hirdetés
temeto1.jpg

Hogyan lehet elmondani egy kisgyereknek, mi a halál?

Fontos, hogy ne csak akkor beszéljünk nekik a halálról, amikor már nincs más megoldás - mondja a szakértő.
Szegedi Éva interjúja, Fotó: Facebook, Pixabay - szmo.hu
2018. január 31.


hirdetés

„A szülők legtöbbször megpróbálják óvni a gyermekeiket, és úgy gondolják, ha nem érintik ezt a nehéz kérdést, hogy halál, betegség, akkor a gyermekeik boldogok lesznek. De ez nem igaz.”

- mondja Révész Renáta Liliána, a Tábitha Ház pszichológusa, gyászterapeuta. Pontosan tudja, miről beszél. Évek óta segíti a szülőket és a gyermekeket a veszteséggel való szembenézésben.

„A gyerekeknek úgy is boldog életük lehet, ha szembenéznek az élet sötét, kemény, nehéz oldalaival, és tudják, az élet nem csak szivárványos csillámpóni.”

Sorozatunkban szeretnénk bemutatni a törökbálinti gyermekhospice-t, a Tábitha Házat és az itt dolgozók, illetve az önkéntesek munkáját. A Tábitha Ház öt éve nyújt segítséget krónikus, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő vagy haldokló gyermekeknek és szüleinek, illetve olyan családoknak amelyekben a gyermek hosszú kórházi kezelést kapott, és speciális ellátásra van szüksége.

„Mégis mikor kell szembenézni ezzel? - kérdezem. „ Amikor a helyzet előáll. Amikor meghal a testvére, akkor már semmiképpen nem lehet halogatni addig, amíg nagyobb lesz” – feleli a a gyászterapeuta. Elmagyarázza, hogy a gyerekek a saját szintjükön fogják fel a halált. Mivel amúgy is hallanak róla, például a mesékből, a felnőttek vagy más gyerekek beszélgetéseiből, a hírekből stb. ezért saját modelleket, eszméket szoktak kialakítani. Fontos, hogy ne csak akkor beszéljünk a halálról, amikor már éppen előállt egy ilyen esemény, már óvodás korban megismerkednek a gyerekek a halál fogalommal. Ebben segítenünk is kell nekik!

„Egyszer egy kisfiú azt mondta, hogy az emberek azért halnak meg, mert ha életben maradnának, akkor nem férnénk el a Földön. Ugye, milyen kegyetlenül logikus?”

Révész Renáta Liliána azt tanácsolja a felnőtteknek, hogy tanulmányozzák, miként viszonyulnak a különböző kultúrák a halálhoz, és válasszák ki a számukra is elfogadható nézetet.

De vajon akkor is őszintének kell lenni a gyermekhez, amikor megbetegszik a testvére? Amikor kiderül, hogy az állapota súlyos, a betegsége gyógyíthatatlan? A szakember szerint ez nehéz kérdés, mivel a halálos betegséget a szülők az utolsó pillanatig nem szokták elfogadni, végig reménykednek. Azt viszont látják a gyerekek is, ha a testvérük egyre bágyadtabb, gyengébb, ha már nincsen kedve semmihez, ha nem olyan, mint régen. Azért kell beszélni róla,

mert a gyerekek úgyis összerakják az igazságot a jelekből.

„Azt is meg szokták kérdezni tőlem, hogy egy gyerek tudja-e, hogy meg fog halni. És erre azt szoktam mondani, hogy tudja: már kevesebb gyógyszert, kevesebb kezelést kap, fogy az ereje, a szervei kezdenek leállni, már nem tudja mondjuk mozgatni a lábát vagy a kezét. Ebből megérti: ez az élettel összeegyeztethetetlen.”

Mit mondhat a szülő az egészséges testvérnek a haldoklóról?

Ha a szülők el tudják fogadni, hogy már valószínűleg közelít a gyermekük életének vége, elmondhatják a testvérnek, hogy a teste már nagyon gyenge, már nem tudja folytatni ezt az életet.

Arról is beszélhetnek, hogy az emberi test csupán egy külső váz, ebben élünk ezen a földön. És ez a váz most már nem alkalmas arra, hogy együtt legyen a testvére lelkével, a személyiségével, azzal, ami fontos belőle.

Lehet beszélni a természet körforgásáról is, illetve arról, hogy mindegyik növényt locsoljuk, de valamiért az egyik mégis elpusztul, a másik nem. Vannak dolgok, amelyek fölött nincsen hatalmunk, az időjárás is ilyen.

A haldoklótól való búcsúzást a beteg állapotától tenné függővé a szakember. Gyakran már nincsen tudatánál a beteg. Ha el tudnak búcsúzni a testvérek egymástól, az jó, de bármi áron erre nem kell sort keríteni, mert a testvéreket rémülettel töltheti el a beteg állapota.

Révész Renáta Liliána többször hangsúlyozza, mennyire fontos, hogy a gyermekek beszélhessenek otthon a gyászukról, az elmúlásról. És ha akarnak, kérdezhessenek is. Nem kell nekik kiselőadást tartani, elég pár szóval elmondani, mi erről mit gondolunk. Jó, ha a kicsik azt érzik, a halálról neki is lehetnek gondolataik, és beszélhetnek is erről.

Mesékkel is feldolgozható a gyász, a veszteség

Amikor arról kérdezem Renátát, hogy a szülők milyen segítséget kaphatnak ahhoz, hogy egyáltalán beszélgetni merjenek a halálról a gyermekeikkel, a szakember egymás után sorolja a könyvcímeket és a meséket.

konyv1konyv2

Pár oldal Pernilla Stalfelt tabudöntögető, gyermekeknek írt kötetéből, a Halálkönyvből. Magyar nyelven a Vivandra Könyvek jelentette meg

„A Halálkönyv például nyíltan, morbid humorral, szarkasztikusan, viccesen, rajzokkal beszél arról, hogyan is állunk ezzel a halállal. Az egyik kedvenc történetem, amikor elindul egy vámpír, hogy az emberek vérét kiszívja, és erre a szúnyogok az ő vérét szívják ki, hihihi.

"
Na tessék, mi most a halálról beszélgetünk, és maga elnevette magát!

- mondja nekem a szakember. „A gyászcsoport tagjai is így szoktak nevetni. A témához való közelítés számtalan módon történhet. A kenetteljesség, a fájdalmaink állandó ismételgetése és a hallgatás azonban nem segít” - fejti ki. Úgy fogalmaz, hogy, a tabukerülés mindig szorongással és félelemmel jár.

„Aki a halált el tudja fogadni, annak édesebb az élete, mert szorongás nélkül jobban megélhetők a mindennapok.”

Ez Révész Renáta Liliána hitvallása. „Addig kell élned, amíg élhetsz. Manapság pedig rengeteg ember élete telik szorongással.”

temeto
Könyvek, amelyek segíthetnek a gyerekeknek

Az egyik legismertebb Pernilla Stalfelt Halálkönyve - érthető szöveggel és rajzokkal magyarázza el a halál lényegét, illetve a temetést, a gyászt.

Az élet olyan, mint a szél szerzője, Innes Shona klinikai és törvényszéki pszichológus. Ez a kötet egy sorozat része, itt azzal foglalkozik, mi lesz velünk a halálunk után. Agócs Írisz finom, kedves illusztrációi teszik még megfoghatóbbá a dolgot a gyerekek számára.

Bátky András és Takács Mari történetének, a Morcinak a főszereplője egy kisfiú, akinek meghalt az anyukája. A Mamuska – Dezső Andrea kötete – az elhunyt nagymama emlékével foglalkozik, Singer Magdolna pedig foglalkoztatókönyvet alkotott, a címe: Boldogan éltek, míg meg nem haltak… és azután?

Mi segíti még a veszteség feldolgozását? Természetesen a sírás. Hiába vágyunk arra, hogy uralkodjunk magunkon, a szakember azt javasolja, hogy amikor annak ott a helye, például a gyászban, akkor ne fojtsuk el az érzelmeinket. „A beteg gyerek előtt szokták a szülők takargatni a szomorúságukat, hogy az ne legyen még szomorúbb, mert a gyerekek valóban aggódnak a szüleikért. És magukért is. Ott el is lehet fogadni az érzelmek elrejtését, de az egészséges testvérnél erre nincsen szükség” - magyarázza Révész Renáta Liliána.

Azt egyébként az egészséges testvér még nem meri kimutatni, ha esetleg féltékeny a beteg testvérére, hiszen azzal többet foglalkoznak a szülők, mint vele. Ez áttételesen jelenik meg, játékban, tevékenységben.

A játék nagyon fontos a gyász feldolgozásában is.

temeto4

Amikor a kicsik "megölik" a terapeutát

Révész Renáta Liliána sokat játszik a beteg vagy haldokló, vagy a már elhunyt gyermekek testvéreivel. Például orvosost játszanak – orvosi doboz és hatféle sztetoszkóp van a rendelőjében. Rengeteg bolyhos játékszert tart bent. Kamaszkorig ugyanis sokat lehet játszani a gyászoló gyermekekkel.

A gyerekeknek a játékában ilyenkor gyakori, ismétlődő motívum a halál.

„Egyszer volt nálam egy kisfiú, a testvérével együtt játszottunk, na, ott állandóan meghaltunk, mi is, és a plüssfigurák is.”

A játékhoz viszont szakember kell, a szülőket felzaklatná, hogy úristen, miket játszik a gyerek, „Engem le lehet győzni, megtámadhatnak a zombik, lelőhetnek, változatos halálnemekben halhatok meg az összes szerepemben, de a gyermek ki tudja játszani magából az élményt. Ezt mindenki érti, hogyan segít, ezt nem is kell túlmagyaráznom.”

temeto5
És mi van a kamaszokkal?

Mivel a kamaszokat amúgy is sok csalódás éri, ezért a gyász különösen nehéz a számukra. Sokat gondolkodnak az emberi életen, az élet értelmén.

A segítségnyújtás ebben az életkorban azért nehéz, mert nem beszélnek erről olyan nyíltan, mint a gyerekek, illetve megválogatják, kinek beszélnek őszintén az érzéseikről.

A gyásszal a dac, harag, düh extrém módon felerősödhet tinédzserek esetén. Az agresszió önmaga ellen is fordulhat, a kamaszoknak lehetnek öngyilkossággal foglalkozó gondolataik. Erre nagyon kell figyelni. Érdemes tizenéves csoportot keresni számukra a gyász feldolgozásához.

A szakember szerint a legnehezebb feladat az, hogy idegenként kell valahogyan közelebb kerülni a kamaszokhoz. Esetükben már nem lehet játékkal kifejezni, játékon keresztül megélni a gyászt; más technikákra, más tevékenységekre van szükség, például úgynevezett önismereti kártyák segítségével lehet kommunikálni.

Ezért érdemes elvinni a gyerekeket a temetésre

A halottaktól való végső búcsú a gyász folyamatának egyik elengedhetetlen eleme. Ezen kívül fontos családi esemény. Valódi traumát jelent később, ha ebből a kicsiket kihagyják, ha valaki majd csak kamaszkorában vagy még később vesz részt először temetésen.

temeto6

„El kell mondani a gyermekeknek, hogy elbúcsúzunk például a testvérétől. Érdemes azt is elmondani, hogy ez már nem ő maga, csupán a teste, és hogy ezen az ünnepségen adjuk meg neki a tiszteletet.” Mindenképpen el kell magyarázni a gyerekeknek, hogyan zajlik a szertartás, hogy lesz, aki beszédet mond, az emberek virágot hoznak, a halottat berakják a földbe, virágokat is teszünk a sírra, énekelünk, valószínűleg mindenki szomorú lesz, sírni is fogunk.

Ha ismeri a kicsi a forgatókönyvet, kevésbé lesz számára félelmetes a temetés.

Legyen egy segítő – barát, távoli rokon, ismerős – aki eljön a temetésre, vigyáz a gyerekekre, ha azok megunják a számukra hosszúnak tűnő szertartást. Aki adott esetben elmegy virágot szedni vagy gesztenyét gyűjteni, esetleg nézelődni, sétálni, galambokat kergetni a kicsikkel, majd a végén visszatér velük.

„Régen az egészen kis gyermekeket, a csecsemőket is magukkal vitték a temetésre, ez volt a természetes, hiszen ez az egész család eseménye. Most meg már egészen nagy gyermekeket is kihagynak belőle. És sokszor felnőtt gyászolók mondják el, hogy milyen rossz volt nekik, hogy akkor nem lehettek ott. Nem tudtak elbúcsúzni a testétől. Annak, hogy elviszik a gyerekeket a temetésre, egy másik praktikus oka is van: később, ha kimegyünk a sírhoz, hogy magyarázzuk meg, hogy ott van?”

A temetés Révész Renáta Liliána szerint organikus dolog, hiszen visszakerül a test a természetbe. Amit semmiképpen nem javasol, az az, hogy a halott hamvait hazavigyük, és a szekrény tetején tartsuk. „Jár a búcsú, és igenis el kell válni a másik testétől, a teste maradványaitól. Nem véletlenül alakultak ki a temetők az évezredek során. A halott testének ott a helye. Ahol hazaviszik a hozzátartozók a gyermekük földi maradványait, ott valami még nem zárult le...”

A temetéssel járó megrázkódtatást - csakúgy, mint a gyászt, a veszteséget - nem lehet megúszni. Sajnos ez a drámai bizonyosság segít a gyermeknek abban, hogy megértsék a halál véglegességét, az elmúlást.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vekerdy-1.jpg

A Szombat című lapba készült alig pár hete, és halála előtt három nappal hagyta jóvá – vagyis helyette már a felesége.
Várnai Pál cikke a Szombat című folyóiratban - szmo.hu
2019. október 10.



Az alábbi beszélgetés Vekerdy Tamással néhány hete készült, és három nappal ezelőtt – az akkor már nagyon legyengült interjúalany helyett – a felesége küldte vissza a javított változatot. Könnyen lehet, hogy a szerdán elhunyt író, pszichológus életében ez volt az utolsó interjú.

Nemrég egy étkezdében egy asszonnyal beszélgettem, és kamasz unokáját látva megemlítettem, hogy épp a napokban láttam Vekerdy Tamást a tévében. „Imádom Vekerdyt” – mondta az asszony, “annyira ért a gyerekekhez.” Honnan ért Ön annyira a gyerekekhez?

Első válaszom az, persze, hogy fogalmam sincs. A második pedig az, hogy van nálunk egy ilyen családi örökség. Nagyon sok óvónő, tanár, gyógypedagógus, gyámügyi jogász volt a családomban. Van egy olyan emlékem is, hogy Steiner Béla, zseniális gyermekorvosunk egyszer megérkezett hozzám, amikor 40 fokos lázzal, kanyaróban feküdtem.

Leült mellém, roppant elegánsan és frissen mosott kezével megfogta a pulzusom. Tüstént jobban lettem. Ebből látszott nekem, hogy ő egy varázsló. Akkor határoztam el, 4-5 éves koromban, hogy én is varázsló, én is gyerekorvos akarok lenni.

A mostani oktatásról sokszor elmondta, megírta a véleményét. Gyakran hangsúlyozza, hogy az oktatásnak védeni kell a gyerekek túlterhelésétől, a lexikális megközelítéstől, mert a tények hamar elfelejtődnek. Nagy súlyt helyez az érzelmi intelligenciára való nevelésre, a kreativitásra. Voltaképpen milyen iskolát szeretne?

A világ érdekes, az ember érdekes. Nem igaz, hogy halálosan unalmas és szorongató kell, legyen a világgal való találkozásunk. Amikor a gyerek találkozik a felnőttel, a tanítóval vagy a szülővel, annak boldog egymásra ismerésnek kéne lennie, ahol rácsodálkozunk együtt a világ nyilvánvaló titkaira, ahogyan Goethe szokta volt mondani.

Hogy hol tűnik el a világ érdekessége, ezt nagyon nehéz megragadni. Mindjárt maga a szó, kötelező, jelzi, hogy itt eltűnőben van, ami érdekes. Mert, ami kötelező olvasmány, az nem tetszhet. Érzelmi részvétel nélkül nincs hatékony tanulás, mondja ki 1996-ban az agykutatás, és hiába hívják fel erre a figyelmet kutatók, mint például Freund Tamás és mások, ezt mindmáig nem hisszük el nekik. Érdeklődés, öröm nélkül nincs hatékony tanulás. Sajnos csak a kényszerben hiszünk.

Visszatekintve az iskoláimra, egynek azért nagyon örülök, hogy rengeteg verset kellett kívülről fújnunk. „Nyelvében él a nemzet”.

Igen, a nyelv tesz bennünket valakivé, azon a helyen, ahol élünk. Ha tetszik, a nyelv tesz bennünket magyarrá, a nyelv tesz zsidóvá. A nyelvnek van egy sajátos hordozó géniusza, amely beavat minket a világnak olyan titkaiba, amelyekhez különben nem jutnánk hozzá. És ilyen értelemben a verseket inkább zenének tekinteném. Mert a vers érzelmileg megragadó, magával sodró, művészi élmény. És minden művészi élmény mélyen hat ránk.

Ön nem hisz az osztályozásban. Hogyan lehet másképpen felmérni egy tanuló felkészültségét?

Hogy miért rossz az osztályzás? Mert akkor nem az a fontos, hogy milyen az a kristály, milyen illata van a növénynek, milyen simogató az állat prémje, hanem, hogy hányasra felelsz belőle holnap. Nincs a világról, a vele való összefüggésünkről érzelemmel átjárt élményünk. Az osztályzás elterel a világtól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
vekerdy-tamas-nekrolog.jpg

Valóságos fáklyaként világítottak a szavai olyan helyzetekben, amikor azt éreztük, hogy sötét erdőben járunk, és nem találjuk a kivezető utat.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. október 09.



Évtizedeken át olvastam a Nők Lapját, még gyermekkoromban szoktam rá, mert a nagymamám járatta a magazint.

Hosszú, hosszú éveken keresztül azzal kezdtem az olvasást, hogy odalapoztam, ahol Vekerdy Tamás rovata volt. Olvasói levelekre válaszolt minden egyes héten, és a maga utánozhatatlan stílusával adta a gyakorlatias, józan tanácsait egy-egy élethelyzetre és nevelési problémára.

Imádtam Vekerdy írásait.

Még akkor is, ha nem értettem vele mindenben egyet.

És most Vekerdy Tamás meghalt - ahogy a Facebook-oldalán írták, csendben elment...

Szerettem azt, ahogyan megközelített egy témát, azt, ahogyan a gyerekekről – és a szüleikről – beszélt, ahogyan egy-egy kérdéshez hozzáállt. Soha nem éreztem nyomasztónak, fullasztónak azt, amit megfogalmazott.

Ranschburg Jenővel együtt Vekerdy Tamás is a huszadik század forradalmára volt abban az értelemben, hogy ő is szakított azokkal az irányzatokkal, amelyek a gyermek fegyelmezésére helyezték a hangsúlyt.

Igen, forradalminak számítottak azok a gondolatok, hogy nem a tanulás mennyisége számít, nem az, hogy miből kap jelest a gyerek, hogy népszerű és kemény követelményeket támasztó, egyetemre felkészítő „versenyistállók” nem valók mindenkinek, hogy a távolabbi, jó nevű iskola helyett lehet, hogy jobb a gyereknek, ha a közelből sétálhat haza órák után, és hogy egy ember életében nem az a legnagyobb siker, ha kitűnő a bizonyítványa. Hogy ne nyomjuk el a kicsik egyéniségét és kreativitását.

És forradalminak számított ez gondolat is Vekerdytől: „Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog "érvényesülni" az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy "érvényesülni"? Kit irigyelünk? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?”

De kiemelhetném azt is, amit a kamaszkorról és a fiatalokról megfogalmazott: Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen – amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik.”

Ittam Vekerdy szavait. Később, amikor egy ideig tanítottam, illetve amikor megszülettek a testvérem gyermekei, majd az én kislányom, óriási hasznát vettem annak, amit tőle tanultam. Mert Vekerdy Tamástól rengeteget tanultam, pusztán abból, hogy rendszeresen olvastam a publikációit, a vele készült interjúkat, és hallgattam az előadásait.

(Még abból is tanultam, amikor magamban vitatkoztam vele egy-egy kérdésről, például a kétnyelvűségről, pontosabban a gyerekek kétnyelvűvé, többnyelvűvé neveléséről, vagy arról, hogy ugyan miért tanácsolja az anyáknak, hogy hagyják a csudába a vasalást, miért nem a férfiak vasalnak.)

De nem csak én fordultam hozzá, az írásaihoz, a tanácsaihoz, ha úgy éreztem, sötét erdőben járok, és nem találom a kivezető utat.

Generációk nőttek fel a tanácsain.

Generációk nyúlnak az általa alkotott szakirodalomhoz, ha egy-egy helyzetben segítségre vagy biztatásra szorulnak.

Felfogjuk a maga valójában, hogy halálával kit és mit veszítettünk el?


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
idos.jpg

Rengetegen vannak, akik becsülettel végigdolgozták az életüket, gyerekeket neveltek, de életük alkonyán a teljes kiszolgáltatottság vár rájuk. Vélemény.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. október 08.



86 év, 5 unoka, 2 dédunoka. Egy átdolgozott élet. Cukorbetegség, ennek következtében szemészeti problémák, nagyothallás, de teljesen ép tudat. Egy virágzó elme, amely a test börtönében ragad. Kertészkedne, de nagyon hamar elfárad, és fél, hogy esetleg megint elájul. Úgy, mint legutóbb. Látszólag ok nélkül. Nem volt semmi előjele. Csak megtörtént. Agyalapi törés. A kórházból paterolnák ki, ez már nem a traumatológia dolga, hiába vannak fájdalmai és képtelen jelen pillanatban az önellátásra.

Versenyfutás az idővel. Mi legyen? Hová vigyük? Kiszakíthatjuk-e otthonról?

Messze van, a ház, ahol egész életében élt, mindannyiunktól messze van, a napi munka mellett hetente néhány alkalommal tudjuk látogatni. Ez kevés.

Bűntudat gyötör mindenkit. Fontolgatjuk a lehetőségeket. A környéken alig néhány olyan otthon van, amely egyáltalán szóba jöhet – egyik sem önkormányzat által fenntartott intézmény. Egyébként azok sem lennének ám sokkal olcsóbbak, az intézményi térítési díjak eltérőek, de mindenütt jóval meghaladják a havi százezer forintot. Az átlagot meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket biztosító otthonok esetén ez az összeg jóval magasabb. Vagyis nagyjából havi százezerért, finomkodás nélkül, egy lepusztult elfekvőbe költözhetnek a nagyszülők.

A jobb helyeken még beugró adomány is van, ezek összege is változó. Van, ahol 500 ezer, de van, ahol 2 millió forint.

És ez még messze nem a plafon, találtam olyan, önkormányzati intézményt, ahol az egyágyas lakrészért 6 millió forintos beugrót kérnek.

Na már most, önmagában a térítési díj komoly fejtörést okozhat a családoknak, tekintettel arra, hogy a Magyar Államkincstár adatai szerint mintegy 532 ezer idős ember havonta 50 ezer és 99 999 forint közötti öregségi nyugdíjellátásban részesül. Szóval ők le is mondhatnak arról, hogy idős éveiket nyugodtan, biztonságban tölthessék el valamilyen otthonban.

809 ezer idős valamivel jobb helyzetben van, ők havonta 100 ezer és 149 999 forint közötti öregségi nyugdíjjal gazdálkodhatnak. Ebből már elvileg finanszírozni tudnak valamelyik állami otthonban egy ágyat. Illúzióink ne legyenek, ennyi pénzért nagyjából kórházi állapotokat kapunk, ami tudjuk, mit jelent. Az utóbbi években egyre több, a szociális otthonokban tapasztalható problémára derült fény. Szóval azt is alaposan meg kell fontolni, egyáltalán melyik intézmény jöhet szóba. A jobbakban – de a legrosszabbakban is – akár több éves a várólista. A térítési díjak mellett pedig kalkulálni kell a gyógyszerek költségeivel, és a zsebpénzzel is. Vagyis

alsó hangon nagyjából havi 200 ezer forintot kellene előteremteni, hogy a szeretett hozzátartozónk biztonságban, jó körülmények között élhesse le hátralévő életét.

Erre pedig az ő nyugdíjából nem telik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
foto-1000x668.jpg

Ha nő vagy, és elmúltál harminc, számíthatsz rá, hogy kedélyes baráti csevegéseken, munkahelyi megbeszéléseken vagy nagy családi összejöveteleken a legintimebb dologra terelődik a szó: mégis mikor tervezel szülni? Vélemény.
Címkép: illusztráció (Unsplash) - szmo.hu
2019. október 16.



"És ti mikor szaporodtok?" – jött a kérdés az egyik rokontól egy nagy családi összejövetelen. Köpni-nyelni nem tudtam, lefagytam, miközben húszan meredtek rám kérdő és megvető tekintettel.

"Semmi közötök hozzá" – lett volna a megfelelő válasz. Ehelyett én évekkel ezelőtt annyit bírtam kinyögni, majd ha mi úgy érezzük, hogy eljött az ideje. Pedig már a kérdés is felháborító, és nem kellene magyarázkodni.

A gyermekvállalás aztán tényleg magánügy. A nőre tartozik, aki akár a partnerével, akár spermadonortól szeretne gyereket vállalni.

"Te sem leszel már fiatalabb, és nézd meg, az Ildikével is mi lett. Olyan sokáig vártak, hogy kifutottak az időből, szegénynek a héten mondta meg az orvos, hogy nem lehet gyereke" – esett nekem anyám pár hónapja egy szokásos anya-lánya este alkalmával, miközben egy kiváló étteremben vacsoráztunk. Nem mintha érveket kellene sorolnom a döntésem mellett, miszerint várni szeretnék még ezzel, de megteszem, majd a válasz arcul csap:

"Azt hiszed, nekünk könnyű volt? A gyerekvállalás nem könnyű. Rengeteg lemondással jár. A ti korosztályotok már túl kényelmes. Amikor én ilyen idős voltam, már két gyerekem volt. Mi nem utazgattunk ám apáddal, nem vettünk flancos cuccokat magunknak, de így is alig maradt pénzünk a hó végére, úgy kellett sakkozni a számlákkal. Nem tudjátok már ti, mi a fontos."

A téma pedig korántsem csak családi körben jön elő: felmerül a munkahelyen, baráti beszélgetéseken, kormányplakátokon. Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe.

Közügy lett, ami korábban magánügy volt.

A KSH adatai szerint ugyanis Magyarországon a ’80-as évek óta folyamatosan fogy a magyar népesség. Egyre kevesebb gyerek születik, és a 2000-es évektől kezdve az elvándorlás is hatással van a népességszámra. A magyar kormány próbál mindent bevetni, hogy ezt a tendenciát visszafordítsa: lakástámogatások, babaváró kölcsön, adókedvezmény, autóvásárlási kedvezmény – csak hogy néhányat említsünk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!