabb autóút után beállt, ezért orvoshoz fordult, ám a kezelés során allergiás sokkot kapott.

Légzése és keringése leállt, és csak hosszú újraélesztéssel sikerült stabilizálni az állapotát

– számolt be a Blikk.

Jelenleg Magyarországon csak egyetlen kómaosztály működik, ahol azonban Lászlót a jelenlegi állapotában nem tudják fogadni. A család ezért Svájcba utazott, ahol egy különleges klinikán kezdődhet meg a férfi rehabilitációja.

„A svájci orvosok azt mondták, egyértelműen van tudata a férjemnek, ezért nagyon jó eséllyel vághatunk bele a rehabilitációba. Nyilván megígérni nem tudnak semmit azzal kapcsolatban, hogy milyen szintig tudják rehabilitálni, ez a következő hetek, hónapok során dől majd el”

– mondta Zsófia, László felesége.

A három hónapos terápiás kezelés naponta 2200 svájci frankba, vagyis körülbelül 927 ezer forintba kerül. A család számára ez hatalmas kiadás lett volna, ezért Zsófia gyűjtést indított, és rövid idő alatt sikerült összegyűjteni a szükséges összeget.

„Hatalmas összefogást értünk el, szerencsére négy nap alatt összegyűlt a háromhavi kezeléshez szükséges összeg. Hihetetlenül sok ember mozdult meg. Rengetegen ismerik a férjemet, a munkahelyén is sokra tartják, több együttesnek hangosít, nagyra becsülik, úgyhogy sokan segítenek” – mesélte az óvónőként dolgozó édesanya.

Zsófiáék korábban már szembenéztek hasonlóan nehéz helyzettel, és akkor is sikerült csodát tenniük.

„Nyolc évvel ezelőtt a kisfiunk rácáfolt az orvosi jóslatokra, és bebizonyította, hogy az emberi agy milyen csodákra képes” – idézte fel az édesanya. „Boti az agyat érintő rendellenességgel született, ma mégis teljes életet élhet a modern technikának köszönhetően. Rendkívül okos kisfiú, vívni jár, imád focizni, és nagyon jól viseli mindazt, ami az apukájával történt.”

A nyolcéves Boti is örökölte édesapja Fradi iránti szeretetét. Az FTC is jelezte, hogy támogatni szeretné a családot: egy dedikált mezt ajánlottak fel árverésre.

Amennyiben te is támogatnád Lászlót és családját, itt teheted meg:

A Don Bosco Barátai Alapítvány adószáma: 19335238-1-41

A szervezet címe: 1032 Budapest, Bécsi út 173.

Bankszámlaszám: 11734004-20476535

Közlemény: DL gyógykezelésére


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Több száz tonna svéd halászháló védi az ukránokat az orosz drónoktól
„Sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat.”


Svéd halászok leselejtezett hálói mentenek életeket Ukrajnában: ezekkel korábban heringet és tőkehalat fogtak a Balti-tengeren, most viszont a drónok ellen védik meg az ukránokat – olvasható a Szabad Európa cikkében.

Az Operation Change nonprofit szervezet partnerei eddig mintegy 400 tonna halászhálót vittek az országba. Ludvig Ramestam, a szervezet társalapítója közvetlenül azután küldte el az első adagot, hogy Oroszország megtámadta Kijevet. Nem sokkal később újabb csomagot kértek tőlük. „Nem értettük” – meséli Ramestam a Szabad Európának – „mert 16 köbméternyi hálót küldtünk, és egy jó időbe beletelik, amíg abból álcákat csinálnak. Ehhez képest máris többet kértek”.

Kiderült, hogy a hálók az állások vagy a fegyverek álcázására, hanem az FPV drónok elleni védekezésre kellenek. Ramestam egy konkrét esetről is beszélt.

„Volt egy autó, ami köré felszereltük az adományozott hálókat. Néhány nappal később az autót megtámadta egy orosz FPV drón. Az volt a szerencse, hogy a kocsitól körülbelül egy méterre lévő fémrudakra kerültek körben a hálók, amelyek így jelentősen csökkentették a robbanást, és az autóban lévő emberek túlélték. A köszönőlevélben kifejezetten azt írták, hogy ezek a hálók mentették meg az életüket”.

Irina Ribakova, az ukrán 93. gépesített dandár sajtósa szerint a drónok elleni hálókat „mostanában mindenhol felszerelik a donyecki régió útjain”. Mint mondta, „a hálók nem csodaszerek, csak a védelem egy eleme, ami nem biztos, hogy működik. Számos példa van arra, hogy egy drón berepült a háló lyukába, és megvárt egy autót. A mi drónpilótáink ugyanezt teszik”.

Azonban nem minden háló felel meg a feladatra: a nejlonból készült és a mezőgazdasági hálók tűzveszélyesek. A legideálisabb anyag a drótkerítés lenne, de „ez nyilvánvalóan drága és nehéz telepíteni”.

A svéd adományok hátterében változó szabályok állnak. Szigorodtak az uniós környezetvédelmi előírások, 2021-ben a Balti-tengeren teljesen betiltották a tőkehalhalászatot. Sok halász korábban értékes hálója így eredeti céljára használhatatlanná vált, ezért többen elővették a raktárból, és felajánlották az ukrán csapatoknak.

„Svédországban sokan támogatják Ukrajnát az oroszok ellen vívott harcukban” – mondja Ramestam. „Tehát sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat”.

Finnország svéd nyelvűek által lakott területén, Aland-szigeteken különösen erős ez a hozzáállás. Egy ottani önkéntes, Minnie Regland felidézte, egy 70-es éveiben járó nő elmesélte neki, milyen félelmek kísértették Finnországot évekkel az 1939-es szovjet invázió után.

„Elmondta, hogy amikor hét–nyolc éves volt, a tanára bejött az iskolába, és bejelentette, hogy »jönnek az oroszok!«. Mindenki pánikba esett. Az apja akkoriban éppen kint volt a tengeren”. Meg is tanította a nőt arra, hogyan kell kezelni a halászhálókat, ám ő végül nem ezt a munkát választotta.

„Bár nem folytatta a halászatot, soha nem tudott megválni apja hálóitól. De most azt mondta, szerinte apja is örülne, ha tudná, milyen célt fog a hálójuk szolgálni”

– mondta az önkéntes a Szabad Európának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nemrég halt meg az édesapja, most saját életéért küzd a 16 éves vízilabdázó – gyűjtést indítottak a család megsegítésére
A Budapesti Honvéd játékosát, Bihari Gábort leukémiával diagnosztizálták. Édesapja temetését követően felerősödtek a tünetei.


Élete legnagyobb harcát vívja egy fiatal vízilabdázó: csak néhány hete veszítette el az édesapját, most pedig kiderült, hogy leukémiával küzd.

A Honvéd U16-os vízilabdacsapatában játszó Bihari Gábort jelenleg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelik. Édesanyja immár egyedül neveli, és minden erejével azon van, hogy ebben a harcban is segítse őt. Tünde a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy fia tünetei az apa temetését követően erősödtek fel. Kezdetben vírusfertőzésre gyanakodtak, ám a további vizsgálatok megerősítették, hogy nagyobb a baj.

„ Ezután a gyász mellett szorongás, belső feszültség és aggodalom kísérte a napjait, hiszen a tragédiát követően szinte nem maradt idő a feldolgozásra, a diagnózis pedig tovább növelte a lelki terheket. A leukémia fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelő, különösen egy fiatal sportoló számára.

A fáradékonyság csak az egyik tünet a sok közül, a kezelések mellékhatásai pedig komoly próbatételt jelentenek. Mindemellett hiányzik számára szeretett sportja és a közössége is. Mindezek ellenére Gábor igyekszik megőrizni azt a kedves, mosolygós személyiséget, amelyet mindenki szeret benne” – mondta el az édesanya.

Nagyon nehéz időszak ez a család számára, hiszen egyszerre küzdenek a gyásszal, a betegség súlyos terheivel, és a hirtelen megnövekedett anyagi kiadásokkal. A speciális étrend, valamint a mellékhatások enyhítéséhez szükséges vitaminok és immunerősítők beszerzése elengedhetetlen. Az édesanya önerőből már nem tudja fedezni ezeket, ezért Nemzeti Oktatási,  Sportpedagógiai És Tehetséggondozó Alapítvány – Gábor egyik sporttársának kezdeményezésére – adománygyűjtést indított. A vízilabda-közösség pedig összefogott: a Budapesti Honvéd Sportegyesület az elsők között ajánlotta fel a támogatását, majd több klub is csatlakozott. A sportolók, szurkolók és más jó szándékú emberek támogatása anyagi és erkölcsi erőt is ad a családnak.

„Ezúton is szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani: hálával gondolunk mindazokra, akik bátorítják, támogatják vagy adományaikkal segítik Gábort. Hosszú út áll előttünk, de biztató a tudat, hogy ezt az utat nem egyedül kell végigjárnunk”

– üzente Gábor édesanyja.

Így tudsz segíteni:

A támogatásodat az alábbi alapítványon keresztül juttathatod el a családnak:

NOST Alapítvány (Nemzeti Oktatási Sportpedagógiai és Tehetséggondozó Alapítvány)

Bankszámlaszám: 11718000-22391812

Közlemény: „Bihari Gábor - gyógyulásáért”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: elsírta magát Zacher Gábor a meglepetéstől – így ünnepelték kollégái a nyugdíjas kort elérő mentőorvost
Az ország toxikológusa még nem akar gondolni a visszavonulásra.


Váratlan meglepetésben volt része Zacher Gábornak: azt hitte, egy esethez riasztják, de szerencsére nem egy beteg, hanem munkatársai várták őt a helyszínen.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzése szerint az ország toxikológusa elérte a nyugdíjkorhatárt, de ő még gondolni sem akar a visszavonulásra. Mivel a betöltötte a hivatalos "nyugdíjas kort", kollégái szerették volna megünnepelni őt – nem is akárhogyan:

„Tegnapi szolgálata végén a doki egyik kedvenc kávézójába kapott riasztást a rohamkocsi, ahol a bejelentéssel ellentétben nem egy rossz állapotú beteg, hanem szeretett bajtársai és Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták. A meglepetés remekül sült el, a megható pillanatokról pedig videó is készült”

- olvasható a beszámolóban.

Az Országos Mentőszolgálat egyik meghatározó alakját már orvostanhallgatóként is vonzotta a mentőautó, kezdetben ápolóként, majd mentőtisztként teljesített szolgálatot, 1986-tól pedig mentőorvosként folytatta áldozatos munkáját.

„Zacher doktor fanyar humora, megkérdőjelezhetetlen szaktudása és végtelen embersége hatására mindig a közösség középpontjába került. Bajtársai szeretnek vele dolgozni, pontosan tudja, hogy mivel tud mosolyt csalni az arcukra, még a legnehezebb napokon is. Szakmai tanácsért, segítségért bárki fordulhatott hozzá, mindig szeretett mesélni, tanítani és minden szituációhoz van egy jó sztorija”

– írják róla a Facebook-posztban.

Azt is közölték, hogy miután Zacher további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján.


Link másolása
KÖVESS MINKET: