HÍREK
A Rovatból

Új, koalíciós kormány megalakításával bízta meg eddigi miniszterelnökét Macron

Élisabeth Borne a jövő hét folyamán valamennyi parlamenti párttal egyeztet egy kormányzati megállapodásról, illetve az esetleges részvételükről egy új kormányban.


Emmanuel Macron francia államfő megbízta eddigi miniszterelnökét, Élisabeth Borne-t, hogy július elejére "alakítson egy új cselekvő kormányt" az elnöki koalíción kívüli pártok bevonásával.

Az elnök ezt az AFP hírügynökségnek szombat este adott interjúban jelentette be.

A nemzetgyűlési választások múlt vasárnapi második fordulóját követően a szokásjognak megfelelően Élisabeth Borne miniszterelnök kedden benyújtotta lemondását Emmanuel Macronnak, de az államfő azt nem fogadta el, viszont akkor nem is erősítette meg a bizalmát a kormányfőben. Ez alapján elemzők elképzelhetőnek tartották, hogy az államfő hamarosan lecseréli a miniszterelnököt, miután a pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! nevű szövetsége a választások második fordulójában elvesztette abszolút többségét, s így az új nemzetgyűlésben nincs olyan egyértelmű többség, amely biztosíthatná a kormányzóképességet.

A köztársasági elnök szombaton találkozott a kormányfővel, és megbízta azzal, hogy a jövő hét folyamán valamennyi parlamenti párttal egyeztessen. Az egyeztetések egy kormányzati megállapodásról, illetve a pártok esetleges részvételéről egy új kormányban, valamint az álláspontjukról a miniszterelnök személyéről a július 5-én esedékes bizalmi szavazást illetően, és a költségvetés őszi szavazásáról is szólnak.

"A miniszterelnök javaslatokat fog bemutatni csütörtökön egy útitervhez Franciaország kormánya számára a következő hónapokra és évekre, és egy új cselekvő kormány összetételére is Franciaország érdekében, amelyet július első napjaiban fogunk felállítani" - jelentette ki az államfő az AFP-nek.

Ez azt jelenti, hogy Emmanuel Macron megerősítette bizalmát az elnökválasztási győzelmét követően május 20-án kinevezett miniszterelnökben, akinek immáron egy hete a távozását követeli az ellenzék, s a nemzetgyűlés összetételét jobban tükröző kormány kinevezését követeli.

"A miniszterelnök a bizalmamat élvezi a hosszú távú kormányzati munkához" - hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki ugyanakkor azt is jelezte, hogy az új végrehajtói hatalomba a pártszövetségével együttműködni kész pártok képviselőit is szeretné kinevezni.

Az államfő ezért azzal bízta meg a kormányfőt, hogy egyeztessen valamennyi parlamenti párttal, amelyeknek vezetőit a hét elején Emmanuel Macron már fogadta a hivatalában.

"Bízom a kollektív képességünkben ennek megvalósításához. Bízom a miniszterelnök képességében, hogy megtalálja ezeket az erőket. Bízom a kormányzati erők felelősségteljes hozzáállásában" - fogalmazott az államfő.

Emmanuel Macron leszögezte, hogy a parlamenti pártokkal a tárgyalási alap az elnöki program, amely "módosítható és gazdagítható". Az adókulcsok és az államadósság emelését azonban "vörös vonalnak" tartja az elnök.

A választási eredmény ellenére Emmanuel Macron nem mondott le a nyugdíjreformról, amelynek keretében a nyugdíjkorhatár a jelenlegi 62-ről 65 évre emelkedne.

Az elnök ugyanakkor kizárta, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel (RN) és a baloldali szövetséget irányító radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon Lázadó Franciaország (LFI) nevű pártjával lehetséges lenne kormányzati megállapodás.

"A lehetséges szövetségesek a kommunistáktól a konzervatív Köztársaságiakig terjednek. A franciák legitimitást adtak az RN és az LFI képviselőinek, és ezeknek a pártoknak vannak is politikai formációi (a nemzetgyűlésben). Nem keverem össze a szélsőségeket, de az ő kifejezésmódjuk, álláspontjuk - és mindig is egyértelmű voltam ebben a kérdésben - alapján ezek a formációk nem tekinthetők kormánypártoknak" - mondta Emmanuel Macron.

Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését. A kormánypártnak a következő öt évben csak 246 képviselői helye lesz az 577 fős nemzetgyűlésben, míg eddig 345 volt. Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges. A baloldal 150 képviselővel rendelkezik négy frakcióban, a Nemzeti Tömörülésnek 89 fős a csoportja, míg a hagyományos jobboldaliak 61-en vannak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz öntötte el Debrecent, jégverés volt Hermánszegen
A csatornák nem bírták elvezetni a hirtelen lehulló csapadékot, a szélrohamokkal érkező vihar több települést is érintett.


Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.

A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.

Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: