GASZTRO
A Rovatból

Új séf, új menü, de a minőség változatlan: az Arany Kaviár több mint 30 éve a csúcson

Molnár Bence új menüjével frissít a legendás budai étterem.


Budapesten az elmúlt években egyre gyorsabb ütemben váltják egymást a gasztronómiai szereplők. Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy hetente több új hely nyit, és minden hónapra jut pár olyan étterem is, amire a szakértők is felkapják a fejüket.

Ezek az éttermek sok esetben csak 1-2 évet élnek meg, és már jön is egy másik hely, más koncepció, más csapat, más stílus helyettük. Egyre nehezebb olyan helyet találni, ahol ugyanaz a tulajdonosi kör és ugyanaz a hitvallás, mint 10-20 éve.

Vagy csak kevesebb figyelem szegeződik rájuk az egyre nagyobb zajban?

Az Arany Kaviár több mint 30 éve képvisel minőséget és magas gasztronómiát Budapesten.

Van egy erőteljes törzsvendégekből álló közönségük. És nem ritka, hogy aki mondjuk 20 évvel ezelőtt még randevút szervezett ide, az ma már a családjával érkezik vacsorázni.

Szinte biztos, hogy a tulajdonosok Molnár Attila (general manager) és Nyíri Szása (executive chef) folyamatos jelenléte a siker egyik kulcsa. A hatalmas üvegfalú konyhába bepillantva magunk is láthatjuk, ahogy Szása a konyhában dolgozik a csapattal, Atilla pedig a vendégtérben tűnik fel időről időre.

De bármennyire is fontos és romantikus az állandóság, ahhoz, hogy talpon maradjon egy hely, hogy új embereket is bevonzzon, folyamatosan meg kell tudni újulni, és a figyelem középpontjában kell tudni maradni.

Az Arany Kaviárban az elmúlt évek sem teltek eseménytelenül

2020-ban, a 30 születésnapjukon egy nagyobb irányváltást eszközöltek, és tudatosan visszavettek az orosz vonalból.

Természetesen a klasszikus fogásaik nem tűntek el teljesen.

Az à la carte étlapon jelenleg is elérhető 2 étel, ami az 1990-es évek óta kapható náluk.

Az egyik az angus marha “Sztroganoff”, ami közvetlenül az asztalodnál nyeri el végső formáját, a másik pedig a bárányhússal töltött pelmenyi.

Angus Marha “Sztroganoff” (Since 1990)

És természetesen a név továbbra is kötelez. Többféle, kiváló minőségű kaviár közül is lehet választani. A 3 vagy 5-féle kaviárból álló élménykóstoló pedig bátran nevezhető felejthetetlen élménynek.

2024-ben ismét bekerültek a Michelin-ajánlott helyek közé, és Nyíri Szása a 2024-es Dining Guide Év Étterme Gála Életműdíjasa lett.

Áprilisban pedig bejelentették, hogy új séf kerül az étterem élére, Molnár Bence személyében.

Bence pályafutását a Michelin-csillagos Bábel Budapestben kezdte, majd Tiago Sabarigo sous séfjeként folytatta az Essencia Étteremben.

A Bocuse d’Or séfverseny-sorozatban először Veres István oldalán commis-ként jutott a lyoni világdöntőig, majd tavaly a hazai döntőben már versenyzőként tette próbára magát.

Molnár Bence érkezésével természetesen frissült a konyhai csapat is, valamint megújult az éttermi szerviz csapat is: Nyikos Ádám lett az étteremvezető és Kincses Dávid a head sommelier.

Nyíri Szása és Molnár Bence (Fotó: Láng Péter)

És ha már itt tartunk, ejtsünk pár szót az italokról, hiszen ideális esetben az első ízélményt egy pohár pezsgő szolgáltatja majd nekünk a vacsora során.

Az Arany Kaviárban megdöbbentően hosszú és izgalmas a borlap. Nem véletlen, hogy

a Wine Spectator 2024-ben is két pohárral, azaz Best Award of Excellence díjjal tüntette ki őket.

Ilyen elismeréssel rajtuk kívül csak egy budapesti étterem rendelkezik. (A borlapra ITT nézhettek rá.)

Ez az elismerés egyrészt a tulajdonosoknak köszönhető, hogy bátran bővítik a kínálatot. Másrészt Dávid érdeme, akinek küldetése, hogy a klasszikusok mellett rengeteg különleges tételt és kisebb pincészetet is feltérképezzen és bemutasson. Ha valahol, hát itt tényleg van értelme kísérletezni a sommelier javaslatain keresztül.

Óriási trend most az alkoholmentes pezsgő és bor, és nagy örömömre ezekkel is abszolút képben vannak. Talán az eddigi legjobb alkoholmentes pezsgővel indította el a vacsorámat. Ez már tényleg nem egy édes, buborékos üdítő, hanem a sauvignon blanc jegyeit szépen kidomborító ital.

De csak hogy alkoholos verziót is említsek, a Tornai Pincészet Nagy-Somlói borvidékről származó szürkebarátja is kifejezetten ez én ízlésem volt.

A menü tekintetében én ezúttal a Molnár Bence által megálmodott degusztációra szavaztam.

Az egész menüsorról elmondható, hogy szépen építkezik a vacsora kezdetétől a végéig. Több édesvízi hal és kaviár is előkerül benne, de hangsúlyosak az egyszerűbbnek mondható zöldségek is, mint a borsó vagy a karalábé.

Én többször tapasztaltam már degusztációs menüvel kapcsolatban, hogy egyszerűen túl sok lesz a vörös hús a sor végére. De itt

a szarvashoz vezető út remekül elő volt készítve, és a vacsora igazi tetőpontjává tudott válni.

A teljesség igénye nélkül mutatok pár képet a menüről. Szerintem az így is remekül átjön, hogy mennyire aprólékos és harmonikus az egész.

Kecsege, Borsó, Narancs
Uborka, Spárga, Bodza
Karalábé, Póréhagyma, Sajt
Pisztráng, Burgonya, Ikra
Őz, Fehérrépa, Retek

A kóstolómenü a látogatásom óta már frissült, hiszen a szezonalításra az Arany Kaviárban is nagy hangsúlyt fektetnek. De az egyik legmutatósabb fogás, a karalábé változatlan maradt, és továbbra is az őz a tetőpont. Valamint úgy tűnik, hogy a desszerttől válnak majd meg egyhamar.

"Az almás" tálalásában is annyira kedves volt számomra, hogy egy képpel nem vagy hajlandó megúszni.

A desszertet Bence nagymamájának almás pitéje ihlette, amihez remek kísérő volt a Disznókő Pincészet aszúja.

Bár sokak szerint a fine dining ideje lejárt, a top éttermekben javarészt jelenleg is ezzel a gasztronómiai irányzattal találkozhatunk.

De hogyan is járhatna le a szavatossága a minőségi alapanyagokból előállított, precízen megkomponált menünek?

Miért ne lehetne létjogosultsága 2024-ben is egy nagy múlt, elegáns étteremnek Budapesten?

Hiszen vannak olyan alapanyagok és ételek, amiket vétek lenne kockás terítőre tálalni, vagy túlzott lazasággal felszolgálni. Ahogy egy Dom Pérignont sem kínálnánk vizes pohárban, és egy kaviárt sem fogadnánk el papírtálcán.

Arany Kaviár Étterem

Nyitva tartás:

Keddtől - Szombatig

18:00-24:00

1015, Budapest, Ostrom utca 19.

Mobil: +36 30 685 6000

E-mail: [email protected]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Újjászületik a báli hagyomány: 2026-ban ismét Gundel Bál a Városligetben
A bál nem a múltba réved, hanem hidat képez múlt és jelen között: megmutatja, hogy az elegancia, a zene és az együttlét iránti igény ma is bennünk él – csak újra alkalmat kell teremteni hozzá.


A Gundel Palota több mint 130 éves története új fejezethez érkezik: 2026. február 7-én újra báli ruhába öltözik az ikonikus épület, és megrendezik a Gundel Bált.

A rendezvény célja, hogy életre keltse a klasszikus budapesti társasági élet hagyományát, de a 21. századhoz igazítva: elérhető, nyitott és örömteli formában.

A bál ötlete már évek óta ott volt a levegőben. A Gundel üzemeltetője, az Eventrend Group már évekkel ezelőtt megfogalmazta: szeretné, ha a Palota újra az elegáns, de közvetlen találkozások helyszíne lenne. A társasági élet visszahozása szívügyük.

Mi nem operabálban gondolkodunk” – mondta Nagy Gábor, az Eventrend egyik alapító-tulajdonosa a rendezvény sajtótájékoztatóján, az Erzsébet Teremben.

A cél csupán annyi, hogy az emberek felszabadultan érezzék magukat egy elegáns környezetben.

A bál mindenkié

A bál témája, a „Csillagok között”, a felfedezés, a könnyedség és az ünnepi ragyogás hangulatát idézi. Az este minden vendége ennek a különleges fényvilágnak lehet részese.

Az eseményre az egész épületet megnyitják a vendégek előtt, és a Palota minden szintje más hangulatot kínál majd.

Az Erzsébet Terem ad otthont a nyitótáncnak és a báli zenekarnak, ahol hajnalig tart a tánc.

Az éttermi részben ültetett vacsora, jazzprogram és Rakonczai Imre zongorás estje várja a vendégeket, míg a pincében DJ gondoskodik a fiatalabbak bulihangulatáról.

Az este során számos különleges elem is megjelenik: csokoládé- és pezsgőbár, rulettasztalok, élménypontok, sőt egy 3D hologram segítségével maga Gundel Károly is „visszatér” a Palotába.

A dress code black tie, vagyis elegáns báli viselet ajánlott, de a szervezők célja nem az, hogy bárki feszengjen. A bál az elegancia mellett a felszabadultságról szól, ezért érdemes olyan cipőt választani, amiben kényelmesen lehet táncolni. A vendégeknek Ordasi Zsolt stylist segít a tökéletes megjelenés összeállításában (igény esetén, előre egyeztetett időpontban).

Gundel Takács Gábor, Mikes Anna és Keleti Andrea

A bál egyik legszebb hagyománya a nyitótánc. A Gundel Bálon fiatal elsőbálozók mutatják majd be a bécsi keringőt Keleti Andrea vezetésével.

A táncművész már a nyári táncos estek háziasszonyaként is bebizonyította, mennyi örömet tud adni a közös tánc, most pedig egy új generációt segít bevezetni a báli kultúra világába. A szervezők azon 16 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének részesei lenni ennek a hagyományteremtő eseménynek.

Jelentkezés az elsőbálozók nyitótáncára

Várjuk azon 16–25 év közötti fiatalok jelentkezését, akik:

szívesen tanulnak meg egy elegáns bécsi keringőt

vállalják a 10 alkalmas felkészítő próbasorozaton való részvételt

örömmel lesznek részesei egy rangos társasági eseménynek

vállalják a 2026. február 7-i fellépést a Gundel Bál nyitó pillanataként

A Gundel biztosítja:

- a báli ruhát

- a táncoktatás díját

- a sétálójegyet Bálra

Jelentkezés párban vagy egyénileg is lehetséges.

Amennyiben valaki egyénileg jelentkezik, mi gondoskodunk a párba állításról.

Jelentkezés: [email protected]

Határidő: 2025. november 20.

A nyitótáncosok a bál teljes élményének vendégei lesznek — elegáns megjelenéssel, emlékezetes szerepléssel és a Gundel Bál történetébe írt saját fejezettel.

Gasztronómia a hagyomány jegyében

A Gundel Bál nemcsak a zenéről és a táncról szól, hanem a gasztronómiáról is.

Az est vacsoráját Wolf András corporate séf és Vérten Róbert executive séf jegyzi.

Vérten 2022 óta erősíti a Gundel csapatát, most pedig Wolf András mellett ő felel a báli menüsorért is.

A filozófiájuk egyszerű, mégis időtálló: a hagyományokat megőrizni, de a mai vendégek igényeihez igazítani.

„Nem magunknak főzünk, hanem a vendégeknek” – fogalmazott Wolf András, aki szerint a Gundel étlapja nem lehet öncélú. Így a klasszikus ételek finomhangolása, a könnyedebb technológiák és az alapanyagok tisztelete jellemzik a konyhát.

A báli menüben helyet kap több tradicionális alapanyag is, mint a fácán, a szarvas, a mangalica és a fogas.

De a 4-fogásos tányérszervizes vacsoramenüből elérhető vegetáriánus opció is.

Sőt, az este alatt a Palota udvarán hütte hangulat várja a vendégeket bajor pereccel és kenyérlángossal. Így azok is jól érzik magukat, akik a tánc mellet csak egyszerűbb falatokra vágynak.

A szervezők többféle csomagot kínálnak, hogy mindenki a saját igényeihez és elképzeléseihez illő báli élményt választhassa.

Wolf András corporate séf és Vérten Róbert executive séf

A Gundel Bál nem profitorientált rendezvény. Nincsenek szponzorok, márkák, reklámok. A cél sokkal inkább az, hogy a Gundel ismét közösségi hellyé váljon.

A szervezők azt remélik, hogy a bál hagyománnyá nőheti ki magát, és évről évre megtöltheti élettel a patinás épületet.

Az elmúlt években a Gundel folyamatosan megújult, új séfekkel, új étlappal és új lendülettel. Most pedig egy este erejéig ismét visszatér a Palotába az a társasági élet, amely egykor Budapest egyik legjellegzetesebb arcát adta.

Hiszen a Gundel mindenkié!

gundel.hu/gundel-bal

A Gundel Étterem az Eventrend Group tagja. A magyar tulajdonú cégcsoport több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 35 projekt tartozik, és mintegy 1200 munkavállalót foglalkoztat. Az Eventrend Grouphoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
Rácz Jenő álmodta meg a McDonald’s legújabb menüjét
Az újdonság október 9-től lesz elérhető a hazai Meki éttermekben, és a séf aláírásával ellátott, vörös-fekete csomagolásban érkezik.


A menü középpontjában egy egyedi burger áll, amelynek alapja egy extrán vajas, briósszerű, len- és szezámmagos zsemle. A szendvicsben szaftos marhahúspogácsa, tömbből szeletelt füstölt sajt, paradicsom, lollo rosso saláta, bacon, valamint pirított és friss hagyma kapott helyet. Az ízeket egy enyhén csípős, fekete fokhagymából készült szósz egészíti ki, amely Magyarországon még kevéssé ismert alapanyag.

A menühöz fűszeres burgonya, külön tálka fekete fokhagymás mártogatós, valamint egy 0,4 literes választható üdítő tartozik. A szendvics elérhető McMenü és McMenü Plusz ajánlatként is.

A közös munka közel három éven át tartott.

Rácz Jenő a McDonald’s termékfejlesztőivel dolgozott együtt, hogy a márka klasszikus alapanyagai – például a 100%-os marhahús – és az új elemek harmonikusan illeszkedjenek egymáshoz.

A fekete fokhagymás szószt a séf eredeti receptje alapján az Univer gyártotta le, a vajas buci pedig kifejezetten ehhez a menühöz készült.

„Amikor most lehetőséget kaptam, hogy megtervezzem ezt a menüt, azonnal tudtam: olyat szeretnék alkotni, amitől a vendég is megáll egy pillanatra, és azt érzi – na, ez valami más” – mondta Rácz Jenő.

A Limited by Rácz Jenő menü október 8-án a McDonald’s alkalmazásában, október 9-től pedig országosan, minden rendelési csatornán elérhető lesz, visszavonásig vagy a készlet erejéig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Üzleti ebéd: 5 hely, ahol egyszerre lehet gyorsan, elegánsan és változatosan étkezni
Ezek a helyek inspiráló környezetet és minőségi kulináris élményt kínálnak minden üzleti megbeszéléshez.


Az üzleti ebéd sokszor nem pusztán étkezés, hanem stratégiai eszköz is: a megfelelő helyszín, a nyugodt környezet és a gondosan összeállított menü mind hozzájárulhat a sikeres találkozóhoz. Budapest tele van izgalmas éttermekkel, de nem mindegy, hogy hol, mennyi idő alatt és milyen stílusban szeretnénk elfogyasztani az ebédet.

A Városliget Café & Restaurant csendes, zöldövezeti hangulatával, a Spoon The Boat egyedülálló dunai panorámájával, a Costes Downtown fine dining minőségével, a 101 Bistro kreatív, ázsiai fogásaival és a Time Out Market sokszínű kínálatával kínál remek alternatívákat.

Akár klasszikus magyar ízekre, akár nemzetközi vagy fine dining fogásokra vágyunk, itt mindenki megtalálja a maga komfortételét és a partner igényeihez igazodó választékot.

Városliget Café & Restaurant

A Városliget Café & Restaurant ideális helyszín azok számára, akik üzleti találkozójukhoz inspiráló, mégis nyugodt környezetet keresnek. Az étterem a Városliget szívében, az Olof Palme sétányon található, a Hősök terétől mindössze néhány lépésre.

A környék könnyen megközelíthető, a közelben parkolók is vannak, valamint a kisföldalatti egyik megállója is elérhető távolságban van. A zöld környezet miatt itt a hangulat sokkal nyugodtabb, mint a belvárosban, így a helyszín nemcsak gyors üzleti ebédre, hanem hosszabb megbeszélésekre, közös gondolkodásra is ideális.

A Vajdahunyad várára néző Tavirózsa terem diszkrét és kifinomult miliőt kínál kisebb üzleti találkozókhoz vagy tárgyalásokhoz. Ha pedig inkább kötetlenebb hangulatot keresünk, az étterem tágas Café termében is találhatunk olyan meghitt sarkokat, ahol zavartalanul lehet megbeszélni a legfontosabb részleteket.

A Városliget Café konyhája a magyar és a nemzetközi ízek találkozására épít, így mindenki könnyen talál magának kedvére való fogást – akár klasszikus komfortételeket, akár valami különlegesebbet keres. A gondosan összeállítottak ételek és italok mellet a kiszolgálás is extra figyelmes, ami jól tükrözi a minőség iránti elkötelezettséget és a vendégek megbecsülését.

A panoráma, a gasztronómiai élmény és a nyugodt elegancia együttese miatt a Városliget Café nemcsak egy ebéd helyszíne, hanem olyan tér, ahol a jó beszélgetések és az eredményes megállapodások természetes módon születhetnek meg.

Cím: 1146 Budapest, Olof Palme sétány 5.

Weboldal: https://varosligetcafe.hu

Spoon The Boat

A Spoon azért is különleges, mert nem egy egyszerű étterem, hanem egy állóhajó a Dunán, ami ráadásul a belváros szívében, a Vigadó térnél horgonyoz. Ezáltal páratlan kilátást kínál a folyóra és a budai oldalra, miközben elegáns és barátságos környezetet biztosít az üzleti ebédekhez.

Bár a lokáció frekventált, a folyó közelsége nyugodtabb, inspirálóbb légkört teremt, mint amit a belvárosi éttermektől megszoktunk. A Spoon enteriőrje modern, letisztult és üzleties, mégis otthonos, ahol könnyű elmerülni a beszélgetésben.

A hajó terei jól illeszkednek a különböző igényekhez: a Lounge terem és a Café terem barátságos, mégis kifinomult hangulatot biztosítanak, míg a Télikert világosabb, de intimebb környezetet kínál azoknak, akik diszkrét, fókuszált megbeszélést terveznek.

A konyha a magyar és nemzetközi ízek vonalát követi, többféle hideg előétellel, levessel és főétellel. A menüben a könnyedebb fogások, mint például egy friss Cézár-saláta, és tartalmasabb ételek, mint a bélszín steak, egyaránt helyet kapnak. De a desszertek is külön említést érdemelnek: nemcsak ízletesek, hanem látványra is lenyűgözőek.

A gondosan megkomponált ételek, a figyelmes kiszolgálás és a páratlan dunai panoráma együttese minden üzleti partner számára különleges élményt jelent. Aki itt tárgyal, a Spoon élményével együtt tapasztalja meg, hogyan ejt minket szerelembe Budapest.

Cím: 1052 Budapest, Vigadó tér 3-as kikötő

Weboldal: https://spoonboat.hu

Costes Downtown

A Costes Downtown egy kiemelkedő minőségű fine dining étterem Budapest belvárosában, a Vigyázó Ferenc utca 5. szám alatt. A hely komoly gasztronómiai elismerésekkel büszkélkedhet: Michelin Guide ajánlással rendelkezik, a séf pedig a Gault & Millau rendszerében három szakácssapkát kapott.

Az étterem belső tere elegáns, de közben igazán barátságos is: tele van növényekkel, és a falakon Barakonyi Zsombor kortárs festményei láthatók.

A Costes Downtown ebédmenüje havonta megújul, és lehetővé teszi, hogy a vendégek két, három, négy vagy akár öt fogást állítsanak maguknak össze. A fókuszban a legjobb helyi, fenntartható alapanyagok állnak, és a menüben egyaránt megtalálhatók könnyedebb fogások és gazdagabb ételek is. Ráadásul húsos és vegán fogások közül is választhatunk.

Ha egyetlen példát emelünk csak ki az ebédmenüből, az legyen a Festmény a falon desszert. Ez a különleges édesség valóban az egyik falon található festményt idézi meg. A desszerthez kis ecsetet kapunk, amivel a tetejét fedő piros port seperhetjük le, és így jelenik meg a valódi mintázat. Ez a megoldás egyszerre izgalmas, interaktív és vizuálisan lenyűgöző, így a kulináris élmény valóban emlékezetessé válik.

Az ebédmenü árai 11.900 Ft-tól indulnak, majd a háromfogásos menü 14.900 Ft, a négyfogásos 17.900 Ft, és az ötfogásos menü 20.900 Ft. Ez lehetőséget ad arra, hogy a vendégek a fine dining élményt elérhető áron, rövidebb idő alatt is megtapasztalják, miközben a vacsorákhoz képest jelentősen kedvezőbb áron élvezhetik a Costes Downtown konyháját.

Cím: 1051 Budapest, Vigyázó Ferenc u. 5.

Weboldal: https://costesdowntown.hu

KACSAMELL dödölle, kacsa jus, hagyma
„FESTMÉNY A FALON” cseresznye, kecsketej, roz

101 Bistro

A 101 Bistro Buda szívében, a Széll Kálmán tér közelében található. Modern, ázsiai ihletésű bisztró, amely a tajvani, kínai és japán ízeket ötvözi.

A hely letisztult fa burkolatokkal és minimalista dizájnnal rendelkezik, miközben a háttérben japán hip-hop adja a hangulatot.

Elsőre talán kicsit szokatlannak tűnhet egy üzleti ebéd helyszíneként, de pont ez adhatja a varázsát: ha szeretnénk egy kicsit különlegesebb élményt nyújtani partnerünknek, vagy kizökkenteni a komfortzónájából, érdemes nemcsak a megszokott magyaros éttermekben gondolkodni. Egy ilyen hely, ahol Ázsia ízeit autentikusan csempészik a budai oldalra, biztosan emlékezetes marad mindenkinek.

A 101 Bistro filozófiája szerint az étkezés közösségi élmény, ezért az adagok kisebbek, megosztásra alkalmasak, így az üzleti ebéd is könnyedén és rugalmasan alakítható a beszélgetésekhez.

Az ebédmenü minden hétköznap 12:00 és 15:30 között érhető el, és a kínálatban a gaifanok (rizságyon tálalt ételek) és tésztaételek mellett a szokásos Bistro menü kistányéros fogásai is szerepelnek. Eze kívül a menühöz egy házi szörp is választható.

Ez a helyszín ideális választás azok számára, akik üzleti ebéd keretében szeretnének egy modern, inspiráló és közvetlen hangulatú gasztronómiai élményt.

Cím: Budapest, Széll Kálmán tér 5.

Weboldal: https://shop.101bistro.hu

Fotó: Fazekas Nikoletta
Fotó: Erdőháti Áron
Fotó: Fazekas Nikoletta

Time Out Market – üzleti ebéd

A Time Out Market Budapest a Blaha Lujza téren nyílt meg nemrég, és egy különleges lehetőséget kínál azoknak, akik lazább hangulatú helyet keresnek.

Gyakran előfordul, hogy az ember nem ismeri tökéletesen a partner ízlését: lehet, hogy valaki a klasszikus, jól ismert fogásokat kedveli, de az is lehet, hogy szívesen kísérletezik új, izgalmas ízekkel. Ilyenkor kifejezetten jól jön egy olyan hely, ahol minden opció elérhető, és a Time Out Market pont ilyen. A piac különböző éttermei között mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelőt.

A belső tér modern, világos, rendezett, és bizonyos szempontból kifejezetten elegánsnak is mondható. És a központban található hosszú asztalok mellet kisebb, rejtet zugokat is találhatunk az épületen belül.

A kínálatban szerepelnek magyaros, mediterrán és távol-keleti ételek, fine dining falatok, valamint tapas-jellegű fogások is. A standoknál minden étel gondosan tálalt, így a piac hangulata és a minőségi ételek együtt adják az ebédhez szükséges komfortot és rugalmasságot.

Az árak széles skálán mozognak: egy egytálétel 3–6 ezer forint körül elérhető el. De választhatunk több fogást is, akár teljesen különböző helyekről.

Ez a válogatásos jelleg és a különféle stílusú fogások miatt a Time Out Market ideális választás, ha az ember kicsit eltérne a hagyományos üzleti ebéd kereteitől, de szeretné a beszélgetés és az étkezés minőségét is biztosítani.

Cím: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1.

Weboldal: https://www.timeout.com/time-out-market-budapest


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Egy szelet Itália Budán: Pizza ’O Sole Mio
Egy családi vállalkozás, amely mára három helyszínen kínál autentikus nápolyi pizzát és olasz konyhát.


Budán járunk, de messze a forgalmas csomópontoktól: a Máriaremetei út környéke már egészen más világ. Itt a város lassan elcsendesedik, a házak között egyre több a kert, és a levegőben ott van valami vidéki nyugalom. Ezen a környéken főként kirándulókkal és családokkal futhat össze az ember, akik a városi nyüzsgés helyett inkább a nyugalmat és a természet közelségét keresik.

Itt, a Máriaremetei út 116. szám alatt találjuk a Pizza ’O Sole Mio legújabb egységét.

A családi vállalkozásnak mostanra a védjegye lett, hogy nem a belvárosi rengetegben hódít: két egységük a város peremén, egy pedig azon kívül működik. A gödi (Szent István utca 24.) és a XVI. kerületi (Mátyás király utca 63.) helyszínek után ez a budai, Máriaremetei pizzéria egy újabb környéket igyekszik elvarázsolni. Ez a tudatos döntés is sokat elárul a családi vállalkozás szemléletéről: nem gyorséttermet, hanem igazi találkozási pontot akartak létrehozni, ahol a vendég éppúgy otthon érzi magát, mint egy olasz kisvárosban.

A Pizza 'O Sole Mio vállalkozást Viki és Laci, valamint Viki édesanyjának párja, a milánói Luca alapította. Luca 20 éve él Magyarországon, és több mint 10 éve tevékenykedik pizzaszakácsként. Ő a receptek megalkotója, így a családi vállalkozás mindhárom egységében biztosított az autentikus olasz ízvilág.

De nem ő az egyetlen akinek rutinja van a csapatban, a tészta- és pizza részlegen mindig dolgozik hozzáértő, olasz szakács, és a magyar munkatársakra sem lehet panasz. (Saját szemünkkel láttuk a szakértő mozdulatokat, amivel a tésztát nyújtották.)

A II. kerületi egység belső tere tágas, ugyanakkor hangulatos és barátságos. Ahogy belép az ember, egy fotó-kompatibilis függőfotelekkel berendezett zöld fal fogad, és egy gyereksarok a legkisebbek örömére.

Az alsó teremben található falfestmény pedig a tipikus olasz tavernák hangulatát idézi, miközben az ablakon át a zöld kertvárosi környezet nyugalma köszön be a térbe.

Jó időben a belső udvar is rendelkezésre áll (ez valószínűleg már csak jövőre lesz aktuális). Ideális hely a frissen készült pizzák elfogyasztására, kávézásra, borozásra, de terveik között szerepel, hogy kivetítőn keresztül sportmeccseket is nézhessünk majd itt.

A Pizza 'O Sole Mio számára az alapanyagok beszerzése kulcsfontosságú.

Két hetente saját autóval utaznak Olaszországba, hogy beszerezzék a hozzávalókat.

Így biztosított, hogy a lisztek, a szószok és a feltétek is valóban olasz eredetűek legyenek, és a minőséget közvetlenül a tulajdonosok ellenőrizhessék.

Zöldségekből és a bizonyos húsokból természetesen sok esetben helyi alapanyagokat használnak. De ha kikér az ember egy vegyes tálat, amin sonka, szalámi és többféle sajt is található, majd mellé kér egy pohár sört vagy bort: az mind olasz lesz.

A menü változatos, a klasszikus olasz ételektől a szezonális különlegességekig terjed.

Az étlap állandó eleme a selymes, mégis karakteres paradicsomleves, amelyhez az évszakok váltakozásával olykor egy-egy szezonális krémleves, például sütőtökös változat is társul.

A tészták közül a Spaghetti alla Carbonara igazi mérce azok számára, akik értékelik az olasz konyha hitelességét. Az étel tojássárgájával, guancialéval, pecorinóval és frissen őrölt borssal készül — ahogy azt Rómában is tálalnák, mindenféle tejszínes kompromisszum nélkül.

A végeredmény egy krémes, telt ízű, mégis könnyed tésztaétel, amelyben a guanciale sóssága és a pecorino karaktere tökéletes egyensúlyt alkot.

A Tagliatelle alla Bolognese ezzel szemben a házias olasz ízeket idézi: a gazdag, lassan főtt bolognai ragu és a friss tagliatelle tészta klasszikus kombinációja, ami minden falatban egyszerre hozza az otthonos és autentikus élményt.

Akik a sütőben sült, sűrűbb, gazdagabb fogásokat kedvelik, azok számára a kemencében készült Lasagna vagy a Gnocchi alla Sorrentina kínál alternatívát.

A pizzák tésztája 72 órás kelesztést kap. A végeredmény rusztikus: kívül ropogós, belül lágy és buborékos, ahogy egy nápolyi pizzának lennie kell.

A Diavola a pikánsabb ízek kedvelőinek egyik kedvence: San Marzano paradicsomszósz, fior di latte és ventricina pikáns szalámi kerül a könnyű, levegős tésztára.

A Burrata pizza a klasszikus olasz kombinációk ünnepe – San Marzano paradicsomszósz, fior di latte, 16 hónapig érlelt pármai sonka, rukkola, koktélparadicsom, parmezánforgács és a krémes burrata adja a tökéletes harmóniát.

A Pera pedig a ház „gourmet” szekciójának egyik legizgalmasabb darabja: fior di latte alapra kerül kecskesajt, körte, gorgonzola, dió és sonka. Az édes, sós és diós ízek találkozása, kifejezetten izgalmas élményt nyújt.

Míg a pesti oldalon csak elvitelre van lehetőség, addig a budai egységben az elvitel és helyben fogyasztás is adott.

A házhoz szállítás 5 km-es körzetben Wolton és Foodorán keresztül érhető el.

De ha minket kérdeztek, érdemesebb inkább beülni és élvezni a családias, barátságos hangulatot, és a szuperfriss pizzákat és tésztaételeket egy finom ital és egy jó beszélgetés mellett.

Cím:

1028 Budapest, Máriaremetei út 116.

1162 Budapest, Mátyás Király u. 63.

2131 Göd, Szent István u. 24.

pizzaosolemio.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk