HÍREK
A Rovatból

Újranyitnának egy bányát Pilisvörösváron, a helyiek tiltakoznak

Attól tartanak, ez megterhelné a környezetet. Petíciót is indítottak.


Újranyitná a régi mészkőbányát Pilisvörösvártól nem messze egy cég - a hírt több híroldal is lehozta.

A három hektáros bányatelket 1995-ben alapította meg a Szolnoki Bányakapitányság. Az erdőkkel körülvett terület akkor a Rozmaring Kertészeti és Vagyonkezelő Kft. tulajdonában volt. A bánya jogilag még üzemel, de kitermelést régóta nem folytatnak benne.

"A környezete kiemelt védettséget élvez, de maga a telek nem, mert azt még a Nautra 2000 elnevezésű természetvédelmi program elindítása előtt jelölték ki" - írja az Infostart.

Az Index arról számolt be, hogy július végén került ki a Pilisvörösvári Önkormányzat honlapjára, hogy egy C&C Property Holding Kft. nevű cég környezetvédelmi teljesítményértékelési eljárást indított a „Pilisvörösvár II. – mészkő” védnevű bánya tervezett újranyitásával kapcsolatban.

A vállalkozó kilenc évre kér engedélyt a bányászatra, 2027-ig évente 50 ezer köbméter, összesen 450 ezer köbméter követ tervez kitermelni és elszállítani a Pilisből.

Az nlcafe azt írja, a polgármester, Gromon István szerint a bánya újranyitása ellehetetlenítené a városlakók életét, a kő kitermelése és elszállítása zajjal és porral jár, és tönkreteszi a település útjait is.

A helyiek is tiltakoznak a bánya megnyitása ellen, petíciót indítottak. "A tulajdonos egyelőre kérte az engedély kiadásának szüneteltetését" - írta a petícióval kapcsolatos Facebook-posztjában McMenemy Márk.

"A céggel egyelőre nem tudtunk kapcsolatba lépni: a tegnap elküldött e-mailre nem válaszoltak, a honlapon fellelhető mobil nem elérhető, a vezetékes pedig egy ügyvédi irodánál cseng ki. A cég nevében eljáró Öko-Agro-Tour munkatársával is beszéltünk, onnan is várjuk az ügyvezető visszahívását" - írja a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter valódi helyreigazítást vár az Indextől: A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt
A TISZA Párt elnöke szerint az Index nem tett eleget megfelelően a bírósági kötelezésnek a TISZA-adócsomag ügyében. Azt kifogásolja, hogy a helyreigazítás rejtve jelent meg, miközben a „hazugságkampány” napokig a címlapon szerepelt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Magyar Péter egy friss bejegyzésben fejtette ki véleményét az Index hírportál kampány alatti tevékenységéről. A TISZA Párt elnöke szerint

„A Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) féle Index végighazudta a választási kampányt.”

A politikus a legsúlyosabb valótlanságnak a TISZA-adócsomaggal kapcsolatos híradásokat nevezte.

Úgy fogalmazott: „A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt.”

Magyar Péter azt állítja, egy bírósági döntés kötelezte az Indexet annak beismerésére, hogy a történet nem volt igaz. A TISZA Párt vezetője ugyanakkor

kifogásolta a helyreigazítás módját, mondván, a lap ezt alig láthatóan, a weboldal alján tette meg, ellentétben a napokig címlapon tartott eredeti cikkekkel.

A politikus ezért egy arányosabb elégtételt sürget. „Várom a valódi helyreigazítást. A valódi helyen: a címlapon. Napokig.” – zárta bejegyzését.

A bíróság egy elsőfokú, nem jogerős ítéletben már kimondta, hogy az Index által bemutatott adócsomag nem köthető a TISZA Párthoz. Magyar Péter akkor azt közölte, a döntéssel a kormányoldal kampánya összeomlott, mert a dokumentum „minden betűje hazugság”. Egy másik, szintén elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék ismét a TISZA Pártnak adott igazat, és megerősítette, hogy a portál valótlanul állította a párt kapcsolatát a tervezettel.

Ezt követően sajtóhírek jelentek meg arról, hogy az egyik döntés jogerőre emelkedett, bár ezt az Index akkoriban eljárásjogi okokra hivatkozva vitatta.

A portál 2026. május 3-án végül közzétette a helyreigazítást.

Ebben elismerték, hogy a vitatott dokumentum nem a TISZA Párt gazdasági tervezete, és abból nem lehet következtetni a párt hivatalos programjára vagy adózási terveire.

A TISZA-adócsomag körüli vita azért is kapott nagy figyelmet, mert a témára épült a kormány nemzeti konzultációja is. A Miniszterelnöki Kabinetiroda adatai szerint a kampány reklámköltségei bruttó 8,29 milliárd forintot tettek ki, ami egy nagyobb, 12,3 milliárdos teljes keret része volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján” - Magyar Péter egész napos rendszerváltó népünnepélyt hirdetett a Kossuth térre
A Tisza Párt elnöke Facebook-posztban tette közzé a május 9-i esemény részletes programját. A nap az Országgyűlés alakuló ülésének kivetítésével indul és egy esti bulival zárul.


Magyar Péter a Facebookon hívott mindenkit egy egész napos ünnepségre, amelyet május 9-én tartanak Budapesten. A politikus a választási győzelem után egy rendszerváltó bulit hirdetett az eskütételének napjára, és egy országos rendezvényre invitálta az embereket a Kossuth térre.

A bejegyzés szerint a nap programja délelőtt 10 órakor az Országgyűlés alakuló ülésével indul, amelynek eseményeit a téren kivetítőkön lehet majd követni. Sulyok Tamás köztársasági elnök korábban erre az időpontra hívta össze az új parlament első ülését.

„Mindenkit szeretettel várunk május 9-én egy egész napos rendszerváltó népünnepélyre Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton”

- írta a leendő miniszterelnök. A kormányfő megválasztására, eskütételére és beszédére délután 3 órakor kerül sor.

A bejegyzés alapján a délutáni program egy katonai ceremóniával folytatódik: „16 órától a Kossuth téren díszszemlével és ünnepélyes zászlófelvonással folytatódik a rendszerváltó népünnepély.”

A politikus azt írja, a hivatalos programrészt követően a megválasztott miniszterelnök köszöntője, művészeti előadások és meglepetésvendégek várhatók, majd ezt követően

„egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján.”

Magyar Péter a bejegyzését egy személyes felhívással zárja: „Gyere el, és hívd el a családodat és a barátaidat!” Végül arra kéri az érdeklődőket, hogy a kommentben található Facebook-eseménynél jelezzék részvételi szándékukat.

A politikus a választási eredményt „eget rengető győzelemnek” nevezte, amelyről szerinte még az unokáknak is mesélni fognak.

A meghívó hátterében a Tisza Párt történelmi választási győzelme áll. Magyar Péter szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy az emberek teljes rendszerváltást akarnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ennyibe kerül idén a hamburger és a gulyás a MÁV balatoni étkezőkocsijában
Május 1-jétől újraindult az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest és Keszthely közötti Balaton InterCity-járatokon. A gulyásleves ára 3000 forint maradt, egy Classic Burger pedig továbbra is 2600 forintba kerül.


Május 1-jétől minden Budapest és Keszthely között közlekedő Balaton InterCity-vonaton visszatért az étkezőkocsi-szolgáltatás. A MÁV a nyári szezonra és a vízparti hangulatra szabott menüvel készült, az árak pedig vegyesen mozogtak: több népszerű tétel ára stagnált vagy csökkent, míg másoknál jelentős emelkedés figyelhető meg.

Az idei kínálat egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem látszik egységes áremelkedés. A Pénzcentrum összegzése szerint a korábbi évek slágertermékei, mint a START vagy Classic Burger (2600 forint), a gulyásleves (3000 forint) és a tükörtojásos vagy rántottás reggelik (1300 forint) ára nem változott.

Sőt, a somlói galuska 1800-ról 1600 forintra, az Unicum ára pedig 1150 forintra csökkent.

Ezzel szemben a grillkolbásztál 1500-ról 1650 forintra, a Cézár-saláta pedig 1900-ról 2400 forintra drágult. A kínálat a POLCZ készételekkel is bővült, ezek 2400 forintért kaphatók.

A tavalyi eladási adatok alapján látszik, mely termékek voltak a legnépszerűbbek az Utasellátónál.

2025-ben a legkelendőbb étel a hot dog volt, több mint 64 ezer darabot adtak el belőle.

A hot dog mellett a reggeli menükből 40 ezer adag, a háromszög szendvicsekből 41 ezer adag fogyott. Az italok közül a kóla vezetett, közel 110 ezer palackkal.

Az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest–Székesfehérvár–Siófok–Fonyód–Keszthely útvonalon közlekedő Balaton InterCity-vonatokon érhető el május 1-jétől egészen szeptember 20-ig.

A balatoni főszezon június 20-án indul, az étkezőkocsi-szolgáltatás viszont már az előszezonban elérhető valamennyi Budapest–Keszthely Balaton InterCity-vonaton. Fontos tudni, hogy a Balaton felé közlekedő InterCity- és expresszvonatokra Budapest és a tó közötti távolsági utazásnál helyjegyet is kell váltani. Az étkezőkocsikban a feltüntetett kártyatípusokkal és forint készpénzzel lehet fizetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
28 fokos meleg jön, de viharos széllel és záporokkal érkezik a fordulat
A hét elején 28 fokig is melegedhet a levegő, miközben száraz, napos időre számíthatunk. Keddtől azonban a Dunántúlon már viharos szél és záporok zavarhatják meg az idillt.


A vasárnapi remek idő után hétfőn tovább melegszik a levegő, a csúcshőmérséklet már 23 és 28 fok között alakul, miközben folytatódik a száraz, napos idő – írja az Időkép. A Dunántúlon legfeljebb kevés fátyolfelhő szűrheti a napsütést. Hétfőn hajnali fagyok már nem valószínűek, a minimumok 1 és 10 fok között várhatók. A délies szél azonban többfelé élénk, északnyugaton már erős lesz, előre jelezve a hét közepén érkező változást.

A mostani melegedés közvetlen előzménye a hétvégi fordulat volt, amikor a fagyos reggeleket követően száraz, napos idő érkezett, és a hőmérséklet vasárnapra már 25 fok közelébe emelkedett.

Kedden már gyakrabban zavarják majd fátyol- és gomolyfelhők a napsütést, és a késő délutáni, esti órákban a Dunántúlon néhol záporokra is van esély.

A délies szél sokfelé élénk marad, de nyugaton és északnyugaton már erős, helyenként viharos széllökésekre is számítani kell.

A hőmérséklet továbbra is magas, 22 és 28 fok között alakul.

Szerdán a többórás napsütés mellett erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Délután már több helyen záporok, zivatarok is kialakulhatnak.

Az élénk, erős délnyugati szelet zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik. A változás azonban nem hoz jelentős lehűlést, ellentétben a korábban tapasztalt, drasztikus hőmérséklet-zuhanással járó hidegfrontokkal.

Szerdán is 21 és 28 fok közötti maximumok valószínűek, vagyis a hét első fele a fokozódó szél és a helyi záporok ellenére is kora nyárias melegben telik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk