KÉK HÍREK
A Rovatból

Újdonságok az idei Szigeten: kevesebbet kell majd sorban állnod

Gerendai Károly pedig az idei fesztivál után visszavonul.


Új lendületet kaphat a magyar fesztiválcég nemzetközi terjeszkedése azáltal, hogy egy amerikai befektetési alap, a Providence Equity Partners 70%-os tulajdonrészt szerzett januárban a Sziget csoportban - mondta Gerendai Károly Sziget május 11-i sajtótájékoztatóján.

Megerősítette: az idei fesztivál után visszavonul a cég vezetésétől. Az is elhangzott, milyen újdonságok várnak rátok idén a Szigeten.

KAP_4276

Az alapító szerint a kezdeti "mindenki mindent csinál baráti közösségből" egy professzionálisabb céggé váltak az idő folyamán, így szükség lett olyan szakemberekre, akik jobbak az adott területeken.

Azt mondta, egy ponton ráébredt, már nem tudja előrébb vinni a dolgokat, ezért döntött úgy, hogy visszavonul az operatív területről, és átadja a stafétát.

KAP_4145KAP_4220KAP_4370

A csütörtöki sajtótájékoztatón a cégcsoport leköszönő ügyvezetője azt mondta, az együttműködés pontos terveiről nem tud beszélni, mert ez még csak most fog kialakulni.

A fesztivál, amely idén ünnepli a 25. születésnapját ma Magyarország első számú turisztikai attrakciója.

80-85 ezer külföldi látogatója van minden évben a Szigetnek: ez a szervezők számításai szerint azt jelenti, hogy a fesztivál 650 ezer vendégéjszakát generál a turizmusnak - ez a teljes éves magyar forgalom 5 százalékát teszi ki. A rendezvény az egyik legismertebb magyar brand lett, ahová 100 országból érkeznek vendégek - olvasható a Portfolión.

Felmerül a kérdés, hogy egy ennyire sikeres sztorinál, egy ennyire telt házas rendezvénynél hogyan lehet még továbbmenni?

"
Az egyik ilyen út a Sziget a látványvilága és a külcsín. Évről évre arra törekszünk, hogy még színesebb és még gazdagabb legyen

- mondta Kádár Tamás, a cég operatív vezetője és a Sziget projektvezetője.

Idén is különböző gyönyörű művészeti installációknak ad majd helyet a fesztivál, így garantált, hogy most sem fogunk csalódni.

KAP_4322KAP_4259KAP_4292

A cég operatív vezetője hozzátette, idén még nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetbarát működésre, például a vízhasználat jelentős részét a Dunából oldják majd meg. Emellett a fizetési rendszert is fejlesztették: idén már nem kell sorban állni a konténereknél, hogy pénzt tehessünk a kártyánkra, egy okostelefonos applikáción keresztül is meg lehet majd ezt oldani.

Új helyszínként mutatkozik be idén a Sziget 25 Cruisin névre keresztelt partihajó is.

Egy új támogató is belépett a képbe, a Mission SZITIZENS projektet idén a Viber támogatja. Ez egy közösségépítő játék: kis csapatok pályázhatnak, a játék során vicces feladatokat kell teljesíteniük. A fődíj egy "luxusélmény", vagyis egy hűtőgéppel felszerelt lakókonténer a fesztiválon.

VIDEÓ: A sajtótájékoztató

KAP_4231KAP_4211

A sajtótájékoztatón felcsendült az idei év himnusza is, a Mary Popkids lépett a színpadra:

KAP_4188KAP_4203

A szülinaphoz méltón pedig torta is volt, nem is akármilyen:

KAP_4301

Fotó: Kálló Péter


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk