HÍREK

Újabb járványhullám kezdődött, ismét maszkviselésre buzdítják az embereket Franciaországban

46 százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma az országban egy hét alatt, a szakemberek szerint ez már a kilencedik járványhullám kezdete.

Link másolása

A koronavírusos fertőzöttek számának emelkedése miatt a maszk újbóli viselését ajánlotta Élisabeth Borne francia miniszterelnök kedden országa lakóinak a tömegközlekedési járműveken, valamint a különösen veszélyeztetett emberek közelében.

A járványügyi szakemberek szerint egy újabb, a kilencedik járványhullám érte el az országot.

"Segítsük egészségügyi dolgozóinkat azzal, hogy mindannyian óvatosabbak vagyunk! Ünnepélyesen az egészségügyi előírások betartására szólítok fel. Hordjuk a maszkot, amikor veszélyeztetett emberek környezetében vagy olyan zsúfolt helyeken vagyunk, mint a tömegközlekedési járművek! Ezek az apró gesztusok életeket mentenek, ezt mindannyian tudjuk, és meghatározóak a járvány visszaszorításában" - mondta a kormányfő a nemzetgyűlésben az azonnali kérdések órájában. "A franciák mindig is felelősen viselkedtek. Nincs kétségem afelől, hogy most is így fognak tenni" - tette hozzá.

A csaknem egy hónapig tartó javuló tendencia után a koronavírus ismét terjedni kezdett Franciaországban, valószínűsíthető egy kilencedik járványhullám megérkezése.

Pénteken 48 629 új fertőzöttet regisztráltak az egy héttel korábbi 33 177-hez képest, ami 46 százalékos emelkedést jelent.

A francia egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint megemelkedett a kórházban ápoltak száma is: az elmúlt hét napban több mint 4500 új fertőzött szorult kórházi ápolásra súlyos tünetek miatt. A vírus úgynevezett reprodukciós rátája 1 fölé emelkedett, ami azt jelenti, hogy egyre magasabbra ívelő járványgörbe kezdetén tartunk - mondta az AFP hírügynökségnek Pascal Crépey járványügyi szakember.

Antoine Flahault, a Genfi Egyetem egészségügyi intézetének vezetője a francia hírügynökségnek elmondta: egy kilencedik hullám van kialakulóban nemcsak Franciaországban, hanem általánosságban Európában, Délkelet-Ázsiában és Észak-Amerikában. Ezért a koronavírus omikron variánsának új, gyorsan terjedő BQ.1-es jelzésű alváltozata a felelős, amely fokozatosan kiszorítja a BA.5-ös jelzésű alvariánst is.

A szakember szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra lehet számítani, hogy a járványgörbe tovább emelkedik, és csak a karácsonyi szünetben kezd csökkeni, az iskolák bezárásának köszönhetően.

Az első nyolc járványhullám alatt Franciaország lakosságának immunizációja részben kialakult, miután az oltásra jogosultak 95 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás három adagját, de a negyedik oltást a jogosultaknak, azaz a 60 év felettieknek csak a töredéke igényelte. A jelenleg kórházban ápolt fertőzöttek száma (19 ezer) egyelőre elmarad az előző hullámok tetőzési szintjeitől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: