KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Hogyan lehet gyermekünk halálával, a világ legnagyobb fájdalmával tovább élni?

Túlélni, feldolgozni és mosolyogni: egy gyógyíthatatlan beteg és egy elhunyt gyermek édesanyja osztotta meg velünk történetét.


A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekeket befogadó Tábitha-házról indított cikksorozatunkban beszélgettünk már a főorvossal, az ott dolgozókkal, és a hozzátartozókat támogató pszichológussal is. Legnagyobb elismerésünk és köszönetünk pedig annak a két édesanyának jár, akik elmesélték, hogyan élnek együtt beteg gyermekük gyógyíthatatlanságával - és halálával.

"Nekünk ezt írták meg odafentről"

IMG_1170

Csőszné Eszenyi Zsuzsa egy ismerős révén került kapcsolatba a Tábitha-házzal, ahol a beszélgetésünk is történik. Zsuzsa 14 éves kisfiát a családból már senki sem tudja igazán ellátni. Amíg még kicsi volt Danika, addig sokan ott voltak segítségként, mind a család, mind a barátok. De ahogy a gyerek növekszik, egyre nehezebb az ellátása. Mostanra már csak a Tábitha-ház maradt. Semmi lehetőségük nem lenne, ha ez a ház nem létezne: bármikor idehozhatják, ha például a szülőknek hivatalos dolgot kell elintéznünk, iskolai programon kell részt venni, vagy ha mondjuk a kistestvérével el szeretnének menni moziba, vagy strandolni a nyáron. Olyan helyekre, ahova Danit egyszerűen nem lehet vinni.

Dani halmozottan és súlyosan sérült. Nem tud ülni, állni, beszélni, nem hall, nem szobatiszta. Minden szinten ellátásra szorul.

A terhesség idején már lehetett tudni, hogy gond lesz, főleg az utolsó hónapban észlelt tünetekből. "Számítottunk a nehézségekre. Úgy gondolkodunk: nekünk ezt írták meg odafentről, ezzel kell együtt élnünk."

Danika egyébként egy vidám gyerek, hacsak nincsenek orvosi fájdalmai, problémái. Nevetgél, szereti, ha foglalkoznak vele. Nagyon szeret labdázni.

1

Megkérdezem, hogy a kistestvér - 9 éves - mennyit ért mindebből. Beleszületett az egészbe, persze eleinte szokatlan volt neki, miért nem jön például játszani vele a bátyja. De ahogy egyre nagyobb, egyre inkább képes elfogadni azt, hogy a bátyja soha nem fog tudni játszani vele. Elfogadja ezeket, és ahol tud, segít.

Ez az élet már nem egy "folyamatos, mindennapos küzdelem". Természetessé válik a helyzet, mindenki teszi a dolgát. Küzdelem csak akkor van, ha fájdalmak, orvosi problémák támadnak.

Szigorú rendszer szerint működnek, ami Danika számára nagyon fontos. Pontos ideje van az evésnek, ivásnak, mindennek.

Nehéz dologra kérem most Zsuzsát: szeretném, ha mondana valami bátorítót a hasonló nehézségekkel vívó olvasóinknak. Azt feleli: nincs két ugyanolyan gyermek, és bármilyen rendellenességgel jönnek is a világra, nagyon szerethetőek.

"Miért akkor szembesüljön a közelgő halálával, amikor már értelemmel is felfogja?"

Bördősné Bátky Judittal egy kávézóban találkozom, és amikor leülök a mosolygós, életteli anyukával szemközt, még nem sejtem, hogy az eddigi legemlékezetesebb interjúm veszi kezdetét. Nem azért, mert meghalt a kislánya. Hanem azért, amit ezzel kapcsolatban mesél. Ahogyan gondolkodik.

A terhesség 33. hetében nála is előbukkantak a gyanús jelek a terhesség alatt: mit sem sejtve ment a szokásos - sokadik - kontrollra, amin mindaddig tökéletesen rendben volt minden. Majd hidegzuhanyként érte az orvosok gyanúja, miszerint lehetséges, hogy azonnal meg kell indítani a szülést. Kislánya szíve ugyanis nem fejlődött ki rendesen.

IMG_0809k

Judit, aki korábban egy kisfiúnak is életet adott már, kétségbeesve feküdt be a kórházba, ahol napokig várt az orvosok döntésére. Sokan voltak ott hasonló helyzetben lévő ijedt kismamák, egymás támogatása rengeteget jelentett számukra.

A szülés végül császármetszéssel történt. Világra jött Réka, akiről azt sem lehetett tudni, képes lesz-e alkalmazkodni a külvilághoz, képes lesz-e egyáltalán levegőt venni - egy fejletlen szív ugyanis rengeteg más szervre is hatással van, elsősorban a tüdőben okozhat magasnyomást. Érthető módon óriási megkönnyebbülést jelentett, hogy Réka felsírt. Ránézésre tökéletes kisbaba volt, semmilyen rendellenességet, hiányosságot nem lehetett felfedezni rajta. De a szívelégtelenség ettől még ott volt, így aztán

az édesanyja csak a születésekor láthatta egy pár percig, mert rögtön vitték a kardiológiai intézetbe. Másfél hétig nem találkozhatott a kicsivel.

Megkezdődtek a kínzó beszélgetések Réka esélyeiről az orvosokkal, akik egy műtétsorozatot javasoltak nekik a pici esélyeinek javításáért, ami úgynevezett egykamrás keringést alakít ki a szívben - persze csak sikeres beavatkozás esetén. Judit és férje azt akarták tudni: ha ezen a tortúrán végigviszik gyermeküket, az mit jelent, meddig élhet majd, és mennyi esélye van annak, hogy az egy boldognak nevezhető élet lesz. Válaszként annyit kaptak: van olyan húszéves, akit végigvittek ezen a műtétsorozaton, és még él. Miközben persze arra sincs sok esély, hogy a csöppség az első operációt túléli. De - az orvos szerint - mindent meg kell próbálni.

A szülők viszont máshogy vélekedtek. Gondolkodási időt kértek, amit a kardiológus nehezen fogadott el. Egy orvosnál érthető ez a gondolkodás: mindenáron meg akar menteni mindenkit. De egy szülő számára más ez, magyarázza Judit, olyan nyitottsággal és részletességgel, amit eleve nagyon csodálok. Még mosolyog is, miközben egy haldokló gyerek anyjának gondolatait próbálja megértetni.

IMG_0934k

Végül - persze sok-sok orvosi tanács kikérése, mély beszélgetések után - úgy döntöttek, nem kérik a műtéteket. Önzésnek érezték volna, hogy végigvigyék Rékát ezen a szenvedéssorozaton, cserébe azért, hogy "talán túléli," és még úgy sem lesz esélye egy teljes életre.

"Miért akkor szembesüljön a közelgő halálával, amikor már értelemmel is felfogja? Miért akkor álljon elém azzal, hogy 'Anya, miért kell meghalnom? Mit csináljak? Miért nem segítesz nekem?' Ezt én nem tudtam volna elviselni, és igen, magamat is védtem a döntéssel. Ahogy a férjem is."

A kardiológus nehezen értette meg, hogy nem szeretnék a műtétet, de végül, egy második szívkatéterezés után ő is belátta, hogy a műtétsorozat nagyon nagy kockázattal járna.

Réka hét hónapig élt. Hét hónap boldogság és kőkemény küzdelem. A szülőknek kellett találniuk az egyensúlyt, hiszen bármi is történt, attól még van egy fiúgyermek és egy házastárs is, van munka, van élet. A négyéves nagytesónak eközben mindent helyesen kellett kommunikálni, a gyermeki félelmeit feloldani, megértetni vele a megértethetetlent.

Judit előveszi a fotókat, amiket magával hozott. Lelkesen, mosolygósan mesél róluk, úgy, mint bármelyik édesanya, akinek egészséges gyereke már felnőtt, és csak a régi, szép emlékek miatt mutogatja a babaképeket.

IMG_0882k IMG_0911k

Réka tényleg egy tökéletes, egészséges, csodaszép és nem utolsósorban szuper cuki csecsemőnek tűnik. Boldog, mosolygós és végtelenül kedves baba volt, meséli édesanyja.

Akkor keresték meg a Tábitha-házat, amikor a kicsi szervezete elkezdte feladni a harcot. Mivel nem tudta kivédeni a különféle fertőzéseket, többször megbetegedett, és egy idő után már nem lehetett szájon át etetni, sőt oxigénre is szüksége volt. A kórházban nem akarták hagyni, de azt is tudták: ez az a pont, ahol segítséget kell kérniük.

A Tábithában eltöltött pár nap - mint Judit fogalmaz - a legjobb volt, ami történt velük. Ennél nyugodtabb néhány napot, ennél barátságosabb és elfogadóbb környezetet nem is kívánhattak volna maguknak vagy a kicsinek. "Mindent megtettek azért, hogy Réka utolsó napjai a lehető legjobban, legfájdalom- mentesebben, legnyugodtabban teljenek." Judit reggelente elvitte fiát az óvodába, majd kiment kislányához, és estig ott volt vele.

Egy keddi hajnalon jött a telefonhívás, hogy Réka elment. Ő volt az első csöppség, aki a törökbálinti hospice-házban hunyta le végleg a szemét.

Judit és férje nem tudtak sírni. Csak feküdtek az ágyon.

"Igen, volt bennünk egy megkönnyebbülés is. Szörnyű ezt kimondani, de igaz" - mondja Judit, én pedig maximális tisztelettel hallgatom, ahogy ezt is felvállalja.

Mindenki a maga módján dolgozta fel a történteket a családban. Judit és fia gyakran előveszik a Rékáról készült fényképeket, beszélgetnek róla. A fiúnak nemrég családfát kellett rajzolnia az iskolában - kishúgát is feltüntette rajta. Volt egy játékbabája is, amit ő és édesanyja még Rékának szántak ajándékként, de már nem tudták odaadni. A fiú kishúga halálakor megkérdezte, lehet-e az övé a baba. Panni volt először a neve, de aztán Réka lett. Fontos eszköz volt a négyéves számára testvére halálának feldolgozásában.

De hogy lehet ilyesmit feldolgozni, ha lehetséges egyáltalán? Judit egy szót emel ki nagyon: a támogatást. Számára a családtagok és a legjobb barátok támogatása jelentette a legeslegtöbbet. Hiszi és vallja, hogy nem kell egyedül küzdenünk a fájdalmunkkal: kérhetünk segítséget. Nem mindig az kell, hogy kézzel fogható segítséget nyújtsanak, vagy hogy magáról a fájdalmunkról beszéljünk velük. Sokszor elég, ha a támogatás csak úgy ott van. És beszélgetünk, bármiről, akármiről a világon.

Sőt, Judit még egy nagyon fontos dolgot említ: egy ilyen tragédia után akár az is lehetséges, hogy még értékesebb, minőségibb életet kezdünk élni. A legőszintébb, ragyogó mosollyal mondja:

"Amióta mindez megtörtént velünk, azóta érzem, hogy az életet élni kell, és nem lehet leragadni bizonyos problémáknál. Pedig nem vagyok egy hurráoptimista típus, de nagyon szeretek mosolyogni, nevetni, és megtalálni mindenben azt a pontot, aminek örülhetek. Imádok élni. Akkor miért ne éljek?"

IMG_0930k

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
900 ezres kórházi számlát kapott a Miskolcon szült nigériai anyuka, napok alatt egymilliót dobtak neki össze az adakozók
A geológusnak készülő Mary ösztöndíjjal érkezett, de egy veszélyeztetett terhesség mindent felborított. A császármetszés utáni komplikációk miatt most a hazajutásuk is a magyarok jó szívén múlik.


Pillanatok alatt összedobtak egymillió forintot az adakozók annak a nigériai egyetemista lánynak, akinek egy miskolci kórházban kellett világra hoznia a kisfiát. A szülés utáni komplikációk miatt az anyának 900 ezer forintos számlát kellene kifizetnie, a gyűjtésből azonban már nemcsak erre, de a hazaútra is futhatja – számolt be róla hétfő esti adásában az RTL Híradó.

Arukwe Chinazaekpere Mary tavaly érkezett ösztöndíjjal a Miskolci Egyetemre. A geológus végzettségű nő már várandós volt, de úgy tervezte, időben hazautazik Nigériába a szülésre. A drámai fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, így nem szállhatott repülőre.

„Szeptember közepén megvettem a jegyet a hazaútra, de kiderült, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, így nem utazhattam” – mesélte a kismama, akit ezt követően egy egyházi szervezet, a Miskolc–Selyemrét Római Katolikus Plébánia fogadott be.

Kisfia, Jason végül január 28-án, császármetszéssel született meg a miskolci megyei kórházban. A beavatkozás után azonban komplikációk léptek fel, Mary többször is vérátömlesztést kapott. A baba jól van, de az anya még gyenge. A kórházi ellátásért – a kórház méltányossága mellett is – közel 900 ezer forintot kellene fizetnie, mivel nem volt magyar társadalombiztosítása. A helyi sajtó szerint a császármetszés díja önmagában 482 500 forint, a baba ellátása pedig további 150 ezer forintba került, ehhez jönnek még a gyógyszerek és a kezelések költségei.

A horribilis összeg miatt a miskolci Supersum Alapítvány gyűjtést indított. Az alapítvány elnöke szerint egy külföldi diáknak szinte lehetetlen küldetés a magyar TB-rendszerbe való bekerülés.

„A nemzetközi hallgatóknak a TAJ-kártya igényléséhez visszamenőleg 25 hónap társadalombiztosítást kellene megfizetniük. Ez egyszeri 3 millió 750 ezer forintos összeg, és havonta is 150 ezer forint lenne a TB-költségük. Ez olyan tetemes teher, amit egy nigériai hallgató, akinek nincs gazdag családi háttere, nem tud kifizetni”

– magyarázta Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány elnöke.

A civil összefogás azonban rendkívül sikeresnek bizonyult: a gyűjtés néhány nap alatt elérte az egymillió forintot.

„Csodálatos ez a támogatás. Nem számítottam rá, hogy ennyien segítenek, ezért különösen hálás vagyok” – mondta meghatottan a kismama.

Az alapítvány most abban bízik, hogy a kórházi számla kifizetése után az adományokból Mary és a kis Jason hazautazására is jut majd pénz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Húsz éve találkoztak a Szigeten, most felforgatja az internetet a szőke lány után a francia férfi
Ludo a Redditen vallotta be, mekkora hibát vétett, amikor nem kérte el a Szigeten megismert lány elérhetőségét. Most egyetlen városnév, Pozsony maradt a reménye.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Húsz évvel egy romantikus Sziget-éjszaka után az interneten keresi egy francia férfi azt a titokzatos szőke lányt, akivel egyetlen koncert erejéig hozta össze a sors. A Ludo nevű férfi történetét a Blikk szúrta ki, aki egy online felhívásban kéri a közösség segítségét, de hangsúlyozza: nem a múltat akarja újraéleszteni, csupán szeretné tudni, hogy a lány jól van-e.

„2005 augusztusában, a budapesti Sziget fesztivál első napján, pont a Ska-P koncert elején találkoztunk”

– idézte fel Ludo a húsz évvel ezelőtti pillanatot.

A férfi leírása szerint a lány különleges jelenség volt a tömegben. „Egy gyönyörű szőke lány voltál, akkoriban 16-18 év közötti, világos (valószínűleg kék) szemekkel. Azon kevés lány egyike voltál, akik elég őrültek voltak ahhoz, hogy tömegben maradjanak, és hirtelen a karjaimba borultál... Tali volt a neved, vagy valami nagyon hasonló, talán a Natália beceneve?” – írta. Az együtt töltött este alatt nevettek, táncoltak, még egy tányér tésztán is megosztoztak. Ludo azt is felidézte, hogy a lány nem tudta rendesen kiejteni a nevét, és Youdónak szólította, amit ő kifejezetten elbűvölőnek talált.

Azonban a reggel elhozta a búcsút, és egy olyan döntést, amit a férfi azóta is bán. Amikor a lánynak indulnia kellett, megkérdezte Ludót, vele tart-e, de ő nemet mondott.

„Mire rájöttem, mekkora ostoba hibát követtem el, te már elmentél... és esélyünk sem volt megosztani egymással az elérhetőségeinket. Megbántam, hogy nem kérdeztem meg az e-mail-címedet, a címedet, vagy akár a vezetékneved”

– vallotta be.

Ludo húsz év távlatából is tisztában van vele, hogy az élet mindenkit megváltoztatott, és a célja nem egy régi románc felmelegítése. „20 év után mindannyian más emberek vagyunk, más élettel. A legtöbb esetben én is kerülöm a nosztalgiát. Ebben az esetben azonban nem arról van szó, hogy bármit is újraélesszek, vagy reménykedjek. Csak őszintén örülnék, ha azt hallanám, jól van, talán férjnél van, gyerekekkel, egyedülálló, bármi – feltéve, hogy boldog és egészséges. Szó szerint csak így tudna csalódást okozni: ha valami rossz történt volna vele.”

A keresésben egyetlen halvány nyom segíthet: a férfi úgy emlékszik, a beszélgetéseik során egyetlen városnév merült fel, mégpedig Pozsony, ezért elképzelhető, hogy a lány Szlovákiából érkezett. A 2005-ös Sziget Fesztiválon egyébként olyan nevek vonzották a tömeget, mint Natalia Imbruglia, a Tankcsapda, a Kispál és a borz, illetve a Korn, de Ludo számára az este a Ska-P koncertjén megismert lánnyal vált felejthetetlenné, akit most égen-földön keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad” – egyre többeknek tetszik Rónai Egon ötlete
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.


„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban!” – Rónai Egon, Prima Primissima díjas riporter és műsorvezető felvetése vasárnap lavinát indított: a rajongók sorra állnak az ötlet mellé, miután Fenyő Miklós tegnap hajnalban, január 31-én, 78 évesen elhunyt.

A felvetés személyes gyászból és közös munkákból táplálkozik, a riportert láthatóan megrázta a magyar rock and roll királyának halála. Rónai Egon vasárnap délutáni bejegyzésében arról írt, még nem tért magához.

„Úgy volt, hogy folytatjuk a beszélgetéseket. Hogy folytatja a könyvet, legalább négy, de lehet, hogy öt kötetben. Meg persze úgy volt, hogy lesz még új zene, koncert, hogy még van idő. Most írják az okosok, hogy “csak” rock and roll. Az minden popzene alapja, abból bújt elő a sok jó és a sok vacak, amit az elmúlt 70 évben hallgattunk! Úgy tudta, ismerte, értette, mint itthon senki más. Ezeket az alapokat díszítette remek (helyenként zseniálisan szellemes) szövegekkel, sodró lendülettel, rengeteg romantikával.” Bejegyzését azzal zárta:

„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad.”

A személyes sorok közösségi visszhangra találtak, valóságos hozzászólásözön indult el a poszt alatt. „A legszebb megemlékezés lenne Mikiről, ha valóban létre jönne a Fenyő Miklós-sétány a Szent István parkban!” – írta egy hölgy. Mások még tovább is mentek: „A Szent István parkban a Fenyő Miklós sétányon egy padon ülő Fenyő Miklós szobor is megilletné őt így bárki mellé ülhetne. Remélem, hogy az is meglesz!”

A helyszínválasztás nem véletlen, Fenyő kötődése a környékhez közismert. A Hungária együttes legendás frontembere ízig-vérig angyalföldi volt, és több dalában is megénekelte a XIII. kerületet, így nem csoda, hogy Rónai Egon riporter ötlete nyomán éppen a Szent István parkban neveznének el róla sétányt - írta a Blikk.

Az utolsó nyilvános beszélgetést éppen Rónai Egon készítette vele még decemberben a budapesti Akvárium Klubban, ahol Fenyő Miklós telt ház előtt, a könyvbemutatóján még tele volt tervekkel: az életrajzán dolgozott, és fürdött a szeretetben. A decemberi tervek azonban Fenyő Miklós halálával örökre tervek maradtak, a kezdeményezés viszont most közösségi és intézményi döntések elé kerülhet.

Egy közterület elnevezéséhez önkormányzati kezdeményezés és jóváhagyás szükséges, a rajongók támogatása pedig erős jelzés lehet a döntéshozók felé. A kommentelők által felvetett szoborjavaslat külön eljárást, tervezést és finanszírozást igényelne. A közösségi emlékezet formálása mindenesetre megkezdődött. Egy esetleges sétány és szobor a rajongók gyászát közös térben alakíthatná emlékezéssé, Rónai Egon mondata pedig – „Lesz még Fenyő Miklós sétány…” – a közösségi akarat mottójává válhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Szívszorító posztban búcsúzott Egressy Mátyástól az egyik tanára: Együtt lehetett vele tanulni az életet
A megható sorokban a pedagógus felidézi a fiú humorát, segítőkészségét és azt is, milyen volt a kapcsolatuk. Elárulta azt is, mit mondott volna neki búcsúzóul a kitűnő érettségije után.


Megható posztban emlékezett meg a napok óta eltűntként keresett Egressy Mátyásról az irodalomtanára. Szerette volna leírni, ki volt „a mi, sokunk Matyija”, mert szerinte akik találkozhattak vele, mind mind kincseket őriznek belőle.

A bejegyzést Kosztolányi Dezső Halotti beszédének soraival kezdte:

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.”

A tanár mutatott egy fotót Mátyás utolsó, irodalomból beadott házi dolgozatáról, amit egy héttel korábban, határidő előtt hozott be, még mielőtt befejezték volna az anyagot. Hozzáteszi, innentől Kafka Átváltozása is örökre rá fogja emlékeztetni.

Bár a diák a hátsó padban ült, ami a tanár szerint látszólag passzív hely, Mátyás mégis mindig követte az órákat.

„Láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ... gondolkodva, megértve. Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfedezni, elmélyülni minden kérdésben... legyen az biológia, kémia vagy történelem”

– fogalmazott a pedagógus, aki a fiú humorát is méltatta, mondván, szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, ezért sokat lehetett vele együtt nevetni.

A tanár a sors legdrámaibb fintorának nevezi, hogy Mátyás sosem volt egyedül.

„Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul... tanulmányilag, emberileg...”

A bejegyzésből kiderül, hogy több személyes kapcsolatuk is volt: a fiú élsportolóként, a sok edzés mellett is eljárt színházba, a testvére pedig az ő lányának lett iskolatársa. Miután Mátyás megszerezte a jogosítványát, a pedagógus hozzá fordult tanácsért, hogy kinél kezdjen el felnőtt fejjel vezetni tanulni. Úgy gondolta, az a tanító, aki a fiúnál bevált, neki is jó lesz, és így is lett.

„Együtt lehetett vele tanulni... az életet. A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet. Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után, zsebében az olasz egyetemi felvételivel... de már nem tudom”

– írta a pedagógus.

Búcsúzó posztját szintén Kosztolányi-idézetekkel és személyes üzenettel zárta:

„Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”

„ Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod!”

A rendőrség továbbra is eltűnt személyként keresi a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban távozott a belvárosi Ötkert szórakozóhelyről, de otthonába nem érkezett meg. A nyomozás közben felmerült egy dunai hajó kamerájának felvétele, amelyen az látszik, hogy vasárnap reggel egy ember a Lánchídról a vízbe esik. Szerdán már azt közölte a rendőrség, hogy a Dunán is kutatnak Mátyás után. Később pedig a család az MTK Park Teniszklubon keresztül kiadott közleményében azt közölte, „nagy valószínűséggel” a fiú lehetett az, aki a Dunába zuhant a Lánchídról, de a rendőrségi eljárás lezárultáig eltűntként tartják nyilván.

A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahová a fiú járt, gyertyagyújtással emlékeztek, és fekete zászlót tűztek ki az épület homlokzatára. Az intézmény és sportklub, ahová Egressy Mátyás teniszezni járt, pszichológiai támogatást szervezett az érintetteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk