HÍREK
A Rovatból

Újabb megrázó részletek derültek ki a Balatonba fulladt testvérpár tragédiájáról

A 13 és a 17 éves fiúk matraccal mentek be a Balatonba Alsóbélatelepnél. A vízimentők vezetője szerint a gyerekek nem tudtak jól úszni, ráadásul a déli parton sokáig nem mélyül a tó, de 300-400 méter után drasztikusan változik a vízmélység.

Link másolása

Mint azt mi is megírtuk, vasárnap belefulladt a Balatonba egy 13 éves fiú és 17 éves testvére. A gyerekek matraccal mentek be a Balatonba az alsóbélatelepi strandnál, de eltűntek a vízben.

A Telex információi szerint a háromgyermekes család előző nap érkezett a Balatonhoz. A legkisebb testvér a szülőkkel kint maradt a parton, a két nagyobb fiú pedig a szülők tudtával volt bent a vízben két gumimatraccal. A szülők figyelték is a gyerekeket a partról.

Az idő jó volt, sütött a nap, a víz szinte teljesen sima volt.

A két gazdátlan matracra egy SUP-os figyelt fel jó 400 méterre a parttól. A kisebbik fiú testét a matrac mellett megtalálta, azonnal kihúzta a SUP-ra és kivitte a partra, ahol a vízimentők, a mentők és a légimentők próbálták meg újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.

Később kiderült, hogy a fiú idősebb testvére sincs meg. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke a lapnak elmondta, hogy először három mentőhajó és egy rendőrségi járőrhajó indult a fiú keresésére, és az első negyedórában a rendőrség helikoptere is a terület felett körözött.

A vízimentők az elején több egymásnak ellentmondó vagy téves információt is kaptak, ezek kiértékelése, összesítése is megnehezítette a keresést - írja a Telex.

A helikopteres keresés nem vezetett eredményre, így a három szonárral felszerelt hajó mellé megérkezett a vízimentők negyedik mentőhajója is.

Az idősebb testvér holttestét végül elég nagy területet átfésülve a víz alatti ultrahangos keresővel találták meg a parttól kb. 400-450 méterre.

Azt egyelőre nem tudni, mi történhetett a két fiúval, mert senki nem látta, hogyan kerültek a vízbe - jegyzi meg a Telex.

A szülők kikérdezése után kiderült, hogy a két gyerek úszástudása nem volt megfelelő ahhoz, hogy a mély vízben legyenek.

"Valamilyen szinten tudtak úszni, de a szülők elmondása szerint mély vízben tartósan nem tudtak tartózkodni"

- mondta a Telexnek Bagyó Sándor, aki szerint

"az a baj a déli parttal, hogy a sekély víz hamis biztonságérzetet ad azoknak, akik nem tudnak jól úszni. A déli parton a tó sokáig nem mélyül, 300-400 méter után viszont egy úgynevezett marás van, ahol métereken belül drasztikusan változik a vízmélység".

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke szerint a legtöbb helyen ugyan van strandzáró bója, amely felhívja a figyelmet arra, hogy mélyülhet a víz, ezt a legtöbben nem veszik figyelembe.

"Nem lehet mindenki mellé vízimentőt állítani, a legtöbb vízi balesetnél az egyéni felelősség az elsődleges ok"

- fogalmazott Bagyó Sándor, aki azt is hozzátette: "évek óta azt gondolom, hogy még hangsúlyosabban kellene tájékoztatni a strandolókat a Balaton veszélyeiről".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta.

Link másolása

Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

„A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta. Részleteket nem árult el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobb oldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: